2013-ban, miután túl sok csapás érte nemzetközi megítélését, Orbán úgy döntött, hogy egy globális PR kampányt indít útnak, többek közt azért, hogy lerázza a nyakáról az olyan akadékoskodó zsidókat, mint Elie Wiesel, Randolph L. Braham, vagy akár Ronald Lauder, a Zsidó Világ Kongresszus elnöke. Lauder, 2013 elején azt nyilatkozta, hogy a Zsidó világ-szervezet azért választotta a 2013 Májusában tartandó kongresszusának helyszínéül Budapestet, mert megelégelte az antiszemita megnyilvánulások drasztikus terjeszkedését abban az országban, ahol az Európai zsidóság harmadik legnagyobb csoportja él. „Félreérthetetlenül akarjuk figyelmeztetni Magyarországot, hogy nagyon veszélyes utakon jár”.  (Lásd: The Jerusalem Post, 2013. Május 4).

A félreértések elkerülése végett, muszáj leszögeznem, hogy az idáig több száz milliárd forintot felemésztő, és folyamatosan frissített kommunikációs kampányt, amelyről most, és e sorozat hátralevő részei beszélnek, nem kizárólag a nemzetközi zsidóság meggyőzésének céljából indította útjára az Orbán kormány. Badarság lenne annak az állítása is, hogy Orbán, kizárólag Wiesel, Braham, Lauder, az ADL, vagy a Wiesenthal Intézet kritikus megjegyzései miatt vágott bele ebbe a százmilliárdokat felemésztő nagyberuházásba. Mint azt már több helyen is bemutattam, (Lásd: „A Fidesz nyelve”, Kanadai Magyar Hírlap, 2015. Április 24, vagy „Hungary Facing a Slow Slide Into Despotism” The National Post, Toronto. 2015. Szeptember 15), a mega-PR kampányra azért volt Orbánnak szüksége, mert világossá vált számára, hogy ha nem mutat egy másfajta arcot a külföld felé, a külföld elzárhatja mindazokat a pénzcsapokat melyek életben tartják, nem csak a magyar gazdaságot, hanem saját üzleti körét, családi vállalkozásait.

E cikk képtelen a 2013-ban útjára indított és a külföldi pénzcsapok nyitvatartását szorgalmazó PR kampány teljes vertikumával foglalkozni. Innentől kizárólag azokat a kampány elemeket vizsgálom, amelyek a nemzetközi zsidóság meggyőzését szolgálják.

Bevezetés a kommunikáció-tervezés titkaiba

Aki egy picit is járatos a stratégiai tervezés, a Public Relations, vagy a Marketing szakmák berkein belül, az tudja, hogy az a vállalat, vagy kormány, amelyik úgy választja ki céljait, hogy nincsenek birtokában megbízható adatok, céljai megvalósíthatóságának esélyeiről, az az életével játszik. Egyszerű dologról van szó: mielőtt úgy döntünk, hogy megmásszuk Mont Everest-et, fel kell mérnünk saját képességeinket, hiányosságainkat, illetve a környezet által adott lehetőségeket, veszélyeket. Az angol szakmai nyelv ezt a fajta józan körültekintést, „SWOT-analysis” néven ismeri. (Strengths, Weaknesses, Opportunities, Threats). A világ majd minden táján, Magyarországon is, e módszer valamelyik változatát használják azok a vezetők, akik a racionalizmus és kiszámíthatóság szabályai szerint keresik az útjukat a nagyvilágban. Orbán Viktor és kormánya is gyakran, bár nem mindig, e módszer segítségével választja ki saját céljait, és a célba-jutáshoz szükséges eszközöket.

