Orbán Viktor és a gyávaság tíz pontja

2016 április 18 9:47 de.161 hozzászólás

Orbán Viktor tízpontos javaslatcsomagot jelentett be a menekültválság megoldására. Amit mond, trükkös átverés. A Fidesz szokásos kettős beszéde: külföldön, angolul igazodni próbál, itthon pedig folytatja az orosz érdekeket kiszolgáló, megosztó hergelést.

Orbán 10 pontja a gyávaság 10 pontja. Fenn akar tartani egy már működésképtelen rendszert ahelyett, hogy megerősítené és megreformálná. És közben a befogadás, az integráció kérdésével nem foglalkozik, mert demagóg, megosztó, az embereket félelemben tartó putyini politikájával ez nem fér össze.

Elolvasva Orbán Viktor javaslatait, számos magától értetődő dolgot tartalmaz. Olyan kezdeményezéseket, amelyeket az Európai Unió minden józan pártja és kormánya támogat. És olyanokat is, amelyeket éppen Orbán hagyott teljesen figyelmen kívül 2015-ben.

Hiszen tízezrével engedett át regisztrálatlanul menedékkérőket Magyarországon Ausztria felé, megsértve minden erre vonatkozó nemzetközi egyezményt. Így gyáván és embertelen módon kivonva hazánkat a közös felelősségvállalásból. Cinikus hazugság így most a dublini egyezmény újraélesztéséről beszélni, ha közben épp a magyar miniszterelnök volt az, aki – mások mellett – boldog örömmel verte szét a dublini egyezmény még működő elemeit tavaly nyáron.

De a régi schengeni és dublini egyezményekhez nincs visszatérés. Téved Orbán Viktor, amikor a tegnapelőtt szabályait akarja átvinni holnapra és holnaputánra. Egy új, szorosabban együttműködő, erősebb szövetségi jogköröket teremtő Európai Unióra van szükség, amely megakadályozza a rövidlátó és demagóg nemzetállami érdekek károkozását, és igazi legitimációval erősíti meg napjaink gyenge, álságosan politikamentesnek hazudott, brüsszeli adminisztrációját. A megoldásnak természetesen része a szigorúbb határvédelem, a közös, uniós elbírálás rendszerének kialakítása és a közösen kialakított, kvóta alapú elosztási mechanizmus. Ez utóbbi ügyében Orbán gyáván és bután mellébeszél továbbra is.

De nem ez a legnagyobb baj Orbán pontjaival, hiszen akár örülhetnénk is annak, hogy a miniszterelnök pillanatokra észhez tért, és legalább néhány pont erejéig nem Putyin anyagi lekötelezettjeként mesterkedik az EU szétverésén. Az Együtt reménykedik abban, hogy a jövőben a miniszterelnök visszatér a józan ész útjára, és inkább erősíteni akarja majd az EU-t, ahogy néhány pontjából a távolban ez felderengeni látszik.

Orbán Viktor

Orbán Viktor

Az igazi baj, hogy Orbán nem tekinti embernek a menekülteket. Hazug és embertelen kampányszlogenjeivel arról beszél, hogy hogyan lehet mindenkit távol tartani, hazazavarni. Egy betű sincs arról, hogy a jogszerű menekülteket, akik nem „népvándorolnak”, hanem erőszak és üldözés elől érkeznek ide, velük mit akar. Lehet, hogy csak hónapokig, lehet, hogy évekig, de velük is van dolga az európai közösségnek.

Legközelebb akkor mondjon bármit is a magyar miniszterelnök menekült-ügyben, ha lesz akárcsak egy szava is a jogszerű menedékkérők kiszolgáltatottságára és tragédiájára. Mert nem gyengeség megérteni az ő fájdalmukat, és közben figyelni a többségi társadalmak biztonságérzetének megerősítésére is.

Biztonság nem terem fideszes félelemkeltésből. Orbán 10 pontja nem megoldja a menekültválságot, hanem afrikai és közel-keleti válsággá alakítja. Ha nem itt, hanem ott van baj, attól még a probléma nem oldódik meg. De ez Orbánt nem érdekli. Őt csak a napi népszerűség foglalkoztatja, és közben hazudik itthon hergelve, külföldön pedig gyáván és cinikusan egyensúlyoz, valódi reformok nélkül.

Szigetvári Viktor

161 hozzászólás

  • Még hálásak lesznek a magyarok, Orbán menekülési politikája végett.
    Szerintem, helyesen tette, amit csinált, mert a magyarság megúszott egy hatalmas IDEGEN inváziót hazájában. A többi európai ország ma már irigyli is ezért.
    Nem gyávaság, hanem bátorság vezette Orbánt,(hiszen a közvélemény ellen tett) hogy ellenállt az EU-nak és megvédte hazáját az idegen tömegektől!

  • Legalább 2-3 pontot (szó szerint) közölhetett volna a szerző a GYÁVASÁG TÍZ PONTJÁ-ból, mielőtt kialakulna a parázs vita valamiről. De egy mindenképpen beleférne még…. -Ev-

  • eveline
    2016 április 18
    11:12 de.
    Kicsit mást is olvasgatni kellene, hogy időnként tudja miről beszélnek az emberek.
    http://www.atv.hu/belfold/20160415-10-pont-igy-vedene-meg-orban-europat

  • Orbán nem megvédte a magyarokat, hanem menekültellenes gyűlöletkampányt folytatott és folytat belpolitikai célból.
    A menekültek démonizálásával, a Magyarországot nem fenyegető terrorhelyzetre hívatkozva akar alkotmányba helyeztetni olyan törvényt, amely a parlament ellenörzése nélkül tehetné lehetővé Orbánnak a szabadságjogok végtelen korlátozasát, miközben ilyen helyzetekre már van öt szükségállapototi törvény.
    Az ok érthetőbbé válik, ha figyelembe tesszük, hogy Magyarországon naponta derülnek ki elképzelhetetlen korrupciós botrányok.
    Az uniótól kapott pénzeket nagy részt ellopjàk, mindennaposak a pedagógusok és egészségügyi dolgozók több tízezer főt megmozgató tüntetései.
    Tavaly szeptember elsején indokolatlanul tartották a menekülteket a város közepén kialakított tranzitzónákban – civil szervezetek segítségével sikerült elkerülni a humanitárius katasztrófát – annak ellenére, Németország már döntött befogadásukról

    https://www.youtube.com/watch?v=mpIX5MKP67g

    További videókat a magyar belpolitikai helyzetről ezen a csatornán találhat:

    youtube.com/profilaxagm

  • Roppantul érdekes volna tudna Orbán milyen pontok alapján kívánná megoldani a menekült ügyet. Nem akarom Orbánt védeni, de egyben sajnos igazat kell adnom neki. Megfékezett egy menekült áradatot, pontosabban átpasszolta a menekülteket a szomszédos Ausztriáb, kínlódjanak ők velük. Hogy ezzel szilékjaira tordelte a dublini egyezményt az más lapra tartozik. DE! Adjon valaki magyarázatot arra, hogy ha a nyugat vagy úgymond az Európai Unio „oszlopos” tagjai miért nem dolgoztak eddig ki egyfajta olyan egységes befogadással kapcsolatos törvényt, mely azt szolgálná, hogy az összes menekültet megfelelő bánásmódban részesítsék. Ne menjük messzire. Törökország igyekszik megzsarolni Európát és sikeresen. Mert még is milyen alapon követel Erdogan hat milliárdot az RU-tól őgymond segítség gyanánt ha ebből a pénzből a menekültek egy árva fillért sem kapnának. Fog egy fillér segélyt is adni a menekülteknek? Hiú ábránd. Már most is azt teszi, hogy azokat akik számára nem szimpatikusak egyszerüen dobja vissza vagy Görögországba vagy Olaszországba. Senki nem kéri tőle számom, hogy milyen alapon. A másik amire szintén nem gondol az Unió, hogy megszünteti a visumkényszert Törökországgal szemben. Az mire lesz jó? Már most is milliós nagyságrendű török van szerte szét az Unió tagországaiban. Egy részük mint vendégmunkás, de nagyobb részt már állampolgárságot is nyert törökökről van szó, aki letelepedtek valamelyik tagországban. Erdogan nem rejtette véka alá, hogy cirka egy éven belül valamennyi menekültenek megadja a török állampolgárságot ami azt fogja jelenteni, hogy miután megszavazza Európa, a visumkötelesség eltörlését ugyan ott fogunk tartani mint most, csupán „törvényesítve lesz a törvénytelenség”. A menekültek mint török állampolgárok fogják ellepni az EU országait és még annyit sem lehet majd tenni ez ellen mint mostanság. Kikellene dolgozni minden országban egy éves kvótarendszert. Ausztria már ennek kidolgozásán fáradozik a németek nem kis örömére. Sőt! Bizonyos határszakaszain felhúzták a kerítést (nofene Orbán még is csak jól csinálhatta ha mások is ezt teszik?)és a határrendőrség is meg lett erősítve. Nem akarom azt mondani, hogy támogatom az Orbáni politikát, de valami hasonlót kéne bevezetnie az EU országainak. Így egyre nagyobb lesz a fejetlenség ami akkora káoszba fog torkolni amiből nehéz lesz kikecmeregni. Nemcsak elégedetlenség fog kitőrni emiatt, hanem egyre jobban megfognak erősödni a szélsőjobbos pártok (lásd a Jobbik vagy itt Ausztriában az FPÖ és a francia Mari Le Pent már hagy ne említsem. melyeknek beláthatatlan következményeilehetnek.

  • Mai montreali hírekben hallhattuk, hogy mennyibe kerül egy (1) menekült tartása az államnak. 25 ezerről, már nem is beszéljünk! Természetes, hogy az adófizetők pénzéből.

  • Don Ovuz, őszintén köszönöm !
    Figyelmesen fogom követni a kibontakozó vitát, hogy a két százalékos EGYÜTT tömörülés mely pontok alapján bátorkodott a földbe döngölni az Orbán-kormányt ?

  • Érdekes hogy megint az a politikai elit ugat fogvicsorgatva Orbán embertelen döntései ellen akik megvédésére a Likud irányítású kormány az adófizetők pénzéből miliárdokat költött érdemtelenül nagyvonaluan, az őslakók érdekében egy szalmaszálat sem tett volna félre, ha nem lenne Magyarországon Európa második legnagyobb zsidó közössége akkor még most is disznócsordába tömörülve rondítanának keresztül az országon a telefonjaikba vigyorgó stazis óvónő mézes-mázas invitálására! A legnagyobb gusztustalanság az, hogy még az idegenbe szakadt emigráció is átveszi az ilyen politikai jöttmentek gyalázkodásait, sőt még rá is tesznek egy-két szenes lapáttal! És mindennek a csúcsa az, hogy pont azok vernyákolnak a legjobban az antiszemitizmus erősödésén akik pofátlanul folyamatosan gerjesztik!

  • Eggyel több ok arra, hogy a törökök kicsikarják a hat milliárdot. Orbánnak is fog kelleni fizetnie mert ez alól nem lesz kibúvó. Mindenkinek fog kelleni fizetnie akik tagországok. Habár tehetne most valaki olyant, hogy ne kerülhessen sor erre az érvágásra. Nem Brösszel fogja fizetni, hanem az egész Euróoai Unio. Brősszel csak hab a tortán.

  • Kedves Viktor!

    „Gyavasag tiz pontja”? Tenyleg? Mitol gyava az a tiz pont?
    Inkabb be kellett volna oket idezni, hogy ne mashol kelljen megkeresni.

    En pont azt latom a 10 pontban, hogy batran kiall az EU senki altal meg nem valasztott burokratai ellen, akiket vagy megvettek, vagy megzsaroltak, vagy tenyleg csak siman vannak annyira hulyek, hogy beengednek Europaba olyan vadembereket, akik meg akarjak valtoztatni az europai eletvitelt.

    Inkabb meg kene koszonnod hogy Orban nem akkora barom es ki mer allni az ot zsarolo, vele eroszakosokodo idiotak ellen.

    Nagyon is jo az a 10 pont.
    11.-nek en javasolnam a deportaciok azonnali megkezdeset.
    12.-nek, hogy Torokorszaggal allitsak vissza a vizumkotelezettseget, es szoba se johessen az EU tagsaguk.
    13.-nak a csonakok, hajocskak elsullyeszteset meg a torok es libiai partok menten.

  • A migránsok jönnek, és ez nem is fog csillapulni a közeljövőben. Ha pénzkérdés lenne a megoldása, már meg is lenne oldva. De – azt hiszem – itt minden európai embernek „bele kell tenni” a lelkét és a munkáját egy megoldásba. Ennek a megértetésénél a legtöbb politikus célszerűbbnek tartja meglovagolni az ösztönös félelmeket. És ennek nyilvánvaló katasztrófa (kimondva: tömegmészárlás) lesz a vége. És hát, kedves Figyelő, MAGYARORSZÁGON LEGINKÁBB…

  • Moshe Akiva
    2016 április 18
    2:00 du.
    „13.-nak a csonakok, hajocskak elsullyeszteset meg a torok es libiai partok menten.”

    Emberekkel teli, vagy már azután, hogy kiszálltak belőlük?

  • Mindig megfeledkeztek arról, h a Földet jelenleg még egy egy központi fejjel rendelkező utasítások hierarchikus rendszerben működtetik.
    Ezen belül van a helyi helytartótanács amelynek a felsőbb ukázokon belül van döntési szabadsága.
    Úgy látom, a helyi imperátoraink nagy tudással, jól teszik a dolgukat.
    Jól gazdálkodnak a Muszlimokkal való ijesztgetéssel is.
    Már arról is beszéltem, h a Muszlim hitet és a Muszlim hittel élőket az aljassággal élők megfékezésére, a nemrég beindított nagy korszakváltó átalakításhoz hozták létre (gyártották le). Ezért van benne a hitrendszerükben a Dzsihad, a tisztító tűz is.
    Az Ő hitük is épp úgy jól felhasználhatóan, elitista (felsőbbrendűségi) hit, mint a judaizmus.

  • Kiss Nándor:
    Ha Merkelre célzol a „stázis óvónő” kitétellel, akor fel kell hogy homályosítsalak :
    Fizikus.
    A fizikai tudományokból doktorált és az NDK-s időkben egy kutatóintézetben végzett kutató-munkát, nem pediglen mások magánéletében.

    A többi írásodat majd később megfejtem.

  • FIGYELŐ:
    Miről beszélsz te ?
    Akik itt voltak tavaly későnyarán, eszük ágában sem volt maradni!
    Vagy ezt nem tudtad? Esetleg nem akarod tudomásul venni hogy nekik bakfitty volt a Tejjel-mézzel folyó , csakúgy mint neked ?

    A további hatalmas országelözönlés pedig kb 1300 menekült befogadását jelentette volna.

    Szóval miről motyogsz ??

  • Naggyula:Naja.
    Ezek a piszok illuminátusok.
    A java kampósorrú zsidó-bankár és Soros-bérenc.
    Ezek miatt nem tudnak érvényesülni a nemes fajmagyar fajták.

