Kerekes Sándor egy kiadó lakást hirdetett Torontóban, de az apróhirdetésből végül egy váratlan barátság alakult ki és egy kaland a magyar, illeve az újvidéki zsidóság, valamint Izrael államalapításának múltjába. Erről szól Vacsorák Yonatánnal című három részes sorozata a KMH-ban, melyben ma a befejező részt olvashatják. (Az első rész itt olvasható, a második pedig itt.)

*

Email Yonatánnak:

Biztos vagy abban, hogy a cím 63-as szám? Nem néznéd meg mégegyszer?

Yonatán válasza másnap kora reggel:

Ki beszél itt 63-ról? A cím Rómer Flóris 56.

Aznap délutánra megtisztelő meghívásom volt a parlament doyenjétől egy könyvbemutatóra, amit nem mulaszthattam el, de utána a doyennel együtt ültünk taxiba és irány a Rómer Flóris utca.

Az 56-os számú villa gyönyörű kovácsoltvas kerítés és gazdag növényzet mögül bújik elő, öröm nézni. Nyakamban a fényképezőgép, kattintgatok innen is, meg onnan is, percek alatt kész vagyok vele, akár mehetnénk is. De nem állhatom meg, hogy be ne csöngessek.

-Jó napot kívánok. Kanadából vagyok itt, egy cikket írok a házról és szeretném megkérdezni, hogy mi ez a ház mostanában, mi van benne?

Bizonytalan zaj, majd hallgatás.

Tanácstalanúl állok néhány másodpercig, amikor is az autófelhajtó végében feltűnik egy férfi. Bizonyosan nem a portás, mert öltözetéből ítélve akár egy floridai vitorlás yacht bulijáról is jöhetett volna: megfakult rózsaszín pólóban, vitorlavászon rövidnagrágban, pipaszár lábai a tipikus amerikai “fedélzeti” cipőben, amilyet a tengerparti sétalók viselnek Floridában, vagy Kaliforniában. Haja festett, “gazdaságosan” elosztva a középről kétfelé, hogy mindenhova jusson. Az egész teljesen anakronisztikus itt a Rózsadombon. Lassacskán a kerítéshez ér, én türelmesen, és bizakodva várok.

-Jónapot! – mondja. – Mit kíván?

– Kanadából jöttem, erről a házról írok valamit, szeretném megkérdezni, hogy mi is ez a ház mostanában, mi van belül?

Válasz helyett diadalmasan kivágja:

– Én is kanadai állampolgár vagyok!

– Nem mondja komolyan! – próbálkozom egy kis szelíd humorral.- És Kanada melyik részéről?

Ahelyett, hogy megjelölné a helyet és azzal elintézhetnénk, inkább ráerősít nyomatékosan.

– De, komolyan mondom.

Az egész pasasban van valami ismerős és egyszersmind valami kellemetlen. Egyszerű kérdésem ellenére szándékosan kerül minden egyszerű választ. De nekem nem szabad engednem, csak semmi ingerültség, választ várok, tehát újra megkísérlem a beszélgető stílust.

-Tudja, valamikor jártam ebben a házban, amikor még japán követség volt. Most mi van benne?

-A japán követség elköltözött.

-Igen, tudom – mondom barátságosan, – de engem az érdekelne, hogy mi van a házban most, mert ha hiszi, ha nem, ez volt az első izraeli nagykövet otthona annak idején, ötvenhatban.

Ekkor lassanként elkezd hátrálni a kerítéstől. Közben összefüggéstelenűl beszél, egyre haragosabban, majd a végén kivágja, ahogy a torkán kifér:

– Menjen a picsába!

Megköszönöm a kedvességét.

Betuszkolom a doyent a várakozó taxiba és már mehetünk is vacsorázni. Legfőbb ideje.

