Több mint egy évtized után, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad 80. születésnapján a legnagyobb magyar operettszerző, Kálmán Imre egyik legnépszerűbb, Cirkuszhercegnő című darabjával tér vissza a színház nyári repertoárjára a teátrum kezdeteitől jelen levő egyik legkedveltebb zenés szórakoztató színpadi műfaj! Az ünnepi évadban az operett magyar nagymesterének egyik legjelentősebb, világszerte páratlan sikerrel játszott műve első alkalommal csendül fel a cirkuszi forgataggal benépesített szigeti színpadon.

Az eredetileg német nyelven íródott nagyoperett 1926-os bécsi bemutatója mind történetében, mind pedig elsöprő látványvilága miatt, és azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Az egzotikus mesében az artisták, idomárok és bohócok világa mögött felsejlik az arisztokrácia pompás, csillogó és rejtett hazugságokkal átitatott élete. Az operett parádés világában azonban az elveszett szerelmesek mégis egymásra találhatnak a kalandok, intrikák és félreértések útvesztőjében, és győz a mindent elsöprő szenvedély.

Kálmán Imre operettjének kedvelt dallamai először csendülnek fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a sziget öreg fái és a csillagos nyári ég alatt, ezúttal Dobó Enikő és Miller Zoltán főszereplésével, Szabó Máté rendezésében.

A Szabad Tér Színház és a Miskolci Nemzeti Színház közös bemutatója a Fővárosi Nagycirkusz közreműködésével.

*

„Egy titokzatos, szomorú férfi szerződik a vándorcirkusz társulatához, aki Mister X álnéven egyre nagyobb sikereket ér el, miközben kilétét élénk találgatások övezik. Az igazi neve Fedja Becketov, az orosz hadsereg tisztje, aki a cirkusz világába olvadva keres gyógyulást szerelmi bánatára. Itt találkozik újra elvesztett szerelmével, Fedora Palinska hercegnővel, aki idő közben egy dúsgazdag, öreg herceg felesége lett, s most özvegyként látja viszont. A hercegnő természetesen nem ismeri fel egykori kedvesét, így a történetnek ezen pontján el is kezdődnek az operetthez méltó bonyodalmak.”

(Forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

Interjú Kálmán Yvonnal, Kálmán Imre lányával:

„Az apám mindegyik műve főmű”

Július 20-án érkezik A cirkuszhercegnő a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra Szabó Máté látványos rendezésében. Kálmán Imre népszerű darabjának premierjén ott lesz Kálmán Imre lánya, Kálmán Yvonne is, aki mexikói otthonából mesélt arról, hogy ma is fáradhatatlanul járja a világot, fiatal tehetségek és új értelmezések után kutatva.

– Jó ideje követi édesapja, Kálmán Imre operettjeinek a színpadi sorsát. Máshogyan viszonyulunk ma az operetthez, mint egykor?

Az tény, hogy a magyar közönség imádja az apám műveit, épp ezért izgalmas látnom, hogy más országokban is felfedezik. A művek születésének idején sok más zsidó zeneszerzőhöz hasonlóan az ő munkái is éveken át tiltás alá estek. Az ötvenes évek részben pótolta a hiányt, sokat játszották, de sajnos gyakran megváltoztatták a librettót, olcsó komédia szintjére alacsonyítva a műveket. A nézők persze így élvezték, nevettek rajta. Néha ki is nevették, és elterjedt, hogy az operett giccs, amit nem érdemes megnézni. Volt pár csodálatos előadás, de a kritikusok nem érdeklődtek, a komoly rendezők inkább az operával foglalkoztak. Szerencsére kiderült, mekkorát tévedtek: az utóbbi évek néhány fantasztikus előadást hozott a műfaj történetében. Ott volt 2014-ben a drezdai A csárdáskirálynő, amit Anna Netrebko és Juan Diego Flórez énekelt, Christian Thielemann vezényelt. Olyan művészek nyúlnak apám munkáihoz, akik értik és tiszteletben is tartják a muzsikát. Budapesten is érezni ezt az irányt, Lőrinczy Gyuri barátomnak (a Budapesti Operettszínház főigazgatója – a szerző megj.) fontos szerep jut ebben, amikor az új bemutatókon visszaállítja a művek eredeti értékeit és eltávolítja a rájuk rakódott giccset. Az operettet nem szabad lenézni csak azért, hogy eladjuk: helyén kell kezelni a műfajt, az opera tőszomszédságában.

– Meg lehet még lepni egy-egy merészebb értelmezéssel, vagy már mindent látott színpadon?

Ó, mindig vannak meglepetések! Fiatal emberek a saját stílusukban gondolkodnak a darabokról, és bármerre járok a világban, rácsodálkozom az ötleteikre. Nagy kedvencem A chicagói hercegnő budapesti, Béres Attila rendezte verziója. Akárhányszor meg tudnám nézni: hosszú este, de mintha egy perc alatt elrepülne. 2015-ben Phoenixben láttam az apám cowboymusicaljét, az Arizona Ladyt. A címszereplő egy kanca, a darab Arizonában játszódik, és az előadás az ötvenes-hatvanas évek westernfilmjeinek hangulatát idézi fel. És időnként felbukkannak olyan darabok is, amiket korábban soha nem láttam, esetleg nem is ismertem. 1912-ben írta az apám a Kiskirályt, az ohiói bemutatót 2014-ben tartották. Úgysem hiszi el, de ez az operett a terrorizmusról szól! Egy lány eljön a királyi udvarba, hogy egy virágcsokorba rejtett bombával megölje a számára nem rokonszenves politikai nézeteket valló uralkodót. De hát ez egy operett, úgyhogy végül beleszeretnek egymásba. Vagy említhetném az 1920-ban komponált A hollandi menyecskét, amihez szintén Ohióban volt szerencsém. Ez egy előre eldöntött dinasztikus házasságról szól, amihez azonban nem fűlik a férjnek kiszemelt herceg foga. Elszökik az országból, ám a feleségjelölt megtréfálja, amikor másnak adja ki magát, és végül „álruhában” találnak egymásra a fiatalok. Micsoda eredeti, teljesen őrült történet! Az apám műveit képtelenség megunni, imádom mindegyiket.

