Kispannolt nemzet
Nem tudom, meddig bírja egy ember, ha egy sötét szobában ülve állandóan azt kell várnia, hogy valaki rátámad majd, legyilkolja, elveszi a hazáját, megbecsteleníti nőrokonait, elveszi a munkáját, nyomorba dönti. Állandó fenyegetettségben élni igen stresszes állapot, az pedig, ha rosszul kezeljük, akkor különféle szervi megbetegedésekhez, de akár halálhoz is vezethet. A magyar társadalom 1989 óta ül a sötét szobában, permanens rettegésben.
Először maga a rendszerváltás forgatta fel az életviszonyokat, majd a nagy remények meghiúsulása, aztán a csodavárás időszaka során kiosztott pofonok adtak okot az elkeseredésre. Megrendült a családok stabilitása, lassan elkoptak az illúziók, ezzel egy ütemben a tartalékok, a társadalom nem hitt már senkinek. Nem maradt kapaszkodó a túléléshez, miközben láthatta, hogy tehetségtelen, de gátlástalan senkik merülnek fel a menet közben elmocsarasodott közéletből, meggazdagodnak, elpofátlanodnak és elkezdik kioktatni a kádári kor kisemberét erkölcsből, tisztességből.
És akkor felbukkan a szartengerből a Messiás, aki tisztának tűnik, magyarember meg sietve elhiszi ezt. Két oka van ennek. Egyik az, hogy magyarember nem ért a gazdasághoz és nem tudja elképzelni, hogy hogyan lehet ellopni egy palota árát, nem tudja elképzelni, hogyan lehet az első állami támogatásból Boss öltönyöket venni, hogyan lehet kőbányát venni apunak úgy, hogy a végén ne kerüljön szinte egyetlen fillérbe se.
A másik, hogy magyarember ha hinni akar, hát akkor hinni fog akkor is, ha a józan ész fejre áll, mint liba a cefréshordó megdézsmálása után.
Így aztán a nagymamák igaz könnyeket ejtettek, a nagypapák elismerően bólogattak, jöjjenek a fiatalok. Pedig amikor a kocsmában a cigánnyal húzatták, akkor még tudták, hogy a zenész meghatározó ismérve nem a kora, hanem a tehetsége, de valamiért ezt a politikusra nem tekintették érvényesnek.
Akik ilyen előzmények után hatalomra jutottak, azok meg akartak gazdagodni, de tudták, hogy ez az ország végzetesen ki van véreztetve, a nép tűrőképessége is a végét járja, tehát nem elég szépeket mondani, kell valami egyéni plusz is, ami egységbe kovácsolja az ostobákat.
Nem mai találmány – ellenséget kell felmutatni, mely létében veszélyezteti a nemzetet. Ha található ilyen, akkor a többség hajlandó elfeledkezni saját sorsáról és hajlamos emelkedettebb célok érdekében fegyvert ragadni – sokszor nem is csak képletesen. Hogy a felmutatott elleségkép hamis?
Kit érdekel, ha már ott van, akkor közdeni kell ellene, méghozzá lelkesen és ha lehet, jelmezben. Merthogy hátha megretten az ellen a sok alakzatban masírozó potrohos vitéztől, vagy a karikásostorral csattogtató műcsikóstól, akik a csődörtől fejt kancatejtől megmámorosova ijesztgetik a békés járókelőket.
Az ellenség ellen pedig gyűlöletet kell érezni, és ebben nincs is hiány. Rákosi börtönőreinek mai utódai értik a hajdani feladatot, melyet a börtönkörletekben plakátoltak ki, nehogy elfelejtse a börtönőri állomány: Ne csak őrizd, gyűlöld is! Persze eleinte próbálkoztak pozitív üzenetekkel is, de nem tudtak akkora Szentkoronát rakni a hajóra, nem tudtak annyi zászlót osztani, ami el tudta volna takarni tolvajlásaikat, jóllehet, akkor még voltak gátlásaik – no persze, csak mai önmagukhoz képest. Amikor kipottyantak a hatalomból, rájöttek, hogy ez kevés lesz, és megindult az ellenség-képzés.
