Több bevándorlót engednek be Kanadába

2016 október 30 10:25 de.44 hozzászólás

Jelentősen megnöveli a liberális kormány az évi kanadai bevándorlói kvótát, de elsősorban olyan gazdasági megfontolásból érkező külföldiekre összpontosítanak, akik az üzleti világban teljesítettek, illetve szakmailag magasan képzettek. A már kanadai főiskolákban és egyetemeken tanuló nemzetközi hallgatók is könnyebben telepedhetnek le ezentúl. Jelenleg évente 300 ezer bevándorlót fogad be Kanada, de egy kormány által megrendelt tanulmány azt javasolja, hogy ezt a számot évről évre fokozatosan növeljék 450 ezer főre. Az elkövetkező öt év alatt emelkedne fokozatosan erre a szintre az éves bevándorlói kvóta.

Canadians

(Állampolgársági eskütétel Kanadában. Fotó: Canadian Press)

John McCallum szövetségi bevándorlási miniszter egyetért a megnövelt kvóta ötletével, ugyanakkor túlságosan ambiciózusnak tartja a javasolt szintet. A jövő héten fogja bejelenti az új, emelt kvótákat–így már jövőre is több bevándorló érkezhet Kanadába. McCallum megerősítette, hogy a kormány az üzleti világban jártas, illetve a magasszintű szakmai háttérrel rendelkező kérvényezőkre összpontosít.

A bevándorlási és állampolgársági minisztériumnak készített tanulmány azt is javasolja, hogy

  • Csökkentsék a bürokratikus szabályzatokat, amelyek lassítják a tehetséges bevándorlók érkezését és letelepedését Kanadába,
  • Könnyítsék meg azt, hogy a kanadai oktatási intézményekben tanuló külföldiek tanulmányaik sikeres elvégzése után bevándorlóként telepedhessenek le Kanadában,
  • Javítsanak az akkreditációs folyamatokan, annak érdekében, hogy a külföldön szerzett szaktudással rendelkező bevándorlók könnyebben és gyorsabban találjanak állásokat szakterületükön.

Dory Jade, a Canadian Association of Professional Immigration Consultants vezérigazgatója elmondta, hogy szükséges lesz bővíteni a bevándorlásügyi minisztérium létszámát, hogy a jelentősen megnövelt kvótát kezelni tudják. Hozzátette, hogy a szociális programokba, illetve az infrastruktúrába és szükséges lesz új állami befektetés, hogy sikeres legyen az évenkénti 100-150 ezer új bevándorló befogadása és integrációja.

A baloldali Új Demokrata Párt képviselője és bevándorlásügyi kritikusa – Jenny Kwan – azt javasolta, hogy a liberálisok félmillióra emeljék a bevándorlási kvótát. Ezen felül Kwan azt is ajánlotta, hogy a kanadai családoknál, bentlakásos alapon dolgozó nanny-k és az ideiglenesen külföldi állampolgárságú dolgozók hamarabb és egyszerűsítve kapjanak kanadai állampolgárságot. „Azt hiszem elérkeztünk arra a pontra, hogy kijelentsük: ha vagy annyira megfelelő, hogy itt dolgozzál, akkor arra is megfelelsz, hogy itt maradhassál”–mondta Kwan.

Michelle Rempel, a konzervatív párt bevándorlásügyi kritikusa hozzátette, hogy miközben pártja bevándorláspárti, fontos lenne komoly konzultációkat kezdeményezni a tartományokkal és területekkel, mielőtt a kormány sietve és önkényesen megnövelné a kvótát. Rempel hozzátette, hogy az előző konzervatív kormány alatt történelmi szintre emelkedett az évente érkező bevándorlók száma–a jobboldal a megkülönböztetést és üldözést szenvedő etnikai, vallási és szexuális kisebbségekre helyezte a hangsúlyt.

44 hozzászólás

  • Annyira meglepodtem, hogy teljes sokkot kaptam. Ki hitte volna, hogy a bolsi kanadai kormany eloszor felemelte a kvotat 200 000-rol 300 000-re es most mar 450 000 bekeharcost akar evente?

    Lesz boven aki a kabitoszeres idiotakra fog valasztani! Legalabbis egy darabig, aztan majd megvalasztjak az o sajat kis miniszterelnokuket es bevezetik Kanadaban is a Sariat. De sebaj, addigra a kabitoszeresek majd elkoltoznek egy masik orszagba.

    Egyelore ugye a kanadai diversity = segregation, ami meg aranylag elviselheto. (A kinai kinainak, a neger negernek, az indiai indiainak, az arab arabnak ad munkat, csak a fehernek muszaj felvennie mindenfelet, mert o rasszista lenne, ha csak feher embert alkalmazna. Lassan kialakulnak az indiai, kinai, muzulman gettok is.)

    Par ev mulva a diversity a gyulolettel lesz egyenlo, aminek pont ez az eltulzott, idiota bevandorlasi politika az oka.
    De hat mast nem nagyon lehet varni, amikor Kanada legnagyobb termeszeti es nemzeti kincse az, hogy 500 dollarert aruljak a vizumot kulfoldon, mikozben marhasagokkal traktaljak a vilag embereit, mint pl. hogy „Kanada a vilag legjobb orszaga”. Ettol dol ide a sok megtevesztett ember. Hozzak is a penzuket, amit aztan dicso vezereink nehany ev alatt el is szednek toluk kulonfele adoztatas formajaban.