– Sok bemutatót lát világszerte. Mi történik, ha nem szeret egy rendezést?

Ha valami nem tetszik, igyekszem megérteni, az alkotók miért döntöttek úgy, ahogy. Van, hogy beszélek a rendezővel, máskor kikérik előre a véleményemet. Mondok erre is példát: 2010-ben a Kölni Opera bemutatta A csárdáskirálynőt Bernd Mottl rendezésében. Jó előre közölték a szereposztást, csak azt az apróságot nem árulták el, hogy Vereczki Szilviát egy férfi fogja játszani és énekelni! Bizarrul hangzik, de képzelje, az egyik legfantasztikusabb előadás volt, amit valaha láttam. Közben meg is feledkezett arról az ember, hogy itt két férfi kapcsolatáról van szó, olyan átéléssel és komolysággal mutatták meg a szerelmet. A mai napig az egyik kedvenc produkcióm. Az alkotók a jelentős létszámú kölni meleg közösség miatt döntöttek az értelmezés mellett: nekik, ott ez fontos produkció volt.

– Vannak olyan Kálmán-művek, amiket ön szerint többet kellene játszani?

Reménykedem, hogy Németországban többször kerül majd színre A bajadér, aminek van egy remek budapesti előadása. Az egyik legszebb zene, amit az apám írt, szinte operai hangütésű, jó volna, ha sokan látnák. A chicagói hercegnő is nagy siker volt a maga idején, megérdemelné, hogy megismerje a közönség. És szerintem az Arizona Ladyt izgalmas volna Budapesten bemutatni. Talán lesz erre lehetőség a közeljövőben.

– Közeleg a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon A cirkuszhercegnő premierje, amit a Szabad Tér Színház a Miskolci Nemzeti Színházzal és a Fővárosi Nagycirkusszal koprodukcióban mutat be. Hová helyezi a darabot az életműben?

El sem tudja képzelni, milyen izgatottan várom a premiert! Csupa jót hallottam a rendezőről, Szabó Mátéról, és külön öröm, hogy ebben az előadásban is fellépnek artisták. Egyébként a moszkvai Musicalszínházban a világhírű montréali cirkusztársulat, a The 7 Fingers közreműködésével készült egy parádés produkció, ahol az artisták énekeltek, az énekesek cirkuszi trükköket mutattak be, szóval soha nem lehetett tudni, ki kicsoda valójában. Ez a felfogás pontosan tükrözi az apám elképzelését a darabról, akinek az volt a vágya, hogy cirkuszban adják elő A cirkuszhercegnőt, mert attól az atmoszférától és levegőtől kel életre a mű. Ami a darab pozícióját illeti, úgy érzem, mostanában kezd visszatérni a színpadokra. Nagyszerű emlékem a müncheni Gärtnerplatz Theater produkciója, amit a Circus Kronéban játszottak, Josef E. Köpplinger rendezésében. Amúgy mindig bajban vagyok, amikor egyes művekről kérdeznek: nem mondhatom, hogy az egyik jobb, mint a másik. Apám komolyzenét tanult, és egy-egy operetten akár évekig dolgozott. Számomra mindegyik darabja főmű: romantikus, vicces, szépséges történetek, gazdag hangszereléssel, ami látványos színpadi megvalósítást kíván. Az új bemutatóknak köszönhetően az apám tovább él, és erre nagyon büszke vagyok. A magyar zenészek különösen értik az elképzelését: Pesten nagyobb tempóval játsszák a műveit, a hangok életre kelnek, felzeng a romantika.

– Büszkén vállalja, hogy Kálmán Imre örökségének a nagykövete. Ezt a szerepet ön választotta?

Valójában egy véletlennek köszönhetem. Évekkel ezelőtt több bécsi operettelőadást hívtak meg az Egyesült Államokba. Strausstól, Lehártól, de az apámtól semmit. A producereket felkerestem, és végül egy remek bécsi Csárdáskirálynőt is elhoztak New Yorkba és Washingtonba. Elképesztő siker volt, a kritikák azt írták, hogy a nézők ne menjenek, hanem rohanjanak jegyet váltani! Akkor jöttem rá, hogy addig milyen keveset tettünk azért, hogy az apám műveit megismerje a világ. Aztán Ausztráliában folytatódott a történet: reggelente a sydney-i Operaház csodálatos épületét láttam, és mindig arra gondoltam, bárcsak bemutathatnák itt az apám műveit! Akkortájt Kálmán Imre a legtöbbet játszott zeneszerző lett a kontinensen: Sydney, Melbourne, Adelaide mellett az új-zélandi Aucklandben is felcsendült a zenéje. Ez a siker adott bátorságot, hogy folytassam, amit elkezdtem. Imádom a zenéjét, és boldoggá tesz, ha új közönség találkozik vele. Különösen hálás vagyok azoknak a fiataloknak, akik most fedezik fel az operettet. Ülnek a nézőtéren az iPhone-jaikkal, és nem érzik cikinek, hogy tetszik, amit hallanak.

Jászay Tamás