Ellenség lett a szocialista kormány, ellenség lett Medgyessy, aztán rátaláltak a legfőbb ellenségre, Gyurcsányra.
Könnyű volt belőle ellenséget csinálni, hiszen annyira különbözött a suttyótól és szavazóbázisától, hogy ha el tudnám zongorázni a különbséget, jobb lennék, mint Arthur Rubinstein valaha is volt. Mindenesetre az ország egyik fele ezzel volt elfoglalva, a másik fele meg azzal a reménytelen feladattal hogy megpróbálja meggyőzni őket arról, hogy nincs igazuk. Nem sikerült, visszatértek a hatalomba és folytatták, csak már sokkal bátrabban és tudatosabban, még gátlástalanabbul, megteremtve az egzisztenciális félelem légkörét.
Aki állásban van, azt félti, aki meg nincs az a segélyt, a közmunkát, a kenyerét.
Megmérgezték a lelkeket is, neveletlenségük és bunkóságuk lett a viselkedési etalon az országban, emberi selejtekkel, nemegyszer manifeszt elmebetegekkel töltöttek fel fontos kormányzati pozíciókat. Ha a Vezér lengetheti a nyelvét, akkor a Nemzeti Bank elnöke bátran lehet formabontó. Talán gyerekkoromban volt divat a „nem telefontéma” hangoztatása, ma Lagzi Lajcsi tudna mesélni arról, hogy ez ma is mennyire indokolt elővigyázatossági szabály.
Aztán ellenség lett a cigányokból – ne mondd, hogy az a Jobbik – a Jobbik a fidesz radikális szárnya, ölbéli magzatja, a bármikor felhasználható nyers erő. Ellenség lett az Unióból, ellenség lett a tuggyukkikből, és most ellenség lett a menekültekből is, akik nem a háború elől menekülő szerencsétlen emberek, hanem úton Szíriából idefelé terroristák lettek, akik majd felrobbantják a spejzodat. És ellenség lett mindenkiből, aki idegen, aki nem olyan ősmagyar, mint őseink, akik innen-onnan idekeveredtek – ki fegyverrel kért letelepedési engedélyt, kit a földesúr telepített be, ki meg egy ekhósszekéren érkezett, hóna alatt a hegedűjével.
Aki ezzel nem ért egyet, az vagy idegenszívű, jelentsen ez bármit is, vagy hazaáruló.
Miközben gyűlölködtünk, oda lett a jogállam.
Sikerült mára elfelejteni a költő sorait is: Haza csak ott van, hol jog is van, S a népnek nincs joga…
Szóval, a társadalom fél és gyűlölködik, az enberek már képtelenek őszintén megnyilatkozni egymás előtt, az ország egyetlen nagy színház, s színész benne majd mindenki, aki félti a kenyerét. A kérdés csak az, hogy mennyi ideig lehet fenntartani egy ilyen állapotot, merthogy a történelmi tapasztalatok szerint a végtelenségig nem megy.El kellene spekulálni azon is, hogy nem lehet egy húrt a végtelenségig feszíteni, egyre könnyebben pattanhat el. A mi suttyó Cipollánk ezt nem ismeri fel, vagy azt gondolja, hogy ellenséget mindig lehet találni, és ha éppen nem találunk, akkor lehet csinálni.
Téved.
Eljöhet az a nap, amikor belőle csinálnak ellenséget, talán éppen azok, akik ma támogatják ámokfutását. Hogy hamar vagy csak nagysokára, az rajtunk is múlik. Nem igaz az, hogy minden jobboldali ember náci, vagy hogy mindegyikük imád diktatúrában élni, hát össze kellene fogni azokkal, akiknek szemében érték még a demokrácia. Nem okvetlen egy pártban, de nem elképzelhetetlen egy program mentén, melynek kidolgozásában minden demokrata részt vehet.