Az eset nem hagyott nyugodni, fél éjszaka és másnap reggel egyfolytában az járt a fejemben, hogy én ezt a pasast már láttam valahol. Nem részletezem. Úgy három és fél perc alatt az interneten megtaláltam az arcát a Kulcsár-botrányban elhíresült és megszégyenűlt bankvezérnek*, aki nem volt elégedett a bánásmóddal a börtönben, ezért nemcsak, hogy szabadon bocsájtották, de mire kijött onnan, a frissen, hozzávetőlegesen százmillióért tatarozott villa készen várta a Rózsadombon.

Talán érdemesebb lett volna megválaszolnia a kérdést.

A rózsadombi villa

**

Kasztner Rezső a vakmerő újságíró és ügyvéd az ötvenes években már jócskán megállapodott Izraelben. (11) Nemcsak mint sikeres szerkesztő, az Új Kelet alapítója, hanem politikailag is aktív volt, kétszer is indult a választásokon a Mapai jelöltjeként, de vesztett. Így azután felhagyott a lapszerkesztéssel és állást vállalt, mint a Kereskedelmi és Ipari Minisztérium szóvivője.

Amikor azonban a háború idején folytatott tevékenységét a konzervatív, vallásos ellenzék elkezdte kritizálni és különösen, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy emiatt személyiségi pert kell indítania, személye egyre terhesebb lett a kormány számára. Ugyan támogatást kapott mind a párttól, mind a kormánytól, a vád, hogy kollaboráns volt, aki az “ördöggel kötött üzletet,” arra kényszerítette a Mapait és a kormányt, hogy a nyilvánosság szemében minél nagyobb távolságot tartsanak tőle. Ennek a távolságtartásnak megteremtőjéül és fenntartójául Meir Touval-Weltmannt alkalmazták. A munka lényege az volt, hogy a Kasztner és a kormány közötti kapcsolatot minél inkább igyekezzék kicsinyíteni a közvélemény szemében és, hogy a per eseményeiből minél többet igyekezzék a sajtótól távol tartani. A per, amelyet formálisan a kormány indított Kasztner védelmében, nem ment valami jól, sőt a végén Kasztner és a kormány keresetét a bíróság elutasította, ami ebben az esetben Kasztner erkölcsi megsemmisülésével volt egyenlő: a bíróság szerint ő valóban lepaktált a nácikkal.

Amikor erre a kormány kénytelen-kelletlen a fellebbezés mellett döntött, az általános rosszallás annyira erős volt, hogy koalíciós partnerei elfordultak Sharett-től, ellene szavaztak és ebbe belebukott a kormány. Ezzel egyidőben egy kínos kémkedési botrány is kitört, úgyhogy Sharett kénytelen volt lemondani a miniszterelnökségről, utóda az elődje, Ben Gurion lett. (12) Sharett azonban megtarthatta a külügyminiszteri tárcát és mint ilyen, a Kasztner ügyben tett szolgálataiért, kinevezte budapesti nagykövetté Meir Touval-Weltmannt. Késöbb, 1958-ban a fellebbezés során a Legfelső Bíróság érvénytelenítette az elsőfokú ítéletet, de akkor Kasztner már nem élt és Touval-Weltmann már messze járt.

***

Email to Yonatan:

Mit tudsz a kinevezése körülményeiről?

Yonatan válasza:

Közel volt Moshe Sharetthez, aki akkor a miniszterelnök volt. Így, tekintetbe véve a képességeit, magyar nyelvtudását és a vágyát, hogy szolgáljon, őt nevezték ki.

Nos, ez nem egészen így történt, csak úgy körülbelül. Sharett 1955 novemberétől már nem volt miniszterelnök, de külügyminiszter maradt 1956 júniusáig és valamikor a megbizatásának lejárta előtt, tavasszal nevezte ki Touval-Weltmannt, aki annak rendje és módja szerint megérkezett Budapestre, valamikor a nyár elején, talán júniusban, éppen időben ahhoz, hogy hamarosan egy bimbózó forradalom kellős közepén találja magát.

