A magyar ellenzéki aktivista tragédiája
Sándor Máriát, a úgynevezett „fekete ruhás nővért” sokan tisztelték kitartása, bátorsága és önfeláldozása miatt: az egészségügyi dolgozó a kórházak romos helyzete, illetve a betegek és az ápolók kiszolgáltatottsága miatt tiltakozott. Ezen tiltakozása állásába került és azóta is munkanélküli. Szerdán érkezett a hír, hogy Sándor Mária öngyilkosságra tett kísérletet. Felvágta ereit, végül azonban sikerült megmenteni életét. Ugyanakkor bejelentette: innentől kezdve kiszáll a közéletből, nem szervez többé civil megmozdulásokat. Pedig tavaly országos szimbólummá vált, a civil kurázsit testesítette meg, különösen amikor egy 12 órás demonstrációt szervezett a parlament előtt és amelyen ezrek vettek részt. A pedagógusok és szülők elégetlenségét jelentős részben Sándor Mária kapcsolta össze az egészségügyi dolgozók aggályaival. A két szociális téma természetesen erősíti egymást.
„Nem vagyok alkalmas vezetőnek. Mindenkinek hiszek, aztán rájövök, mások csak saját céljaikra akarnak felhasználni. Azt hittem, az emberek jók. Rájöttem, nem azok. A legtöbben önzők, épp a nyomor miatt, amiben élnek: az állandó nélkülözés, az állandó igazságtalanságok miatt. Csalódtak bennem, csalódtam bennük”–mondta Sándor Mária a 168 Órának. Továbbra sincsen munkája és egykori szövetségesei pedig – elmondása szerint – lényegében cserben hagyták. „Békében szeretnék élni, és emelt fővel kilépni a közéletből”–tette hozzá.
Itt látjhatjuk igazán a magyar civil társadalom és a magyar demokrácia tragédiáját. Maroknyi ember hajlandó felszólalni az igazságtalanság ellen. Ennyien hajlandóak áldozatot vállalni, amikor az előttük lebegő veszély egzisztenciális jellegű, vagy éppen az, hogy közösségükkel, barátaikkal és családjukkal kerülhetnek konfliktusba. Az a maroknyi ember, aki mégis vállalja a kockázatot egy ideig lelkesen szervez, cselekszik, felszólal és tűri a kormányoldal, a kormányzati média és az aljas kormánypárti keménymag mértéktelen gyalázatát–nem csak ellenük, de családjuk ellen is. Aztán egy idő után a cselekvő, lelkes aktivista kiég. Látja, hogy bár titokban, csendben sokan támogatják azt amiért ő harcol, de nevüket nem adják hozzá. Nehogy a szomszéd, a munkáltató, a kerületi pártkatona lássa, hogy aláírták azt az ívet, vagy hogy ott voltak azon a tüntetésen.
Otthon a fotelből még esetleg nem annyira életveszélyes nyomni egy lájkot valamelyik Facebook-posztra. De nyilvánosan, egy tüntetésen, egy lap hasábjain kiállni egy bátor civil aktivista, illetve ügye mellé és nevünket is adni hozzá–az már bizony nagyon rizikós dolog.
Így aztán lassan belefárad a lelkes civil aktivista. Összeszedi a padlóról mindazokat a romokat, amelyek megmaradtak korábbi életéből. Vesz egy mély lélegzetet és fáradtan, fásultan belső emigrációba vonul.
Holnap akciós a csirkecomb a Tescoban.
12:39 du.
Valami komplexebb probléma lehet az öngyilkosság hátterében, nemcsak az, hogy a baloldali hiénák magára hagyták. Kislánya, férje van, csak azért, mert „csalódtam a közönyös társadalomban”, nem lesz senki öngyilkos.
…..
Tettrekész, rokonszenves hölgy, sajnálom, hogy nem minket talált meg a gondjaival. Nemcsak állásügyben, de erkölcsi tartásban, perspektívában is jobban járt volna.
1:36 du.
Hatalmas fába vágta fejszéjét Sándor Mária, nem érzékelte, nem látta át teljes egészében, hogy szélmalomharcba kezdett.
Jelenleg Magyarország az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index rangsorában, a 35 ország egészségügyi ellátását összevető lista utolsó régiójába tartózkodik, a 30. helyen áll. Az elérhető lehetséges 1000 pontból Magyarország 575 pontot kapott. Mögöttünk Lengyelország, Albánia, Bulgária, Montenegró és a listát Románia zárja.
A magyar egészségügynek két alapvető problémája van, amiből ha sikerül kikerülni, jelentősen javulhatna az ellátás. Az egyik, az orvosbárók uralma, akiknek elemi érdeke a jelenlegi rendszer fenntartása. A másik, hogy jelenleg a nyugdíjasok, kismamák, kiskorúak semmi hozzájárulást nem fizetnek be az eü. kasszába, holott a túlnyomó többségük veszi igénybe az orvosi ellátást.
