Alulnézetből
25 perc múlva beköszönt október 23-a. Pár óra múlva feszes ünneplőbe bújva magasztos beszédek hangzanak majd el, lobogó zászlók alatt, és a meteorológusok szerint derűs napfényben arról, mi is történt 59 évvel ezelőtt Magyarországon. Pár hete elhunyt köztársasági elnökünk egyszer azt mondta: annyi ’56 van, ahány ember akkor élt e hazában.
Nagyon igaz. Már éltem, bár csak 9 éves gyerekként. Délben kikísértük Anyut a csepeli HÉV-hez, aki állandó délutános műszakba járt az almaválogatóba – ez ugyanis műszakpótlékkal járt, és nem mellesleg lehetővé tette, hogy délben ebéddel várjon minket az iskolából, meg ebéddel engedje munkába apánkat. Délután már a 14 éves nővérem felügyelt minket, engem, meg a másfél éves húgunkat. A Boráros téri HÉV végállomáson még a lelkünkre kötötte: sétáljunk kicsit a verőfényben, gyűjtsünk kis fényt a közelgő téli napokra. Így is történt, fogalmunk sem volt, hogy tőlünk alig pár száz méterre, a Duna túlsó partján mi történik közben. (A Petőfi hídhoz közel esvén épp átellenben van a Műszaki Egyetem épülete.)
Nem is azt akarnám most részletezni, hogy hogyan éltük meg a következő napokat. A viceházmesterné rémületét, ahogy berohant, és engem meg a húgomat a szekrény mögé taszított, ahogy felkelepelt egy géppuska (vagy géppisztoly?) a kapualjunkból. Ahogy a ház háziasszonyai számba vették az élelmiszerkészleteket – a munkások 23-n kapták (volna meg) kétheti bérüket, így „készletről” nem annyira, inkább maradékokról lehetett beszélni.
Az is inkább izgalmas kalandnak tűnt, amikor a novemberi vasárnap hajnalt követően levonultunk a pincébe – nem kellett már engedélyt kérni, hogy felmehessünk a barátnőnkhöz: együtt kuporogtunk a földre vetett matracokon. A pincébe hurcolkodásnak az volt a közvetlen oka, hogy egy este egy rosszul kalibrált lövedék (vagy eltévedt akna) levitte az ötemeletes ház egyik kéményét némi tetővel együtt, ettől meg lángra lobbant az udvar. Nem sokáig égett, a lángoló deszkák, meg szikrázva alászálló hulladékok maguktól kihunytak a sárga keramiton. Nem érdekes az a szarvasi ember sem, aki egy kétkilós kenyeret szorongatva a hóna alatt a felcsapó lövöldözés miatt a mi kapunkba ugrott be – és vagy egy hétig ott is maradt. Szorítottak neki helyet.
Hanem vagy negyven év múlva azt a feladatot kaptam, készítsek interjút az egyik hazatért ötvenhatos hőssel, aki a mi környékünkön vert tanyát, itt is nevelkedett, élt korábban. Országos ismertségre tett szert, mint a „hazafias ifjúság” mentora. Már a házához vezető járda is nemzetiszín zászlócskákkal volt telefestve – a csíkos akkor még nem volt elfogadott. Nekem ugyan nem imponált az „amerikai” stílusra alakított lak: zavart az alig kétméteres belmagasság, a minden sarokban oltárszerűen kiállított, művirágokkal díszített nemzeti címer, korona, Szűz Mária, de végülis kedélyesen diskuráltunk, miközben gyönyörűszép – és vagy 30 évvel fiatalabb – felesége üdítővel, kávéval kínált. Tudta, hogy szocialista beállítottságú laptól jöttem, ezért inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy hogyan mentette meg a lincseléstől a kerületi tanácstitkárt. Elmondta még, hogy nem volt maradása a munkahelyein, mert mindig kiállt a melósokért. Felidézte, hogyan osztottak lisztet, meg más élelmet a lakosságnak.
