Unortodox politika: Montreál polgármestere légkalapáccsal ment neki a postának
Hamarosan megszűnik országszerte Kanadában a postai kézbesítés, bár a baloldali ellenzék ígéri, hogy ha októberben leváltják Stephen Harper konzervatív miniszterelnök kormányát, akkor a posta körüli radikális leépítést leállítják és visszafordítják. De Montreál polgármestere – Denis Coderre – nem várta meg a balliberális ellenzék esetleges győzelmét október 19-én. Pénteken kiment Montreál egyik elővárosába – ahol a Kanadai Posta már felállította a hamarosan használandó „közösségi postaláda” talpazatát, ahonnan a kanadaiak a kézbesítés megszűnése után felvehetik leveleiket – és egy légkalapáccsal szétverte a konstrukciót.
Coderre 1997 és 2013 között a Liberális Párt parlamenti képviselője volt, mielőtt Montreál polgármestere lett. Az 52 éves politikus ellenzi a postai kézbesítés megszűnését és szerinte a Kanadai Posta agresszív módon, konzultáció nélkül próbálja elhelyezni a közösségi postaládákat Montreál területén – sokszor parkokban – anélkül, hogy kérné az önkormányzat engedélyét.
„Azt csinálnak, amit csak akarnak, aztán bele suttogják füledbe, hogy milyen szívesen együttműködnének veled. Ez marhaság és ez nem fog menni”–mondta Coderre a Kanadai Postáról, akciózása után.
„Azt mondják, hogy konzultálnak. Halló?! Otthon van valaki? Bármit megtesznek, amit csak akarnak, ráadásul kegyetlenül és arrogánsan”–tette hozzá Montreál polgármestere.
Coderre már korábban a Twitteren bejelentette, hogy ki fog menni a Parc de l’anse-à-l’Orme-ba, ahol „egy problémás városi fejlesztésen fog javítani.”
Je serai au parc de l’anse-à-l’Orme pour régler un problème d’aménagement urbain à 16h30 cet après-midi….
— DenisCoderre (@DenisCoderre) August 13, 2015
A polgármesteri hivatal aztán bejelentette, hogy hasonlóképpen járnak el valamennyi új közösségi postaládával Montreál szigetén.
Az akciót támogatja számos elővárosi polgármester. Közöttük pedig a leghangosabb Peter Trent, az angol többségű Westmount település polgármestere, akinek városa csatlakozott egy québeci önkormányzatok által indított bírósági perhez a Kanadai Posta ellen.
„Ideje van elhúzni a nagyvállalati fátyolt és kijelentette, hogy a Kanadai Posta a miénk, a mi tulajdonunk, mint állampolgárok, és kormányunk pedig minket hivatott képviselni”–mondta Trent.
A montreáli kerületi és külvárosi polgármesterekből, illetve vezetőkből álló testület – la Commission sur le développement social et la diversité montréalaise – már korábban azt javasolta, hogy mindent meg kell tenni annak érdekénben, hogy a Kanadai Posta ne tudja elhelyezni az új kollektív postaládákat.
Van ahol viszont saját kezeikbe vetta sorsát a montreáli lakosság. Dorvál külvárosban halomyi földet dobtak az egyik ilyen postai létesítményre, ezzel akadályozták az építkezést és elhelyezést.
Közben választási témává emelték a postai kézbesítés megszűnését és ha ez valóban központi témává válik, akkor komoly bajban lehet a kormányzó jobboldal.
11:39 de.
Na, a Magyar Posta is „megéri a pénzét”. Se ajánlott, se sürgősségi levelet nem hoz ki még egyszer, mint azt régebben tette. Sőt, ezeket meghatározott, néhány nap után vissza is küldi a feladónak. De-bezzeg – és szerencsére – a pénz-utalványt, vagyis a pénzt, azt hosszabb ideig tartják ott, hisz az nekik is forgóeszköz, ámde kétszer azt sem viszik ki…
Sajnos az E-forgalom, a Net – na meg a csomagküldő vállalkozások hada – jól megcsappantotta a posták feladatait az egész világon, és ahelyett, hogy ők is komoly korszerűsítésekkel alkalmazkodtak volna az új helyzethez, inkább jelentősen összébb húzódtak, ami éppen az ő – a postások, kézbesítők, végeredményben dolgozók – munkahelyeit látszik fenyegetni. Mind emellett deklaratíve is csökkentik a vállalt felelősségüket a küldemények biztonságával kapcsolatban…
11:44 de.
KORDON BLUED: ezt azért cáfolom. A küldeményi értesítéseken ott áll, hogy kihozzák ismételten – külön díjazás ellenében.
11:45 de.
KORDON
A magyar vasút is hasonló cipőben jár, mint a Posta…
Mindez igazolja azt a tézist is, amely ellen a fidSS olyannyira ágál, hogy „az állam a legrosszabb gazda”.