Változást csak a rendszer átalakítása hozna, ami alapján egészségügyi alapdíjat kellene fizetni a nyugdíjasoknak is, amiért cserébe mindenkinek járna egy egészségügyi alapcsomag. Aki ettől többet szeretne, az kiegészítő biztosítást köthetne. Az alapdíjas rendszer megszüntetné azt a gyakorlatot, hogy állami ellátásban dolgozó orvosok vállalkozók lehessenek, miközben használják az állami struktúrát. Az eü. alapdíj bevezetésével bűncselekménnyé kellene minősíteni a hálapénz adását és elfogadását. Ezekkel a változtatásokkal lehetne letörni az orvosbárók uralmát, akik között nem ritka az éves 100 millió forintos „mellékes kereset”.
(az első bekezdés kivételével a fentiek tegnap hangzottak el a Millenium Intézet által szervezett, az egészségügy égetőkérdéseiről rendezett konferencián)
1:40 du.
Pontosítsunk !
Sándor Máriának nem mondtak fel, hanem önként hagyta ott szakápolói állását. A politikát többre értékelte, a szakma pedig kifarolt mellőle. (Nyilván nem véletlenül.) Később bűncselekménybe keveredett, mely kapcsán rendkívül humánusan bántak vele. Még az „öngyilkossága” is zavaros, mely nem egy profi egészségügyisre vall… Egyébként a szakápolókat lasszóval fogják itthon, tehetős idős betegek mellé, havi 200 eFt nettóval, étkezéssel, ottlakással.
S mi van a Taníthatnékosokkal? Legalább ők ne tegyenek kárt önmagukban !
2:37 du.
ez az, ötvenhatos, látom, a karaktergyilkosság a magadfajtának nagyon megy…. hajrá. ha ügyesen forgatod a szót, esetleg még azt is bebizonyítod, hogy a kislányát nem a férjétől szedte össze, hanem a Rákóczi téren, másodállásban. Lám, charlie elfogadóbb, mert Mária elég közel került a Jobbikhoz tevékenysége során.
3:36 du.
Tüske Zsófia
Mondanám jellemző a gondolkodásmódodra – „…ha ügyesen forgatod a szót, esetleg még azt is bebizonyítod, hogy a kislányát nem a férjétől szedte össze, hanem a Rákóczi téren, másodállásban.”
Sándor Mária nekem addig volt szimpatikus amíg az egészségügyi anomáliák ellen harcolt! Amikor minden tüntetésen díszvendégeskedni kezdett, amikor modern Jeanne d’Arc-ként pukedlizve akart kormányt váltani, már hiteltelenné vált. Hagyta, hogy politikusok játékszere legyen!
3:47 du.
Lelszi,
„Sándor Mária nekem addig volt szimpatikus amíg az egészségügyi anomáliák ellen harcolt! Amikor minden tüntetésen díszvendégeskedni kezdett, amikor modern Jeanne d’Arc-ként pukedlizve akart kormányt váltani, már hiteltelenné vált.”
Nem anomáliákról van szó, hanem rendszerszintű problémákról–többek között az egészségügyben és az oktatásban is.
4:19 du.
Sándor Mária tragédiája az egész demokratikus oldal tragédiája. Rámutat arra, hogy mennyire reménytelen, hiába való dolog a civil illúzió kergetése. Ebben nagy szerepet játszik az értelmiségiek, sajtósok, közírók rövidlátása, akik a civil messiás várását szorgalmazzák, ezzel becsapva mind a civil elégedetlenkedőket, mind a választókat. A civil mozgalmak nagyon fontosak, nélkülözhetetlenek, de Magyarországon önmagukban erőtlenek, megosztottak, megoszthatóak. Ezt az elmúlt hét év bebizonyította. Tetszik, nem tetszik pártokhoz kell csatlakozni, mert a pártok tudják biztosítani az infrastruktúrát, az aktivistákat, a szervezeti kereteket, a lendületet, a kohéziót.Ugyanakkor a pártok ugyancsak erőtlenek civil támogatás nélkül, civileknek kell adni a felhajtóerőt. Nem nehéz elképzelni mi lett volna, ha a sok civil akció nem aprózódik el, hanem a pártokkal közösen mutatnak erőt. Talán ettől félnek a messiást várók.
7:13 du.
Kalocsai Miklós elmondta előttem a nagyját, csak azt tenném hozzá, hogy ez fordítva is igaz, a pártoknak is jobban, az eddiginél sokkal nyitottabban kell keresni és elfogadni a civilek segítségét, részvételét.
„Itt látjhatjuk igazán a magyar civil társadalom és a magyar demokrácia tragédiáját. Maroknyi ember hajlandó felszólalni az igazságtalanság ellen. Ennyien hajlandóak áldozatot vállalni, amikor az előttük lebegő veszély egzisztenciális jellegű, vagy éppen az, hogy közösségükkel, barátaikkal és családjukkal kerülhetnek konfliktusba.” – Ezt viszont nagyon jól látod Chris.
