Friss hír: Az Ontario-i Provinciális Rendőrség “Kamionos Rendőröket” küld ki az utakra.

2017-ben az Ontario-i Provinciális Rendőrség 6200 balesethez szállt ki, amiből 87 tragikusan ért véget. A statisztikák szerint az esetek 65 százalékában a teherautó sofőr volt a hibás. Ennek fényében a provinciális rendőrség akcióba lépett a biztonságos szállítás érdekében (Operation Safe Trucking). Egy héten keresztül saját rendőrségi nyergesvontatójukkal a Toronto és környéke útjait ellenőrzik. A kamionos magasságból könnyebben látható az agresszív, figyelmetlen, mással elfoglalt sofőr. Figyelik továbbá a gyorshajtást és a túl közeli követést is, de ők maguk nem fognak senkit leállítani. Készenlétben álló autósrendőrök kapják meg az információt és ők fogják a szabálysértőt felelősségre vonni. Az első próba-hét után áttekintik és összegzik a tapasztalatokat, hogy azután Ontario más részein is feltűnhessen a “kamionos rendőr”. Persze a már jól bevált, szokásos teherautó és jármű ellenőrzést is folytatják, s mindemellett légi járőrözéssel is figyelik a szabálytalankodókat.

(Ontario-i „kamionos rendőr”)

Egy kis magán szállítási cégnél…

A férjem első kamionos munkahelye egy családi vállakozás keretében fenntartott kis cég volt. A feleség rendezte a könyvelést, a férj munka után járt, az apróbb autószereléseket elvégzezte a házánál, és maga is sofőrködött. Három kamionjuk volt. Akkor már 19 éve működtek, először csak egy nyerges vontatóval járt a tulajdonos, aztán vette a következő monstrumot és alkalmazta a sofőröket hozzá. Elmondása szerint a kamionszerelő öccsén keresztül voltak összeköttetéseik, így állandóra egy kanadai céggel szerződött le és még szerzett hozzá kiegészítő fuvarokat, hogy ne menjenek üresen Ottawa-Montreál-Torontó és Vancouver között.

Nem lehetett könnyű, de jó kilátásaik voltak, mindig volt munka.

A három szerelvényhez még hat dolgozója volt. Mindegyiknek adtunk nevet is, róluk még részletesebben fogok írni, mert regénybe illő történet kerekedett ki a velük töltött hat hónapból. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy az év legviszontagságosabb téli hónapjait dolgozták le együtt, 2007 októberétől 2008 áprilisáig.

A munkarendjük a következő volt: pénteken kora este indult a három kamion Ottawából. Az egyik direktben Edmondtonba ment, ott csak egy sofőrre volt szükség. A másik kettő a fedélzetén két-két sofőrrel Montreál felé tartott, felvenni a leginkább gyógyszerekkel megrakott pótokat. Az ezután következő közel hat napban tízezer kilométert vezettek le. A két sofőr 10 óránként váltotta egymást, így abban a jó két napban, amíg el nem érték a végcélt, a motor a tankolás kivételével állandóan járt. Aki Ottawában kezdett vezetni, az vette fel a pótot Montreálban és indult neki a végeláthatatlan utaknak. Minden nap kellett tankolni. Jó esetben akkor váltottak, s így a szünetjüket is akkor vehették ki. Így naponta egyszer legalább WC és étkezde közelében voltak. A két oldalon elhelyezkedő tartályokba kb. 1500 liter gázolaj fért el. Így mire az éppen szolgálatos sofőr mindkét oldalt megtöltötte, fél órát didergett télen a mínusz 35 fokos hidegben. Szerencsére volt olyan, aki bár pihenőidejét töltötte, besegített az egyik tartály feltöltésénél. 10 óra, váltás, 10 óra, váltás, tankolás és kezdődött előlről. Szükségleteket ahogy kellett, éppen megoldották, de arról szó sem lehetett, hogy megálljanak egy zuhanyozás erejéig. Mint már említettem, a motor csak a tankolás idejére lett leállítva, tehát nem volt másra idő.

Quebec és Ontario területe majdnem az út felét jelentette. Volt, amikor a férjem felhívott szombat este és még akkor mindig csak Ontarioban voltak. Onnan aztán jött Manitoba, ott néha le kellett adni szállítmányt Winnipegben, aztán Saskatchewan, Albertában Calgary is rész-állomás lehetett és végül British Columbia. A Sziklás hegység télen mindig meglepetéseket tartogatott számukra, akár baleset, hóvihar vagy lavina formájában. Itt télen kötelezően fel kellett tenni a láncot a kerekekre.

Volt, amikor a rakomány egy része Winnipegbe vagy Calgaryba ment, akkor az éppen szolgálatos leadta azokat. Ezzel együtt is mindenképpen vasárnap estére Vancouverben kellett lenniük. Ott mindenképpen várta őket egy lefoglalt hotelszoba, ahol végül sikerült rendesen letisztálkodni, aztán lementek az étterembe. Azonban amikor késésben voltak, éppen hogy pihentek egy kicsit az igazi ágyban és máris indultak újra hétfő reggel.

Kanada napja, a karácsony és szilveszter kivételével a kanadai munkaszüneti napok hétfőre esnek, ritkán péntekre, hogy a hétvégét meghosszabbítsák. Így az évnek legalább hét hétfőjén nem tudtak útnak indulni.

Így történt, hogy amikor csak kedden tudtak visszaindulni, akkor bizony csak késő csütörtökre, de volt úgy, hogy csak péntek reggelre értek haza. Annak, akinek vissza is kellett fordulnia péntek este, annak jó szervezést igényelt az a néhány itthon töltött óra. Ilyen helyzetben, amíg a férjem pihent és elkészítette önmagát, mi a ruhát mostuk, az ételt készítettük, de valahogy mindig elkészültünk.

A cégnél az volt a szokás, hogy az, aki két hetet ment, otthon maradt egy hétre. Volt, aki az egy hét munka, egy hét pihenést választotta. Az én férjem tartotta a rekordot, ő egyszer nyolc héten keresztül vezetett, mire egy hetet kivett. De általában három hét után kapott egy hetet.

Éppen elég fejfájást okozott a kötelező pihenőnap kivétele ilyen esetekben. A két hetes ciklusban dolgozónak legalább 72 órát kell kivennie két ciklus között. Az egy hetes ciklusban dolgozónak 36 órát. De még ezt is sokszor nehéz volt, néha csak úgy sikerült, hogy már az úton mindjárt a 10 órás szünettel kezdte. Akkor még nem volt kötelező a szatelites mérő, amit 2018-tól minden kamionba be kell szerelni.

Petényi Judit