  • Kedves Geyza!
    Az impériumi világrendet csak kíméletlen aljassággal lehetett létrehozni és működtetni.
    Ehhez szükség volt olyan életfilozófiaként használt ideológiák és ideológiákkal élők létrehozására amelyekkel, akikkel a legnagyobb gazemberségeket is végre lehetett és lehet hajtatni.
    A nagy korszakváltó átalakítást az is mutatja, h változik a média műsor. Olyan gondolatokat, életszemléletmódot propagálnak amelyeket nemrég még mint rosszat, élhetetlenséget (looserséget) mutattak be.
    Emellett elkezdték a hagyományainkban levő ökoharmonikus technológiákat is propagálni.
    Azt amit korábban hosszú kemény munkával töröltek a köztudatból. Mindezt már egyre inkább a központi média felületeken is téve.
    Pikírtkedhetsz a fajmagyarsággal. A szikár egyszerű tény az, h a hosszútávú tervben mi vagyunk kijelölve arra, h újraélesszük az imperializálás előtti módit. Nem csupán mi, de a Kárpátmedence népe(i) legyen az átalakulás zászlós hajója.
    A jelenlegi eszméletlen vegzálásunk, nyomorgatásunk már az ébresztgetésünkre és az önkormányzatisági átalakulás serkentésére szolgál. Annak a nézetnek az erősítésére amely szerint ha élni akarunk akkor nincs más választásunk, egymás között szövetkeznünk kell az életünkhöz jól csinálásra. Szépen erősödik is ez a nézet és a gondolatot már egyre több helyen tettek követik.

  • Christopher Adam

    Nagy Gyula,

    Ha megkérdezet a szlovákokat, románokat, ukránokat, vagy szerbeket, akkor a magyarok is egy fajta imperalista politikát folytattak ellenük 1918 előtt. Ezért aligha bízná rá a nacionalista szlovák a magyarra, hogy döntse le számára az „az impériumi világrendet….”

    De mondjuk ezzel elég messze kerültünk a Szigetvári Viktor által felvetett témától. Szóval kanyarodjunk vissza, please.

  • Hazánkat Istvánék imperializálták (Isten földi helytartósága konstrukció) JUDEO ÁLLAMVALLÁSI MINTÁRA.
    Nem mi imperáltunk, hanem a helytartóságunk.
    És a mi módink nem a másokra való rákényszerítés.
    Ha tetszik a környezetünknek ahogy csináljuk, akkor átveszik.
    A valóban jó pedig gyorsan kelendő portékává válik.

  • Orbán névre, bejön a kattintás… Szigetvári Viktornál, nincs lejjebb… Látom, sokan feszegetik a verbális gettó határait… Geyza, hozza formáját… Dohos „Pista Bácsi” szövege, Torontoi álmokat igér… A fidesz fóbia nem betegség, de alapvetésnek röhejes…

  • Katona Zsombor

    Nagy Gyula
    2016 április 18
    4:16 du.
    Ha a misztikus, gyakatekert megfogalmazásait és célzásait érthető magyarra fordítaná, akkor még esetleg vita tárgya is lehetne!

  • Ágnes40

    2016 április 18
    12:46 du.
    Sajnos, a dolgok összefüggnek, de abban, hogy keritést épitett és megvédte a magyar nemzetet az idegen hordától, kultúrától, és idegen eszméktől, nem látom, hol veszti el akkor a magyar állampolgár a szabadság jogát. Ez kissé zavaros számomra.

  • Ja, és valóban Németország döntött, de ahogy olvasom, nagyon megbánta. A szerencsétlen Merkel ezért nem is lesz újra megválasztva.

  • Geyza

    2016 április 18
    2:59 du.
    Géyza,örülj neki!
    Láttam, hogy észnélkül akartak Németországba menni, áldásom rá!
    De ahogy olvastam a külföldi sajtót, többen probáltak a magyar keritéseket megmászni, kevés sikerrel. Aztán, az igéret földjére mentek, ahol Merkel tártkarokkal várta őket….egy ideig……

  • Kedves Almási Alma!

    ” És ennek nyilvánvaló katasztrófa (kimondva: tömegmészárlás) lesz a vége. És hát, kedves Figyelő, MAGYARORSZÁGON LEGINKÁBB… ”

    Ezt mibol gondolod? Magyarorszagon lesz a legkevesbe, hacsak kozben Orbant fel nem valtja valaki, aki beereszt egy millionyi bekeaktivistat Magyarorszagra is.

    ” Emberekkel teli, vagy már azután, hogy kiszálltak belőlük? ”

    Lehetoleg mielott meg belemennenek, de ugy is jo, ha mar benne vannak. Van rajtuk mentoov, ki tudnak uszni a partra.
    1-2 ilyen sullyesztes utan rajonnenek a „sziriai” „menekultek”, hogy jobb hazamenni Bangladeshbe, Pakiba, Afgiba, Nigerbe, Kamerunba, vagy eppen Ghanaba.
    A hir hallatara a tobbi – akik jelenleg tervezgetik a hidzsrat – pedig el sem indulna otthonrol.

    Ilyen egyszeru ez. Csak akarni kell.

  • Kedves Gyula!

    ” Már arról is beszéltem, h a Muszlim hitet és a Muszlim hittel élőket az aljassággal élők megfékezésére, a nemrég beindított nagy korszakváltó átalakításhoz hozták létre (gyártották le). Ezért van benne a hitrendszerükben a Dzsihad, a tisztító tűz is. ”

    Ezen belul a ” nemrég beindított nagy korszakváltó átalakítás… „-al kapcsolatban megkerdeznem, hogy ez a „nemreg” mit jelent? Legalabb ugy az evszazadok szintjen, ha az evtizedek nem pontosithatok.

  • Katona Zsombor

    Moshe Akiva
    2016 április 18
    2:00 du.
    A 13. pont egyhe módosításával mindenben egyetértek és én meg azt kérdezném meg Viktorkától, hogy ha neki kellene fordított irányba menekülnie, merne-e hasonló primitív erőszakossággal követelni egy távoli gazdag muszlim országban -márcsak a viszonosság kedvéért- azonnali letelepítését és integráció nélküli bizonytalan idejű igényes ellátását! Kétlem hogy, életben maradna!
    Ha Nyugat-Európa nem képes a saját -főleg fiatal- 6 millió munkanélküli, integrált polgárának munkát biztosítani, akkor miből gondolja, hogy helyettesíteni tudja Öket ugyanennyi integrációt és nyevtanulást nyiltan és büszkén megtagadó idegennel? Az meg hogy, majd a hazájukban dúló háború vagy a gazdasági krízis után úgy is visszamennek szülőhazájukba,liberális dajkamese, ők ide túlnyomó részt küldetéssel vagy kényszerítve jöttek és ez nem összesküvés elmélet! Az is átlátszó álhumanizmus hogy, miért nem engedjük őket keresztülgázolni az országon hogy elérhessék kitűzött végcéljukat, mert mint látható és tapasztalható volt, a nyomvonaluk nyomán hálából mérhetetlen szemetet és rongálást hagytak hátra maguk után! Ha kellenek valakinek, menjen el értük, oldja meg a szállításukat repülőgéppel és ne tereje őket úgy keresztűl Európán, mint annak idején a vágómarhákat!

  • Kedves Zsombor!

    Koszonom! Nem is tudod mekkora kovet pottyantottal le a szivemrol!
    Mar kezdtem aggodni, hogy „felejteni madzsaromat”, de ugy latszik nem en vagyok itt az egyeduli, aki nem erti a Gyulat.

    xxx

    Kedves Figyelo!

    Ebben a temaban vissza-visszatero „erv” egyesektol, hogy a „menekultek” nem akartak es nem is maradtak Magyarorszagon. (Bar nemregiben lattam egy videlyot, amin az egyik „menekult” – ha jol remlik Afgibol – kijelentette, hogy neki tetszik Magyarorszag, es marad.)

    A problema azonban nem azzal van, hogy mit akarnak a „menekultek”, hanem azzal, hogy mit akarnak az EU vezetoi. Ez utobbiak egy kvota-rendszert allitottak fel, aminek ertelmeben egyes „menekulteket”, ha tetszik nekik, ha nem, Magyarorszagra fogjak tenni, vagy nem engedik oket onnan tovabb. Ra akarjak oket eroszakolni Magyarorszagra.
    Ezt valahogy nem lehet eljuttatni az agysejteikbe azoknak, akik foggal-korommel vedik Europa gyeprevagasat.

    Azt meg megertenem, hogy felrevezetett, vagy agymosott, ateista magyarok drukkolnak Orban ellen es szeretnenek akar egy millio bekeharcost is latni Magyarorszagon.
    De meg a leghulyebb zsidonak is illene annyit tudni, hogy amint megjelennek ezek a bekeaktivistak valahol, ott kigyulladnak a zsinagogak, a zsido iskolak, iskolabuszok, zsidokat vernek, neha gyilkolnak is. Aztan majd jonnek kovetkezonek a templomok, a keresztenyek ugyanigy. (Kiveve olyan orszagokat, ahol nincsenek zsidok, es mindjart a keresztenyekkel, vagy eppen a buddhistakkal kezdik ezt csinalni a bekegalambok.)

    Komolyan mondom, nem ertem ezeket az embereket.
    Avagy talan nem olvassak a hireket a vilagbol?
    Lustak atolvasni az iszlam csodalatos 1400 eves tortenelmet, es hogy pontosan mit is tanit az?

  • Figyelő.
    Sakkor mivan ha Merkelt nem válasszák meg újból?
    Egy demokráciában ez normális.
    Az EU-n belül csak Magyarországon jött divatba újabban a monarchia.

    Csak itt szokás ” bukott baloldalról ” pofázni.

    Írásod többi része kedves Figyelő, nem más mint tohovabuhu.

  • Naggyula:
    Azt látom hogy írtál nekem címezve valamit.
    De mit ??!

  • Akiva:
    Meglehetősen kezdenek unalmassá válni ezek az ismétlődó, soha végetnem érő ” milliónyi békeaktivista ” tirádáid .

    Nem tudsz lekattanni róla ?

    Mikor pedig NEKED aztán tényleg nem sok közöd van ott , a nemtudni hanyadik „hazádban” ezekhez a problémákhoz.
    Hidd el öregem , mi itt az EU-ban valahogy úrrá leszünk rajta , a gyűlölködésed nélkül is.

    Hacsak nem jön be Bartuslaci jóslata és imádottad nem veri szét valahogy AZ ÉN TÁGABB ÉRTELEMBEN VETT HAZÁMAT.

    De abból világraszóló tragédia lenne, pont azokra az országokra nézve, amelyek most a legembertelenebb állásfoglalást képviselik a kérdésben.

    Gondolom TE -a sok nácival egyetemben- szintén ezt várod kárörvendve.

  • Kedves Zsombor!

    Lehet, sok minden masban nem, de ebben egyetertunk.

    Ha ezek valoban menekultek, miert nem a kornyezo muzulman orszagok fogadtak be oket? Es valoban… kivancsi lennek en is hogyan fogadna mondjuk Iran 1 millio eroszakos, kovetelozo europai „menekultet” a hatarainal?

    Miert mindig Europa, Eszak-Amerika es Ausztralia nepeit kell szivatni ezekkel?

  • Moshe Akiva
    2016 április 18
    6:20 du.

    Az azeri baltás gyilkosnak is tetszett Magyarország, főleg mikor a magyar állam ingyér kiadta őt a honfitársainak!

    Merkel kiváló politikus és emberséges! A menekültek nemsokára visszamehetnek Szíriába, ha kitör a béke, és elkezdődik az újjáépítés! Az illegális bevándorlók pedig addig nem hiszik el, hogy Európában se fenékig tejföl, amíg nem látják a saját szemükkel a csóró menekülttáborokat és a sok munkanélkülit. Már voltak, akik Németországból fordultak vissza, mert nem kaptak állást vagy nem tudtak éttermet nyitni.

  • Moshe Akiva

    2016 április 18
    2:00 du.
    Kedves Moshe!
    Sajnos, az emberi butaság határtalan! Már Ráth Vég István is megírta!
    Különben, Magyarországon a balosok azért védik a „menekülteket”, mert a jobboldal ellenzi őket.
    Ez ilyen egyszerű!

  • Bocsi, hibássan írtam: Ráth Végh István .
    A h betű lemaradt.

  • Sokszor szembesültem már azzal, h nem vagyok közérthető.
    Az az igazság, h a tudatomban nagyon más, összetettebb valóság létezik, mint az ami jelenleg (jó statisztikai igazságként mondva) általános.
    Ebből fordítok több, kevesebb sikerrel a jelenlegi közmagyarra.
    Ha valamit nem értetek akkor kérdezzetek rá. Megfogalmazom másképpen, kifejtem részletesebben.
    Amikor próbaképpen mindent egyszerű mondatokba kibontva mondtam, akkor a tudálékos szájbarágós faszfej címkét akasztották rám.
    A mikor indították el kérdésre sincs egy minden szempontból helyes válasz.
    A legfelső vezérkar az alattvalók számára sokféle álmot gyárt, gyártat, álmodtat az alattvalókkal (lássátok ehhez a média ipar, mint álomgyár megnevezést is).
    Az álom más és más térbeli elosztásban és egy térdarabon belül célcsoportokos bontás is van. És ezeken belül változtatnak különféle komponenseket úgy, h a különféle álmokat az életükként álmodók cselekedeteinek eredőjében az jöjjön létre amit a felső vezérkar eltervezett.
    Magam sem látok mindent, h a tudatomban működő elemzőrendszer mimindenből és hogyan hozza létre azokat a következtetéseket (meglátásokat) amelyek megjelennek a tudatomban. Csak gyenge töredékeket elmondva tudok érvelni a meglátásaim mellett.
    A vezérkar Európában a muszlimosítást (betelepítés) már elkezdte (előkészítés) az ötvenes években. Azóta stabil, a környezetükbe integrálódott kolóniák képződtek sokhelyen. Közben az őslakosokat Ámerikanizálták (fogyasztóbirkásítás). E kettő ellentétes hatású.
    Azt biztosan látom, h a számtalan komponens eredőjében megváltozott (visszafordult) a trend.
    Úgy, h közben a vezérkar jópár olyan folyamatot indított el amelyeket ha akarna akkor sem tudna leállítani.
    A folyamatok előrehaladásával pedig folyamatosan csökken az események meghatározó, befolyásoló képességük.
    A folyamatok irányát egyre inkább az általános élet célszerűség fogja meghatározni. Ehhez őrzünk mi a hagyományainkban jó recepteket. Társadalmi struktúrát. Döntéshozási módszertant. És konkrét ökoharmonikus (megélhetés teremtő) technológiákat.

  • Bocsi, hibásan írtam: Ráth Végh István .
    A h betű lemaradt.
    Feljebb meg egy felesleg s-t is tettem!
    Rém hanyag vagyok, na!

  • Kedves Geyza!

    Kezdesz a Gyulara hasonlitani:

    ” Hacsak nem jön be Bartuslaci jóslata és imádottad nem veri szét valahogy AZ ÉN TÁGABB ÉRTELEMBEN VETT HAZÁMAT.

    De abból világraszóló tragédia lenne, pont azokra az országokra nézve, amelyek most a legembertelenebb állásfoglalást képviselik a kérdésben.

    Gondolom TE -a sok nácival egyetemben- szintén ezt várod kárörvendve. ”

    Honnan a fenebol tudnam milyen marhasagokat hord ossze a Bartus Laci? Ki az en imadottam?
    Honnan tudnam, neked mi a tagabb ertelemben vett haza’d? Honnan tudnam melyek azok az orszagok amelyek a legembertelenebb allasfoglalassal vannak jelenleg valami misztikus ugyben?

    Lehetne egy kicsit koherensebben is?