Viszont az sajnos tökéletesen igaz, hogy azok az emberek, akik nem tudnak felemelülemelkedni rajta valóban egzisztenciálisan meg vannak fenyegetve, keményen, élni pedig kell.
Saját példám van rá, a legutolsó munkahelyemen a főnököm, aki igyekezett végig valahogy jó képet vágni hozzám, a legvégén valamin felhúzta magát, ketten voltunk a szobában, látszott, hogy alig kap levegőt és valami nagyon lesújtót, valami nagyon rosszat akar nekem mondani, valami olyat, hogy érezzem a haragját, nagy levegőt vett, gesztikulált is hozzá és kibökte, „Te, te olyan vagy, mint a Gyurcsány és a liberálosok!” – és ettől megkönnyebbült, hogy most már nyilván világosan tudom, hogy merre hány méter és nem kell tovább alakoskodnia.
Szerencsére gyorsan kitelt ott az időm és nyugdíjba mentem. Erre pedig büszke vagyok, főleg a liberális szóra. (ami persze neki súlyos titokszó volt)
és ez csak egy kis dolog, sokakat kirúgnak, kisebb dolgokért is, mint amit a nővérke tett.
Egyik ismerősöm munkahelyén (bíróság) egy teljes összeszokott csoportot, egy egész irodányi embert azonnal szétszórtak, áthelyeztek a város különböző pontjaiban lévő irodákba, mert csak politikáról beszélgettek és valaki közűlük jelentette, ez még a 2014-es győzelem előtt volt, akkor még csak áthelyezés volt a módi.
7:15 du.
nem titokszó, hanem SZITOKSZÓ (javítás)
8:25 du.
Ne legyen túl népszerű Sándor Máriáról egy rossz szót se szólni. Ő és még 3-4 igazi hős van országunkban (Horváth András, Császy Zsolt pl.) akik a saját bőrüket viszik a vásárra az önkényuralom ellen úgy, hogy minden nap csoda, hogy még nem nyírták ki őket.
2:43 de.
A cikk minden szavával egyetértve figyeljünk fel arra is, hogy a jelenlegi magyar kormányzat milyen kiszolgáltatottságban és azon keresztül milyen FÉLELEMBEN tartja a népességünk nagy részét.
Vajon hogyan segíthetnénk Sándor Máriának, aki nyilván nem könyöradományokra vágyik?
Vagy az ő keserves csalódása és az öngyilkosságba kergető magára hagyottsága a példája minden mai, bátor ellenállónak? Ha valóban itt tartunk, akkor ez figyelmeztető előrejelzése annak, hogy ez a nemzet ma képtelen összefogásra. Félelemben élve feladja a szabadság-igényét s ez egyenes út a nemzet halálához.
3:10 de.
Ha a probléma lényegét tekintjük, talán három kommentet kellene egybe ötvözni. Drizari, Kalocsai Miklós és Hollósy Gerti, akik a probléma egy-egy részével foglalkoztak, de ez jól mutatja, hogy összetettebb a dolog, mintsem ellenzéki kérdésként kezeljük.
Drizari jól felvezeti a párhuzamos társadalom problémáját, ami kizárja a kívülállók beleszólási jogát.
Kalocsai Miklós felvezeti az okot, ami miatt Sándor Mária ügye elbukott.
Hollósy Gerti rávilágít a társadalmi politikai háttérre.
Jelenleg nincs megoldása a dolognak, mivel Sándor Mária olyan dologba tenyerelt bele, aminek gyökerei nagyon mélyre nyúlnak, és mindhárom hozzászóló érveit ötvözni kellene.
A civil szervezeteknek fel kellene adnia a politikán kívül állásukat, már csak azért is, mivel politikai kérdéseket, vagy csak politikai szinten megoldható kérdéseket feszegetnek.
Ne feledjük, hogy a legtöbb esetben maguk a civil szervezetek utasítják el a pártok közeledését, és választják a magányos utat. Így a politikai hatalomnak nem nehéz ezeknek a kezdeményezéseknek az ellehetetlenítése akár hatalmi szóval, akár a szimpatizánsok megfélemlítésével.
A megoldás az egészségügyben a feudalizmus felszámolása, amihez politikai pártok szükségesek, így magányos harcosként a tiszteleten kívül mást nem lehet elérni.
3:29 de.
Christopher Adam
anomália (görög = „egyenetlenség”), Eltérés a normáktól, a szabályszerűtől, az általános törvényszerűségektől, helytelenség. Szabályellenesség ..
3:42 de.
Miklos Banfi
Miként lehet degradálni Sándor Máriát Császy Zsolt szintjére? Az igazi hősök közül kifelejtette Hunvald Györgyöt vagy Tasnádi Pétert, esetleg Göncz Kingát és más címeresek nevét! A „tehetségtelen ügyészek” és a sztárügyvédek vagyongyarapodása érdekes lehet!
6:13 de.
Rossz a cím kedves Chris!Sándor Mária sosem volt „ellenzéki aktivista”. Igaza van Kalocsai Úrnak: közírók, értelmiségiek csapatai követték el évekkel ezelőtt azt az árulást, hogy nem kell törődni a politikával, sőt, az maga a métely.