A 2013-as kampány mindenek-feletti célkitűzését, Orbán a következő szavakkal tárta a nyilvánosság elé: „Mostantól kezdve, a külföld irányába áramló tevékenységeink első számú célja, a magyar gazdasági érdekek érvényesítése”. Magyarán mondva, az Orbán kormány elsőszámú feladata innentől kezdve az, hogy biztosítsa az önkényuralom fenntartásához szükséges külföldi üzemanyagot, hogy biztosítsa a külföldi pénzcsapok nyitvatartását, a pénzcsapokból áradó lét, illetve, hogy mindezt, politikailag semleges színekben tűntesse fel. Ettől a ponttól kezdve mind máig, ha egy, a Fidesz pártpolitikai érdekeit lelkes módon szolgáló külügyes, vagy a magyar diaszpórában, a Fidesz mellett elkötelezett hangadó megszólal, ezt a mantrát hajtogatja: Mi nem politizálunk. Aki 2013 után kritikákat fogalmazott, a Fidesszel szemben bárhol a világon, azt politizálással, Magyarország gazdasági fejlődésének hátráltatásával, magyar-ellenes magatartással, ergo, hazaárulással vádolják. (Itt ha egy pillanatra megállunk, és rátekintünk az amerikai politikai élet legmagasabb posztjára pályázó Donald Trump szövegeire, ugyan ezzel a mantrával találjuk szemben magunkat. A multi-milliárdos azt állítja, hogy ő se politizál, semmi köze a politikusokhoz, azok mind hülyék. Mint Orbán, ő is hazája gazdasági fellendülésén fáradozik, munkahelyet teremt. Mint Orbán, ő is kerítésépítő, az idegenektől fogja megvédeni Amerikát, és a kereszténységet. Aki kritikával illeti a politika mezején cselező üzletembert, azt a politikai establishment táborába száműzi, azok közé, akiket egész életében a millióival etetet és hizlalt. Aki kritikával illeti politikai ígéretét, például azt, hogy ki fogja végeztetni a terroristák összes családtagját, (ezzel fittyet hányva a Genfi konvenciókra), azt egyszerűen Amerika ellenesnek minősíti. Eddig, Trump csaliját is oly lelkesen bekapta a Republikánus szavazók többsége, mint Orbánét a magyarok. Mint majd e sorozat hátralevő részeiben bemutatom, e sikeres etetés mögött, nem véletlenül, egy és ugyan az a kommunikációs PR csapat, ugyan az a szellemiség áll. Mind a két helyszínen, Magyarországon és Amerikában, a poszt-modern politikusok, a legkorszerűbb média-technológiák alkalmazásával gerjesztik a népharagot. A világ egyre több táján, az elégedetlen tömegek tudatlanságára építve, a lelkükből kibillentett, meghurcolt emberek érzelmeire játszva, a szeretet látszatát keltő kommunikációs stratégiákkal, csalikkal etetik a népeket. Megérkeztünk a 21. századba, az érzelmi politizálás poszt-modern korszakába.)

Mielőtt lezárnám e rövid bevezetőt a stratégiai kommunikáció-tervezés titkaiba, visszatérnék az Orbán kormány saját, e téren folytatott tevékenységeire. Orbán kommunikációs tanácsadói, a 2013-as stratégiai terv kialakításával megbízott emberek (itt elsősorban Arthur J. Finkelstein és Habony Árpád-ra gondolok), már 2012-ben felmérték, hogy a külügy kötelékeiben szorgalmaskodó emberi erőforrás-állomány alkalmatlan egy olyan fajta kommunikációs stratégia lebonyolítására, amely, a szeretet látszatát keltő átveréssel próbálja bebiztosítani a külföldi pénzcsapok nyitvatartását. Ennek a hiányosságnak a kiküszöbölése érdekébe ültette Orbán, Szíjjártó Pétert már 2012-ben a külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkári székbe.  Szíjjártó, aki 2010-től kezdve Orbán személyes szóvivőjeként működött, és semmilyen külügyi tapasztalattal sem rendelkezett, azt a feladatot kapta, hogy előkészítse a Külügyminisztérium egészpályás letámadását, Szíjjártónak 2012 után az lett a fő dolga, hogy olyan embereket hozzon a külügybe, olyan személyeket helyezzen ki a stratégiailag fontos külföldi helyszínekre, akik legalkalmasabbak, a szeretet látszatkeltésének eszközeivel biztosítani az önkényuralom fenntartásához szükséges külföldi üzemanyagot. A kanadai „üzemanyag-szállítás” biztosításának céljából váltották le hivatalos idejének letöltése előtt Magyarország kanadai nagykövetét, Pordány Lászlót, és ültették helyére, az Orbánhoz rokoni szálakon fűződő, politikailag hűséges, az idegen nyelvek és a hízelgő átverés terepén otthonosan közlekedő Ódor Bálintot.

Ódort, mindenki, aki a külügyben dolgozott, a Fidesz besúgójaként, egy rafinált, a politikai semlegesség látszatát keltő, Fideszes ügynökként ismer. Már 2010 előtt ott kellett hagynia a Külügyminisztériumot, és a Fidesz parlamenti frakciójának külügyi bizottságában hintázott, az Orbánhoz hűséges politikai nagyágyúk között. Ódor Bálint, a magyar miniszterelnök, a magyar külügyminiszter egyik legközelebbi bizalmasaként van számon tartva. A nemzetközi Zsidóság átverésére kiagyalt csali beetetésére, a stratégiailag fontos kanadai pénzcsapok nyitvatartásának biztosítására, nála alkalmasabb embert nehéz lenne elképzelni. Nagy jövő vár még rá sikeres kanadai munkájának elvégzése után.