Megírtam, bemutattam neki is. Szerintem ugyanis ez nem cenzúra: riportot, glosszát, publicisztikát soha nem „egyeztettem” senkivel, de egy interjú esetén a beszélgetőpartnernek joga van ahhoz, hogy megjelenés előtt tudja, hogy szerintem ő miket mondott. Nem volt kifogása, a cikk megjelent.
Hanem egy hét múlva találkoztam néhány idősebb emberrel. Majd megettek. „Méghogy kiállt a melósokért! Azért rúgták ki mindenhonnan, mert lógós volt. Nagy volt a pofája, de a munka büdös volt neki!” „A kutya se zargatta volna a tanácstitkárt, ha ő nem akarja annyira megszerezni a városháza kulcsát! Persze beszart, amikor a nő férje pisztollyal a kezében nyitott ajtót, csitította hát a barátait!” „Méghogy élelmet osztottak! Pár haverjával feltörték a közértet, és vitték, amit bírtak!”
Hát, tessék igazságot tenni! Úgy vélem, ez lehetetlen. De talán egy tanulság adódik: ha egy társadalomban elszabadul az erőszak, megszűnik az „igazság”. Nincs többé lehetőség párbeszédre, kompromisszumra, rákerülünk a damaszkuszi útra. És most nem a Saulusból Paulussá vált keresztényi zarándoklatára célzok, hanem a mai Szíria fővárosára.
Author: Rátesi Margit
1947-ben születtem Budapesten. Édesapám kocsmáros volt, az államosítás után segédmunkásként, csaposként próbálta fenntartani a családot, amihez édesanyám is hozzájárult, mint házmester. Eredeti szakmám mechanikai műszerész, alma materem az Orion Rádió és Villamossági Vállalat volt. Minden további tanulmányomat munka után, este végeztem, érettségit a Bem József Dolgozók Gimnáziumában szereztem. Üzemi lapoknál kezdtem hivatásosan írni. 1979-ben végeztem el a Bálint György Újságíró Akadémiát, majd 1984 és 1988 között az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tanultam közgazdaságot és vállalatirányítást. Újságíróként főleg gazdasági témákkal foglalkoztam. 1989 óta nem dolgozom aktív újságíróként: sajtóösszefoglaló készítőként (szemlézőként), sajtófőnökként mentem nyugdíjba.
Felfogásom sokat változott az évek során – nem utolsósorban éppen a főiskolán szerzett ismeretek hatására. A politikát – eredeti jelentésében a közügyek intézésének módját – fontosnak tartottam mindig és fontosnak tartom ma is. A politika, és aktorainak, a politikusoknak a lejáratása a közvélemény szemében szerintem a legnagyobb kártétel, amit el lehet követni az „egyszerű” emberekkel szemben. Mert azt sugallja: nincs esélyed a cselekvésre, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni.
Ezzel szemben én arra szeretnék rávenni mindenkit: Kételkedj, gondolkozz, cselekedj!
4:32 de.
’56-ot illetően Göncz Árpádnak erősen igaza van. Vegyük ehhez még Juhász Pál elemzését, és az alulnézet egy cseppet megváltozik.
“A megosztottság jellemezte az 1956-os forradalom részvevőit és jellemzi a mai Magyarországot is – mondja Juhász Pál. A szociológus-közgazdász fiatalon átélte az 1956-os eseményeket és úgy látja, a mai fiatalok alig értik az akkor történteket és ebben kevesen segítenek. Az ünnepi beszédek, a hősies pózok elfedik a lényeget. Juhász szerint napjainkban a lényeges kérdések helyett ostobaságokról, rögeszmékről folyik a politikai közbeszéd.
– Holnap emlékezünk meg az 1956-os forradalom 59. évfordulójáról. Ha kamaszként is, de tudatosan élte át az ’56-ot. Emlékei és a dokumentumok ismeretében mi volt a mai szóval a fősodor?