Pedig mi van annál keményebb politikai kérdés, minthogy mi történjék közös ügyeinkkel: eüvel, oktatással, közlekedéssel stb.?
Az eü-nél maradva: politikai kérdés, hogy csili-vili gigakórházat kell-e építeni pár ezer kiváltságosnak, vagy jól felszerelt rendelőket országszerte, hogy pl. hozzájusson a jó diagnózishoz az is, aki nem a Belvárosban él?
Drizari! Sok igazság van abban, amit mondasz! Hozzátéve, hogy a vizitdíj ezt az anomáliát csökkentette volna, hiszen azok fizették, akik ténylegesen igénybe vették a szolgáltatást, megfelelő szociális segítséggel (gyermekeknek nem kellett fizetni, nyugdíjasoknak csak évi! 6000 forintig stb). A vizitdíjnak azonban volt egy nagy „bűne”, amiről a mélyen hallgattak az akkori szájtépők. Ott maradt a kórháznál, orvosnál, ahol befizették, nem került a nagykalapba, nem lehetett belőle stadiont, kaszinót, jóbarátot fizetni.
Sajnálom Máriát és mindazokat (mert nincs egyedül), akiket tönkretett az az orbitális hazugság, amire a jelenlegi kormányerő épül.
6:33 de.
Miklos Banfi Szokásos történet. Valaki felemelte a fejét, sokan fejbe ütötték, sokan meglovagolták, a hatalom pedig megalázta. Nincs itt semmi látnivaló, csak a megszokott történések, lehet tovább menni. Az EÜ meg szépen rohad tovább.
7:47 de.
lelszi, ugyan már miért akarja degradálni Császyt? Akinek minden bűne az volt, hogy szakértői munkája kapcsán nem volt hajlandó azt hazudni, hogy Gyurcsány parancsára szakértett? Pere koncepciós per akart lenni a javából, a vizsgálati fogságban az összes ávóban használatos megtörési kísérletet kipróbálták rajta, eredménytelenül. Ráadásul Császy még csak mszp-szimpatizáns sem volt. Csak egy jellemes ember, aki nem volt hajlandó a saját érdekében sem hazudni.
10:25 de.
Presbiter föntebb írja: Vagy az ő keserves csalódása és az öngyilkosságba kergető magára hagyottsága a példája minden mai, bátor ellenállónak? Ha valóban itt tartunk, akkor ez figyelmeztető előrejelzése annak, hogy ez a nemzet ma képtelen összefogásra. Félelemben élve feladja a szabadság-igényét …
Sándor Mária még azt is mondta: Ez nem az én világom. Már csak a forradalomban hiszek.
Ezt pontosan tudja a Fidesz, ezért teremtett olyan körülményeket, amikről itt beszámolt Hollósy Gerti is, ezzel elkerülni egy forradalmi helyzet kialakulását.
A félelemre alapoznak, az egzisztencia és a munkahely elvesztésének a félelmére. A helyzet hasonló 1957-58-hoz, csak most nincsenek kivégzések és tömeges letartóztatások. Elég a hatalom megítélése szempontjából „rossz helyre” lájkolni, és máris munka nélkül maradhat a gyanútlan Facebook használó. Jelenleg itt tartunk.
7:44 de.
Chris, most egy olyan cikket írtál, amiben inkább az előítéleteid vezettek, mint a tények.
Sándor Mária vitathatatlan érdemei:
1. Ötperces néma csönd a tanártüntetésen, amivel a tömeg bizonyította, hogy nem balhézni jöttek!
2. A nővérek a sulisztrájk alatt fekete pólós fotókkal fejezhették ki szolidaritásukat! Sokan posztoltak a facén, arccal, munkahely névvel. Ha annyira félnének, nem tették volna, hisz könnyen beazonosíthatók. Még külföldről is érkezett fotó.
Amiben hibázott Mária nővér, hogy ide-oda csapongott a politikai pártok között, és nem volt határozott, jól megfogalmazott konkrét célja. Tőlem akár a jobbikhoz is beállhatott volna, de akkor tudnia kell, hogy mi vár rá, milyen támadásoknak teszi ki magát. Illetve most már látja, hogy nem egy szem nővér fogja megoldani az évtizedes problémákat, érdek ellentéteket.
Jobbulást kívánok neki, és hogy ne adja fel az elveit. De a politika az olyan terep, ahol úgysem lehet mindenkinek megfelelni.
7:48 de.
Hollósy Gerti
2017 február 8
7:13 du.
Ha kritika nélkül nyomatod a ballib propagandát, ahogy itt szoktad, akkor ne csodálkozz, ha „Gyurcsányhoz meg a liberálosokhoz” hasonlítanak!
A kormánynak többszinten lehet bírálni a tevékenységét: gyakorlati és elvi megfontolások. Lehetnek jó részmegoldásaik, mégha nem is értesz egyet a hatalmuk betonba öntésével.
2:27 du.