  • Figyelő: Orbán már tavaly szeptemberben olyan törvényeket fogadhatott el, amely a menekültekre hivatkozva teszi lehetővé magánemberek otthonának feldúlását.
    A menekülteket pedig jogorvoslati lehetőségek hetőség nélkül kiutasíthat.
    Ez ellen tavaly szeptemberben ezrek tiltakoztak:

    https://www.youtube.com/watch?v=GQ-8VFlXwoE

  • Kedves Gyula!

    En kerdeztem valamit, de nem valaszoltal ra.

    Valtozatlanul erthetetlen altalanositasokkal jossz elo, amire semmit sem lehet mondani.

  • Kedves Figyelo!

    Igazad lehet, mert annak idejen a Gyurcsany is „terrorista 11”-nek hivta a szaudi focicsapatot. Tehat azert ok is tudjak, csak hat az ellenzeknek elleneznie kell.

    Vajon mit csinaltak volna, ha az Orban felvett volna 1-2 milliard dollar kolcsont, hogy a bekeaktivistaknak uj hazakat, lakasokat epitsen?

  • Nagy Gyula

    Figyelmedbe ajánlok két bibliai (Újszövetség) igét:

    ‘Az én juhaim ismerik az én hangom és követnek engem. Az idegen hangját nem ismerik, attól elfutnak.”

    „Hálát adok neked Atyám, hogy ezeket elrejtetted a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek jelentetted ki magad.”

    Nos, az a helyzet, hogy a te „hangod” idegen és nem az egyszerű emberekhez szól. Magadban keresd a hibát.

  • Geyza

    Szerintem Akiva stílusa udvarias és visszafogott. Sem nem rajongó, sem nem gyűlölködő.

  • Moshe Akiva
    2016 április 18
    5:48 du.

    Világos. Nincs több kérdés.

  • Szigetvári Viktorral én óvatos lennék. Túlságosan „napi politikus” a számomra. A migránskérdés pedig sokkal több, mint egy politikai pillanat.

    A huszadik század közepe óta, amióta az elmaradott afrikai és ázsiai területek meghatározó részei lettek a világgazdaságnak, látni lehetett, hogy ez olyan labilis helyzetet hoz létre az „európai” (Európa, USA, Kanada, Ausztrália) kultúrák körül, amelynek meg lesz a böjtje.

    Hát most itt van. A helyi háborúk és a menekültek csak a kisebb rész. Sokkal nagyobb sodrása lesz a „gazdasági” bevándorlásnak. Ennek csak kisebb-nagyobb népirtással lehet (és csak ideig-óráig) ellenállni.

    Egyszóval: Éppen itt az ideje, hogy az európai kultúrát felkészítsük egy békés befogadásra és a bevándorlók valamiféle laza integrálására. Nyilván ehhez gazdasági eszközök kellenek, de amellett mentális hozzáállás is minden egyes embertől. Ha azt veszem, mennyire nem sikerült ez a folyamat a cigánysággal, noha évszázadok álltak rendelkezése, sőt a mai helyzet sokkal rosszabb, mint mondjuk a XIX. század közepén, hát azt hiszem, nagyon fel kellene kötni a gatyánkat.

  • Tényleg nagy tisztelettel: kedves Gyula! A tudatokban létező „összetett valóság” tünetrendszert már elég jó hatásfokkal lehet kezelni. Még a legfelső vezérkar is duzzogva visszavonul, és nem zavarkodik az álmokban, hagyja élni a delikvenst az általános élet célszerűségei szerint.

  • Katona Zsombor

    Tisztelt magyarok!
    Legelőször is azt kellene tisztázni a fejekben, hogy mi értendő bal és jobb oldal alatt, mert mintha ennek a két fogalomnak a meghatározása az utóbbi 30 év alatt megcserélődött volna és a szélsőségesség meg a kötelezö fősodortól való bármilyen irányú eltérést jelentené! Azt is érdemes lenne megkapirgálni hogy, a sok magyarországi melldöngető magyarságú párt miért csak a saját érdekeit védi még akkor is amikor már rég a politikai ellentéteket félretéve, összefogva az ország érdekeit kellene vállvetve védelmezniük! Miért tűnik úgy egyre többünknek hogy, a sokak által átkozott egypárt rendszerrel ellentétben a liberális többpárt rendszer nem a nemzeti egyűvé tartozást hanem a megosztást eredményezte? (Na persze demokratikusan és spontán!) Miért náci szélsőséges az aki -párt szimpátiától függetlenül- egészséges, igazságos, szuverén és toleráns nemzetben merészel gondolkodni? És miért nem lehet a kényes kérdéseket nagy nyilvánosan, dogmák akadályozása nélkül -tényleg demokratikusan- kitárgyalni?

  • Figyelő:
    „keritést épitett és megvédte a magyar nemzetet az idegen hordától, kultúrától, és idegen eszméktől,”

    Sok haza puffogtatás, ok semmi, de szörnyű magyarság / Bundás indulatok: oh be tatári műv ez!
    (Kisfaludy Károly)

  • Free Press
    2016 április 18
    4:44 du.
    Idezsdrága jótezsvírem, Pressó.
    Tesenemvagyolám igazándibú eggy gyászmenet…

  • Akiva és Jani :
    Akiva
    Amiket kérdeztél tőlem azok nem „kérdések” .
    Pontosan tudod te miről írtam.
    Ne add megint a maflát.

    Jani
    A vérbeli gyűlölködő (Akivára gondolok) szép szavakba „csomagolja” gyűlölködéseit.
    Merthogy ö ebben a profi.
    Így hatékonyabb.

  • Hazai Lámpa:

    ***************
    hazai lámpa
    2016 április 18
    9:16 du.
    **************

    😀 😀 😀 😀

  • Falusikám:
    Frípress aszongya idézem :
    „alapvetésnek”

    Mijaza alapvetésnek ?

    Valami helyiségnév netán ?
    Mert akkó nagybetűvel kéne kezdeni :

    Pl. így:
    A Kormány Alapvetésneken új stadiont szándékozik építeni az Alapvetésnek-SC NB hatvannégyes foci csapata számára.

    Vagy valami hasonló.

  • Moshe Akiva

    2016 április 18
    7:20 du.
    Azért nem mennek a többi muzulmán országba, mert MÁS az ő szektájuk, ami miatt a szíriai polgárháború is folyik.

  • Katona Zsombor

    2016 április 19
    6:02 d
    Már ezt én is kérdeztem!
    De talán a baj az, hogy az eredeti baloldal a „rendszerváltás” idején, maradt ahol volt!

  • Kedves Jani és többiek!
    Én Logosz tiszta fénye szerint megyek, modellezem a tudatomban a mindenséget.
    Minden amiről beszéltem, hivatalos adatként is itt van a szemünk előtt.
    Az Úr az én pásztorom szlogen is egy jó és rétegek szerint kibontva is sok értelmű szöveg.
    A mindenség az ősi tanok szerint tudati alapú és az önfenntartására célirányosan működő.
    Az aranykori/istenes időszakokban a személyiségtudatosságainkban (mint magunkét) érezzük a nagy egész állapotát és azt, h mi jó a nagy egésznek. Az jó nekünk (az érzéseink szerint is) ami jó a nagy egésznek (közösségi, a közösségiben létező egyéni jólét szemléletmód).
    Ehhez képest fogyatékossági állapotban vagyunk a személyiségtudatosságnak a leképeződésekkel és ebben logikával működő elme tudatosságra való záródottságának időszakában (vaskor, Istentől való elszakadottság időszaka).
    Ezekben az időszakokban tud az egyéni törekvések eredőjében létrejövő nagy egész működése úgy elfajulni, h katasztrofális pusztulások, összeomlások következnek be.
    Ma is megtalálható maradványok egyértelműen mutatják, h ez a Föld történelmében többször is bekövetkezett.
    Ebben van az az ok és CÉL mi miatt a legfelső vezérkar erre az időszakra létrehozta a(z általuk) kézi vezérlésű világunk működtetési rendet.
    Megtettek mindent amit a cél elérése érdekében szükségesnek láttak.
    Így értelmezhető pozitívan a világunk imperializálása (a nagyobb baj elkerülése érdekében).
    Így érthető meg jól a szent cél szentesíti az eszközt (a leggazemberebbeket is) kijelentés (Jezsuita jelmondat).
    Így érthető miért van jelenleg még úgy, h (szinte) mindennel egymást és önmagunkat korlátozzuk.
    Miért van az, h rendre olyan technológiákat alkalmazunk a megélhetésünkhöz amelyekkel újabb és újabb problémákat okozunk, amelyek kezelésére (nem a végleges megoldásához) sokat kell fordítanunk. Természetesen, ezekhez is olyan technológiákat alkalmazva amelyeknek szintén bőven van további kezeléseket igénylő káros mellékhatása.
    Általánosságokat mondok? IGEN. Azért jó ez, mert a nagy tételt nézve nagy statisztikai igazságtartalmú (mindenre mondható példa és ellenpélda is) megállapítások jó igazságok.
    Emellett igaz, h minden igazság mögött valakiknek valamilyen szempontból való célirányossága, célszerűsége húzódik.
    A (szinte) mindenütt látható (alkalmazott sémákként is felismerhető) életellenességek azt mutatják, h kell lennie EGY társaságnak akiknek (szinte) mindenhová elér a keze.
    Tudományos definíció, h az létezik amit közvetlenül, vagy a HATÁSAIBAN érzékelünk.
    Már egy ideje az anyagi mindenség modellbe beledefiniálták a láthatatlan hatásforrásokat, ezek anyagát is. Ez a sötét anyag és az innen származó mérhető hatások a sötét energia.
    A hivatalos állítás szerint, a mérhető hatások cca. 96%-a nem származtatható részecske természetű anyagi forrásból.
    A nagy kényszeruralmi piramis, az ebben tevékenykedők biológiai testtel rendelkeznek. A szervezeteik és a tevékenységük vizsgálható. Mivel konspiratív szervezet (szervezetek szervezete), teljes egészében szinte megismerhetetlen.

  • Nagy Gyula
    2016 április 19
    9:55 de.

    Hát mégis mibenlét?

  • Kedves Gyula!
    Megkérdezhetnék valamit?(te írtad, hogy csak nyugodtan kérdezzünk) Kik azok a felsőbb vezérkari vezetők? Te tudod, ki az a cirka öt vagy tízezer milliárdos akik megpróbálják írányítani az egész Földkerekség „élővilágát”? Pár nevet ide írhatnál természetesen azokon kívűl akiket már ismerünk mert unos untalan őket használják mint vezetőket. Nem Soros, nem Bill Gate vagy Zuckerberger vagy valami szudi herceg, sőt nem is Brenson aki már új Földön kivüli utazásokban utazik. Nem is az illuminátorok vagy a szabad köművesek. Ugyan kik akkor? Még csak nem is a fránya északkorea vagy Irán, és nem is az oroszok vagy kina és amerika. Ha volna az amiről te irkálsz akkor nem volna ekkora fejetlenség sem gazdaságilag sem máshogyan. Ne akarjad azt mondani, hogy mindez céltudatosan általuk van irányítva. Ennnyi marhaságot amit az elmúlt tíz évben véghezvittek nem egy előre kidolgozott „haditerv” alapján megy. Még eddig nem volt egyetlen egy olyan felsőbb vezérkar aki spontanítás alapján cselekszik. Szóval ha tudsz pár nevet vagy szervezetet (nem titkosított kódolásuakat amiket meg kell fejteni, hogy ugyan kicsodák) akkor osszad már meg velünk.
    Egy apró adalék. Mivel egyre nagyobb lesz a nyomás a menekültkérdés miatt igyekeznek az éríntett országok valamiféle „törvényes” törvénytelenséget kitalálni. Tegnap a késő esti órákban az osztrák államelnöki választás kapcsán megemlítettek egy két gyönyörű elképzelést. csak egy példa. Állítólag nem kell megijdeni ha a törökök, a nem született töröknek is adnak török útlevelet, hogy szabadon mozoghassanak az EU országaiban. Mindenkit befognak fogadni aki csak kéri! De! És itt jön a turpiság. Csupán csak három évre kap tartózkodást, és ha az országában rendeződik a politikai helyzet akkor visszatoloncolhatják oda ahol született. Kérdezem akkor azok akiktől elvárják, hogy integrálódjanak tanulják meg a befogadó ország szokásait és nyelvét ugyan minek is tennék? Miért menne el dolgozni ha találnának neki mikor gugolva ki fogja bírni azt a ki tudja hány évet, pláne, hogy adnak neki kosztot kvartéjt és némi pénzt is, hogy amint rendeződik az országában a helyzet vissza lehessen zsuppolni. Hol van itt valami ráció? Hogy előbb utóbb vissza lehet majd őket telepíteni ahonnét jöttek? Abszólut irreállis. Vagy esetleg az EU vállalja „bérmunkában”, hogy rendet teremt a Közel keleti konfliktus gócokban, és ugyan ezt fogja tenni szerte a világon. Ha meg ez a célja akkor eddig miért nem tette meg?

  • Kedves Avi!
    Még szervezet megnevezést sem tudok mondani, h kik Ők.
    Mégcsak nem is feltétlenül nagyon vagyonosak.
    A nagyon vagyonosak sem azért nagyon vagyonosak, mert megalománok, hanem azért, mert a vagyon akaratérvényesítési eszköz.
    Ott ahol logikátlanságot látsz, rossz képben, nem jó logikát alkalmazva keresed az igazságot.
    Az igazságok megtalálása olyasféle, mint a puzzle kirakós játék. Annyi, h ez a játék tele van célirányosan manipulatív hamisságokkal (hitetésekkel).
    Már a migráns megnevezés is egy célirányosan megtévesztő megnevezés. Az igazság az, h nagyon durva aljas eszközöket is felhasználó áttelepítésről van szó. Az áttelepítésre kijelölteknek eszük ágában sem lenne elhagyni a szülőföldjüket ha úgy látnák, ott megvan a létbiztonságuk. Pár régóta tűzfészek afrikai területtől eltekintve a többi helyen jól elvoltak az „Arab tavaszig” a helyi patriarchális diktatúrákban.
    Az áttelepítés hatalmas szervezettséget igényel és sokba kerül. Ebből és a nagy méretből adódóan csak felső vezérkari akció lehet és nagyon komoly célnak kell lennie mögötte.
    Jó igazság az a média publikáció amelyben azt mondják, h a Muszlim beáramlás (a Muszlim tömegek a más életfelfogásukkal) megváltoztatják Európa kultúráját, felülírva a keresztény (judeokrisztián) alapokat is.
    Így is lesz, csak épp ez nem spontán, hanem tervezetten, irányítottan végig vitt folyamat. Még az eszközök (alapelv és klisék) is ugyanazok, mint ahogy eddig is gyártották az eseményeket.
    A vezérkar rövidebb és hosszabb távú elképzeléseiről elmondtam, h hogyan és valamit abból, h miért úgy látom.
    Még az sem érdekes, h tudjátok, hogyan jutottam egy egy következtetéshez (meglátáshoz). Elég ha munkahipotézisként azt is számításba veszitek (esetleges lehetőségként) amit mondok. Az idő pedig vagy igazolja, vagy cáfolja a mondottaimat.

  • Avi, a világ dolgairól pénzemberek döntenek. A pénzember nem a „parasztvakításnak” köztudatba táplált Bill Gates vagy Zuckerberg pár tízmilliárdos vagyonnal, hanem például a Rothschild Family Trust hálózata által kontrollált vagyon 100 trillió (százszor ezer milliárd) amerikai dollárral. De jobban tudod te ezt, csak játszod a tudatlant.