A nemzetközi zsidóság átverését szolgáló PR kampány alapelvei

Nem szeretnék a nemzetközi zsidóság arcát ecsetelő magyar festőművészek alkotásaival a szükségesnél több időt tölteni, és többek közt azért sem, hisz erről már tanulmányom első fejezetében részletesen beszámoltam. Azért kell erre, a zsidósággal kapcsolatos nép-nemzeti kánonra itt egy rövid időre visszapillantani, mert ez a kánon képzi a 2013-ban kialakított kommunikációs kampány szemléleti platformját. Tény és bizonyítható: Orbán, és a magyar politikai kultúra világképében, a nemzetközi zsidóság gazdaságpolitikai szerepe, befolyása a nagyvilágban, mindig is hegemón, monolitikus és faji keretek közt mutatkozik. E szemlélet szerint, a zsidó-bankárt csak egy dolog érdekli: a zsidó összetartás és a globális üzleti hegemónia birtoklása. Ebből a szemléletből táplálkozott és táplálkozik nem csak Magyarországon, hanem világszerte, az antiszemitizmus.

A fent, tömören vázolt, mindenkit maga alá gyűrni akaró Zsidó-kép szerepel a magyar antiszemitizmus szellemi apostolának, Prohászka Ottokárnak összes dolgozatában. A hegemonikus, monolitikus, a keresztény Magyarország számára veszélyes nemzetközi Zsidóság képlete ott szerepel a két-világháború közötti zsidó-törvényekben, Horthy Miklós saját jegyzeteiben, a Trianonnal kapcsolatos nép-nemzeti tudatban, ott van a „magyar Führer”, Szálasi Ferenc Hungaristáinak, nyilasainak összes zsigerében, kiemelt szerepet játszik a Fideszesek által nagyra-becsült, Wass Albert, Nyírő József műveiben. A nemzetközi zsidóság hatalmának feltupírozása, minden más földi hatalom fölé helyezése, nyíltan szerepel a nemrég Boros Péter által hősé avanzsált antiszemita, Dónáth György politikai hagyatékában. E feltételezés szerves részét képzi a Fidesz alapító, és Orbán kedvenc publicistájaként számon tartott, Bayer Zsolt, összes művének. Bayer szerint az egész magyar irodalmi kánonban akár nyílt, akár burkoltan, szerepel az antiszemitizmus. (A Fidesz alapítóra, az általam nemzeti fájdalomcsillapítónak becézett Bayer-ra, még visszatérek pár bekezdéssel lejjebb, illetve a következő fejezetemben.)

Amikor a nemzetközi Zsidóságról alkotott és a Fidesz köreiben is ikonként kezelt képen merengünk, majdhogynem felesleges megemlíteni olyan kortárs és népszerű magyar politikai pártok zsidó-szemléletét, mint a Vona Gábor által vezetett Jobbikét, mely, a jelenlegi magyar parlamentben jegyzett mandátumok második legnagyobb szeletét birtokolja. Vona nem kizárólag a zsidó üzletemberekről, hanem az egész zsidó népségről értekezik. A mai napig sem vonta vissza következő álláspontját: „A magyarországi zsidó kisebbségnek végre egyértelművé kell tennie viszonyát a magyar nemzethez és országhoz.”  És ezt azzal toldja meg, hogy, mint a melegek, a zsidók is „ugyanannak a sátáni folyamatnak a része, amellyel a hagyományos értékeinket akarják megsemmisíteni”. (Lásd: Magyar Jelen, 2007, Augusztus 9).

Tévedés lenne azt hinni, hogy a Jobbikosok által élesebben karcolt zsidóképnek semmi köze a nép-nemzeti mainstream, vagy akár Fidesz táborában foglalkoztatott festőművészek munkájához. Mint arra már korábban utaltam, e rasszista ellenzéki párt egyik parlamenti képviselője, Dúró Dóra, a Fidesz szavazatainak segítségével birtokolja a jelenlegi országgyűlés kulturális bizottságának elnöki posztját. A Jobbik szövetségese, a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, Toroczkai Gábor, szintén az Orbán kormány költségvetési támogatásával szerepel egy magyarországi önkormányzat élén, miközben azt az álláspontot képviseli, hogy „A magyarországi zsidóságot soha a magyar néphez tartozónak el nem ismerhetjük” (Magyar Jelen. 2008. Június 7.  13. oldal). Auschwitz felszabadításának 70. évfordulója során, alig pár hónappal ezelőtt, a Fidesz adta az anyagi támogatást Homan Bálint és Donáth György szobrainak létrehozásához, és a munkálatokat csupán azért állította le, mert a nemzetközi zsidóság és az amerikai elnök azt mondta, hogy most már ebből elég.