Nos 2014-ben 2x is műtöttek a P.kórházban,ahol nagyon tisztességesek voltak mind az orvosok,mond a nővérek ,mind az ápolók,próbálták rendbe hozni,MINDEN ELLENSZOLGÁLTATÁS NÉLKÜL!!!sőt tiltakoztak amikor honorálni akartam a fáradozásukat!!(Etikai,emberi hozzáállás kérdése…és azt tapasztaltam,hogy senki nem éhezett a dolgozók közül) amit egy másik kórházban 3 műtéttel
elrontottak(se szakmai felkészültség,se lelkiismeretes egészségügyiek,műhiba,fertőzés stb,közben tartották a markukat)
pert indítottam,ami még folyamatban van!
Sándor Mária szívügyének tekintette a harcot,de ugye egyedül maradt szegény,gondolom más problémája is volt,van….
A P. kórház nem szűnt meg,többször volt béremelés azóta,rendezettek a körülmények,jó a műszerellátottság!!!
Ezek tények,személyes tapasztalataim és nem kégből kapott szöveg.
Többszöri nagy béremelés,adósságrendezés történt azóta a kórházakban!
Remélhetőleg Sándor Mária megnyugszik,meggyógyul!
2:32 du.
charlie!
teljesen igazad van,a nővérnek más problémája is volt és van,sajnos!
őt tényleg jó szándék,indokok vezették,de mostanság már nagyon
értelmetlen dolog amit tett!
6:29 du.
Kedves Marcsi, itt egy link milyen állapotok vannak a világ egyik leggazdagabb országában, Angliában:
http://kivultagasabb.blog.hu/2017/02/10/korhazi_nyomor_mar_folyosoi_noverek_is_vannak
………
6:34 du.
Lehet, hogy voltak dolgok, amiben Sándor Mária tévedett, de hát ő is ember. Úgy vélem, hogy mindenképpen csak a tisztelet hangján lehet vele, vagy róla beszélni.
Én azt üzenném neki is éds a hozzá hasonlóknak is, hogy manapság ÉLŐ HŐSÖKRE, bátor, gondolkodó emberekre van szükség és
NEM HALOTT MÁRTÍROKRA.
3:48 de.
Köszönöm Zsófia, hogy mint mindig kiállt a fájdalmas igazság mellett. Lelszi elfelejtette még Horváth Andrást is sárral dobálni. Dehát hosszú a sor, ahol a Fidesz teljesen egyoldalú jog(talanság) szolgáltatása él és virul. A koncepciós perek szakítanak, csak azért nem tudják túltolni őket, mert azon a ponton már tudják, hogy pl. Gyurcsányt, Molnár Gyulát és a többit már Strasburgban megvédenék, és ez nem nézne jól ki a diktatúrának.
3:58 de.
charlie Ezek a kepek nagyon szomoruaj es valosak De! A szemelyzethianyt sosem tagadtak. Mar sokszor irtam, Angliabol volt, hogy harom allasajanlat jott egy nap.
A surgossegi ellatas ami hosszu, es tenyleg a folyosokon is folyik, de az ellatas utan hazamennek, sok penzbe kerulne harom-negy orara, felszerelt kortermeket biztositani gipszelesre varo betegnak. Csak nem szeken foldon kuporognak, mint otthon, hanem agyon. Itt a varolistak hosszaval van a baj, az a nagy problema. Ez a kep nagyon lesujto, de nem menti a magyar egeszsegugyet, ami nagysagrendekkel rosszabb. Az angolok abbahagynak a cirkuszolast, egy honap magyar edzotabor utan. Persze termeszetesen ezen is javitani kellene, de nem lehet minden beteg melle egy orvost es teljes EU felszerelest tenni.
Ha zongorazni tudnam a ket orszag kozotti helyzetet, Schiff Andras lennek. De az otthoni helyzet elkenesere jo a cikk. Masra nem. Az ellatas es a EU dolgozok fizetese nagysagrendekkel Magyarorszag elott van, utol kell legalabb erni, a kritizalashoz.
5:30 de.
Charlie Minden összehasonlítás téves következtetésre vezet, ha kiragadunk egy darab momentumot, és azt vizsgáljuk, minden háttértudás nélkül. Ez jó fegyver a kormányoknak, a baj elkendőzésére.
Természetesen, találsz a Mercedesben és a Verolexben hasonlóságot, ha nagyon akarsz. De a hatalmas különbségek azért ott vannak, ha nem is akarod látni.
Például egy adalék, miért alakulnak ki a várólisták. Mo-n a személyzet látástól-vakulásig dolgozik, akit nem tudnak ellátni az megy várólistára. Itt ilyen nincs, meghatározták mennyi az a munka, amit az orvos ellát biztonságosan, és a többi megy várólistára. Egy pathológus példa. Itt 35 esetet leletezhet ki egy nap, ez a biztonságos határ. Mo-n nincs határ, volt, hogy 150 leletet adott ki egy orvos. A boncolás is szigorúan szabályozva, itt három a maximum, ott a boncmesterek tűrőképessége a határ. A laikus felfogással ellentétben a pathológus 95 %-ban élő embereket vizsgál, a boncolás csak a periféria.