  • Avi Ben Giora
    2016 április 19
    11:21 de.

    Kedves Gyula!
    Megkérdezhetnék valamit?(te írtad, hogy csak nyugodtan kérdezzünk) Kik azok a felsőbb vezérkari vezetők?

    Ejnye! Hát a Jóisten! Az már csak eléggé befolyásos…

  • Kedves Zsombor!

    Szerintem – elvileg – a „jobboldali” es a „baloldali” demokratikus jobbot es demokratikus balt tetelez fel. (Ugye, nem rojalista rendszerben elunk.)
    A jobboldal mottoja: „Ha jol mukodik az autod, ne probald megjavitani azt.”
    A baloldal mottoja: „Mindig a progresszivitas vitte elore a vilagot, ezert mindig mindenen javitani kell.”
    (Tehat ok a jol mukodo autot is „megjavitjak”. Lasd peldaul milyen jol megjavitottak az oktatasi rendszert.)

    Minden olyan politikai mozgalom (part) ami a polgari demokraciat (beleertve a kisebbsegek jogait, egyeni szabadsagjogokat) tamadja, meg akarja szuntetni azt, sajat magat definialva nem lehet demokratikus. Tehat nem lehet se a demokratikus balhoz, se a demokratikus jobbhoz besorolni oket. Ilyenek peldaul a rojalistak, a cocjalistak, kommunistak, nacik, anarchistak, vagy ha van nekik, a bekeharcosok partja (bar ez tkp. rojalizmus).

    Es innentol fogva a demokracia self-destructive (ongyilkos) sajat termeszetenel fogva. Mivel minden kisebbsegnek es minden egyennek biztositani kell a szabadsagat, a rendszer ellensegei is azt csinalhatnak, amit akarnak – a legdurvadd dolgok, mint pl. gyilkossag kivetelevel. Mas szavakkal lehet armanykodni ugyesen, mindenfele eroszakoskodas nelkul, hogy gyeprevagjak a rendszert.
    E belso aknamunka lehetoseget ismerte fel Marx elvtars, amikor kozolte, hogy nem szukseges egy rablogyilkos „forradalom” ahhoz, hogy a „tokes” rendszert megdontsek az elvtarsak. Siman ki lehet oket rabolni a sajat idiota torvenyeik kihasznalasaval, csak ido kell hozza.
    Ugyanigy, a demokracia e gyenge pontjat ismertek fel (valoszinuleg a Kremlbol tanitva) az arabok vezetoi is es jokat rohogve rajtunk a mai napig is kihasznaljak azt ellenunk.

    Tovabb komplikalja a helyzetet, hogy a legtobb orszag 10-12 gazdag csalad kezeben van, akik korruptak es megveszik az osszes szinten korrupt politikust – az adofizetok penzebol.
    Meg tovabb komplikalja a helyzetet a „nemzetkoziseg”, azaz hogy minden orszag settenkedik valahogy a tobbi orszag ellen, vagy mellett. Pl. az amerikai elnokvalasztast lassan mar akar kulfoldon is meg lehetne tartani, mert annyi penz dol be kulfoldrol erre a celra, hogy az hihetetlen. Gondolod, hogy az olajsejkek onszorgalombol, onfelaldozasbol, semmit vissza nem varva adnak penzt az amerikai elnokjelolteknek?
    Csak egy pelda: A Clinton Foundation, ami millirdokra rug, Kanadabol mukodik. Termszetesen „total legitim” minden korulotte.

    Mindezek miatt a gyakorlatban a helyzet mas es mas terben es idoben. A kanadai es a magyar demokracia ugyan hasonlo egymashoz, de igy fordulhat elo pl. az, hogy amig Kanadaban a „baloldal” zsidogyulolo es Izrael-ellenes, ugyanezt Magyarorszagon a „jobboldaltol” latjuk.

    Azert tettem idezojelbe a jobboldal es baloldal szavakat, mert ma mar annyira sikerult „progresszivva” tenni az orszagainkat, hogy minden a feje tetejere allt. (Pl. manapsag mar a nok a ferfiak es a ferfiak a nok.)
    Mint mar irtam tobbszor is, Kanadaban a Liberal Party inkabb egy cocjalista part, az Uj Demokrata Part gyakorlatilag a komcsik partja, es a magat jelenleg nem is tudom minek hivo „konzervativ” part van legkozelebb ahhoz, ami regen, Angliaban es Amerikaban az igazi liberalis part volt.
    De meg ez is gyakorlatilag lenyegtelen, mert mind annyira korrupt, hogy szinte semmi kulonbseg nincs koztuk.

    Magyarorszagon a partelet valoszinu maskepp megy, de gondolom ott se lehet nagyon tudni, hogy az urak es az elvtarsak pontosan mit is akarnak – kiveve amikor a penztarcaikrol van szo.
    A magyarorszagi helyzetet nem tulzottan ismerem, de remlik mintha kb. 30 evvel ezelott az addigi Kadar rendszer veresszaju kommunistai hirtelen demokratakka valtak volna, megalapitva mindenfele demokratikus partokat. Talan jobb lett volna az egesz bagazst lecsukni es becsuletes emberekbol verbuvalni partokat.
    De ez csak az en szereny meglatasom tavolbol, lehet, hogy nem igy volt, az is lehet, hogy akadt legalabb egy olyan part, ahova nem engedtek be regi, megbizhato jo elvtarsakat. Nem tudom.

    Remelem ez valaszt ad a kerdeseidre, es megerted, hogy miert nem szoktam reszt venni a valasztasi cirkuszban.

  • Nagy Gyula
    2016 április 19
    9:55 de.
    Tod, Gyulánk, teittena heji indiánusok között iggennagy tisztületnek örvendhetné…

  • Kedves Figyelo!

    Nekik ket fo szektajuk van, akik kolcsonosen nem ismerik el egymast muszlimnak. Surun gyilkoljak is egymast.
    De szerencsere Iran az egyetlen siah muzulman tobbsegu es vezetesu orszag, ahova a sziriai es iraki siah muzulmanok minden gond nelkul elmenekulhettek volna.
    A szunni muzulmanok pedig barmelyik masik szunni orszagba bevandorolhatnanak (sot, mentek is oda, hiszen vagy Jordaniaba, vagy Libanonba, vagy Torokorszagba mentek) fuggetlenul attol, hogy melyik al-szektacskaba tartoznak.

    De hallom a jo hirt, hogy Torokorszag meg akarja adni az allampolgarsagot az osszes „menekultnek”. Ez sokkal erdekesebb lesz igy, majd amikor akar az egesz torok nep legalisan bekoltozhet Nyugat-Europaba nehany honapon belul. 🙂

    xxx

    Kedves Gyula!

    Megleptel: Erthetoen irtal le valamit. Mi tortent?

    Viszont ugy tunik nem olvastad a Korant es a tobbi „szent” muve’t az iszlamnak.

    Tobb helyen is parancsba van adva a hidzsra = az „Allah modjan valo kivandorlas”. Nem csak parancs, hanem ez az egyike azon tetteknek, ami egy muzulmant automatikusan a muszlim Mennyorszagba kuld a halala utan. Tok mindegy mi minden mast csinalt elozoleg es utana, a hidzsra garantalja neki a Mennyorszagot. (Ez nem osszekeverendo a masik muszlim Mennyorszaggal, ami szinten garantalt, de csak azoknak, akik gyilkoltak valami gyaurt es kozben ok is meghaltak. Ez utobbiban van a 72 szuz lany … stb.)

    Mielott elfelejtem az „Allah modjan valo kivandorlas” nem azt jelenti, hogy ugy kell kivandorolni, ahogy Allah vandorolt ki egy masik vilagegyetembol, hanem azert megy kulfoldre az igazhitu, hogy az uj hazajabol is iszlamista pocegodrot teremtsen. Tehat eleinte teritgetessel, kesobb kovetelozessel, aztan egyre tobb eroszakkal bovitse a Dar al-Iszlamot, vagy ha jobban tetszik a Dar asz-Szalamot, vagy ha igy szebben hangzik neked; a Dar al-Tawhidot.

    Hogy miert konnyu ravenni oket? A hithu muzulman egesz eleteben tremaban van, mert Allah az egyen elete vegen beteszi az egyik serpenyobe az illeto jotetteteit, a masik serpenyobe a rossz tetteit, es ha a jotettek fele’ billen a merleg nyelve, akkor a Mennyorszagba jut, ha a masik iranyba, akkor a pokolba.
    Na de honnan a bubanatbol tudna barmelyikuk is, hogy hova fog jutni vegul? Foleg honnan tudna 20-30 evesen?
    Tehat nem kell ahhoz semmi kulonleges varazsszo, hogy akar nagy tomegu bekegalambot is utrainditsanak, csak emlekeztetni kell oket, hogy a hidzsra automatikusan a Mennyorszagot jelenti nekik. Es mint mar mondtam volt, teljesen mindegy onnantol fogva, hogy mit csinaltak elozoleg, vagy mit fognak csinalni kesobb, a hidzsra biztositja szamukra a Mennyorszagot.

    Es ne feledd, hogy ezek komolyan hisznek is ebben a sok zoldsegben.

  • Most kiviszem az ebemet az erdőbe, és ordítozok egy kicsinyég a fákkal.
    Lyézus!!

  • Katona Zsombor

    Moshe Akiva
    2016 április 19
    2:22 du.
    Kedves Moshe, amit leírtál az lehet hogy, nálatok ilyen körmönfontan és a kapitalizmus hosszú fejlődési folyamatának végeredményeként ma már viszonylag jól működik, de Magyarországon ez a folyamat sokkal gyorsabban és drámaibban zajlott le, azért van tele anomáliákkal:
    a kádári egypárt rendszerben kivétel nélkül -a rohadt imperialimussal megfertőzött reakciósokat leszámítva- mindenki logikusan baloldali volt, más nem is lehetett, és most jön a bökkenő mert, a hirtelen jött úgynevezett „rendszerváltás” eredményeként azok a nagyonjó elvtársak akik annak idején a munkásosztály kizárolagos hatalmát és a kolletiv vagyon megmásíthatatlan szentségét hírdették, hirtelen kapitalistákká és hatalmas magánvagyonok birtokosaivá váltak, mégpedig a nyugati fejlődési folyamatokat átlépve mindjárt mindenkin átgázoló vadkapitalistává, miközben a baloldaliságukat természetesen álcáznak megtartották! Akik ezekből az átörökölt kiváltságokból nem részesülhettek, mert távolabb voltak a husos fazéktól, azok „mocskos” jobboldaliak lettek! Nos nagyon röviden és nagyon tömören így lett 27 év alatt kizárólag csak baloldaliból kétoldalra szétválasztott, egymással acsarkodó ország belőlünk!

  • Mindannyian a hiteink szerinti valóságot éljük és a hitünk szerinti valóság szerint racionálisak vagyunk.
    Az meglehetősen egyértelmű, h a legfelső vezérkar részéről a Muszlimok felhasználása folyik.
    Próbáld kitalálni, h milyen terv szerint, milyen cél megvalósulásához mire használják Őket.
    Nem nehéz feladat ha tudod, a felső vezérkar egyszerre több a cél irányba mutató hatású madzagot mozgat. Az igaz, a többi madzag meglátásához körül kell nézni egy kicsit.

  • Nagy Gyula
    2016 április 19
    4:11 du.
    Nemtom..
    Nekem a hangok mást mondanak..

  • Neked a hangok azt mondják, h a Muszlimokat a saját vágyaik viszik Európába?
    Ha igen, akkor mit suttognak a hangok, mik azok a vágyak?

  • Kedves Zsombor!

    27 evesen jottem el Magyarorszagrol, en is hallottam ezt-azt a 27 ev alatt.
    Nagyon sok embernek tele volt a hocipoje a csodas rendszerrel. Nem lehetett olyan tulzottan sok igazi kommunista akkoriban Magyarorszagon.
    Most, hogy nem kell hazudni, mekkora a magyar komcsi part tagletszama? 50-60? 🙂

    A vezeto poziciokban levok valoszinu talan meg hittek is benne egy darabig, de 1-2 emelettel lejjeb, a kozepszintu vezetok kozott mar eleve nagyon sok megmaradt a Horthy rendszerbol, es a tobbi, vagy az ujabb generacio sem tunt tul lelkesnek – kiveve amikor lopni lehetett.

    Persze en nem eltem at a rendszervaltast, nem lattam hany kameleonrol derult ki, hogy megsem krokodil. Azt sem tudom, hogy abban az idoben hogyan kepzeltek el azok a magyarok a demokraciat, akiknek meg a nagypapaik sem tudtak meselni arrol.

  • Az írás és a valóság között mindennemű hasonlóság a képzelet szüleménye.

    https://www.youtube.com/watch?v=BkSX7l_sAKo

  • Christopher Adam

    Akarki,

    Ahelyett, hogy bemásolsz máshonnan szöveget, miért nem fejted ki – konkrétumokkal alátámasztva – hogy mi a gond a cikkel?

  • Kedves Moshe!
    A Kárpátmedence mindig is unikum volt.
    Ezt az unikumságát a mai napig is az itt őshonos, életfilozófiaként is működő AZ ÁLTALÁNOS (ÉS EZEN BELÜL AZ EGYÉNI) ÉLETÉRDEKET a működtetésében jól beteljesítő szellemiség adja. A valóban egyéni hasznossága miatt is mind a nép, mind az irányító feladatot ellátók azonosultak ezzel a szellemiséggel, az ebből eredő szabályokkal.
    Érdekes tanulmány megnézni, h hogyan sérült, torzult, erodálódott az idők során az imperializáló akarat, fondorlatos aljasságok (tömegmanipuláció) és nyílt erőszakok hatására.
    A Szentkoronához kötött szabályrendszerrel (Isten akaratából így) sokan azonosultak az irányítói feladatkörökben tevékenykedők közül is.
    Egy nagy lépcsőt jelentett a felvilágosodásnak címkézett elhomályosítás.
    Ezen belül az asztrálmítoszi világkép felülírása a rém gagyi újmaterialista filozófiával és az erre épített köztudománosság vallással.
    Erre indították rá Hazánkban is, a kapitalizmus előkészítéseként a dualizálást, a SZABADKŐMŰVES PUCCSOT. A rendi országgyűlési rend átalakítását, pluralizálását.
    És jött a „tudomány nevében” a Kárpátmedence nagyüzemi ELSIVATAGOSÍTÁSA. A nagy folyamszabályozások, általánosan vízelvezető, szárító vízgarázdálkodás bevezetése. Ezzel párhuzamosan a nagybirtokosítás és a nagytáblás monokultúrás bioszféra gyilkos szántógazdálkodás elterjesztése. Az organikus rendszer elpusztításához végrehajtották a településszerkezet átalakítást is. Ezt a bolsevik idők végéig erős kényszerítéseket alkalmazva csinálták.
    A szellemi leromlásunkat gerjesztő első tömegbázist az újgazdagok (s’nob) adták. Ehhez jött a szórakoztató ipart is felhasználó célirányos média hatás (tudatformálás). A destruktivitás és átverés, mint az érvényesülés, siker egy jó lehetséges útja. Emellett ment a kárörömre (kabaré műfaj) való rászoktatás (mások baja jó nekem).
    Ehhez érdekes tanulmány a két világháború közötti filmipari (álomgyári) termékek.
    Mindezek mellett is a Szentkorona értékrend még a két világháború között is jól tartotta magát az irányító rétegben is.
    Az értelmiség cserét (ezzel a végrehajtó hatalomban tevékenykedők mentalitás váltását) központi program szerint, nagyüzemileg a bolsevik időkben hajtották végre.
    Mivel a munkás öntudatos tömegideológia becsületesség jóságot hirdető, a melós rétegben még ebben az időben is jól tartotta magát az ősi szellemiségünk.
    A nagy közmentalitás rongálást a nyugaton kulturális forradalom, itthon új gazdasági mechanizmus címkézettséggel elindítottakkal hajtották végre.
    A munkás becsület, öntudat szétdestruálásának emblematikus alakja Hofi volt. Erre indították rá az amerikanizálást.
    Arról, h a mostról és a felső vezérkari tervről mit gondolok, már írtam.
    A valóságot mindig a nagy tömegek gyártják. Akkor is, ha közprogramozott és távvezérelt zombikként teszik, akkor is, ha felnőtt, felelősségteljes tervező, szerkesztőkként teszik.