    Ugyanakkor lassan mar egyedul az uj, kozeposztalybeli bevandorlok azok, akik meg tudjak venni a 500 000 – 2 000 000 dollarba kerulo csaladi hazakat. Az egyetemi diplomaval taxit vezeto kanadai, vagy a hamburgert 10 dollaros oraberben osszepakolo kanadai errol meg csak almodni sem tud.

    Az irigyseg pedig nagy ur, kedves elvtarsak. Elobb-utobb az itt szuletett kanadaiaknak kicsit furcsa lesz, hogy ok 2×2 meteres lukat berelnek havi 1000 dollarert, minimum oraberert dolgoznak es semmi jovojuk nincs, mikozben a tobb millionyi bevandorlo a legdragabb hazakban poffeszkedik.

    Na de hat igy kell bolsi modra diversity-t epiteni, akarcsak a cocjalizmust. Aztan ti, megbizhato jo elvtarsak idoben leleptek a sullyedo hajorol anyagiakkal jol megpakolva.

    Koszonom mindenki neveben is, akiket tonkretesztek, vagy eppen megoltok a hulyesegeitekkel! Mi mindannyian kimondhatatlanul halasak vagyunk nektek az elorelato bolcsessegeketekert es humanizmusotokert!

  • Ennek ugye semmi köze a migráns-problémához. Sőt – liberalizmus ide, liberalizmus oda – nem az igazi menekültek közül próbálnak mazsolázni, nem azok egy részén segíteni !

  • Nem baj Moshe, igaza lesz a fiamnak.
    Éppen ma jósolta meg, hogy Kanada többsége 20 év múlva barna lesz. Azzal vigasztalom magam, hogy akkor már úgysem leszek.

  • Kedves Otvenhatos!

    Erosen tevedsz. Az eredeti 200 000-ret is azert emeltek 300 000-re, hogy tobb „sziriai” „menekultet” tudjanak behozni. Tobbek kozott az ujabb kvotaemeles is ezert lett.

    xxx

    Kedves Figyelo!

    Engem a borszin nem zavar. Tolem lehet kek is Kanada 20 ev mulva.

    Az sem vigasztal, hogy 20 ev mulva nem leszek, mert a gyerekeim es az unokaim itt lesznek, hacsak kozben meg nem szoknek.
    Lattam egy videot, amiben meginterjuvoltak egy olyan kozepkoru bolsi sved not akinek nincs gyereke. Termeszetesen ot nem erdekelte, hogy mikent fog kinezni Svedorszag 20 ev mulva. Amig az o segget nem dornizzak meg a bekeharcosok, addig neki jo. Utana pedig johet a vizozon a tobbinek. Miert volt olyan hulye, hogy megszuletett, nem?
    Nekem ez nem megy ilyen konnyeden.

    Itt az a baj, hogy szandekosan teszik tonkre egyreszt Kanadat, masreszt a mar itt elo kanadaiakat. Egyreszt azert, mert korrupt tetvek, masreszt mert azt hiszik ok az elit es mindent jobban tudnak.

    Ugyanugy, ahogy Nemetorszagbol jelenleg, innen is csak menekulni lehet majd – mar aki kepes lesz ra. A tobbi pedig fekudjon ki a hora januarban, a hideg a tobbit megoldja.

  • Kedves Mose,
    először is számomra hihetetlen,hogy Orbán ennyivel magasabb politikai előre látással bír,mint európai és kanadai kollégái. Igaz,hogy a magyarok ismerik a 150 évi muzulmán uralmat,a kanadaiak most fogják megtanulni a leckét,de az már késő lesz.Az elkövetkező 20 évre szóló jóslatod nagyon szomorú és bár valósnak tűnik lehet, hogy lesz belőle kiút.A minap fogadtunk be 6000 ukrán menekültet.Ha jókedvünkben találnak,majd pár ezer kanadait is be tudunk fogadni.Aki pedig nem illik bele a hozzánk szóló quótába, nem lesz más választása:Putyin jóindulatára kell bíznia saját és leszármazottai jövőjét.Az optimisták kezdhetnek oroszul tanulni, a pesszimisták kínaiul.Az objektívek pedig kezdhetik magukévá tenni a korán szúráit és megtanulni seggel az ég felé imádkozni ötször naponta.

  • Orsós Elemér

    Moshe Akiva
    2016 október 30
    3:12 du.

    A német példa sajnos nagyon rossz a muszlim térhódítás elleni mentalitásra, de Nektek van hová visszatérnetek, azonban mi csak biztonságot tudunk ígérni, sajnos az eddig megszokott fényesesebb egzisztencia nélkül. Előbb-utóbb a kalandvágyó fiataljaink is vissza fognak térni, ha a munkáltatóik parancsára naponta ötször lesz kötelező imátkozniuk.

  • Moshe, igazad van , hogy valóban gyerekeink, unokáink itt lesznek még.

    Sajnos, az egyszerű magyar csak reménykedni tud..

  • Kedves Gyuri!

    20 ev mulva sem lesz Kanadaban ebbol kiut, ugy, ahogy most sincs.

    Jo pelda erre a Nyugat Kanadai „Kulonvalo” Part, akik tagszama olyan jelentektelen, hogy meg sem tudjak hivatalosan alapitani a partot. Pedig egyedul ok tudnak megmenteni – legalabb – Nyugat Kanadat. Ne is mondjam, nincs a tagok kozott egy elvtars sem, de meg a jobboldali hajlamu kanadaiak is annyira agymosva vannak, hogy nem latjak az erdot a faktol es nem akarnak kulonvalni a keleti bolsiktol.