Ő mondja meg a pontos betegséget, és Ő mondja meg a végén, mit rontottak el (ha elrontották), tehát egy hibája végzetes lehet.
A többi orvosnál is ez a helyzet, szigorú szabályok vonatkoznak rá. Nagy a fizetés, hogy ne menjen el, és ne kelljen másodállást vállalnia. Nem tiltják kifejezetten, de határozottan kérik (itt elég az is). Hiszen azért kap három hónap szabadságot, hogy pihenjen.
Sokat tudnék mesélni, de hát engem nem érdemes komolyan venni. Ugye? 🙂 A fáradt orvos hibázik, nem az a megoldás, hogy utána nekiállunk gyalázni és Hippokrateszt (Hippocrates) emlegetni.
Természetesen a civilek hangoskodnak, és hangoskodjanak is, mert minden lehet még jobb. De itt három hét alatt Parlament elé került a Letterkenny kórház ügye, nem évekig szajkózták a kormánytagok, hogy minden rendben.
Az elégedetlenséghez hozzá tartozik, a mihez képest?
A várólista nagy, de ha gyors segítségre van szükséged, elmész külföldre, megműtenek és gond nélkül kifizeti a biztosítód. Nem halsz meg azért, mert várólistán vagy.
Az ír és az angol rendszer nagyon sokban hasonlít egymásra értelemszerűen, nem tökéletes, de nagyon jó. Itt még át is ível a határokon az együttműködés, még az is megoldható. A jót kellene keresni benne, nem a kevés rosszat.
6:18 de.
Kódolva volt Sándor Mária tragédiája, mert reménytelenül elhitte/elhitették vele, hogy fújhatja a passzátot.
ps: „Nem elbukott hősökre van szükség hanem céljukat elérő élő bátrakra”
6:25 de.
charli!
A köz-kórházi ellátás színvonala mindenütt csapni való GBR-től Magyarországig az USA-án keresztül. Vannak tapasztalataim-:)
A magán kórházi ellátás (ahol 10x-es béreket fizetnek) egészen más tészta. A magyar magán kórházi ellátások is kiválóak – csak legyen pénz a díjakat kifizetni-:) de ez így van a világon mindenütt.
9:30 de.
Kis Ferenc Ez így nem igaz.
2:00 du.
charli!
Kétszer is írtam és eltűnt a válaszom….
Nálunk a szegény kis országban nincsenek ilyen állapotok,mint amit linkeltél!
Mind a régi kórházban,ahol 3 x műtöttek(műhibaper) lelketlen orvosok,mind az utóbbiban Péterfy S. utcai kórház,ahol Sándor Mária dolgozott,nem a folyosón feküdtek a betegek,hanem rendes
kórtermekben,volt külön vizsgáló,a folyosókon TV,társalgó,rendezett körülmények,és a kórház sem szűnt meg. cikkek csupán indokolatlan politikai,magyar ellenes uszításra alkalmasak,de minek?…
A
2:08 du.
Egyébként Sándor Máriát a baloldal felhasználta,majd kíméletlenül eldobta…. ,a kórház nem szűnt meg,jók a körülmények és az egészségügyi dolgozókat megbecsülik(többszöri béremelés)a műszerellátottság javul stb.így a nővér öngyilkossági
kísérlete indokolatlan ebből a szempontból,talán magánéleti gondjai vannak?…sajnálom,remélem rendbe jön!
2:53 du.
Miklos Banfi
Nem dobáltam senkit sárral, a kedvenceit az OLAF dobálja!
Ha valaki nem ért valamihez, legyen az akár reális értékbecslés, akkor vállalja a következményeket. Elhiszem, hogy Császy egy ma született bárány és a Grál lovagok tanulhatnak Tőle, de más ha valakit bűncselekmény híján mentenek fel, és más ha bizonyítottság hiányában!
3:29 du.
Boda Marcsi Téged aztán nem lehet megingatni. Csak nyomod az ostobaságokat, nem érdekelnek tények, csak a feladatodra koncentrálsz. Igazi jó alapanyag vagy, igazi tartópillére a Fidesznek. Azért ez már valami. No nem baj, ilyennek is lenni kell. De minek is?
3:58 du.
Úgy elképzelem, ahogy Troll királynőt ténykedéséért exkluzív orvosi ellásban fizetik: Betelefonál, hogy fáj a bibije, kirendelnek hozzá egy Royce Rolls-ot, azon beviszik az egyetlen hermetikusan elzárt luxus osztályra a Péterffyben, 10 perc alatt ellátják, majd visszaszállítják. Még utána dúdolják: Aztán kitartás Marcsi cica!
Lelszi komám, tehát ezek a Polt fajzat erős legények olyan inkompetensek, hogy még utasításra se tudják bevarrni az esküdt ellenségeiket? Ezek még rendes diktatúrára is képtelenek? Megelégszenek azzal, hogy a saját maffia hálózatuk minden elemét karhatalommal, egyéni törvényekkel, indokolatlan titkosítással, pénzzel és fegyverrel védik? Banán köztársaság banán nélkül:(
4:03 du.