  • Christopher,

    Szigetvari Viktor velemenye a migracioval kapcsolatosan szerencsere 3 % all, pont mint a partja.
    Wass Albert, ezt a verset 1930 kornyeken irta, ami ma is aktualis.
    Miert kell befogadjon Magyarorszag 1300 menekult kotelezo modon ?
    Mert az Eu azt akarja ?
    A kormany azt kene mondja hogy, ok az 1300 menekult, de en valasztom ki (ugy mint Kanada) , pontrendszerrel, es penzfelmutatassal.
    Igen Magyarorszagnak szuksege van, diplomas szakemberekre, de 8 osztalyos munkanelkulire nincs szuksege.
    1300 ember igen :orvos, mernok, gazdasagi szakember, stb,stb.
    Plusz 5 ev szakmai gyakorlat, pont mint Kanadaban.
    Ezeknek lehet mondani, hogy Isten hozott Magyarorszagon.
    De elnezve a keleti palyaudvaron tavaly nyaron levo emigransokat, (csak amit a videon lattam, es hallottam), nem mondanam hogy sok diplomas volt kozottuk.

  • Akárki, igen tanulságos vers volt!
    Köszönöm.

  • Nos Szigetvárit itthon senki sem jegyzi(bár a TV-ből ismerjük)csak
    itt ezen a fórumon,de ugye ez nem jelent semmit…egyébként a baloldalon sem „jelentős” személyiség,sem ő sem a pártja nem oszt nem szoroz!
    A régi és az új értelmes hozzászólóknak viszont csak örülni lehet,annak ellenére,hogy van aki érti őket és van aki nem…

  • Ló Maris:
    Okoskodunk? OKOSKODUNK ??

  • akarki!

    És arról már nem is beszéltünk,hogy sok migránsnál nem is az a legnagyobb baj,hogy képzetlen,ingyenélő,dolgozni nem is akar(bár ez is elég…),meg
    esetleg… terrorista,hanem valószínűleg MEGVILÁGOSODOTT Merkel anyó sem akar ilyeneket befogadni és netán visszaküldi hozzánk…
    Na ezt ugyan miért kellene elfogadni??????

  • Ja az meg külön szerencse,hogy sem Szigetvári,sem a KMH,meg az álliberális és kisebbségben lévő itthoni és kinti „magyarok”nincsenek abban a helyzetben,hogy fontos és mindenkit
    érintő kérdésben döntsenek…..erre némi önértékeléssel már rájöhettek volna,és akkor a becsületről,tisztességről már ne is beszéljünk,mert ugye ezen a helyen nincs értelme!!

  • Nagy Gyula
    2016 április 19
    6:41 du.
    Szeretnének résztvenni a szocsii szántóversenyen mélyszántásban, de csak európából fogadnak el nevezéseket.

  • akarki
    2016 április 20
    11:37 de.
    A kormánynak megvolt a lehetősége a válogatásra. Az eutól kapott nyolcmillióbol kellett volna megoldania a logisztikát, beléptetést, orvosi ellátást, élelmezést.
    Lehett volna válogatni.
    De nekik kerítés, meg transzparensek kellettek.
    Most majd az jön, akit ide nirányítanak.
    Mert-ha olvastad a Kolh-al kiadott közös nyilatkozatot,- most egélszen más hangokat penget zseniális miniszterelnökünk..
    Mindenben egyetért Merkellel, és támogatja az elképzeléserit..
    Hm. Nemlehet, hogy kicsit összeszorult a segge, hogy a franciák belengették, hogy ujraszervezik az EU-t.. Nem minden tagállam marad. Hoppá..
    Akkor pedig az országnak annyi..

  • Kedves Gyula!

    Kezdem erteni, hogy mire gondolsz a nagy osszeeskuves alatt. Lehet igy is ertelmezni, bar en maskepp kepzelem el.
    En ugy hiszem, hogy az emberi hulyeseg miatt spontan allnak be a problemak. Pl. a komcsik sem szandekosan, elore megfontolt szandekkal tettek tonkre a gazdasagot a Szu-ban es a tobbi volt komcsi orszagban. Az nekik sem volt erdekuk. Nem, ok csak egyszeruen hulyek voltak.

    Nehany reszlet, mint pl. az „elsivagatositas” azonban nem vilagos szamomra. Pl. a Tisza szabalyozasa eppen azt tette lehetove, hogy bevezessek az ontozeses gazdalkodast, ami nelkul valoban lett volna elsivatagosodas.

    Apam Szegvaron szuletett, ami a Tisza egyik regi holtaga menten all (annak idejen termeszesetesen ez volt a Tisza) aminek a helyiek a Kurca nevet adtak. A Kurcat es a tobbi ilyen holtagat minden evben telipumpaljak vizzel ketszer, az aradasok elott. Ezzel meggatoljak az aradast is tobbnyire, valamint adnak vizet a kornyeken lakoknak. Nyaron jo meleg a Kurca vize, lehet uszkalni benne, pecazni, csonakazni. Nehany nyarat eltoltottem ott gyerekkoromban, hatarozottan jo volt.
    Hol es miben van a szabalyozassal a problema?

    No es mit gondolsz a vilag sivatagjairol? Azok is ember altal lettek letrehozva?
    Miert jo az a lathatatlan hatalomnak, hogy sivatagositson itt-ott a vilagban?

  • falusi, persze az egész nem így működött, és működik.
    Egyelőre, igen kevésnek sikerült bejutni az országba. Ha , majd törvényt hoznak, hogy ennyit be kelle fogadniuk, akkor majd meglátjuk.
    Mindenkiképpen időt nyertek, ha Jönnek még többen , az idő és az új helyzet változhat.
    A lényeg, még midngi kevesen vannak, a többi országhoz viszonyitva!

  • Falusi,

    Amikor megjelenik 10 ezer ember a hataron hogy lehet valogatni ?
    A kerites, ugyanugy mint az Usa-ban es Izraelben is, Magyarorszagon is, egyenlore jo dolog, ameddig lecsitul menedultaradat.
    Mar reg, az Eu a kanadai migracios procedurat kene atvegye.
    Igen, a kota rendszer ok, mindenki orszag meghatarozza hogy hany es milyen szakemberre van szuksege.
    Ha Nemetorszagnak 8 osztalyos szakepzetlen emberekre van szuksege, hat legyen.
    Magyarorszagnak orvosokra, mernokokre, noverekre, stb, van szuksege, akik 1 eves ellenorzes utan (anno ennyit vartunk mi is hogy johessunk hivatalosan Kanadaba) johetnek, es szivesen vannak latva, es tudnak integralodni a magyar tarsadalomba.

    Marcsi,

    Volt szerencsem nagyon sok arab emberrel dolgozni. Nagyon sok szakepzett emberrel. Persze lehet hogy ha az atlagot nezzuk, akkor talan kevesebb ilyen ember van kozottuk, de van.
    A hugom meselte hogy Vacon pld, van egy nagyon jo Palesztin fogorvos. O sem, es a gyerekei sem lesznek terroristak, hanem a magyar tarsadalom megbecsult embere (kene legyen).
    Szoval, meglehetne oldani ezt az egesz kaoszt. Sot fiatal egyetemistak akik Sziriaban tanultak, Welcome.De mindent hivatalosan, papirokkal bizonyitani,interview, es egyebb hivatalos eljaras, pont mint Kanadaban.

  • Kedves Akiva!
    Az impérium világhoz alap eszköz az alattvalók megélhetési hatékonyságának lerontása (korlátozásokkal a legkisebb (meghagyott) ellenállás felé való tömegmozgatás). Ez van az „orcád verítékével fogod keresni a kenyeredet” kijelentés mögött is.
    Már több film is fenn van a neten a Kárpátmedence régi vízgazdálkodásáról. Fok gazdálkodás, szelidvíz ország. A vizes völgygazdálkodásról még mindig nem láttam közreadott publikácoót. A Kárpátmedence nem is olyan rég még a talpától a tetejéis vízmegtartó bioszféra serkentő vízgazdálkodásra tájépített volt. És be is volt vízi kerekezve. Energia termelés a tavakkal, mint energia pufferekkel nagyon komoly, nagy összteljesítményű rendszer.
    A jó hír az, h Földanyánk, benne a bioszférával önéletlehetőség gyártóan önregeneráló működésű. Ehhez időjárás gyártó is. A lehetetlen állapotokat folyamatos hatalmas ráfordítás mennyiséggel gyártjuk, tartjuk fenn.
    És igen. Az is jópár helyről dokumentált, h hol kik hogyan és mikor sivatagosítottak.

  • Moshe,

    és azt hogyan értékeled, hogy Orbán VEJE, Tiborcz István egy egész (eddig) banképületet* adott el egy szaudi milliomosnak, akit a CIA – terrorizmus támogatásának gyanújával – nemzetközileg köröztet ?
    ˙

    ˙
    * Azon a kérdésen túl, hogy hogy a fenébe jutott a Postabank épületéhez – mely bankot egy évtizede, még mint „keresztapa” buktatott meg végsősoron a kedves após – érdekes mód, a biztonságpolitikai kérdés mégcsak föl sem vetődött ebben a villanyszerelői és miniszterelnöki családban, ahol már eleve „az idegenszívűség” a legfőbb szitokszó. 😀

  • Néhány evvel ezelőtt (tíz?) volt itthon nagy szárazság. Akkor terjedt el az a vélemény, hogy a Tisza szabályozása hiba volt. Meg még az is, hogy ki fog száradni a Balaton, ha nem vezetjük oda a már nem is tudom melyik folyót, vagy meg nem szüntetjük a Kisbalaton elszigeteltségét.

    Aztán jött néhány vizes esztendő, még az „agyonszabályzott” Balaton is kiáradt. Akkor elcsendesedtek ezek a hangok.

    Mindig éppen mi, éppen most tudjuk a tutit!

  • Régen, amikor kislány vótam, az emberek óvatosabbak voltak a véleményükkel. De nem a kádárrendszer miatt, hanem azért, mert legtöbben éltek a gyanúperrel, hogy talán nem látják át a teljes igazságot.

    Ma ez nem fenyeget. 🙂

  • akarki
    2016 április 20
    7:43 de.

    Na, volt egy kis időm, végighallgattam a verset. Atyavilág, mekkora demagógia! (Még mást is mondhatnék, de minek?)

    Ki ellen is írta ezt Wass Albert? A zsidók ellen? A nincstelen prolik ellen?

  • Katona Zsombor

    Szegény, tájékozatlan Alma, légy szíves nézz utána hogy, a harmincas években és elötte -mert akkor íródott ez a mű- mit műveltek a birodalmi gőgtől ájuldozó románok az új területeken árúkapcsolással megkapott erdélyi magyar őslakókkal!

  • Kedves Moshe,

    Lehet hogy 85 % nem tud irni a sajat nyelven. Maskulonben az arab nyelv irasa nem a legkonnyebbek kozott van.
    De van egy 3% aki igenis megerdemli hogy jobb korulmenyek kozott eljen.

    Almasi Alma,

    Ha tobb ideje marad, esetleg vegigolvashatja Wass Albert eletutjat.
    Roviden: a vers 1930-ban szuletett Erdelyben, Trianon utan. Remelem nem kell tovabb magyarazkodjak, es igy megerti a verset. Ha nem, akkor segitek.

  • Katona Zsombor:
    „Szegény, tájékozatlan Alma, légy szíves nézz utána hogy, a harmincas években és elötte -mert akkor íródott ez a mű- mit műveltek a birodalmi gőgtől ájuldozó románok az új területeken árúkapcsolással megkapott erdélyi magyar őslakókkal!”
    Akárki:
    „Almasi Alma,
    Ha tobb ideje marad, esetleg vegigolvashatja Wass Albert eletutjat. Roviden: a vers 1930-ban szuletett Erdelyben, Trianon utan. Remelem nem kell tovabb magyarazkodjak, es igy megerti a verset.”

    Katona Zsombor és Akárki, szegény tájékozatlanok! (Mert azt még véletlenül sem tételezem föl az ilyen művelt urakról, hogy aljas módon szándékosan hazudoznak.)

    Tehát Kolozsvárott az ottani gettóba zárt zsidók deportálásának befejezését követő héten az Ellenzék c. lap 1944.június 15-i számában megjelent egy vastagbetűs tudosítás arról, hogy egy elrejtőzőtt zsidót találtak a gettó egyik pincéjében. Az Önök egyik kedvenc nácija,gr. czegei Wass Albert azonnal megírta a „Patkányok honfoglalása. Tanulságos mese fiatal magyaroknak” c. förmedvényét,melyből a „fiatal magyarok” megtanulhatták, hogy „elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pincegödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkozott, hogy mit is tegyen velük. Ti is gondolkodjatok, s aszerint cselekedjetek

    Uraim, nem feladatom kioktatni Önöket (egyébként is én csak tisztességes szamarat és öszvéreket okítok egy állatkertben és egy cirkuszban) de mégis… ha már hazudnak, legalább ne úgy, hogy egy idegen szamáridomár is azonnal rajtakaphassa Önöket, mint a sánta kutyát.

  • Almási Alma

    2016 április 21
    4:30 de.
    Hát az évszám szerint, éppen a nácizmus ébredése idején, inkább a patkányokat én arra értettem…..
    Persze, már írtam, verseket analizálni nem könnyű feladat. Legjob attól eltekinteni..

  • Belzebub.
    Valami nem stimmel a fenti idézetében.
    Ha a vers a 30-as években íródott, hogy lehet, az, hogy azt, az 1944-es elbújt zsidóra vonatkoztatni?

  • Kedves Belzebub!
    Tételezzük fel, h az a remek gyűjtőtáboros mese igaz amit írtál és a vers megjelenése ezzel egybeesett.
    Az amit a többiek írtak, biztosan igaz (sok forrásban masszívan dokumentált.
    A holo mítoszt és az erre épített ipart pedig már a józanabb zsidók is rühellik és önmagukra nézve veszélyesnek nézik.
    Elöbb utóbb minden hamisság visszaüt. Ez is.

  • Kedves Dubois!

    Hogyan ertekelnem a szaudi penz mindenhova valo befolyasat?

    Gondolod, nem lattam, hogy a Bush kezenfogva setafikalt a szaudi kirallyal mindjart 9/11 utan (es most derul ki, hogy volt bizonyitetuk mar akkor is, hogy a szaudiak is benne voltak a buliban) a Barack Fekete Sas pedig egyenesen meg is hajolt elotte?
    Mit szoljak ahhoz, hogy Katar kapta meg az amerikai kikotok fenntartasanak a szerzodeset?
    Mit szoljak ahhoz, hogy minden „baloldali” es legtobb „jobboldali” europai politikus az arabok zsebeben van?