    Visszaterve a temara; annyira agymosottak azon kanadaiak, akiket egyaltalan meg erdekel a politika, hogy rajuk egyszeruen nem lehet szamitani. Mindegy, hogy jobb, vagy baloldali beallitottsaguak.
    De a legszomorubb ebben az hogy a fiatal kanadaik messze tobbseget teljesen hidegen hagyja az egesz. (Mondjuk a kozepkoruak kozul sem mindet izgatja.) Ha megvan a lanyoknak/noknek a labuk koze a mindennapi betevo, a napi adag drug es alkohol, akkor minden rozsas nekik. A fiuknak/fiatal ferfiaknak is ugyanez kell, azzal a kivetellel, hogy tobbseguk a noi nemi szervet kedveli.

    Sajat gyerekeim faszbuk beirasain is meg vagyok rokonyodve neha. Az abszolut kozony a jovot, vagy akar a jelent illetoen, kizarolag olyan dolgokrol „beszelgetnek” a tobbi kanadai fiatallal, amivel mi soha nem toltenenk az idonket. Es bar lehetne az internetet ertelmes dolgokra is hasznalni, azt nem teszik.

    Ilyen emberekkel viszont barmit meg lehet csinalni barmikor. Behoznak nehany ev alatt 2-3 millio szavazasra nagyon is hajlamos, erosen politikus embert ide, es mire eszreveszik a mar itt elok, hogy kibasztak veluk mar talan nem is elnek.
    Ehhez kell a kozonyt fenntartani.

    Mindehhez persze hozzajarul az is, hogy az elvtarsak mar kiharcoltak a szolasszabadsag jegyeben, hogy alaposan meg kell gondoljad mit mondasz, vagy irsz le, mert konnyen lecsukhatnak itt a szabadsag hazajaban, vagy egyszeruen kirugatnak a munkadbol es ellehetetlenitenek. (De mint irtam volt, a minusz 40 fok sok mindent megold.)
    A sajtoszabadsag is olyan, hogy szabadon lehet tapsikalni a „liberalis” otletekhez. A kanadai TV hireit teljesen felesleges nezni/hallgatni, ugyanolyan semmitmondo, mint a hulyegyerekek faszbuk beszelgetesei. A kanadai ujsagok ugyanugy hazudnak, hallgatnak el hireket, vagy dolgozzak meg azokat, mint az ide irogato elvtarsak.

    Tehat nincs kiut, ez az orszag mar ralepett arra a lejtore, aminek az aljan az emberi tortenelem pocegodre van.
    Ugyanugy erzem az osszeomlast, ahogy Magyarorszag eseteben is ereztem regebben, es ugyanazok okozzak itt is a problemakat.

  • Örvendetes dolog,pláne,hogy képzett,iskolázott,máshol már bizonyított(!)dolgozni akaró emberekről,és nem képzetlen,lumpen és
    primitív,követelödző (netán robbantgató,erőszakoló) csőcselékről,meg mellékesen nem illegális menekültekről,mint itt Európában!
    Hát nagy különbség!

  • Moshe Akiva
    2016 október 30
    7:55 du.

    Nem szívesen mondom, de sok részetek van ebben. Valamelyik nap a retektv-n Bob Schulz nevű kanadai zsidó (magyar) beszélt. Mintha gyuri meg barlev egyszemélyben megjelent volna.

    Lényeg:
    a magyar= nyilas,
    németek= parancsra öltek, nem élvezték
    Kanada= Mucsa volt, mikor őt befogadták menekültként, de többek közt az ő reklámfilmjeinek köszönhetően már közelít a kultúrországhoz.

    A nyugati kultúrkörhöz tartozó fiatalok ebbe nőnek bele, hogy a nemzetieskedés egyenes út a hitleri Németországhoz! A katolikus egyház meg ugye a Jézus nevű trükkös bűvész meghamisított szavaiból él, ahogy barlev volt szíves kifejteni többször is. A túlzott multikulti által elbutított antirasszista fiatalok elhülyült mosollyal fogadják a „békeharcosokat”, ez most már késő bánat.

  • Kedves Marcsi!

    Hat ha neked ez orvendetes, akkor en is kivanok neked 200 000 legalisan bevandorlo bekeaktivistat Magyarorszagra.
    Majd meglatjuk utana mennyire lesz orvendetes.

  • Marcsi, ebben persze én nem hiszek. Nincs senkinek a mellére kitéve, hogy mit akar?
    Terrortámadást vagy dolgozni.
    Minden zsákbamacska, szerintem!

  • hazai lámpa, már ne is haragudj,de nincs sok értelme ennek a beírásodnak!
    Legfeljebb az, hogy itt is, ahogy máskor is belerúgsz a katolikus vallásba. Miért, más keresztény vallás nem hisz Jézusba?
    Mellesleg, nem hinném hogy nagyon sokan mosolyognak a 200 ezer bevándorlón..
    Ha nem tudsz értelmeset írni, jobb ha nem írsz.
    Senki sem piszkál ITT senkit hite, származása vagy faja szerint.

  • Figyelő
    2016 október 31
    9:34 du.