Talán illúzió, nem vitatom. De az élet mégis ki fogja kényszeríteni, mert elemi érdekünk, hogy ebben az országban béke és nyugalom legyen, hogy véget vessünk ennek a permanens elmebajnak, a társadalom feszültségben tartásának, hogy végre tudjunk foglalkozni fontos és lényeges ügyeinkkel is, nem ötletelgetve, nem emlegetve hazát és Istent, egyszerűen csak gondolkodva és dolgozva.
El kellene mennem utópista szocialistának…
3:49 de.
Egy okos Amerikai közgazdasági professzor egyszer kijelentette, hogy Ő soha nem buktatott meg egy hallgatót sem , de a közel múltban megbuktatott egy egész osztályt .
Miért? Azért mert az osztály kitartott amellett, hogy az “Obama care” szociális program nagyon is jól működik. Nem lesz tovább szegény , sem gazdag , sőt mindenki egyenlő alapon fog élni és fogja érezni majd magát.
A professzor azt mondta , OK , próbáljuk ki a tervet és majd meglátjuk kinek lesz igaza. Mától fogva mindenkinek az osztályzatát csak összeadjuk és egy átlag osztályzatot fog kapni mindenki a végén. Jó? Így majd meglátjuk kinek lesz igaza a végén. Mindenki az osztályban bele egyezett. A legjobb az 5-ös és a legrosszabb az 1-es osztályzat lesz.
Az első teszt után mindenki 4-est kapott. Így azok akik tudtak ,mert
sokat tanultak , reklamáltak, viszont aki kevesebbet tanult az meg örült az osztályzatnak.
A második teszt alkalmával a hallgatók akik az első esetben keveset tanultak , még kevesebbet tanultak , és akik először sokat tanultak ,úgy gondolták hogy akkor ők minek igyekezzenek és Ők is kevesebbet tanultak. Így a második teszt eredménye csak egy elégséges 2-es lett.
A harmadik teszt után mindenki elégedetlen volt, mert mindenki kevesebbet tanult és mindegyik a másikakat okolta az alacsony eredményekért . Tehát senki nem volt megelégedve és mindenki megbukott.
Ekkor a professzor azt mondta nekik, hogy a szocializmus ugyan ilyen módon alapszik és azért fog az is megbukni . Mert ha a jutalom elég nagy, a szorgalom is nagyobb, hogy valaki sikeres legyen. De ha egy kormány elveszi a jutalmat az igyekvőktől , hogy a lusta is jól járjon, senki nem fogja törni magát , ha Ő azért kevesebbet kap.
Itt van még 5 nagyon tanulságos mondat:
1. Nem lehet a szegényeket sikeressé tenni azzal, hogy a gazdagabbakat kifosztod.
2. Ha kapsz valamit amiért neked nem kellett dolgoznod, azért egész biztos valaki másnak kellett megdolgozni.
3. A kormány nem tud adni senkinek semmit, addig amíg azt valaki mástól el nem veszi először.
4. Semmit nem tudsz megsokszorosítani úgy, hogy először elosztod.
5. Mikor a nép fele úgy gondolja, hogy nekik nem kell dolgozni mert a másik fele úgyis eltartja. És mikor a másik fél rájön arra, hogy akármennyit dolgozik, a kormány a fizetésük felét arra költi állandóan aki nem csinál semmit. Ez a kezdete annak, hogy az a nemzet a bukás felé halad.
5:58 de.
lelszi: zseniális. Most, ha kérhetem, mindezt a saját szavaival is előadná? Csak úgy, játszásiból.
6:03 de.
Olyanok nincsenek neki.
Vagy ha vannak , titkolja.
8:27 de.
Tod, PuPos, mindígis tiszteltem az írói vénádat, de ez A +..
Granulátumék.. 😀
3:53 du.
Ille István!
Most én kérdezem: csak ennyi jött le Magának?
1:53 de.
Lélfai: tehát nem tudja. Nem olyan nagy baj, de akkor miért erőlködik?