– Sokkal színesebb volt, mint ahogy ma leegyszerűsítve mondják, gondolják. Mi a Margit, akkor Mártírok, ma ismét Margit körút közelében laktunk. Én 13 éves fejjel elsősorban a budai utcákon mászkáltam. Számomra nagyon érdekes és tanulságos volt, hogy szinte minden sarkon más ideológia jegyében folyt a diskurzus. Pontosan láttam, hogy nagyon sokféle, ellentétes indulat szabadult fel, olykor el. Összességében azonban a forradalom baloldali irányultságú volt.”
A cikkben sok másról is szó van, és nem csak ’56 kapcsán, hanem Orbán immorális politikájának kapcsán is.
Aki kíváncsi rá, itt olvashatja: http://nepszava.hu/cikk/1073914/1
Annak az időszaknak cselekedetei se gyökeredzettek másból, mint amit mind az akkori, mind a mai kormányzat – gerjesztett: a gyűlöletből. Az akkori gyűlölet eredménye ilyen „hősi” tettekben is látható volt:
Vajon a mai – kormányzatilag ügyesen irányított – gyűlöleté miben fog kicsúcsosodni?
10:47 de.
Lehet, hogy sokféle képen magyarázzák máma az emberek okt..23-át, de az egészet a magyar egyetemi ifjúság kezdeményezte a 14 pontjával,amit kiakasztottak a Múzeum körút fáira és be akartak mondani a rádióba, amit az ÁVH nem engedélyezett.
A pontok úgy kezdődtek, hogy követelik az orosz csapatok kivonását Magyarországról.
Majd szabad választás volt a másik fontos pontjuk.
A rádiónál kezdődött a lővőldőzés, mikor a rádiót védők tűzet nyitottak a diákokra. Én a Múzeum kertben voltam éppen. Magyar katonák érkeztek teherautókkal akik fegyvereket hoztak …
Így kezdődőtt… minden más ,csak mese.
11:24 de.
aha. Ráadásul Andersen régen meghalt. Klárika meg éppen ott etette a galambokat a Múzeum kertben, amolyan bolgár partizánként, akikről tudjuk, hogy ott voltak minden km-kőnél. Csak sajnálhatja, hogy lemaradt a rádió ostromáról – habár, ki tudja, később kiderülhet, hogy ott is ott volt. Amit igazán sajnálhat, az a Kossuth-téri lövöldözés: na, ott gyűjthetett volna élményanyagot hős ellenállói mivoltához! Igaz, legalább az Andrássy-úton ott volt. A köztársaság-tér neki kiesett a nyomvonalból.
Ráadásul a rendszer híveként lépett fel:
„Én 14 éves koromban már letéptem az iskola folyósóin a lázitó plakátokat.”
Most tekintsünk el attól, hogy a plakát és a faliújság-cikk közt tartalmi és méreti különbség van (Klára néni korábban faliújságot emlegetett kitartóan, mint bűncselekménye alapját, iskolai folyosókra meg nem igazán szoktak plakátokat kiragasztani még abban az időkben se).
Ragadjunk bele abba, hogy ha – jó, nevezzük plakátoknak – azok lázítottak, azok a rendszer ellen szóltak. Ugyan, mi indította Klárikát arra, hogy azt letépje? Az ilyen cselekedetéért csak dicséret, és nem büntetés járt volna neki, hiszen a rendszer híveként cselekedte!
11:44 de.
Ille, szomorúan látom, hogy memoriája gyenge. Soha faliújságról NEM írtam. Mindig plakátról.
A faliújság a maga interpretációja volt.
Amit letéptem, az a plakát, Mindszenty biboros halálát követelte. T.i. akkoriban volt a Mindszenty per.
11:50 de.
Megint hazudik. Tudja, az archívum nem felejt. Amit szomorúan lehet látni, az az, hogy emlékei és vágyai összemosódnak. Hiába, az élemedett kor már csak ezt teszi. Mondja, a feje még nem remeg?
Itt a nagy lehetőség: vezesse már le, a „hercegprímás” kivégzését követelő „plakát” letépése mitől is lett volna hősies ellenálló tett? Mitől volt az a plakát, abban a politikai környezetben lázító?