    Neked kell ismerni ezt a Schulzot, mert híres kanadai, beválogatták azok közé, akik legtöbbet tettek Kanadáért. Én csak az ő szavait tolmácsoltam, aminek a többi közt az volt a lényege, hogy ő nem érzett semmit az ország iránt, azért hagyta itt a 2. világháború után Magyarországot. Múlt kedden volt a műsor a magyar RTL Klub 21. század. c. műsorában, akit érdekel, biztos fenn van a neten.

    Erre írtam, hogy ez az idős holokauszt túlélő úgy beszél, mint itt egyesek szoktak. A magyar fiatalok állandóan a vallásuk és a nemzetük leszólását hallgatják, ezért vagy túlzott liberálisok lesznek vagy antiszemiták. Feltételezem Kanadában is van hasonló kultúrharc.

    Mielőtt vagdalkozol, figyelmesebben átolvashatnád mások kommentjeit!

  • Figyelo, Moshe Akiva es a tobbiek,

    Altalaban egyezik a velemenyunk, de most ebben a temaban bizony maskepp latom a dolgokat.
    Kanada 56-ban es a 90 -es evekig, aki kommunista orszagbol jott, ha eljutott Kanadaba, befogadtak mindenkit, politikai okokbol.
    Na ez megvaltozott. Pontrendszer, interview, security ellenorzes, penzfelmutatas a beutazaskor, stb, tudom mert atestem rajta.
    Anno sok ismerosom a 90 evekben probalkozott kijonni Kanadaba, sikertelenul, sot ma is sokan nem erik el a megfelelo ponthatart.
    Szerintem a Fidesz, is jobban csinalta volna, mintogy elkoltson 10 milliard forintot gyuloletkampanyra, egy kanadai tipusu migracios procedurat kellett volna csinaljon.
    Brusszel akar kuldeni 1300 embert ? with pleasure. A vegen atmegy a rostan 15 ember (kb ez az arany Kanadaban is). Es igen, ez a 15 ember ingyen magyar nyelvkurzus, ingyenes tovabbkepzes,stb. megerdemel, mert 30-40 evig adot fog fizetni.
    Kulfoldi diak elvegez egy egyetemet Magyarorszagon ? Lehetoseget adni, hogy Magyarorszagon maradhasson.
    Sokkal konnyebb a gyuloletkampany, mint a megoldaskereses.
    Persze a napi 10 ezer migranssal nincs mit kezdeni a hataron.

  • Mielott valaki megint okoskodna: A Figyelo (szerintem) veletlenul kihagyott egy szot amikor ezt irta:

    ” a 200 ezer bevándorlón.. ”

    A 200 ezer extra bevandorlorol van itt szo.

    xxx

    Kedves Hazai Lampa!

    Igazad van, kiveve, hogy kozel sincs olyan, hogy minden zsido vall a vallhoz vetve orvendezik es koveteli a bekeaktivistak bevandoroltatatasat minden kultur-orszagba.

    Ezt csak a bolsi zsidok teszik, akik liberalisnak probaljak beallitani magukat. De „ertheto”, abbol a bizonyos forrasbol kapjak a penzuket.

    Csak azert, mert ez a szanalmas kisebbseg a zsidok kozott rendkivul nagypofaju es hangos (ovek a bolsi media is) meg nem jelenti azt, hogy minden zsido egyetert veluk.
    Probalj meg egy kis izraeli hireket is olvasni. A bolsik kb. annyira kellenek az izraeli zsidoknak is, mint a magyaroknak. Mint mindenhol, ok ott is hazaarulok, barmire kaphatok egy kis baksisert.
    Ez egy korrupt, elvtelen banda, amelyik lejaratta magat mar regota, de nagyon nehez tultenni rajtuk, mert dol hozzajuk a penz mindenfelol.

    Tudom hogy nem akartal altalanositani, csak ugy mondom…

  • Kedves Hazai Lampa!

    ” Feltételezem Kanadában is van hasonló kultúrharc. ”

    Haaaaaaat… en kulturharcnak nem hivnam, de az igaz, hogy mar a 30-as evektol kuldott at ide rengeteg komcsi felforgatot Sztalin elvtars… es a jelek szerint meg ma is kuldik oket valakik.

    xxx

    Kedves Akarki!

    Jot nevettem azon amit irtal. Nem azert, mert hulyeseget irtal, hanem

    ” Kanada 56-ban es a 90 -es evekig, aki kommunista orszagbol jott, ha eljutott Kanadaba, befogadtak mindenkit, politikai okokbol.
    Na ez megvaltozott. Pontrendszer, interview, security ellenorzes, penzfelmutatas a beutazaskor, stb, tudom mert atestem rajta. ”

    ez valoban igy van. Itt az urak es az elvtarsak az utobbi 30 evben (bar szerintem mar korabban is) szepen eladtak az orszagot a kanadai polgarok labai alol. A polgarok pedig tapsikolnak hozza, mert „megmagyaraztak” nekik miert jo a rossz.

    Mint korabban irtam, Kanada egyetlen nemzeti kincse ma mar az idegenek hulyitese, hogy jojjenek Kanadaba. Fizetnek is a megtevesztett szerencsetlenek rendesen.
    Mindezt ugy jatszak el a kanadai politikusok, hogy keretik magukat, mintha ez lenne itt a tejjel-mezzel folyo Kanaan. Mire rajon a szerencsetlen hogy megszivattak, orul ha valahogy haza tud menni.