Remélem Máriának összedobják a pénzt egy svájci szanatóriumra és aztán ott egyből elutasíthatatlan állásajánlatot is kap… Megérdemli!
4:55 du.
Miklos Banfi Ne viccelj már, még TV is van a Péterffy-ben. Felsírtam ezen a marhaságon. És szavazati joga van!
12:40 de.
Boda Marcsi! Tudjuk, hogy kegyed bizalma rendíthetetlen Orbán diktatúrája iránt. Tudjuk, hogy kegyed, és a hazugság gyár szerint Magyarország jobban teljesít. Azonban, ha egy kicsit is kidugná a fejét ebből a hazugság mocsokból látná a szomorú valóságot. Nem kell hinni a magyar ellenzéknek. Még csak az ellenzékinek igazán nem mondható Éger Istvánnak sem. Csak a nemzetközi felmérésekbe kellene betekintenie, és láthatná, hogy Magyarország évről évre lejjebb csúszik. Kegyed itt vitatkozik velünk, rendben van, ezért vagyunk itt. De a nemzetközi statisztikák nem vélemények, hanem felmérésen alapuló tények, ezekkel vitatkozni ciki. Bár,az orwelli Orbániában dicsőségnek számít. Kegyed fejét dúsan ékíti ezen dicsőségek babérkoszorúja.
2:20 du.
Szerencsétlen „kissé”hibbant Llanfair!
A fene se akar meggyőzni a Te siralmas állapotodban,de próbálj meg olvasni,értelmezni!!!(Szánalmas vagy az idétlen és valótlan állításaiddal!)
Engem tényleg 2x műtöttek a Péterfy S.utcai kórházban(2014-ben) és a valódi,személyes tapasztalataimat írtam meg,azóta is járok kontrollra,vizsgálatokra,stb,míg Te kintről ontod
a hülye hazugságaid!!!
ne járasd már le magad ennyire….
2:27 du.
Szerencsétlen Kalocsai!
csatlakozott a tájékozatlan,hiteltelen ellenzékiekhez,fanatikus
beszervezett baloldaliként…..szánalmas!
Semmi köze Orbánhoz a Fideszhez a személyes kórházi tapasztalatom,ami tény és igaz!
na nyugodjon le szépen a saját egészsége érdekében!
Az előző hozzászólásaimat változatlanul fenntartom,meg azt is,hogy Sándor Mária cselekedete mostanára teljesen értelmetlen volt és más indítéka is lehetett szegénynek,neki jobbulást kívánok az ittenieknek meg egy hatékony orvosi beavatkozást!
Na ennyi!
2:43 du.
Kiegészítés!
Egyedül Sándor Máriát sajnálom,aki naivan hitt a kinti és itthoni
mocskolódó,hiteltelen,kínjában uszító ellenzéknek,akik persze cserben hagyták…..jellemző!
Nem kerek itthon minden az egészségügyben,de ugye Angliában,Kanadában meg máshol sem…(na ott uszítsanak.!!!)mint több tárgyilagos hozzászóló megírta!!!!,de nálunk ez az előző szoci kormányoknak köszönhető,amit a jelenlegi kormány többszöri és jelentős béremeléssel,műszer és anyagi támogatással évek óta igyekszik javítani,megoldani!
Persze egyes etikátlan szakképzetlen,számító orvosnak ez sem elég..na ezek menjenek ki!.(számok tények 40-50-70 %-os béremelések!!!!!)
3:21 du.
Boda Marcsi Mesélj még néhány viccet. Szerencséd van, az OPNI már nem fogad, az Amerikai útra pedig nincs értelme felvenni Téged, szerv hiányában. Maximum damilcserére kaphatsz időpontot.
Marad neked a Péterffy a TV-vel. 😀
5:42 du.
Kedves Boda Marcsi! Felettébb sajnálom, hogy soraimon annyira felbosszantotta magát, hogy még a jólneveltségről is megfeledkezett. Ha lenne kedves felvilágosítani, mi nem igaz abból amit írtam? További jó egészséget kívánok.
3:15 de.
Fölöttébb csodálkozom, hogy egyáltalán itt még meg mer szólalni valaki Miviktorunk ellen… Amikor nyilvánvaló, hogy akik pártunkat és kormányunkat kritizálják, valamennyien az uszító liberálkomcsi Nyugat, valamint Soros György bérencei – mint ez most már tökéletesen kiviláglott…
Szóval LIBSIBIBSIKOMCSIK, hátrább az agarakkal…
10:28 de.
Édesanyámat a Péterffy utcai kórházban (is) „kezelték”.
Azt mondtam a fiamnak: Ha úgy esik, hogy a mentő azt mondja, a Péterffy-be visz, azonnal lőjön le!