By side: mégis, hány wattos égőket használ otthon?
11:50 de.
Vissza a forradalomhoz, nem etettem galambokat a Múzeum kertben okt.23-án, hanem a tömeg oda szorúlt amikor átjött a hídon, s én is köztük voltam völegényemmel együtt.
11:52 de.
Úram, engem ne híivjon hazugnak, maga az! Soha faliújságról nem írtam, nem írhattam, mert az én időmben NEM is volt.
11:53 de.
Az iskola folyosó FALÁN lévő plakátokról írtam.,
11:54 de.
szegény kicsi oda szorított 😀 mégis, mi a francot keresett egy úrilány az Egyetem előtt? Feljött a zajra a Dunapartról, mert apuci ott horgászott, és kíváncsi volt? Nomeg, később, a többi „forradalmi” helyszínen? Se galamb, se hal, affenébe, mit is lehet ott csinálni? Tunkolni?
11:57 de.
Úram, engem ne híivjon hazugnak, maga az! Soha faliújságról nem írtam, nem írhattam, mert az én időmben NEM is volt.
Tudom, szeretne hülyének beállitani, azaz szenilis öregnek, de sehogy sem megy …..
Vigyázzon, ha majd eléri a koromat, ne hogy úgy járjon, ahogy engem beállit itt.
12:00 du.
Buta megjegyzésáre, nincs komment.
Magáról beszél.
12:10 du.
dehogynem 🙂
12:10 du.
oszt mivel ragasztották oda? 🙂
12:15 du.
a fene se küzd a beállításával, minek? Megszólalásai magukért beszélnek 🙂
12:41 du.
Meg azok se voltak estimese elé való képek , amiken a leállatiasodott nemistudom kik úgy gyilkoltak le fiatal kiskatonákat , akik a Pártházat meg a Rádiót védték , hogy kiterítették őket és egy bajonettet vertek bele a padlóba a szájukon keresztül…
Mostanra a rémtettek elkövetői honfiúkká és honleányokká alakultak át.
Holott pedig EZEK az események adtak okot Kádár Jánoséknak arra , hogy viszahívják az oroszokat.
Mert azok ugye illedelmesen kivonultak Budapestről , egyszerű kormányzati kérésre.
EZEK miatt az értelmetlen és aljas cselekmények miatt következett be a forradalom leverése.
12:55 du.
Geyza: korábban megjelent mind a NOL-on, mind az Ellenszék Vélemény Magazinban egy sorozat, ’56 didergő lángjai címmel (a szerző kicsit durcásan a KMH-s megjelenést letiltotta). Elég sok forradalmárról rántotta le a leplet, Potyka bácsitól Wittner Máriáig, és ez csak egy valóságközlés volt. Akad még ilyen bőven, de hát, ’56-ról csak az áhítat hangján lehet szólni.
Pedig, hogy a klasszikussal szóljak: lószart, mama! Csakhogy, az érdekeltek még mindig köztünk vannak – bár nem közvetlenül Magyarországon.
By side: amennyi partizánunk volt a ’44-45ben és amennyi hős forradalmárunk ’56ban, nem is értem az egészet, hogyan veszthettünk?
1:11 du.
Valamikor a hetvenes évek elején, káderezéskor:
-Mondja kérem, maga volt partizán ?
válasz:
-Nem, de már készül róla a pappír…
/ Hofi /
1:33 du.
Geyza! Én nem voltam ott, csak felnőttek mesélték, akik ott voltak. Október 25-én (vagy 26-án?) a Parlament előtti tüntetésen (amikor Nagy Imrét akarta hallani a tömeg), megjelent néhány szovjet tank is. Kifejezetten bratyiztak a tüntetőkkel, és amikor a lövöldözés megkezdődött néhányan a szovjet tankok fedezetével menekültek meg. November 4-e után azután főképp kaukázusi, távol-keleti nemzetiségű szovjetek jöttek a határon túlról, a korábban itt állomásozó alakulatokat hazarendelték. Sokáig járta a szóbeszéd, hogy a Magyarországról hazatért kiskatonákat egyenesen táborokba vitték, mert „megfertőzte” őket a magyar szocializmus megújításának kísérlete. Ha valaki az olvasók között hiteles forrásból ismeri a történetet, örülnék, ha megerősítené, vagy megcáfolná a legendát.