    Mit gondolsz ki adta a legtobb penzt a jelenlegi hidzsrara?
    Arra nincs penzuk, hogy befogadjak a muzulman „menekulteket” de van nehany szaz milliojuk uj mecseteket epittetni az Europat megszallo muszlimok szamara.

    Tehat mit szolnek? Annak nyaljak mindig a segget, akinek penze van. Nem meseltem meg eleget a korrupciorol?

  • A Wass meseje nem tulzottan all a zsidokra.

    Peldaul az „ember hazat” a zsidok inkabb epitgettek (lasd pl. Budapest) mintsem romboltak.

    Ha utalta is a zsidokat, annyit azert talan meg o is eszrevett, hogy a kozeposztaly zsidoi orvosok, mernokok, ugyvedek, kis uzletek tulajdonosai voltak, akiknek bizony dolgozniuk kellett – nehanyuknak tobbet, mint egy atlag munkasnak.
    A meseben szereplo patkanyok viszont nem dolgoznak egyaltalan.

    Viszont mintha valami mas gittegyletrol egesz kozel pontos leiras lenne.

  • Kedves Akarki!

    Koztuk is van tanult, ertelmes ember. Amikor elektronikat tanultam itt, az egyik szemeszter soran a communication nevu targyat egy egyiptomi muzulman hapsi tanitotta.

    A regebben idejottek kozott valoban van nehany olyan, aki azert jott el a hazajabol, mert elege volt az ottani iszlamista pocegodorbol. Ennelfogva, itt nem jar kozejuk.
    A tobbseguk azonban nem ilyennek tunik.

    Es ha tudjuk, hogy egy csoport nem hogy asszimilalodni nem hajlando de meg az uj hazaja torvenyeit sem hajlando elfogadni, akkor vajon miert hordjuk oket ide csostul, miert nem alaposan kivalogatva, csak keveset?

  • Katona Zsombor

    Almási Alma
    2016 április 21
    4:30 de.
    Tisztelt Alma és Belzebub!
    Ne haragudjanak, hiszékenységem és Wass Albertről való hiányos ismereteimből fakadó modortalan kirohanásomért! Megmondom őszintén én Wass Albettől csak a Funtineli boszorkány című tulságosan hosszú, meglehetősen eseménytelen, de gyönyörű lírai tájleírásokban gazdag regényét, egy Amerikában vagy Kanadában játszódó unalmas krimijét és egy-két ismert versét olvastam, több regényébe is belekezdtem, de mivel nem tetszett a stílusa egyiknek sem jutottam a végére, az idézett irományt és keletkezésének körülményeit sem ismertem, nagy hibám, hogy ellenőrizetlenül elhittem a keletkezésének dátumát és ahhoz kapcsoltam a Trianon utáni román gyalázatosságokat, amiknek hitelessége viszont több forrásból is igazolható, viszont nem ment fel a jogos leszidástól.

  • Katona Zsombor

    Nagy Gyula
    2016 április 21
    10:41 de.
    Na Gyula, azt hitted magadról hogy, téged aztán nem lehet csőbe húzni, mert te mindenkinél rafináltabb vagy, most meg itt a jó példa rá hogy, az ügyes provokációk hatására, türelmed veszvén önként és dalolva kimondtad azt amit már rég hallani akartak a szádból hogy, azután majd azt ellenedre fordíthassák! A gyűjtőtábor egyébbként nem mese és a vers megjelenésének dátuma is passzol hozzá, a Google-on utána nézhetsz!

  • Nagy Gyula írta:
    „Tételezzük fel, h az a remek gyűjtőtáboros mese igaz amit írtál és a vers megjelenése ezzel egybeesett.
    Az amit a többiek írtak, biztosan igaz (sok forrásban masszívan dokumentált.
    A holo mítoszt és az erre épített ipart pedig már a józanabb zsidók is rühellik és önmagukra nézve veszélyesnek nézik.”

    Eltelik pár év, és lesznek majd rohadékok, akik azt hazudják, hogy

  • … amit itt látunk, az nem történt meg, nem volt igaz – mondotta az egyik KZ-lager felszabadítását követően Eisenhower tábornok.
    Természetesen igaza lett, az említett „rohadékok” megjelentek.
    Ön is.

  • Katona Zsombor
    2016 április 21
    1:39 du.
    Te egy úr vagy.
    Ritkaság mostanában.
    Gratula.

  • Kedves Zsombor, valóban inkább a románokat érthette Wass a szövegében ezt a jelzőt. Erre nem is gondoltam, az én hibám, nem vagyok erdélyi.

  • Katona Zsombor
    2016 április 21
    1:39 du.

    No jó, vegyük könnyedén…

    Mondjuk, mindenféle invázióra értendő, akkor persze Árpád apánk kárpátmedencei inváziójára is. Na most meg a muszlimokra, amire ide lett hozva, ha jól sejtem.

    Nekem személy szerint a szöveg az értelmétől függetlenül sem tetszett. Olyan szájbarágós és fensőbbséges. Mellesleg én csupán egyetlen Wass Albert regénybe kezdtem bele egyszer, de kb. 30 oldal után kénytelen voltam abbahagyni. Mert ilyen ízlésficamos vagyok, micsinájjak?

  • Nos mindenkinek joga van véleményt nyilvánítani,ha egymástól különbözünk is,érvelni,vitatkozni egymást meggyőzni is lehet kulturáltan,ezért fórum a fórum….de hangosan,kötekedve és semmit sem értve „büfizni” mint gezya felesleges és primitív dolog.
    Ilyenkor tegye a szája elé a kezét,akkor se hang,se írás…..

  • akarki!

    Bizonyára félreértettél,nem általában az arabok ellen írtam,hanem
    a mostani vegyes és tömeges menekültáradattal kapcsolatban,akikkel szemben a legtöbb ország bizony joggal óvatos,se ingyenélőkre,se képzetlen kétes ….elemekre nincs szükségünk,akiket még a németek is visszaküldenének hozzánk!
    Természetesen itthon és másutt is vannak képzett,régóta itt élő,vagy
    magyar egyetemen végzett orvosok,mérnökök,diplomások, akik teljesen
    normálisak,beilleszkedtek és hasznos tagjai a társadalomnak.
    A mi SZTK rendelőnkben,és egy általam ismert kórházban is találkoztam jó és kedves arab orvosokkal!!!!

  • Ágnes!

    Orbán nem menekültellenes,aki tényleg háborús övezetből jön,a családja élete veszélyben van,igazolni tudja ezt és dolgozni is szeretne,azt természetesen beengedik,különösen,hogy nem az országunk
    a végállomás,tovább szeretnének menni és az ilyeneket a nyugat is befogadja,nem toloncolja vissza,a többi kétes,gazdasági és képzetlen,ráadásul randalírozó menekült(köztük terroristákkal…)
    senkinek sem kellenek,és jogos a szűrés,az óvintézkedés,minden környező ország így gondolkodik,ami természetese és helyes!
    Csak gondolkodni kell a párizsi,berlini,londoni és a brüsszeli merényleteken,ami a kormány álláspontját igazolja!Ilyen egyszerű!

  • Jelenleg még nagyon jó statisztikai igazságtartalommal mondható, h a publikációk hasonló módon igazak, mint a TASSZ jelentések voltak.
    Korábban már beszéltem arról is, h a világháborúk is felső vezérkari rendezvények voltak. Konkrét célok megvalósítására, előre megírt végeredménnyel, amit ezeknél is nagyon átlátszó manővereket is alkalmazva a korrekciókhoz, közel a tervezett végeredményhez, létre is hoztak.
    Nagyon durva példul, h az első világháborúban egy hatalmas katonai győzelemből gyártottak vereséget úgy, h a frontokról hazarendelték a hadseregeket és lefegyverezték. Ez katonai szempontból nézve tömény agyrém.
    Ha mint rendezvényt nézzük, akkor megnézhetjük, mi értelme volt a holokauszt megrendezésének (a világháború keretén belül). Nincs nehéz dolgunk, mert már azt is megnézhetjük, mire használták fel az eredményét.
    Sikeresen újrabrutalizálták a gyors ütemben urbanizálódó, a többségi népekkel jó lojalitásúvá váló zsidóságot. Ezzel feljavították a végrehajtó hatalmi eszközként való alkalmazhatóságukat.
    Enélkül nem tudták volna feltölteni IL-t amelyet a tervezett új totál világdiktatúra világrendhez, ennek világcsendőrségéhez kiképzőbázisnak terveztek és üzemeltettek is egészen a legutóbbi időkig.
    Az események a holo mítosszal kiegészítetten remekül szolgáltak támadó és érinthetelenséget biztosító védő eszközként (fegyverként). Emellett fenntartották a zsidóságban azt a hitet, h „ezekkel” bármit jogosan (már pusztán önvédelemből is) megtehetnek.
    Jelenleg is jól használható, immár visszafordult, visszafordított hatással. Ehhez a mítoszt az irracionalitásig túlkarikírozták és a célmédia felületeken elkezdték szellőztetni a mítoszban levő hamisságokat.
    Maguk az események (nevezzük tényeknek) az én mesémben is azok, mint a másikban, az abban levő hamisságoktól eltekintve. Az amit valóban megcsináltak, az is eget verő galádság. A két mese csak a keretrendszerben és az események értelmezésben különbözik. Mégis homlok egyenest mások. A tanulságaik is.

  • Magam részérről, minden könyvét olvastam Wass Albertnek és Márai Sándornak. Szerintem ez a két magyar író, a legjobb m. író a 20. században.
    Ahogy Márait is leteszik sokan, mert nem tetszik a stílusa, így a Wass A. könyveket is. Az irodalmi izlés teljesen egyéni és nagyon is érthető. Pl. Márai írását férjem ki nem állhatta! Hosszú, körmondataiért stb. Megfigyeltem, hogy Márait inkább nők olvassák és szeretik.
    Wass Albertenek könyveiről ,viszont rossza az utolsó évtizedekben a kritika, mert egyszerűen nyilasnak tartják egyesek. Én minden könyvét olvastam, de nem emlékszem pl. antiszemita megjegyzésre, egyik könyvében sem.

  • Figyelő:
    „Valami nem stimmel a fenti idézetében.
    Ha a vers a 30-as években íródott, hogy lehet, az, hogy azt, az 1944-es elbújt zsidóra vonatkoztatni?”

    Kicsit figyelmesen olvashatna, fusson neki mégegyszer. Én nem írtam, hogy a vers a ‘930-as években íródott.

    A kolozsvári zsidókat (Kolozsvár lakosságának kb. 15%-át), és a szamosújváriakat 1944 májusáben zárták a kolozsvári gettóba, majd a június 8-ig a gettóba zárt zsidókat Auschwitzba deportálták.
    A kolozsvári Ellenzék c. lap június 15-i számában vastagbetűs címmel hozta le a hírt, hogy egy, a gettó valamelyik pincéjében elrejtőzött zsidót elfogtak.
    Hogy Wass Albertet ekkor szállta meg olyannyira az ihlet angyala, hogy gyorsan papirra vetetette a „Patkányok honfoglalása” c. írást, avagy azt már korábban megírta, a fiókjában lapult és ekkor – épp ekkor – érezte végre időszerűnek először publikálni, azt nem tudom. Mindegy is. Tény, hogy a „tanköltemény” június 18-án jelent meg az Ellenzék c. kolozsvári újságban.

  • Kedves Moshe,

    Jol latod a vers nem a zsidokrol szol. Sajnnos, van egy ket verse amit nem szeretek Wass Albertnek, de azokat nem is ideznem.
    A zsidok az arabokkal ellentetben, nem eloskodok, legtobbje muvelt, tanult ember.
    Abban egyetertunk, hogy nem kell altalanositani. Meg az analfabetak kozott is lehet (sot biztos) nagyon joravalo ember. Csak ezek az emberek nem tudnak integralodni, vagy nehezen, es ugy mint NYEuropaban a gyerekeik radikalizalodnak.
    Abban is egyetertheunk hogy egy Magyarorszagon elo arab orvos, mernok, stb gyereke ugyanugy a szulei utjat akarja jarni.
    Volt szerencsem ismerni Afgan ugyvedet, aki akkor jott el 1995-ben amikor a talibok a hatalomra kerultek. Szegenynek, nehezen ment Kanadaban az integracioja, de a gyerekei biztos hasznos allampolgarai lesznek Kanadanak.
    Visszaterve a politikara. Magyarorszag nem engedheti meg maganak hogy boldog boldogtalan beengedjen.
    Szigetvarinak pedig azt kivanom hogy ilyen legyen az osszes szomszedja mint a videon, de nem Magyarorszagon.
    https://www.youtube.com/watch?v=KpXqF90EiLI

  • Kedves Gyula!

    Ha nem banod, elarulnad, hogy mikor voltunk brutalisak azelott, hogy ujrabrutalizaltak minket?

  • Kedves Moshe!
    Javallom, olvass bele az Ószövetségbe, ami az alapiratotoknak a judeokrisztianizmushoz adaptált (célszerűen módosított) verziója.
    A brutalitásnak is számtalan megnyilvánulási formája van.
    Általános értelemben véve számomra brutalitás minden a környezet rovására való bármilyen formában véghezvitt akarat érvényesítés.
    A ki kell, ki nem többi fejtegetéshez annyit, h a hasznosság-tehertétel kérdést a környezethez való hozzáállás határozza meg.
    A jelenlegi darabolós módiban a munkát is annyira szétdarabolták, h az elvégzendő tevékenységek zöme jól belefér a betanított segédmunka kategóriájába (bárki akinek megfelelő a hozzáállása jó termelékenységgel tudja csinálni).
    Az is nyilvánvaló, h a rendszertrendi munkaidő mellett többszörös mennyiségű felesleges munkaerő van.
    A hatalmat biztosító tervezői, irányítói tevékenységet pedig a birtokosai a zárt körükben akarják tartani.

  • Nagy Gyula
    2016 április 21
    5:30 du.

    „a világháborúk is felső vezérkari rendezvények voltak. Konkrét célok megvalósítására, előre megírt végeredménnyel…

    …Ha mint rendezvényt nézzük, akkor megnézhetjük, mi értelme volt a holokauszt megrendezésének….

    ….Sikeresen újrabrutalizálták a gyors ütemben urbanizálódó, a többségi népekkel jó lojalitásúvá váló zsidóságot. Ezzel feljavították a végrehajtó hatalmi eszközként való alkalmazhatóságukat.
    Enélkül nem tudták volna feltölteni IL-t amelyet a tervezett új totál világdiktatúra világrendhez, ennek világcsendőrségéhez kiképzőbázisnak terveztek és üzemeltettek is egészen a legutóbbi időkig…”

    Nem folytatom. Klassz!
    Elábrándoztam. Vajon kik ők a háttérben működők? Nem lehet, hogy a Szíriuszon maradt magyar nemzettestvéreink manipulálják a földi emberiséget? Én büszke lennék rájuk!

  • ˙

    Moshe kérlek, mondd már, miért és mire írod ennek az 5,30-as agyalágyula vérnáci kommentelőnek, hogy „Kedves” ?