A Fidesz-alapító, az általam nemzeti fajdalom-csillapítóként számon tartott Bayer, aki gyakran foglalkozik, a nemzetközi zsidóság arculatával, azt állítja, hogy a zsidók többsége, akár jogosan, vagy nem, sose szerette a keresztény magyar népet. Legfrissebb publicisztikájában azt bizonygatja, hogy ez, az általam odafenn ábrázolt „nép-nemzeti „Zsidó-kép”, a magyar kulturális örökség egyik „örök-zöld” és természetes motívuma.  (Lásd: a Magyar Hírlap, 2016 Február végén, Március elején, saját sorozatommal egy időben futtatott, több részből álló írását, mely a „Tűrhetetlen” címet viseli.) Érdekes módon, akár egyet is érthetnék a fájdalomcsillapítóval (bár Márait, Petőfit, vagy Adyt zsidógyűlölettel vádolni szerintem ugyan olyan gyalázat, mint Hóman Bálintot, Prohászka Ottokárt, Dónáth Györgyöt Isteníteni.) A fájdalomcsillapítónak tehát, részben igazat adok. Nemcsak az irodalmi kánon, hanem a miniszterelnök saját honlapja, a Demokrata, a Magyar Hírlap, az Echo TV, a Lánchíd Rádió, és az összes nép-nemzeti fórum, melyet Orbán Viktor oly nagy szeretettel ajánl a magyar nép figyelmébe, nyíltan, vagy burkoltan, azt sugallja, hogy a keresztény magyar népnek mindig résen kell lennie, a „New York – Tel Aviv tengely”-el szemben. E tengely emblematikus figurája, a Fidesz vezére szerint ma nem más, mint Soros György, a magyar származású New Yorki zsidó üzletember.

Orbán szerint Sorosnak az egyetlen célja, hogy a keresztény Európára zúdítsa a muzulmán migránsokat, és ezzel beteljesítse a nemzetközi zsidóság álmát: az európai keresztény nemzet-államok szétbombázását, a kereszténység végleges kitakarítását Európából. Egy szó, mint száz: Bár Orbán Viktor sokkal óvatosabban fogalmaz mint Bayer, a „New York-Tel Aviv tengely” hegemonikus képlete, annak sorsdöntő súlya Magyarország jövője felett, a Fidesz világnézetének, identitásának a sarkköve.  Ettől, a sarkkőtől kell tehát elindulnunk, hogy rá lássunk, mi történik a valóságban, és nem attól, amelyet odafenn, írásom tetején megszellőztetett, a bűbájos, és a legjobb kanadai zsidó körökben otthonosan mozgó magyar nagykövet, Ódor Bálint. Ez a szemléleti „gerincoszlopa” a 2013-as kommunikációs stratégiának, ez a szemlélet a mozgató rugója a nemzetközi zsidóság átverését szolgáló csalinak, amelyről tanulmányom következő részében fogok majd beszélni.

Annak a valóságnak közös elismerése után, hogy a magyar politikai identitás, a magyar politikai kultúra terepén, az elmúlt száz, száz-ötven év során, meghatározó szerepet játszott a nemzetközi zsidóság démonizálása, elválnak útjaim a Fideszes Bayerétól. Bayer, és párttársai szerint, a zsidókkal szembeni hagyományos magyar rossz érzés, a zsidók többsége által sorozatosan elkövetett magyarellenes rosszaságokra vezethető vissza. Szerintük, a zsidók túl sokszor rárontottak a magyarra. A magyarnak nincs miért szégyenkeznie, mondják ők, és arra kérik a zsidókat, hogy nézzenek már végre a tükörbe és maradjanak csöndbe, fogják már be a szájukat, mielőtt megint csak bajba keverik önmagukat. Ismerős recept, illetve az is, hogy a magyar zsidók egy jó része egyetért ezzel a javaslattal, ezt a fájdalomcsillapítót rágja: sokuk rossz szemmel nézi, nem csak azokat a testvéreiket, akik nem nyelik le a Fidesz által kínált receptet, hanem olyanokat is, mint például Marci bácsi keresztfiát, aki kívülállóként, szerintük csak bajba akarja keverni a zsidókat.

Folytatás következik 

Göllner András

Communication / Diana Ong.