    Mellesleg (es ezt is irtam mar regebben) Kanada befogadta a komcsi es naci „menekulteket” is, ugyanugy, ahogy ma is befogadja az ujnaci bekeaktivistakat. Nem csoda, hogy ott tartunk, ahol tartunk.

  • tóth péter
    2016 november 1
    2:42 de.

    Kanada -negatívan-megkülönbözteti a magyarokat a többi bevándorlóval szemben.

    “Súlyos hibákat véthetett a magyar romákkal szemben a kanadai menekültügyi rendszer”

    INDEX INDEX INDEX 2015.04.03. 07:29
    Egyetemi kutatók úgy látják, a kanadai kormányzat veszélyes precedenst teremtett: a menekültügyi rendszer visszásságait a magyar romákon verték le, akiket sokkal kisebb arányban fogadtak be, mint a más országból érkezőket. Sokszor sablonválaszokkal küldték haza a magyarokat, meg sem vizsgálva az egyéni eseteket. A menedékkérők jogi képviseletét ellátó közpénzből fizetett kanadai ügyvédek között visszaélések gyanúja is felmerülhet.

    A Kanadába menedékkérelemmel érkezett magyar romák “méltánytalan elbánásban” részesültek jogászok, politikusok és állami tisztségviselők részéről. Ezen kívül még a kanadai menekültügyi rendszer is “intézményes előítélettel” kezelte őket – erre jutott egy kanadai menekültügyi szakértők által készített jelentés, amelyet az MTI szemlézett.

    2008 és 2012 között Kanadában 11 ezer magyar kért kérelmet, 85 százalékuk roma származású volt. A kérelmek 18 százaléka ment át a rostán, más országok esetén ez az arány 47 százalék.
    …..” a C-31-es törvény alapján az állampolgársági és bevándorlásügyi minisztérium listát állított össze a biztonságosnak tekinthető demokratikus országokról, ahol tiszteletben tartják az emberi jogokat. A felsorolásban Magyarország is szerepel “…..
    Hogy ne kelljen innen embereket befogadni ezen az alapon.
    Dicséretes Kanada nagylelkűsége egyébként! Hajójáratot kellene indítani a közel-kelet és
    Kanada között,így hamarosan nem lenne Európának migráns problémája.Ezt nagyon megköszönnék neki!!!.
    Bevándorlós üdvözlettel.

  • Elvtársak figyelem!!! Ezt kéretik megjegyezni!!!Nem a „nácik”,”nyilasok”stb….. írták !!!!!!
    ….”gyuri10
    2016 október 30
    4:57 du.

    Kedves Mose,
    először is számomra hihetetlen,hogy Orbán ennyivel magasabb politikai előre látással bír,mint európai és kanadai kollégái. Igaz,hogy a magyarok ismerik a 150 évi muzulmán uralmat,a kanadaiak most fogják megtanulni a leckét,de az már késő lesz”…..
    Mindegy miből táplálkozik „zorbán” ez irányú előrelátása , de egy biztos Ő nem liberalista!!!,mégiscsak saját népe érdekeit veszi figyelembe!!!
    Nem akarja ,hogy ” ..zorbánia ” helyett ” muzulmánia”,” afrikánia”,stb.legyen Magyarországból!

    Kedves ” gyuri10 ” 4
    Fenti megállapításodért tiszteletemet fejezem ki -minden korábbi rossz megnyilvánulásod ellenére!!!
    Nem azért mert az Orbánt dicsérted bizonyos fokig .Fenét!!! Csak ezért mert az ellenfélnél is el lehet ismerni ha valamit jól csinál,nem azt is kikezdeni és a végletekig szapulni.Néha nem árt ha gondolkodik az ember.
    Üdvözlettel.

  • Tóth Péter, tökéletesen emlékszem arra a cigány esetre,.
    Ti. akkor nagy port kavart fel Kanadában.. Ontario tartományban volt egy cigány család akik törvényesen érkeztek ide, mint bevándorlók. Ők próbálták behozni a rokonságukat, majdnem egy egész falút. Valami Varga nevű volt a vezetőjük. Ezeket nem engedte be Kanada, helyesebben kiutasította.

  • Kedves tóth péter,
    nem vagyok és soha nem voltam ellensége Magyarországnak.Aki jót és emberit tesz az ország érdekében és nekem sem ellenségem azt én tiszteletre méltónak tartom,akkor is ha nem a barátom. Márpedig aki megvédi Magyar Országot vagy a világ bármely serclijét az iszlám náci hordáktól,az igenis tiszteletet,ha kell támogatást is érdemel.Ezzel együtt minden előző úgymond „megnyilvánulásomért”vállalom a felelősséget,mert mindig csak egy bizonyos alját a magyaroknak ítéltem el és nem an-blokk a magyarokat.Az Országgal és népének nagyobbik felével soha nem volt és nincs is bajom.Például tegnap részt vettem az 56-osok emlékünnepélyén a Magyar Consul rezidenciáján.Kellemes barátokat találtam és nagyon itthon éreztem magam.”Itthon”ez természetesen Izraelt jelenti,ami nem von le semmit a magyarok értékéből,akkor sem ha személy szerint nem tartozok oda.

  • Helyesn, Kanada nem hitte el, hogy „menekültek”, mindenféle bántalom miatt. Az akkori külügyminiszter Magyarországra, Miskolcra utazott, azért, hogy kivizsgálja, hogy igaz e az állításuk. Persze, hogy nem volt igaz.