2:10 du.
https://www.youtube.com/watch?v=Gf4bswCaB-I
Egy kis történelmi film az akkori eseményekről…érdemes megnézni, még annak is aki nem élte át.
2:13 du.
Geyza
2015 október 23
12:41 du.
Ja, és információja hamis, már nem tudnak más hazugságot kitalálni?
Egy darab ÁVÓST akasztottak fel fejjel lefelé, ezt láttam.
Különben a „kiskatona” legendáját már több váltoizatban hallottam és olvastam.
2:18 du.
ezt is:
nomeg ezt is
ez se maradjon ki, mint a forradalmi hülyeség netovábbja:
akad még bőven, Klára néni, kér még?
2:22 du.
Nem vagyok a „nénije”
Hozhatok én is sok, sok képet, érdekli?
Ki, melyik oldalon áll, onnan hoz.
Kólönben, öreg róka lévén, ismerem a módszerüket.
2:23 du.
Hát persze. Egy darab ávóst. Akkoriban darabra mérték őket. Faragó Klára meg megszámolta, a többit meg azonosította, hogy azok nem ávósok voltak, csak éppen fejjel lefelé felakasztottak.
Szegénykém, mit fog még ebben a témában előadni – úgyis, mint szemtanú?
2:28 du.
talalom
2015 október 23
1:33 du.
Az országháznál KÉTSZER volt nagy tömeg. Először okt.23-án, mikor Nagy Imrét akarta hallani a tömeg.
Majd 2 nap mulva, csütörtökön, mikor a tömegbe a minisztérium tetejéről bele lőttek a tömegbe az AVÓSOK és több mint 300 an meghaltak.
Én is hallotam arról, hogy az ott álló orosz tankok védelmébe szaladtak az emberek.Ezen a tüntetésen nem voltam ott, csak az előbbin.
2:30 du.
A franc se nevezte nénijének. Már megint nem érti a szót. Megtiszteltem a korának megfelelő megszólítással, mert hát, mégsem nevezhetem kisanyámnak 🙂
Ezek a képek nem oldalfüggők, hanem tényfüggők, nem szolgáltak a forradalom dicsőségére.
Kétségtelen, hogy öreg róka, tán már hullik is a prémje, de kinek is ismeri a módszerét? A lábbal felakasztósokét? A köpködőkét? Az ítélet nélkül ítélkezőkét? A csőcselékét? Meg tudom érteni, hiszen maga is jelen volt, tán még köztük is.
2:35 du.
Ille,maga megint elkapatja magát. Először is ki kérte arra, hogy lány nevemen szólitson?, vagy emlitsen.
Kissé durva, gyerekes fogás…..
Mivel ezekben a helyszinen voltam, tehát tanúja vagyok az eseményeknek.
A kis katona egy más dolog, mert a Kommunista pártháznál nem voltam és ott törtéánt a sajnálatos esemény, hogy a kijővő katonákat a tömeg lelőtte, azt hivén, hogy ÁVÓSOK. T.i. nekik is lapos kerek sapkájuk volt, csak nem vörös szalaggal, hanem zölddel.
Ahhoz képest viszont, hogy a forradalmak milyen véresek voltak, úgy a francia, mint a régi magyar, ennél a forradalomnál igen kevés bosszú vérengzés folyt.
2:38 du.
Ille, a maguk módszerét ismerem, az elferitéseket és hazugságokat….
Kik a maguk?
Törzsgyökeres balosok, más szót NEM akarok használni, mert megsértődik esetleg.
2:50 du.
Az ÁVÓ ( Államvédelmi Hatóság ) egy fegyvernem volt.
Nem csak elhurcolás volt a feladatuk hanem épületek védelme is.