.
11:49 de.
Talán érdemes volna minden Canadai lakosnak egy US postafiókot bérelni és akkor teljesen meg lehetne szüntetni a Canadai Posta intézményét, így évente milliárdokat megspórolna Canada kormánya.
Nálunk, ahol postafiókok vannak, ott postaláda is van. Minden nap, akár hétvégén is átruccanna minden Canadai a Világ leghosszabb védtelen határán (3,987 méföld, 6,419 km) az USA-ba és felvenné, bedobná levelét a postafiókból és a postaládába.
Veszteséges, de még mindig működik, (és jól) sőt, Szombaton is kézbesít a US Postal Service.
P.S. Végre kiírtak $6.3 Milliárdos pályázatot lecserélni a 25-28 éves kis Gruman postai járgányokat, 180,0000 modern kézbesítő kocsikra.
A USPS külön szerződéssel, Vasárnap is kézbesiti az Amazon.com csomagjait.
11:51 de.
István!
Az is baj, és a szolgáltatás gyengülését, azaz az én állításom helyességét jelzi, hogy amit az előtt külön díjazás nélkül, most már csak pénzért tesznek meg…
.
12:29 du.
Dubois: a magyar vasútnak egyetlen nyereséges ágazata volt, az a teherszállítás. Nem véletlenül azt szervezték ki először.
12:36 du.
Naa azért csak ne ” ekézzük ” a Magyar Postát.
Nekem jók a tapasztalataim , pedig kb. 13 éve napi rendszerességgel küldök és kapok küldeményeket.
Szóval legalább ami jó , azt ne szidalmazzuk.
12:49 du.
Megértem a kandai posta problémáját. Kis és nagy vállalatok NEm a postán küldik leveleiket, vagy csomagjaikat,hanem interneten és magán vállalkozokkal, mert az olcsobb.
A kanadai posta NEm akar többet kérni a prívát levelekért, meg csomagokért, mert tudja, hogy van olcsobb is. Mióta az internet nagyban működik, a posta bizony nagyban lecsökkent a forgalma.Tehát, a bevétele is.
10:34 de.
Mifelénk vidéken az ajánlott leveleket 7 nap múlva ismét kihozza a postás, minden külön gíj fizetése nélkül!
11:39 de.
erre gondol?
„ezt követően a sikertelen kézbesítéstől számított 5. munkanapon (nem naptári napon!) a kézbesítést megismétlik,”
Tudja, ez a levélkezelési szabályzat nemcsak maguknál működik így 🙂
9:59 du.
Mindenetre, szép cselekedet. Nálunk ki se hozzák az ajánlott levelet, érrte kell menni a postára. Csak egy kártyát dobnak be, hogy ilyen érkezet a címre.
4:39 de.
Nem kérdés, hogy a közösségi szolgáltatásokat az élet változásaihoz kell igazítani. A kérdés az: hogyan? Könnyen belátható, ha egy postás egy területre 20 levelet visz ki 20xX forint/dollár bélyeg áráért, az még elegendő lehet a fizetésére, ruhájára, stb. Mígha gyakorlatilag ugyanannyi idő alatt ugyanoda már csak 2 kiszállítható küldemény van, 2xX pénzért, akkor a postás fenntartását csak a közös pénzből lehet megoldani. Így közvetve az is fizet a kézbesítésért, aki nem veszi igénybe. Árnyalja persze a képet, hogy a posták állami tulajdonúak, ahol a „bélyegpénz” javát a kinevezettek fölözik le, nem a gyalogpostás. Szerintem ésszerű volt a mozgóposták felállítása kicsi falvakban, ahol meghatározott időben helybe megy a postásautó. Sok helyen nemcsak a postát intézik, gyógyszert is kivisznek a városi patikából, kisebb vásárlásokat is elvállalnak.
12:32 de.
A 2000-es évek elején odáig „zűllött” a Magyar Posta, hogy a délelőtt feladott bpi levelet időnként du-ra kikézbesítette, vagy max másnapig.
No, erre üzembe helyeztek egy új, korszerű logisztikai központot (Bp-en kívülre), amellyel sikerült ezt több, mint 1 hétre „felgyorsítani”, s közben nyilván a költségek is „csökkentek…”.
Úgy látszik ez nemzetközi jelenség – az üzletszagra a dög körül zümmögő magáncégek sok állami szolgáltatást tesznek tönkre, a módszert outsourceolásnak hívjuk – a lényege a nyereséges tevékenységek fokozatos kiszervezése, mellyel szép lassan padlóra lehet küldeni a rendszert.
Védekezni csak lelkiismeretes államirányítással lehet – úgy látszik Kanadában sem mindig van ilyen?