  • Továbbá, a vezetőjük pénzt kért társai kíhozatalára, jó üzlet volt egy ideig.

  • Moshe Akive,Figyelő!

    Félreértettetek,nem akartam nektek rosszat kívánni,csak a különbséget szerettem volna hangsúlyozni az itteni „kényszerítésre”
    bevándorlókra vonatkozóan…!Ezek szerint Ti sem örültök nekik,bár a cikk szerint a tervezett kinti befogadottak hasznos tagjai lennének(?) a kinti társadalomnak……míg nekünk a képzetlen
    primitív,illegális csőcseléket kéne „pátyolgatni”
    Igazatok van sosem tudni,hogy mi lakozik bennük…
    Bocs,nem akartam rosszat!

  • Figyelőnek abban is igaza van,hogy az itthoni lumpen,hazug,csaló cigányokat senki sem üldözte és később már kint sem fogadták be őket,mert szörnyű állapotokat teremtettek!
    Ezért nem kell mindent elhinni a kétes és főleg papírok nélküli embereknek és azt a hazugságot elfogadni,hogy itthon rasszizmus van,mert nem igaz!!!!

  • Seres Róbert

    És miből gondolja Canada, hogy Germoney tűrni fogja az ő szemfülesen kiszemelt munkavállalóinak szemtelen elcsábítását?

  • Azé’ kiváncsi lennék, hogy a hozzászólók közül hányan voltak hajlandóak elolvasni Chris cikkét. Ugyanis a hozzászólások köszönő viszonyban sincsenek azzal, amiről szó esett…

  • Moshe Akiva
    2016 október 31
    10:55 du.

    Bocsánat, de úgy látom itt is, hogy a zsidók közt nagy egyetértés van az európai országokról a holokauszt óta, a nem zsidókat egyformán szapulják liberálisok és konzervatívok. Pl. ez a Schulz nevű kanadai „világhírű” reklámfilmes pl. egy szóval nem említette, hogy miért maradt ő életben, mint budapesti zsidó, a vidéki sorstársakkal szemben. Bezzeg a nyilas suhancok rémuralmát jól kihangsúlyozta, és nem felejtette el a németeket mentegetni.

    Inkább az életkor szerint van különbség, a fiatalabb zsidók nem foglalkoznak annyit a holokauszttal, de hálát, megbecsülést még nem nagyon tapasztaltam, hogy valaki itt jót mondott volna a magyarokról. Olyat hallottam, hogy valaki ápolja a konkrét embermentője életét, de olyat még nem hallottam, hogy pl. a budapesti zsidók Horthy Miklósnak hálásak lennének.

  • hazai lámpa
    2016 november 1
    7:53 du.

    „miért maradt ő életben, mint budapesti zsidó”

    Ezt arra értem, hogy hogyan kerülte el a deportálást. A későbbi életbenmaradása persze attól függött, hogy elkerüli-e az eichmanni halálmenetet, és a kis gettóból kirángatják-e a nyilas pártszolgálatosok. Mert persze nem volt minden nyilas puskával lövöldöző bolond, hanem volt egy kisebb agresszív banda, akiket az SS-ek gondolom bátorítottak, kitanítottak.

    A német katonát meg a fiatal nyilas „vagányokat” összehasonlítani olyan, mint Révész Máriuszt meg a fociultrát egy kalap alá venni.

  • Moshe Akiva
    2016 október 31
    11:19 du.

    A sokféle kultúrharcból most csak a zsidó-katolikust emeltem ki, de persze van a liberális-konzervatív is, amit te említesz.

    Az, hogy az európai kultúrkör népei elöregednek, kevés náluk a gyerek, biztos hogy a kultúrharcokkal is összefügg. Pl. szerintem a liberálisoknál kevesebb a gyerek, a konzervatívoknál több. Ezt bevándorlással orvosolni például divat volt az ötvenes-hatvanas években, mikor voltak politikai menekültek. Csak sajnos a liberálisok úgy képzelték a multikultit, mint retekTV a Győzike showt. A cigány hangoskodik és (adót) csal, és akkor lehet áradozni, hogy milyen szép, ahogy az ősei kultúrájában él.

  • Elolvastam Chris másik cikkét is, és írtam is egy megjegyzést.

  • falusi
    2016 november 1
    3:59 du.

    A kommentekben kritizáljuk a bevándorlókba szerelmes balost, a munkaerőt habzsoló tőkést, a „békeharcosoktól” rettegő konzit, ezek a szereplők ott vannak a cikkben, nem?

    Ez a három jellegzetes típus azt csinálja, amit Hamvas Béla hibának könyvel el.

    Lótuszevő (Szerb Antaltól kölcsönvett kifejezés):
    „A lótuszevőre jellemző, hogy úgy él, mintha nem volna krízis, a helyzet komolyságával és nehézségével szemben sajátos eszméletlenségben, mintha édes és kábító gyümölcsöt evett volna, ami elfeledtette vele reális helyzetét. … A lótuszevő azt hiszi, hogy amit nem akar észrevenni, azt nem is vette észre. … Ez a helyzet végeredményben a maszkhoz vezet: a gondtalanság mosolya a lótuszevő arcán megfagy, az ember lényegtelenné lesz, tényleg elveszti minden kapcsolatát az idővel, és ami belőle marad: az üres térbe meredő lárva, mialatt a kor továbbrohan.”