Meir Touval (hadd nevezzük most már így az akkori hivatalos és rövidebb nevén, amelyet egyébként a titkos magyar iratok következetesen és hibásan írtak Tuvalnak,) legfontosabb, de be nem vallott feladata az volt, hogy elérje a magyarországi zsidók kivándorlását Izraelbe a lehető legnagyobb számban. Ismerve most már korábbi működését, biztos vagyok benne, hogy kitünően megfelelt a munkára és abban is, hogy az első adandó alkalomtól kezdve lázasan hozzákezdett a kapcsolatok kiépítéséhez. De mire a berendezkedéssel és a “terep” felmérésével valameddig boldogult, hamarosan ősz lett és a kormánynak hirtelen egyéb dolgai támadtak, semhogy zsidókkal bíbelődjék. Kitört a forradalom.

A Newport Daily News 1956. december huszadikán a tizedik oldalán, az apró hírek között említi meg, hogy:

“Dr. Meir Touval az új izraeli ‘miniszter’ tegnap átadta megbízólevelét Dobi István elnöknek Budapesten.” (13)

Különös és kísérteties elképzelni, ahogy a gyanútlan Meir Touval megérkezett a szürke, szegényes, nyári Budapestre, tettrekészen, elszántan, hogy tegye, amit annak idején már Újvidéken elkezdett; cionistákat Izraelbe segíteni. És nehéz elképzelni, amint ehelyett kénytelen a félig romos, borzalommal és gyásszal bénított városban utat találni magának. Mert nem tagadható, hogy Izrael elsőként ismerte el Kádár János kormányát, hogy segíthesse nagykövetét utat találni a magyarországi zsidó közösséghez is. Majdnem bizonyos, hogy Meir Touval ekkor találkozott Herman Lipóttal, akinek a nevét sebtében felírta a Múlt és Jövő éppen kéznél lévő számára. Hogy miért az 1925 májusi szám volt éppen kéznél, azt hiába találgatnám. De a barátság megköttetett Herman Lipóttal, az bizonyos.

Beszélgetés Yonatánnal:

-Mondd Yonatán, tudod, hogy ki ez a Hermann Lipót?

-Nem.

-Nos, egy igen neves és kitűnő festőművész volt.

-Aha! Akkor lehet, hogy ő festette meg a nagyapám portréját?

-Miféle portré az?

-Hát, ami ott van anyukámnál. Van egy a nagyapámról és egy a nagyanyámról is. Ott lógnak édesanyám lakásában Washingtonban.

-Mondd Yonatan, meg tudnád kérni anyukádat, hogy küldje el a portrék fényképét nekem?

-Persze. Majd beszélek vele.

Portré

Egészen bizonyos, hogy Meir és felesége Vera modelt ültek Hermann Lipótnak a Kelenhegyi utcai Műterem Házban.

Meir Touval remekül startolt, már ami a zsidók kivándorlásának a segítését illeti. Mert amíg1956-ban alig több mint kétszáz zsidónak sikerült kivándorolnia Izraelbe, addig 1957 első hónapjaiban már több mint négyezerre nőtt a kivándorlók száma. Ámde amint beindúlt volna a rendszeres kivándorlás, diplomáciai és gazdasági komplikációk merültek fel: a paranoid és pénzszűkében megszorult magyar kormány pénzkiajánlást fedezett fel a követség tevékenységében, amit felhasznált mint kifogást a kivándorlások leállítására. (14)

Email Yonatánhoz:

– Mikor tért vissza Izraelbe és milyen természetű volt a nézeteltérése Golda Meirrel?

Yonatan válasza:

– A megbízása 1958/59-ben ért véget. Nem vagyok biztos abban, hogy volt-e valami elvi nézeteltérés Goldával, vagy csak valami személyes ellenszenv. De azt tudom, hogy az izraeli kormány és Golda Meir (azidőszerint a külügyminiszter) olyan politikát folytatott, amely az ő életét, mint követét, megnehezítette. A kormány politikája burkoltan főként arra összpontosult, hogy minél több zsidót kihozzanak az országból. Természetesen, az efféle tevékenység kínos helyzetbe hozta a magyar hatóságokkal szemben.

