Angol nyelvű előadás Pilinszky János Apokrif című verséről Ottawában

2017 május 19 1:26 du.4 hozzászólás

Kevés olyan verset ismerek a magyar szépirodalomból, amely jobban, hatásosabban szól hozzám mint Pilinszky János Apokrif című költeménye, amely először 1959-ben, a Harmadnapon című kötetében jelenhetett meg. Talán azért is oly erős hatással van rám a vers, mert mind történelmi, mind pedig irodalmi tekintetben foglalkoztat a II. Világháború öröksége, azon kívül pedig osztom azt a bizonytalan, ingadozó katolikus hitet, amely Pilinszkyt egész életén át gyötörte, vagy legalábbis szellemileg lekötötte . Öröm és megtiszteletés számomra, hogy két helyszínen is előadást tarthatok róla e hónapban. Azért pedig különösen hálás vagyok, hogy létezik olyan angol fordítása Pilinszky költeményének, amely hűen tükrözi az eredeti magyar szöveg hangulatát, reflekcióját és gondolatait.

Elsőként Ottawában tartok előadást a versről, illetve annak történelmi hátteréről 2017. május 24-én, este 7 órától a St. Joseph Parish-ben (151 Laurier Avenue East). Az előadás alatt angol fordításban olvassuk el együtt a verset, azt követően pedig a magyarországi Vészkorszakba, Pilinszky életébe, valamint a szerző erősen kételkedő, ugyanakkor mélyen gondolkodó katolikus hitébe nyújtuk némi betekintést. Az előadásra mindenkit szívesen várunk. További információért tekintsék meg a mellékelt poster-t.

**

A torontói Ryerson Egyetemen megrendezésre kerülő Kanadai Magyarságtudományi Társaság (HSAC) és az American Hungarian Educartors’ Association (AHEA) közös konferenciáján is lehetőségem lesz előadást tartani az Apokrif című versről. Itt azonban előadásom csupán egy a sok közül, hiszen a 2017. május 27 és 29 között megrendezésre kerülő konferencia körülbelül 40 tudományos előadásból áll. A szerteágazó témákat köti össze az a közös pont, hogy mindegyik valamilyen formában a magyar társadalmat, Magyarországot, a magyar múltat vagy a diaszpórát érinti. A konferencia teljes és végleges programja itt olvasható.

4 hozzászólás

  • Olvasva a Programot nagyon erteketes fog lenni. De hogy mi foglata el figyelmemet abban is hogy kanadaiak is mint Europaiak a hadi, ill. katonai idoszamitast alkalmazzak ? Vagy az csupan a magyar-csokevenyesseg? Csodalnam hogy mi lesz majd, lehetseges a KMH soraiban megjelentheto majd ?

  • Igen sajnálom, hogy nem lehetek ott a mostani konferencián. Érdekelt volna Chris előadása, egyik kedvelt magyar költőmről.

  • Göllner András

    Chris, érdeklődéssel nézek elébe torontoi előadásodnak és Pilinszky János hazátlan szavainak kicsengésére.

  • Hogy sikerült az előadás?