    Outsider
    Egészen más az „outsider” helyzete. Sokszor találkozni vele, és elméleteiről lehet megismerni. Teljes tudatában van annak, ami történik, de azt hiszi, abban a kivételes kitüntetésben részesült, hogy a megoldásnak is birtokában van. Ide tartozik a politikai párt, amennyiben programatikus, és programját tényleg komolyan is veszi. Outsider minden részlettudomány (pszichológia, statisztika, gazdaságtan stb.), mint univerzális megoldási kísérlet, minden társadalmi mozgalom, amely „alulról” vagy „felülről” akarja a világhelyzetet megoldani.

    Lemaradás
    „A lemaradt részt vett a korban, de nem tudott lépést tartani vele. Az aktuális feladattal, a minden pillanatban újra más és más kritikus szituációval elvesztette és mind jobban elveszti érintkezését. Visszaesik a múltba. … Minden esetben azt jelenti, hogy egzisztenciája elveszti az időben való jelenlétet, életmenetében „korszerűtlenségi koefficiens” támad, s ennek egyre növekvő hajlama van, egyre nagyobb lesz a távolság egyéni sorsa és a közös emberi sors között.”

  • hazai lámpa
    2016 november 1
    8:00 du
    Nagyon sok budapesti zsidó szerzett svéd menlevelet amit sok pénzért vásárolt meg, így maradt meg sok pesti zsidó .Egy Ausztriában élő zsidó család egyszer véletlenül telefonált nekem és elmesélték , hogyan menekültek meg és mennyire hálásak voltak Horthynak. Horthy újra temetésére is hazamentek.

  • Figyelő
    2016 november 1
    10:16 du.

    Hozzátenném, hogy a svéd, spanyol, svájci konzult nem üldözték a németek, mert azok baráti vagy semleges országok voltak, ezért is tudtak segíteni sokakon.

    De azt olvastam, hogy a nyilasok pont a nemzetközi védelem alatt álló kis gettó lakóit fosztogatták, őket vitték ki a Duna-partra, mert ez valahol a Margit hídnál volt. Végül a nyilas kormány költöztette át a lakókat a nagy gettóba a Dohány utcába, hogy megmentsék őket a további zaklatástól.

  • Kedves Marcsi!

    ” Ezek szerint Ti sem örültök nekik,bár a cikk szerint a tervezett kinti befogadottak hasznos tagjai lennének(?) a kinti társadalomnak……míg nekünk a képzetlen
    primitív,illegális csőcseléket kéne “pátyolgatni”

    Nem kell izgulni, jut ide is a teljesen kepzetlenekbol. 4 feleseg, 30 gyerek, mindenki cocjalis segelyen, apuka es a nagyobb gyerekek drug-ot arulnak… stb.
    Ez persze nem jelenti azt, hogy mind ilyen. Vannak akiket azert kuldott a terror-fonok Kanadaba, hogy a felesege(i) es a gyerekei biztonsagban legyenek, valamint hogy itt uzleteljenek, a penzt pedig kuldjek neki haza, hogy fussssa gepfegyverekre es municiora. Ez utobbiak Afrikabol jonnek.
    Aztan vannak, akik valoban dolgoznak is, nincs veluk semmi baj.

    xxx

    Kedves Toth Peter!

    Nem szabadna keverni a menekultet a bevandorloval. Ha egy cigany Magyarorszagrol megerkezven itt politikai menedekjogot ker, azt korberohogik. Persze, hogy hazakuldik.
    De ha akar es tud, johet mint bevandorlo. Megtanul angolul, vagy franciaul, osszegyujt 200 000 kanadai dollart Magyarorszagon es megkerheti a bevandorlast.
    Nem hinnem, hogy Kanada csak azert utasitana vissza, mert cigany.

  • Kedves Hazai Lampa!

    Nem tudhatom hany zsido lapot olvasol az interneten, olvasod-e a hozzaszolasokat is, de en meg nem nagyon talalkoztam olyan site-al, ahol a zsidok egyontetuen szidnak az europaiakat, igy en bloc.
    Igaz, hogy az europai vezetok es kulonfele gittegyletek vezetoi sokunknak a bogyeben vannak, de ez nem jelenti az egesz europai lakossagot.

    Talan nem tudsz rola, tehat elmeselem roviden: 1948 utan a nyugat-europai orszagok lakossaga es politikusai is szinte 100%-ig Izrael mellett alltak. Impozans volt szamukra a zsidok gyozelme a 60-szoros tulero ellen, valamint a Soah megtortente miatt is inkabb a zsidoknak drukkoltak, mint a muzulman araboknak.

    Aztan jottek kisebb-nagyobb valtozasok. Pl. a Szovjetunio nagyobb biznicet latott az arab orszagok tamogatasaban, mint Izrael tamogatasaban, ami novelte az arab politikusok befolyasat Nyugat-Europaban is.
    Lehetne beszelni egyes idiota eszak-amerikai (elsosorban amerikai) zsidokrol is, illetve az amerikai vezetes hibairol (vagy szandekos keresztbe teveserol), de tul messze mennenk.
    Az a lenyeg, hogy meg Dog Ol idejeben megromlott a viszony Frankhon es Izrael kozott, aztan szep sorban a tobbi europai allammal is. Az arab orszagok befolyasa, foleg anyagi fedezekkel a hatterben egyre erosodott, es erosodik ma is.

