A séker-bilbül

A gazdasági életben, sajnálatos módon, nem csupán olyan tisztességes ügyletekkel találkozhatunk, mint amilyenekkel jórészt eddig foglalkoztunk. A hamis üzletet jiddis nyelven zűrzavaros hazugságnak, séker-bilbülnek “becézik”. A kifejezés voltaképpen — csak a jiddisben összevont — két héber szóból tevődik össze: a seker hazugságot, míg a bilbul zűrzavart jelent.
A seker (hazugság), természetesen, épp ellentéte a már korábban (cedóke címszavunk kapcsán) tanult héber szónak, az igazságot jelentő emetnek. Azr igazság héber szava éppúgy 3 betűből áll, mint a hazugságé, csakhogy az emet első tagja, az alef, egyúttal az ábécé első betűje, az utolsó, a táv, egyben az utolsó elem, a középső betű, a mem pedig az alefbét közepe táján található. Egyszóval, az igazság olyan, mint valamely stabil lábakon (oszlopokon) álló építmény. Ezzel szemben a hazugság héber szavának, a sekernek a három betűje (sín, kof, rés) ugyan egymás után következik az ábécében, ám úgy össze vannak keverve, hogy még fordítva sem követik egymást. Bizonyára innen ered a jiddis közmondás: Séker, afile farkert iz nist emesz — a hazugság még fordítva sem igaz…

A Talmud egyik jól ismert tanítása is a héber betűknek ebből a sajátos tanítást hordozó sorrendjéből következik: Seker én-lo raglájim, vagyis „a hazugságnak nincsen lába”, így könnyen rá lehet jönni a tarthatatlanságára. Ez úgy hangzik, mint a magyar szólásmondás: a hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát. Amikor az 1960-as évek közepén arról írt az újság, hogy “a szovjet pártfőtitkárnak, Brezsnyev elvtársnak (még életében) szobrot állítottak szülőföldje, Ukrajna fővárosában”, mesterünk, dr. Richtmann Mózes professzor a Rabbiképző Intézetben megkérdezte:
– Aztán tudják-e, miért csak mellszobrot állítottak neki?
– ??
– Mert a Talmud azt mondja: seker én-lo raglájim…

A másik héber szó, amelyből a címszavunkban szereplő kifejezés ered, így hangzik: bilbul. A Biblia szerint ebből a héber gyökből származik az ókori Bábel (= Babilon) neve. Isten ugyanis ott zavarta meg a toronyépítő nemzedéket, s így jöttek létre a világ nyelvei. S ha már itt tartunk, fel kell vetnünk a kérdést: mi is volt annak a nemzedéknek a bűne? Sokan úgy vélik, maga a toronyépítés, hogy a magasságos Istenhez akarták mérni magukat. Véleményem szerint nem csupán erről van szó, inkább a világhatalomra való törekvés, egyetlen nagyhatalom köré való csoportosulás volt a bűnük, hiszen a toronyépítés is ezt a célt szolgálta. Bábel tornya az Isten által szabadnak teremtett emberek fölötti kizárólagos uralmat jelentette volna. Egy néppé és egy nyelvvé lettek, — olvassuk a Szentírásban —, “s ez csak kezdete volt mindannak, amit tenni akartak”. A Mindenható épp azzal sújtotta a központi hatalomra törekvőket, ami ellen küzdöttek: szétszórta valamennyit a Föld négy égtája felé, összezavarta nyelvüket, hogy egymást meg nem értve, félbehagyják az építkezést…

A séker-bilbül is hasonló módon jön létre, és gyakran hasonló módon nyeri el méltó büntetését. Ha vállalkozásuk csődbe megy, azt jiddis eredetű szóval krachnak nevezzük, ha viszont csak “elegük lesz belőle”, ha felhagynak a tevékenységükkel, akkor azt mondjuk: charótet kaptak tőle. Ez utóbbi jiddis kifejezés a héber mitcharét (= meggondolni magát) igéből való, s a jiddisből vette át a pesti argó a jól ismert “herót”-ot…

Persze, krachot tisztességes kereskedő is mondhat, különösképp manapság, amikor a mózesi törvényben előírt tized helyett “valamivel” súlyosabb adók és egyéb terhek sújtják a szerencsétlen vállalkozót. A hajdani kis szatócsüzlet (a krejzleráj) tulajdonosa még csupán saját magát hibáztathatta a krachért. Mint például az Aggteleki (ma Kiss József) utcai Geller nevű zöldséges, aki mielőtt “herótot kapott volna”, a környék zsidó gyerekeinek áldozata volt. Rendszeresen el-elcsentek tőle egy-egy gyümölcsöt vagy zöldséget. Még verset is költöttek jiddisül a “tiszteletére’:
Git motgn, Gela, rétach kojfech,
Ájnet kojfech, ájnet ganvech.
(Jó reggelt, Geller, retket veszek,
Egyet veszek, kettőt viszek.)

Ki a jó és ki a rossz kereskedő? Hogyan tehetünk próbát? — kérdezhetjük. Erről egy kedves izraeli vicc szól, amely még az egyik héber nyelvkönyvbe is bekerült. Ha bemegyünk az üzletbe, és gyufát kérünk, a boltos készségesen kezünkbe ad egy dobozt. Kinyitjuk, majd így szólunk:
– Uram, ebben a dobozban a gyufák mind fölfelé állnak! Nekem olyan gyufa kell, amelynek szálai lefelé néznek.
– Sajnálom, uram, — feleli a rossz kereskedő —, olyan gyufával nem szolgálhatok.
Ezzel szemben, hasonló helyzetben, mit mond a jó kereskedő?
– Készséggel, uram, csakhogy az a másik gyufa kétszer annyiba kerül…

Kétségtelen, hogy a séker-bilbülből olykor származhat némi előny, legalábbis azok számára, akiknek a gusztusa elviseli azt. A most következő jiddis viccben Kohnné áll a bíróság előtt, tanúskodva férje gazdasági ügyében. A bíró mindenekelőtt figyelmezteti az asszonyt:
– Tanú, ugye tisztában van vele, hogy milyen következményekkel jár, ha hamisan tanúskodik?
– Természetesen, bíró úr, — feleli Kohnné —, megnyerjük a pert…

Persze, az is előfordul, hogy az ember rákényszerül a “kegyes csalásra”. Erre is tudunk egy érdekes példát. Még a szovjet hatalom fennállása idején Moszkvában járt egy amerikai újságíró, akinek az imént említett “Brezsnyev elvtárs” előadta a remek szovjet gazdasági helyzetet: egy rubelért egy öltönyt, két rubelért egy egész borjút lehet kapni. Az újságíró hitetlenül hallgatta.
– Ha nem hisz nekem, majd behívatok Magának valakit, akinek feltétlenül hinni fog — szólt Brezsnyev.
Végül megegyeztek, hogy a moszkvai főrabbit döntse azt el.
– Nos, főrabbi úr, — kérdezte kínos hangsúllyal a pártvezér —, ugye lehet nálunk két rubelért egy egész borjút venni?
A rabbi zavarban volt: ha megmondja az igazat, elviszik a Gulágra, ha pedig nem, világszerte lejáratja magát. Ezért aztán, rövid gondolkodás után, így válaszolt:
– Mondja, miért kell Magának pont egy borjú? Tudja mit? Csapjon hozzá egy százast, és vegyen egy csirkét!…

Raj Tamás