De nem változott a véleményem az unokám születése után sem, ahol viszont az orvos előre kikötötte, hogy a tarifája 170 ezer forint, a szülésznőé pedig ennek harmada…
Szintén a Péterffy-ben…
2:49 du.
talalom!Lehet,hogy neked rossz tapasztalataid voltak a P.kórházban,sajnálom….nekem meg jók,és életmentő műtétet is végrehajtottak,lelkiismeretesen ápoltak….hát úgy látszik,osztályonként különbségek vannak,meg az orvosok,eü.dolgozók között is…!
Llanfaír,Kalocsai!
Nem mondanak igazat két dologban sem!
Az egyik,hogy ugye több forrásból(itteni hozzászólások és ismerőseim tapasztalatai alapján)messze nem rózsásak a kinti állapotok,a másik meg,hogy én nem vagyok elfogult,(másik kórház műhibaper…!)a magyar helyzettel és nem vagyok sem lekötelezett,sem fanatikus Orbán,illetőleg Fidesz hívő(akiknek többször és több témában kritikát,észrevételt is írtam!!!)
hanem több itt itteni „vérbaloldali”idétlen agy mosott,esetleg
pártjaikból élő, tehetetlen kínjában becsavarodott hozzászóló,akik hol itt hol ott élnek!
Azt hiszem túlragoztuk a dolgot!……
2:55 du.
kedves Kalocsai,arra meg tényleg nincs oka, joga,szintje,hogy
nevelési órákat tartson…a sok idétlen provokáció ellenére,még nagyon is visszafogott vagyok,az nem az én hibám,hogy páran csak azt közönséges,sértegető stílust értenék meg,amivel saját maguk rendelkeznek!
Lapoztam…!
3:28 du.
Amúgy (reklám van…)én nem titkolom,hogy jobboldali beállítottságú vagyok, de nem fanatikus,én legalább tudom kivel szimpatizálok,miért és okkal….!!!ezzel szemben sok itteni vakon gyűlölködik na ők valóban fanatikus balosok,de ugye melyik
párttal szimpatizálnak?(mert van jó pár egymást is irtó és egyre lejjebb csúszó „gyülekezet”)párt,program,tények?……
Mondhatnám,hogy kíváncsi vagyok,de nem!!!!!!
4:12 du.
Akit érdekel, hogy miért ment csődbe a Tanítanék Mozgalom!
A Kockás kiadványok szemre tetszetősek, de a tartalom kábé olyan olvasmányos mint a Habsburg uralkodók leszármazási táblázata.
Az emberek azt várták a Tanítanéktól, hogy mondjanak meg olyanokat, hogy pl. Wass Albertről meg lehet-e tanítani, hogy háborús bűnös volt? Vagy hova forduljon a szülő, ha a gyerekének heti öt tornaórából hármat a folyosón kell végigugrálni?
Vagy ha látják a tanárok, hogy omlik a vakolat a mosdóban, miközben a polgármester meg a térség országgyűlési képviselője terepjárókkal furikázik.
Nyilvánvaló, hogy a CKP programja arra az esetre szól, ha bukik a kormány. Sok kockás tüntető pedig inkább a KLIK megzabolázását várta a mozgalomtól, nem a megszüntetését.
http://ckp.tanitanek.com/kockaskonyv/
4:24 du.
Boda Marcsi. Egy baj van, Te a Verolexet dicsered Mercedesre, mig itt kint a Mercedest latjak Verolexnak. Hidd el(ugy sem hiszed el), jobb helyzetben vagyok az osszehasonlitashoz. Mindig a mihez kepest a lenyeg.
4:35 du.
Chris írja: „Látja, hogy bár titokban, csendben sokan támogatják azt amiért ő harcol, de nevüket nem adják hozzá.”
Sokan szerepeltek a sulisztrájk napján a facebook-on arccal, iskola névvel! Ez nem igaz, hogy a magyarok nem akarnak tüntetni, nincs bennük szolidaritás.
Magyarországon egy óriási változást hozott be a fidesz azzal, hogy az önkormányzatoktól elvéve az állam hatáskörébe adta az iskolákat. A fideszt ismerve, ez nem a jószándékukat mutatja, mert a gyerekek érdeke főleg akkor érdekli őket, ha a saját gyerekükről van szó.
De kategorikusan nem lehet kijelenteni, hogy a központosított iskolai oktatás csak rossz lehet. Itt van a zavar a ballib tüntetők meg a kormánypártiak között, és ez utóbbiak adták a nagy többséget.
1:39 du.
Llanfair!Hát valóban a „mihez képest „…a lényeg…..
a megélhetés meg anyagi vonatkozásban valóban jobb helyzetben vagy mint itthon sokan,(ez nem a te érdemed!és nem irigyellek,több okból…)önkritika meg ész tekintetében, már nem annyira……!
Az autó példa meg nem különösebben érdekel,sosem volt és most sincs kocsim,jól megvagyok nélküle és bármikor rendelhetek egy taxit,megengedhetem magamnak….
Na azt hiszem nincs értelme a cikket,a témát tovább ragozni!