***

Ez sem egészen úgy történt.

Az ügy lényege az volt, hogy a kivándorló zsidók a követség egy attaséjának átadták a pénzüket, aranyukat, meg egyéb értéktátgyaikat, abban a reményben, hogy amint azt az attasé értésükre adta, Izraelbe érkezésük után majd ott visszakapják. Ez az akkori hisztérikus és paranoid magyar törvények szerint ‘forintkiajánlásnak’ minősült és mint ilyen, bűntény volt. A kezdeti néhány hónap után a magyar hatóságoknak feltűnt, hogy a követség nem vált be valutát, mert hiszen a rájuk bízott pénz bőségesen elég volt a kiadásaikat fedezni. Sőt, azt is kiderítették egykönnyen, hogy a követség számos zsidó rászorulónak pénzsegélyt nyújt havi rendszerességgel. Magyarország bizalmasan, de hivatalosan panaszkodott erről Golda Meir külügyminiszternél Izraelben. Az ügy rendkívül kínos volt Izrael számára. És habár az attasé volt a ‘tettes’, és a két ország egymás között végül elsimította a dolgot, sőt, a végén még ez bizonyult a leendő kereskedelmi kapcsolatok kiinduló pontjának, lehetetlen volt tagadni, hogy a követnek tudnia kellett az egész ügyletről, ennélfogva legalábbis eltűrte, ha bizonyitani nem lehetett is a “bűnrészességét.” Emiatt a magyar kormány már 1957 juniusában felfüggesztette a kivándorlásokat. Golda Meir 1957 július 7-8-án részt vett Bécsben a Szocialista Internacionálé kongresszusán. Odarendelte Meir Touvalt és biztosan “fejmosásban” részesítette, de az már nem nagyon segített. A kivándorlás ügye súlyos, kedvezőtlen fordulatot szenvedett.

***

Emailváltás Yonatánnal

-Mit csinált azt követően, hogy otthagyta a külügyi szolgálatot, ha ugyan otthagyta? És mik voltak a körülmények?

-Valójában ő soha nem volt tagja a diplomáciai testületnek. A miniszterelnök személyes alapon nevezte ki és a külüggyel a kapcsolata átmeneti volt, kizárólag a kinevezés idejére.

-Hol élt a visszavonúlása után?

-Izraelbe való visszatérése után folytatta az ügyvédi praxisát és soha nem ment nyugdíjba. Inkább csak fokozatosan, lassan csökkentette a munkáját, különösen a hetvenes években. Tel Avivban éltek. A felesége 1978-ban elhunyt, ő pedig 1982-ben.

Kerekes Sándor

Jegyzék

(11) A teljes Kasztner ügy kimerítő ismertetéséhez lásd: Anna Porter: Kasztner’s Train: The True Story Of Rezso Kasztner, Douglas & Mcintyre (Aug. 5 2008) magyarul: Kasztner vonata, Mérték Kiado (2008)

(12) A Lavon Ügy

(13) Egy máasik apró hír ugyanott tudatja, hogy Magyarország november 2. óta várta, hogy ”U.S. miniszter” Thomas Wailes bemutassa a megbízólevelét. Wailes ugyanis nem volt hajlandó elvinni a megbízólevelét tankok között a kormánynak, amelyet a magyarok többsége szerint idegenek erőltettek az országra.

(14) Csodálatos szerencsés módon e cikk  íirása közben véletlenűl találtam rá Dr. Kovács András: Egy kényes ügy című cikkére a Múlt és Jövő 2013/2 számában, (103 oldal,), amelyben a teljes affért és annak hátterét a korabeli titkos dokumentumokkal együtt ismerteti.