Közösségi kultúra lentről — Balkonfesztivál Montreálban
Szeret gitározni, zongorázni vagy énekelni? Helyezzen el néhény kerti széket háza elé, álljon ki balkonjára és mutassa be a környékbelieknek zenei tehetségét! Körülbelül erről szól a montreáli Balkonfesztivál (angolul: Porchfest, franciául: Balcon-fête), ami a város angol többségű Notre-Dame-de-Grâce (NDG) nevű kerületében kerül megrendezésre minden májusban. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a Viktoria-napi hosszú hétvégét Montreálban töltöttem és a családi ház pont NDG-ben van. Ahogy kiléptem az ajtón, már hallottam a közeli utcákból a zenét. Csak az volt a kérdés, hogy merre vegyem az irányt.
Idén körülbelül száz családi ház előtt zenéltek és énekeltek helyiek–testvérek, családok, szülők, nagyszülők. Volt amatőr operaénekesnő, aki komolyabb számokkal kezdte, aztán átállt Andrew Lloyd Webber-re. A pár tucatnyi néző, aki a ház előtt ült kerti székekben, illetve állt a járdán pedig kimondottan díjazta a produkciót.
(Porchfest Montreálban. Fotó: C. Adam)
Aztán opera mellett, néhány házzal odébb már egy egészen más zenei világba csöppentem. Tom Petty-től játszott számokat egy amatőr zenekar. Az utcán több mint ötvenen álltak — gyerekek, szülők, nagyszülők, biciklizők és járókelők. A családias zenekartól zengett a Hingston Avenue.
(Porchfest Montreálban a Hingston Avenue-n. Fotó: C. Adam)
(Porchfest Montreálban. Fotó: C. Adam)
A fesztivál egyébként nem csak a zenéről szól. A civil szervezők így próbálják megerősíteni a lokálpatriotizmust NDG lakosságában. Hiszen házról házra látogatva, megismerhetjük a helyi építészetet, a történelmi, korai huszadik századi várostervezést, a tavaszi virágokat és kerteket, és természetesen szomszédainkat és polgártársainkat. A fesztivál tehát valóban közösségépítésről szól, helyi szintén és kizárólag civil, önkéntes alapon. A rock, blues, opera és country számok mellett a rendezvény közösségi oldala különösen pozitív hatással van a kerületre és a helyi lakosság életére.
Author: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.
12:08 du.
Koszonjuk a beszamolot! Minden evben van ez a fesztival egyik lanyom is tamogatoja.
Szerintem, egy kituno modszer az embereket, szomszedokat kozelebb vinni es megismerni. Tudomasom szerint ez minden evben van mar eleg reg ota!
2:21 du.
Az mind szep es kellemes szokasok. De csupan homogenius kozossegekben tarthatok.
Ahol minden lakos a vilagminden tavolseso reszerol ered, s csupan a sajat hagyomanyait es szokasait kovetik, az bonyodalmasabb az egesz utca reszere resztvenni es kovetni. Persze vannak ahoz hasonlo szokasok gyakorolva minden altalanos szomszedsagokban itt a US varosaiban is. De miert nem lett szokassa magyarorszagon ?
2:56 du.
Szép szokás!
3:12 du.
Ez egy nagyon jó, kedves cikk (a képek is jók)! Mivel én többlakásos nagy társasházban lakom és sajnos balkonom sincs,ezt sajnos nem tudom megtenni! Biztosan jó volt a hangulat !
5:59 du.
Az én rezedailatu kisvárosomban is van már vagy harminc éve ilyen rendezvény, de mi utcabálnak hívjuk és ilyenkor a városka egyik sramlizenekara szokott -ingyen- a helyi sváboknak, szlovákoknak, cigányoknak és magyaroknak talpalávalót húzni. A városunkban -egyben a sörfőzde miatt Európa hírű utcámban- van egy Európa hírű kézműves sörfőzde, aki ilyenkor kivonul és csapra veri nem túl olcsó, de fergeteges vidámságot -és másnaposságot nem- okozó hordóit. Reggelig tart a buli, de még egyetlen egy összeröffenés nem volt, pedig a kutyagyűlölő, házsártos özvegy szomszédasszonyom sem hagyja ki soha ezt a potyázást! 😀
12:39 du.
KI eml;kszik meg a budapesti utcabalokra? A fenti esemeny arra emlekeztet!
5:14 du.
Figyelő
2018 május 22
12:39 du.
Kedves Figyelő, én még emlékszem a budapesti utcabálokra, de a mienk összehasonlíthatatlanul családiasabb, valószínű azért, mert itt sokkal barátságosabbak, befogadóbbak az emberek. Itt fél év alatt tegező viszonyba kerültem a fél utcával, míg a fővárosban 25 év után is csak a visszaköszönésig tudtam eljutni az egy emeleten levő közvetlen szomszédaimmal.