A pártházat párszor tíz lőszerrel gyengen ellátott ÁVO kiskatona védte. A Rádiót is.
Mindet lemészárolta a megvadult begőzőlt csőcselék.
EZ lett a Forradalom veszte.
A börtönből kiszabadult bűnözök , a revansisták vérgőzős rémtettei.
2:51 du.
Bencsics Klára maga akkor még gyerek volt semmit nem érthetett az egészből.
Mostmeg már nem is akar.
2:55 du.
A néni a lányneve? Nahát, milyen érdekes! Úgy szólítom, ahogy akarom, mivel nem vagyok így sem tiszteletlen. A lányneve meg tényleh Faragó Klára. Mi ezzel a gond?
Mivel ezek szerint több helyszínen is volt, feltételezhető, hogy lelkesen vonult a lincselő tömeggel.
A Köztársaság-téri vérengzéssel kapcsolatban komoly gondja van a magyarázatának: olyan nincs, hogy a tömeg lő. Olyan sincs, hogy sapka szalagja alapján különböztették meg őket, mivel a zöld mindenkor a határőrség jelzése volt, vörös az ÁVH-nál – tudja, Klára néni, az ÁVO és az ÁVH nem ugyanaz volt – nem létezett, ellenben a kék igen. Ráadásul nem is volt sapka a lemészároltakon.
Mellékelek egy ÁVH-s öltözetet. Na, az övé pl egy sorkatona ÁVH-s-é. Hol lát rajta bármilyen szalagot?
Hogy egy kicsit tanuljon még: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81llamv%C3%A9delmi_Hat%C3%B3s%C3%A1g
Klára néni, maga nagyon tudatlan 🙂
2:57 du.
de, csak használjon bármilyen szót! Higgye el, felfogjuk tudni dolgozni azt a traumát 😛 Különösen tudván tudva, hogy kitől is származik.
De, ha már itt tartunk: maga kicsoda?
3:08 du.
Geyza: nem. Az ÁVO – nevéből is adódik, Államvédelmi Osztály – az ÁVH 16 osztályból álló operatív szervezete volt, rendészeti feladatot nem látott el.
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81llamv%C3%A9delmi_Hat%C3%B3s%C3%A1g
Ellenben az ÁVH-nak voltak rendészeti feladatai:
határ-, folyam- és légi-rendészet
őrségi és karhatalmi ügyek.
Az ’56os események során a karhatalmi ügyek okozták a legnagyobb galibát, méghozzá az olyan tudatlanok közreműködésével, mint amilyen Bencsics – szül. Faragó – Klára. A karhatalmi feladatokra kivezényelt kiskatonák a csőcselék ártatlan áldozatai voltak. Méghogy a tányérsapka szalagja! Nevetséges…
3:20 du.
Illepityu:
Igen.
Csak én nem tudtam különbséget tenni az egyes részlegek között.
De azt tudtam hogy nem minden ÁV.. kezdetű alakulat követett el emberiesség elleni bűnöket.
Azok a besorozott kiskatonák biztosan nem,akik három éves katona idejüket töltötték és akiknek a holttestjeit a fenntebbi ( általam is ismert ) fotókon láthatunk .
De egyébként olyan alapon is meglincseltek katonákat , hogy barna cipőben voltak. Mert a barna cipő az ÁVH vagy ÁVÓ őltözékéhez tartozott.Szerntük. Aztán később meglincseltek civileket is, ha barna cipőben voltak. Mert biztos átöltöztek , csak cipöt nem tudtak szerezni.
Ilyenek mentek akkoriban az utcán. Voltak olyan orvlövészek , akik merő viccből élelmiszer-beszerző úton lévő polgárokat lőttek le.
3:24 du.
https://mail.google.com/mail/#sent/1509607d36295afe?compose=1509609e5d813b6c&projector=1
4:37 du.
Figyelő, ez a link nem működik.
12:36 du.
https://www.youtube.com/watch?v=Gf4bswCaB-I
Most kinyílt?