    Nem tudom pontosan hany eve, de mar legalabb 10 eve azt valasztanak meg Nyugat Europa nepei miniszterelnokuknek, aki a legtobb penzt kapja az arab orszagoktol. De le van penzelve az „ellenzek” is, es tobb tucatnyi izrael-ellenes, zsidogyulolo gittegyletet tartanak fenn a mi bekepartnereink.

    Hogyan varhatod el, hogy az ongyulolo es vagy hazaarulo zsidon kivul akadjon olyan, akinek ez a folyamat es allapot tetszik?

    ” Olyat hallottam, hogy valaki ápolja a konkrét embermentője életét, de olyat még nem hallottam, hogy pl. a budapesti zsidók Horthy Miklósnak hálásak lennének. ”

    Ezt mar tobbszor megmagyaraztak neked itt. Feledekeny vagy.
    Joval a haboru kitorese elott mar voltak zsido torvenyek Magyarorszagon. Horthy volt hatalmon akkor is, nem?
    Mit varsz, hogy tapsikoljunk a kifosztasunkhoz, a jogfosztottsagunkhoz? Hogy a tobbit ne is emlitsem.

  • Figyelő Kedves Figyelő Ezt az egy házaspárt már sokszor elmesélted. Jó dolog, hogy egy élet felmentése felülír 600 000 halottat. A halottak véletlenül nem telefonáltak neked?

  • Hát ez a cikk is megint egy hazug,hiteltelen és álszent etetés volt és én sajnos bedőltem….pedig tudhattam volna (eddigi tapasztalataim alapján)hogy ezen a fórumon nem mindig jelennek meg hiteles és a valóságot tükröző írások…..túl naiv voltam,de szerencsére rájöttem és a kinti „képben lévőktől”elnézést kértem!

  • Moshe Akiva
    2016 november 2
    1:21 de.

    Mint föntebb írtam, nem azt értem hálátlanság alatt, hogy nem dicséritek Horthy politikáját. Hanem azt találom elképesztőnek, hogy egy ismert holokauszt túlélő interjút ad az életéről, és alapvető tényeket nem említ meg. Ez régen lehet, hogy elment, mert alig volt hír a holokauszttal kapcsolatban.

    Közhely, de az internet korában hamarabb utolérik nem csak a sánta kutyát, hanem a csúsztató embert is. Konkrét példánál maradva, Schulz úr interjújából megtudhattuk, hogy mennyit szenvedett, de ő maga volt egyben az élő cáfolat is arra, amit mondott. Feltűnően hiányzott az a történetből, hogy ő hogyan menekült meg a deportálástól, és a nyilasokat mint valami fontos embereket ecsetelte a hallgatónak.

    Pedig a nyilasokat csak a németek puccsolták a hatalomba, és köztük volt egy agresszív huligánokból álló csoport, akiknek még Szálasi sem parancsolt. Darvas Ivánnak van egy visszaemlékezése, hogy végignézte a pesti utcán, hogy négy karszalagos-géppisztolyos suhanc egy csapat zsidót kísért a Duna-partra, és ő meg a pesti polgárok nem mertek közbeavatkozni.

  • hazai lámpa.
    én is láttam mikor a zsidókat hajtották a nácik Budapesten, öreget, fiatalt egyaránt. Természetes, de nagyon fiatal gyerek voltam még akkor, örök emléket hagyott bennem. Viszont, nem tudom hogyan képzeled, hogy fegyverekkel felszerelt csőcseléknek ki tudott volna ellenállni, mikor látta?
    Ellenállt valaki, mikor fordítva, az orosz hívek tették ugyanazt a másik oldalon, félévvel később?

  • hazai lámpa, csak az emberiség jellemét ábrázoljam, valaki is kiállt engem megvédeni, mikor az osztálytársnőm engem felelentett?

  • akarki!

    Egyben tévedsz:az 56-os forradalom menekültjei és a jelenlegi illegális migráns csürhe között óriási különbség van.
    Az előbbiek egy diktatúra,megtorlás elől menekültek,többségük iskolai végzettséggel,szakmával és főleg érvényes dokumentumokkal,rendelkeztek és a befogadó országba beilleszkedtek,dolgoznak,míg a képzetlen,primitív papírokkal nem rendelkezők ingyenélők,követelődzők és nem is akarnak beilleszkedni,vagy dolgozni!!!
    Ezt kár ragozni!

  • Kedves Marcsi!

    ” … míg a képzetlen,primitív papírokkal nem rendelkezők ingyenélők,követelődzők és nem is akarnak beilleszkedni,vagy dolgozni!!! ”

    Es ez meg a legkevesebb problema veluk.

    A video amihoz kuldom a link-et mar kicsit oreg, de nem hiszem, hogy az azota eltelt kb 7 alatt, amiota minimum 1 millio masik bekeaktivista erkezett Amerikaba, a helyzett jobba valt volna.

    A video vege a legerdekesebb: “Sokaig eljen Hitler”, “Nyugodjek bekeben Hitler” es a “Tedd a zsidokat a kemencebe” kiabalasokkal van teli ez a bekes kis Hamaszt tamogato felvonulas Los Angelesben.

    https://www.youtube.com/watch?v=ZnDQS80hrU4

    De a bolsi zsidoknak valamiert tetszik mindez. Talan felnek, hogy kirugjak oket szeretett partjukbol?