    És Christopher Adam laptulajdonost is megkérdezném, hogy az említett Holokauszt tagadó, illetve relativizáló förmedvényt miért is hagyta bent KMH békeszerető lapjain ??? Már bocs’, de az az érzésem, hogy nem egészen jó a magyar nyelv értelmezésed ahhoz, hogy észrevedd az ilyen katyvaszokban elrejtett aknákat, akkor pedig nézesd át Kertész Ákossal, ő egyből észrevenné, amit te nem tudsz leszűrni…

    Harmadszor, ennek Gulának/4,43; meg azt üzenem, hogy az Ószövetség 3000 évvel ez előtti – egy merőben eltérő, társadalmi körülmények közötti, ókori !!! – eseményeire való elítélő indulatú hivatkozás pedig a komment szerzőjének végtelen alattomosságát, annak is azt a tipikusan nemzetiszocialista fokát mutatja, ami már a no comment kategóriába tartozik…

    .

  • Én úgy látom, h hatalmas tudással és jó cél érdekében tették amit tettek és teszik most is amit tesznek.
    A jó cél egy az Atlantiszi kultúrát elsöpörthöz és a jégkorszakot okozóhoz hasonló nagy katasztrófa elkerülése.
    Nehezen emésztettem meg a sok szörnyűséget. De belátom, az amit létrehoztak jobb, mint az amit az Atlantisziak által okozott katasztrófa csinált.
    Tudományos tétel, h az a jó modell amely önmagán belül ellentmondások mentes (logikailag hibátlan).
    És annál jobb egy modell, minél többminden illeszthető bele ellentmondások mentesen.
    Én jónak látom a Nektek is bemutatott modellt. Képet. Az időbeliségével együtt, mozit.

  • Kedves Dubois !
    2016 április 22
    8:55 de.
    A megszólításom okán.
    A laptulajdonos vélhetőleg azért nem moderálta ki az írásomat, mert elérkezett az igaz szólás ideje.
    Már olyan szinten, h mindenki egyenesen azt írja amit igaznak vél.
    A judeo mitológiával pedig nagyon komoly gond, h senki sem emlékszik még hasonlóra sem, mint ami abban szerepel.
    Vannak benne más mitológiákban is szereplő elemek, de ezek nem a zsidó népre, törzsekre vonatkoztatottak.
    Mizsdrásék az első számontartott történetírók akik a nagy múltú zsidóságról írtak. A művükben (bizonyságként) szerepelnek más népeknél más kontextusba helyezetten szereplő szemelvények.
    Ma már egyre erősebb az a vélemény amely szerint Ők is csupán fiktív lények akiket bizonyíték (hitelesség) gyártáshoz, hivatkozási alapnak gyártottak későbbi szerzők.
    Ez sem antiszemitizmus. Jópár nép eredet történetét vizsgálják és kérdőjelezik meg. Ugyanezek a kutatók a népek gyártási technológiát is vizsgálják. A sémák szerinti egyezések egy kezűségre (egy gyártó műhelyre) utalnak.
    Ebben is igaz, h a műben benne van az alkotója is.
    Ehhez egy máig is aktuális példa (többek között) a finnugor mitológia is.
    Ami biztos, a mitológiák valóságot (valóság felszínt) teremtően léteznek. Olyanok, mint a színházi díszletek.

  • Dubois

    2016 április 22
    8:55 de.
    Dubois, nem írok kedvest, mert nincs miért. A fenti beírásod nem tűnik igazságosnak.
    Tudod, még vannak emberek, akik ha szólnak emberekhez, udavariasak. Ezért szólnak valakihez,néha úgy, hogy „kedves”. Valamikor „tisztelt” szó is dívat volt.
    Más, mivel Christopher a lap tulajdonosa, azt a témát hozza ami neki éppen tetszik. Hallottál már szólás szabadságról?

  • Ja, és Christopher magyarja tőkéletes, ez egy buta feltételezés, ezért hoz érdekes témákat lapjába.

  • Dubois
    2016 április 22
    8:55 de.

    Nem hallottad még azt a mítoszt, hogy a gazdag zsidók áldozták föl a szegény zsidókat a holokauszt során? Magyarországon ez eléggé elterjedt konteó. Van egy anti-szabadkőműves blogger, szerinte egyenesen az Izrael megalapításában érdekelt zsidók fizették le Hitlert. Azt a részét még ugyan nem bírta megfejteni, hogy milyen hiba csúszott a számításba, és mit szóltak a gazdag zsidók, hogy végül alig valakit tudtak beterelni Izraelbe az európai zsidók közül. Ezen a részén még dolgozni kell a elméletnek.

    Nagy Gyula okfejtése szerintem is elég szörnyű, de ha mindenkit kitörölne Chris, aki hisz az ilyen okosságokban, alig maradnának jobboldali kommentelők.

  • Moshe Akiva
    2016 április 21
    11:53 de.

    Egyet kell értsek veled, én se a zsidókra asszociálok a Wass novella alapján, akármikor is íródott. Nekem rögtön az Állatfarm ugrott be, főleg ott, mikor a patkányok elfoglalják a házat, és kihirdetik az új világot.

    Érdekes, hogy Orwellnél a disznók az undik, a magyarok a patkánytól húzzák az orrukat stb.

  • akarki
    2016 április 20
    10:17 du.

    Szerintem is nagy szükség lenne Magyarországon több orvosra, főleg ahol nem bővölködnek pénzben a betegek. Csak nem értem, hogy miért kéne külföldi orvosokat fölvenni, akik mellé tolmács is kell? Ott a sok fiatal orvos, aki kimegy Nyugatra, és az első időkben ők is biztos sok időt töltenek nyelvtanulással.

  • Belzebub
    2016 április 21
    6:06 du.

    Az Ellenzék c. napilap alatt arról van szó, aminek Bánffy Miklós a kultúrateremtő gróf volt a fő szponzora? A névsor alapján még Áprily Lajos is dolgozott náluk, valamint Babits, Ady, Móricz és sok hasonló szerző művei is megjelentek ott rendszeresen. Az újságot a Sztójay-kormány tiltotta be, ahogy minden más náciellenes sajtóterméket és baloldali ellenzéki pártot betiltottak a német megszállás után.

  • Kedves Gyula!

    Ezt kerdeztem: ” … mikor voltunk brutalisak azelott, hogy ujrabrutalizaltak minket? ”

    Irod, hogy olvassam el az Oszovetseget. Azt en mar regen olvastam, sot mostanaban neha ideztem is belole, gondolhatnad, hogy valamennyire emlexem ra.
    Te nem a kerdesre valaszoltal, hanem mellebeszeltel.

    Tehat ujra megkerdeznem, kicsit jobban elmagyarazva, hatha azert nem ertetted a kerdest.
    A felvetesed szerint volt egy idoszaka az Izrelitaknak, amikor brutalisak voltak (en bloc – persze).
    Ezutan jott egy korszak, amikor civilizaltak, konyoruletesek, udvariasak, baratsagosak, kifinomultak voltak (en bloc, megint).
    Ez mikor kovetkezett be?

    Ezutan, az allitasod szerint megint ujrabrutalizaltak a zsidokat, vagy izraelitakat (ahogy tetszik) es persze en bloc szokas szerint.
    Kivancsi lennek arra is, hogy ez az ujrabrutalizalas mikor tortent meg?

    Nem varom a ket datumot olyan pontossaggal, mint pl. i.u. 345 junius 18, es 1552 februar 9.
    Az evszazadok is jok lesznek Gyulam.

  • Belzebub
    2016 április 21
    6:06 du.

    Bocsánat, javítanám, hogy nem az Ellenzéket tiltotta be a náci kollaboráns kormány (ahogy Orbánék hívják mostanában őket), hanem az esti kiadást (Kolozsvári Estilap).

    Kolozsváron a szovjet csapatok 1944. október 10-i bevonulása után szűntek meg a polgári lapok, az Ellenzék és a Keleti Magyar Újság.

  • Moshe Akiva
    2016 április 21
    12:06 du.

    Akit fölrúgott tavaly a magyar „riporternő” arról csak azt terjesztették, hogy terrorista. Aztán egy magyarországi orvos ismerőse fölismerte, hogy odahaza szomszédok voltak.

    Mire Nyugatra ért, kiderült róla, hogy fociedző, és Ronaldoval ment a fia a pályára! Mondhatjuk, hogy bejárták a világot a kisfilmek, nemcsak a bajnokságról, hanem azok is, mikor a magyar nő elgáncsolta a szatyorral-gyerekkel szaladó apát meg egy kislányt ha jól emlékszem, akinek az apja ezt nem vette észre a tömegben. Mikor a határon átengedték őket, nagy volt a tumultus.

  • Moshe Akiva
    2016 április 21
    12:06 du.

    Van egy nagyon jó francia rajzfilm, magyarul L’ecsó a címe. Ebben egy kis patkány eltéved, és egy árva fiúval összefogva nagy karriert futnak be egy sokcsillagos étteremben. A patkány pozitív figura mindvégig, és a mottó: „Főzni nem tud bárki, de bárkiből lehet zseniális szakács!”

    A franciáknál valószínű nem negatív a patkány ábrázolás, és feltételezhető, hogy a bevándorlókról szóló példázatot rejt a mese. Szerinted ez csak nyálas propagandafilm vagy van valami alapja?

  • Kedves Dubois!

    Meg kell adni mindenkinek az alapveto tiszteletet, meg akkor is ha gyulol minket. Sot, akkor inkabb rafer.

    ” Ha megtalalod ellenseged eltevedt okret vagy szamarat, hajts vissza azt neki. ”

    Van egy olyan torveny is, hogy ha latod, hogy az ellenseged kuszkodik azzal, hogy lepakoljon a szamararol, segits neki.
    (Ezek a torvenyek abbol a korbol vannak, amikor meg brutalisak voltak az oseink.)

    Tehat szerintem nincs olyan nagy baj. Parbeszeddel tobbre megyunk, mint kizarasokkal.

  • Aaaa, Gee, csak megtalaltam:

    Ha látod, hogy annak a szamara, a ki téged gyûlöl, a teher alatt fekszik, vigyázz, rajta ne hagyd; oldd le azt õ vele együtt.

  • Dubois
    2016 április 22
    8:55 de.
    Én gyulussal együtt a kriptonáci zombikát is kiraknám, mint a macskát!

  • Belzebub

    Nem jutott még eszedbe, hogy gondolatolvasóként fellépj cirkuszban? Mert úgy látom, nem csak azt tudod, hogy annak idején mit gondolt Wass Albert, de azt is, hogy most mit gondol Katona Zsombor és „akárki”. Azt pedig csak feltételezem, hogy azt is tudod, én mit gondolok.

    Egyébként, sose az számít, hogy mit gondol a szerző, hanem az, hogy mit gondolnak az olvasók. Én is a románokra asszociáltam a tanmeséből és nem tartom magam ezért „hazugnak”. Ugyanis, sose hallottam arról (szerintem mások sem), hogy annak idején éppen az írás megjelenése előtt találtak a gettó pincéjében egy zsidót, és nem kombináltam ki ebből, hogy ez az eset ihlette a „náci írót”, akinek mellesleg nem tudunk sem előtte, sem utána egy „náci” jellegű szerzeményéről sem.

    Máskülönben a zsidók már a magyar honfoglalás kezdetétől éltek hazánkban. Sőt, gyaníthatóan a magyarok egy része is izraelita hitű volt. Épp mostanában volt téma Esztergom, ahol már az első ezredforduló idején is volt zsinagóga. De ha már gondolatolvasó vagy, áruld el, mire gondolt Wass Albert, mikor az „Adjátok vissza a hegyeimet” című versét írta? Hátha olyat sikerül mondanod, amire még senki nem gondolt.

  • Almási Alma
    2016 április 21
    3:54 du.
    😀
    Olvass Tormay Cecilt..
    Azt kb tíz oldal után vágod a falhoz.. 😀

  • Dubois:
    Undorító ez a Gyula , de már belefáradtam hogy a Gyula figyelmét naponta ötször felhívjam arra , hogy ő undorító.

    És magunkközött legyen mondva: Azokkal sem stimmel valami , akik leállnak egy ilyen Gyulával „értelmes” párbeszédet folytatni.

  • Hazai Lámpa:
    „Bocsánat, javítanám, hogy nem az Ellenzéket tiltotta be a náci kollaboráns kormány (ahogy Orbánék hívják mostanában őket), han em az esti kiadást (Kolozsvári Estilap).Kolozsváron a szovjet csapatok 1944. október 10-i bevonulása után szűntek meg a polgári lapok, az Ellenzék és a Keleti Magyar Újság.”

    Lámpa, most megkímélt egy fölöseges vitától. Kösz. (Elég gyakran tévedek események értékelésében. Dátumhoz köthető tények, események pontosságában sokkal ritkábban; ha nem vagyok biztos, akkor azt – „ha jól tudom””, „emlékezetem szerint”, stb. fordulattal – ha el nem felejtem, általában jelezni szoktam.

    Ami Wass fércművét, „A patkányok honfoglalásá”- t illeti nem az a kérdés, hogy Önnek ma kik jutnak eszébe a versben írt „patkányokról”. A kérdés az, hogy 10 nappal a kolozsvári gettóba zárt zsidók deportálása, és két nappal az „Ellenzék” „45 elrejtőzőtt személyt találtak a gettó egy földalati helyiségében” c. kiemelt hírét követően
    – Wass vajon milyen meggondolásból és milyen célzattal publikálta „A patkányok honfoglalásá-t az Ellenzékben?
    – Vajon kikre asszociáltak a vers kapcsán ekkkor a lap olvasói?

  • Kedves Hazai Lampa!

    ” Csak nem értem, hogy miért kéne külföldi orvosokat fölvenni, akik mellé tolmács is kell? Ott a sok fiatal orvos, aki kimegy Nyugatra…”

    Mintha kezdenel elnacisodni… 🙂

  • Kedves Moshe Akiva!
    Most megint nehéz feladat elé állítottál.
    A brutalitást általában fizikai kegyetlenkedéshez kötik, én pedig általános értelemben használtam.
    Tovább bonyolítja a helyzetet a térben és időben való sokszínűség és az is, h ki cselekedett utasításokra, ki a saját megfontolásai szerint és ekkor milyen megfontolások szerint és mennyire szimbiota, mennyire fullprofit gondolkozásmóddal. A profit növelése érdekében pedig tett-e kényszerhelyzetekbe hozó manővereket.
    A hagyományosnak mondható zsidó megélhetési formák is széles skálán mozognak a hulladék hasznosítóktól a sefteseken (kufárság) keresztül a munkáltatókig. Ezzel párhuzamos a média ipar, az irányítási rendszer és a jogászat.
    Semmi sem fekete-fehér, különösen ott ahol csoport viselkedést és csoport hatást nézünk. Pláne úgy, h erősen manipulatív minden.
    Talán a reakciók alapján tudom a legjobban megfogni a kérdést. Jó statisztikai igazsággal elmondható, h az elmúlt évezredben a zsidóság volt mindenütt a legellenszenvesebb, ez ellenszenvességéből adódóan a leghányattatottabb sorsú nép. Úgy is, h a tömegek jól uszíthatók voltak ellenük (felülről generált pogromok).
    Ebben láthatók térben és időben hullámzások.
    A nagy náci zsidóellenes propaganda és a holokauszt előtt feszültség hullámvölgy volt (jó statisztikai igazsággal) Európa szerte. Hazánkban biztosan. Annyira, h a máshonnan menekülni kényszerülők tömegével jöttek hozzánk.
    (Ehhez tartozik még, h Horthyék jobban kezelték a menekült áradatot, mint a jelenlegi vezetőségünk a nyakunkba nyomott Muszlimok áradatát (sok szempontból nagyon hasonló szituáció).)
    – Idéztél a hivatalos törvényekből.
    Belekényszerültem a jogtanulmányokba.
    Oda jutottam, h maga a jogrendszer jó. A szigorú betartásuk és betartatásuk tisztességes, jó működést eredményez.
    A vezérkarunk (és az utasítások szerint cselekvők (végrehajtó hatalom)) a központilag végzett tömegkondicionáltságra építetten tud jó eredményességgel gazemberkedni. A tömegkondicionáltság része a félelem, jogtudatlanság, tévhitek a törvényekről is és a felelősség, ezzel baj elhárító magatartásforma amely döntés áthárítási késztetést eredményez.
    A közvetlen motivációm ebben a tanulmányomban az volt, h rendet akarok tenni a közvetlen élőhelyemen, egy társasházi csoportban (közösségnek sajnos még nem mondhatom).

  • Kedves Gyula!

    Egesz jora sikerult a Peszach vacsoram!

  • Geyza !

    Tulajdonképpen magam sem vele vitázom, hisz a végén oda is biggyesztettem a no comment szlogent, de vitatkozom Christopher Adams laptulajdonosssal, aki láthatólag immár teljes teret ad a legmocskosabb náci-nyilas-jobbikos és antiszemita hazugságáradatnak.
    Valamint vitatkozom még azért – mentve a még menthetőt – hogy a fiatal olvasókat felvilágosítsam a való igazságról, szemben agyalágyulának többek közt 11,13-as végsősoron engem igazoló állításaival, ahol nem is csak én, de egy tőrőlmetszett náci állítja azt, hogy itt a Kanadai Magyar Hírlapnál eljött „igazság ideje”… 🙁

  • Geyza
    2016 április 22
    7:31 du.

    Lehet, hogy te már régóta ismered, azért mondod, hogy undorító, de nekem Gyula pillanatnyilag inkább mulatságosnak és játékosnak tűnik az ő titokzatos háttérhatalmával. Az egyetlen bajom az vele, hogy túl hosszúúúúúú… 🙂

  • Jani:
    „Nem jutott még eszedbe, hogy gondolatolvasóként fellépj cirkuszban?
    Mert úgy látom, nem csak azt tudod, hogy annak idején mit gondolt Wass Albert, de azt is, hogy most mit gondol Katona Zsombor és “akárki”. Azt pedig csak feltételezem, hogy azt is tudod, én mit gondolok.”

    Hogy Wass Albert vagy bárki más mit „gondolt”, az nagyon kevéssé érdekel, nem az én kompetenciám, az én nézőpontomból lényegtelen. A lényeg az, hogy mit tett, és persze a leírt szavak is tettek. Hogy Ön (takvagy más kommentelő) mit „gondol”, szintén nem érdekel. Azt olvasom, amit leírnak; ennek alapján döntöm,hogy az illetővel egyáltalán szóba állok -e, vagy (ahogy például Önnel) egy- két intermezzót leszámítva, nem.

    Jani:
    „az írás megjelenése előtt találtak a gettó pincéjében egy zsidót, és nem kombináltam ki ebből, hogy ez az eset ihlette a “náci írót”, akinek mellesleg nem tudunk sem előtte, sem utána egy “náci” jellegű szerzeményéről sem.”

    Igaza van, nem náci,hanem nyilas,hungarista. Csak egyetlen példa a Tavaszi cél c.darabja. 1948-ban az emigrációs Hungarista Mozgalom egyik megalapítója, majd 1954-től a Hidfő c.nyilas lap ujságírója, a Hungarista Magyar Hírszolgálat főmunkatársa.

  • Nem nácizni kell, hanem logikai képtelenségeket találni az általam mondott mesében.
    Állítások és ellenállítások mindenre bőven vannak. Ezeket az idők végezetéig vagdoshatjuk egymás fejéhez.

  • Belzebub.
    Szerintem az ellenségei híresztelték róla a nyilas voltát és azt a hírt ia, hogy ő alapitotta azt a lapot.
    Lehet, hogy az újság átvett cikkeiből, melyek más magyar újságokban IS megjentek. Ez az emigrációban bevált szokás.
    Mivel SOHA nem volt a nyilaspárt tagja és eljött M.O.ról 1945-ben, addig mint magyar katonatiszt (főhadnagy) harcolt Erdélyben az oroszok ellen. Mint sok más erdélyi magyar. . .

  • Belzebub
    2016 április 23
    6:18 de.

    „Hungarista” és „nyilas” lap (figyelj a dátumra!)1948-ban és 1954-ben? A Net-en csak beleolvastam az ezzel kapcsolatos Wass Albert vitába, de belebonyolódni már nincs kedvem.

  • Gyula:
    Nem nácizni kéne , hanem nácitlanítani.
    Lehetne kezdeni itt , ezeken az oldalakon is.
    Pl. teveled.

  • Chris:
    A Wass Albert nevű náci werséhez vagy miafene az itt fennteb, mert én ugyan meg nem nézem.
    Tehát:
    A felvétel az ECHO TV-ből lett rögzítve , arról pedig tudható itthon hogy nagy szeretettel a nyilas eszméket propagálja főként.

  • Kedves Jani,
    a fenti újságok valóban voltak. Az egyik Ausztráliban jelent meg.A Hídfó szerkeztője Kaliforniában élt és régen meghalt, most nem jut eszembe a neve, talán Nyíry volt.
    Az emigrációban több újság átvett cikkeket más újságokból. Wassnak először saját újsága volt, Flóridában, de ennek sem emlékszem a nevére. De egyik sem a fentiekből. Nem volt egyáltalán nyílas, de magyar érzelmű volt,az igaz.Wassnak saját nyomdája és lapvállalata volt, a könyveit is az Amerikai Magyar Szépmíves Céh néven adták ki.

  • jani
    2016 április 23
    11:35 de.

    Körülbelül. Ha szeretném Wass Albert írásait, beszállnék. De sajnos unom őket, akkor meg nekem mindegy, ki volt, mi volt…

    Nem éri meg a fáradságot.

  • A Viki ezzel az irományával Nem került egy súlycsoportba Viktorral! Kár a fáradozás.
    Üdvözlettel.

  • Legalább itt próbáljon érvényesülni–ha már itthon nem megy neki.
    Üdvözlettel.

  • Belzebub
    2016 április 22
    7:50 du.

    Ember Mária is meginterjúvolt egy „Halálvonat artistáját”, aki a deportálástól megmenekült, de elrejtőzni nem tudott. Annak köszönhette az életét, hogy a MUSZ-ban viszonylag normális körülményeket és keretlegényeket fogott ki. Lehet tudni, hogy mi lett a pincében elrejtőzöttek sorsa?

    Az Ellenzék ártani már nem tudott a deportált zsidóknak, de a még rejtőzködők életét biztos megnehezítette. A spicliknek kedvet csinált a besúgáshoz abban a vérgőzös hisztériás korszakban.

    Ezzel együtt, én most itt ebből a pár sorból nem tudom megítélni, hogy helyes-e a megállapításod. Annyit tudok mondani, hogy a közeledő Vörös Hadsereg és a román kérdés ugyanúgy lefoglalhatta az erdélyiek elméjét, mint az elvileg munkára vitt zsidók. Életszerűbbnek gondolom, hogy a Patkányország kikiáltása a Tanácsköztársaságra hajaz, és a szalonnát kiszemelő patkányok is ellentmondanak a zsidókra való utalásnak.

  • Figyelő
    2016 április 23
    12:21 du.

    Kösz’ az infó. Szerintem is logikus, hogy a korábban arisztokrata írónak maradhatott annyi pénze, hogy Amerikában saját lapja és nyomdája legyen. Belzebub állítása viszont nem logikus, miszerint az író – miközben éjjel-nappal a rehabilitálásáért küzdött – azzal kompromittálta volna magát, hogy ország-világ előtt „nyilas” lapot alapít és abban publikál. Egyébként úgy tudom, hogy a főnemesek többsége megvetette a nyilasokat.

  • Hazai lampa,

    Tudod, itt Kanadaban van olyan hogy integracio, vagyis ingyenes nyelsuli van az uj erkezoknek. Szerintem Magyarorszagon is van, a kulfoldi egyetemistaknak, ha magyarul akarnak tanulni.
    6-9 honap napi 8 ora ,a nyelvtanfolyam, igy bizonyos szinten beszeled a nyelvet.
    pl. 35 eves emigrans orvos, aki min 25 evet fog meg dolgozni, megeri az allamnak hogy ingyen nyelvkurzust adjon, integracio, kultura, stb,stb
    Magyarorszagon az orvosok szokszorosan kevesebbet keresnek, mint NyEurpoban, vagy EAmerikaban. A kanadai koltsegvetes 40% az egezsegugynek megy hogy ingyenes, vagy majdnem ingyenes legyen az orvosi ellatas.
    Sajnos a Magyar allam, nem tud min 700-800 ezer ft fizetni havonta a kezdo orvosoknak, ezert mennek el. Ha az ado fele az egezsegugybe megy akkor talan. De a sziriai, afgan, stb biztos szivesen dolgozna a magyarorszagi fizetesert is.

  • Érdekes tanulmány megnézni, h az „Arab tavasz” megrendezése előtt milyen életszínvonalon éltek az ottani népek.
    Milyen állami szolgáltatásokkal és lehetőségekkel.

  • Kedves Gyula!

    Nem ismerem a tuneziai helyzetet, de azt hiszem nem sokat valtozott a gazdasagi helyzet az „arab tavasz” utan sem. (A tagabb csaladomban van egy tuneziai muzulman is, ha akarod megkerdem tole hogy hozott-e az arab tavasz gazdasagi teren jelentos valtozast naluk.)

    Egyiptomban a Muzulman Testveriseg dilettansai es idiotai majdnem taccsra tettek az orszagot gazdasagilag, azert kellett a kotonasagnak beavatkoznia. Mindezt ugy sikerult elerniuk, hogy kozben semmit sem adtak a jonepnek, tehat nem a cocjalis kiadasok merhetetlen mennyisege okozta a csodot.

    Sziriaban es Irakban azota is haboru van, igy ezt a reszet a dolgoknak nem nagyon lehet targyalni.
    Irakban Saddam menesztese ota elegge nehezen docogott az elet. Azt nem tudom mennyire volt Eldorado Irak Saddam alatt, de nem ugy neznek ki a kepek az akkori Irakbol, mintha foldi Paradicsom lett volna. Ugyanez igaz Sziriara is, kiveve, hogy ott a haboru az arab tavasszal kezdodott.

    Az egyetlen orszag, amirol en tudok, ahol valoban jo cocjalis ellatas volt, az a felhulye Kadhafi Libiaja volt.
    Hogy pontosan mi megy ott ma azt nem tudom. Ha minden igaz gyakorlatilag aranylag alacsony szintu torzsi haboru zajlik naluk nap mint nap. Az valoszinu, hogy mindaz amit Kadhafi adott nekik ma mar csak emlek.

  • Kedves Moshe!
    Szíriából jöttel beszélgettem.
    Az elmondása alapján egy enyhén korrupt, jó szabadságfokú patriarchális diktatúra volt náluk.
    Jobb, mint a gulyás kommunizmus, a jelenlegi műszaki színvonallal.
    Remélem, hamarosan tudok majd beszélni azokkal az Irűnból jöttekkel is akik a házunkba költöztek. Még komoly nyelvi korlátai vannak a beszélgetésünknek.

  • Kedves Gyula!

    Konnyen lehet, hogy Sziriaban aranylag jo eletuk volt a polgaroknak (gazdasagi szempontbol) de a kerdes az volt, hogy hova vezetett az „arab tavasz”. Ezt az o esetukben meg nem lehet eldonteni. Majd ha vege lesz a haborunak (azaz az arab tavasznak) es eltelik par ev, akkor megtudjuk.

  • Kedves Moshe!
    Az életszínvonal kérdést arra kezdtem feszegetni, h az ÁTTELEPÍTETTEK boldogok azzal ami elől a honfitársaim egy része elmenekült.
    Számomra az Arab tavasz akció is egy multifunkciós kis része a felső vezérkari korszakváltó átalakításnak.
    Nyilvánvalóan szükség volt rá a nagy tömegek Európába mozgathatóságához.
    Destabilizálták a kényszeruralmi (központi irányítórendszeres) konstrukciókat. Erősen hatottak a kis megélhetési funkciójú közösségek létrehozásának és megerősítésének irányába. Már pusztán a központi (irányítású) ellátórendszerek szétverésével is. A kedélyek lecsillapodása után el tud kezdődni a kis közösségek szövetségi hálójának kiépítése. Ez tovább növeli a területen a megélhetési biztonságot és hatékonyságot.
    Az Európába telepítés, mint ahogy felülről kommunikálták is, már önmagában is megváltoztatja a jelenleg még domináns közmentalitást (életfilozófiát).
    Arról is esett már szó, h az igazhitű Muszlimok mivel intoleránsok, mire vágynak.

  • Kedves Gyula!

    Igy ertem. Viszont halvany gozom sincs, hogy a jelelegi Magyarorszag atlageletszinvonala mennyire kozeliti meg a haboru elotti Sziria atlageletszinvonalat. De nem lepne meg, ha a sziriai jobb lett volna.

    Ehhez talan meg hozzajarul a „letbiztonsag” kerdese is, azaz hogy mennyire volt stabil a sziriai, es menyire stabil a magyar gazdasag. Errol sem tudok sokat, de sejtem, hogy Szirianak stabilabb beveteli forrasai voltak, mint Magyarorszagnak vannak.

    Hogy a vandoroltatas szandekos, es „felulrol” iranyitott es penzelt, abban egyetertunk. Hogy kik csinaljak abban valoszinu nem.

  • Kedves Akiva!
    Volt egy matematikusos, FBI-s filmsorozat.
    Ebben az volt a mottó, h ott ahol valamiből a statisztikai valószínűségénél sokkal több van, valakinek a célirányossága működik.
    A közhitetett valóságban (eszerint nézve) valószínűtlenül sok nagyon durva vezérkari szintű hiba van.
    Ha megnézzük a méretet és azt, h különféle formákban kik vettek részt az akcióban, meglehetősen nyilvánvalóan öngólt rúgva maguknak, akkor egyértelmű, h államok fölötti szervezettségnek kell lennie. És tömbök fölöttinek is, ha megnézzük mit csináltak Putyinék és mások.
    Emellett szinte mindenütt megtalálható a kettős játék. Az egyik az alattvalók felé való hitelesség gyártás, a másik az ami az általam mondott cél irányába mutat.
    Ehhez kell lennie egy központi fejnek és a szereplők között valamilyen konszenzusnak.
    Ne higgy nekem se. Csak kezdj el higgadtan, tudományos igényességgel modellezni.

  • Naggyula:
    Matematikusos dorozat?
    Az züfec.
    Én hasonlót láttam pizzasütősben !
    Na abban voltak csak igazán izgi kalandok 87 részen át !
    Aligvártam minden hónap harmadikát, mert mindig akkor ment a folytatás !
    Holnaptól el fogom neked itten mesélni minden egyes rész tartalmát , mert ANNYIRA jó volt hogy nem bírom magamban tartani!!
    Meg KELL osztanom valakivel.
    Látom TE fogékony vagy az ilyesmire.