Bár az utazás egyik célja egy kis vidéki kikapcsolódás volt, New York vonzereje leküzdhetetlen. Sorozatunk befejező részében oda látogatunk. A négy keréken másfélórányi távolság amerikai szemmel nézve macskaugrás, semmiből sem áll tehát egy-egy egész napot eltölteni a városban, melyről tudjuk: sohasem alszik. Látnivalókban pedig nem napokra, de akár évekre is ellát bennünket, csak győzzünk válogatni!

No jó, hát menjünk, de hová? Vannak persze helyek, melyeket „feltétlenül látni kell” – ilyen minden nagyvárosban akad jócskán. Minél nagyobb a város, annál több van belőlük. New York nagyon nagy város, sok ilyenje van, kénytelenek vagyunk válogatni. Segítséget is kapunk hozzá. Minden olyan helyen, ahol sok turista fordul meg, ingyen kaphatunk egy alig 240 oldalas, de zsebre rakható méretűre nyomtatott füzetet, ami megkönnyíti az eligazodást. ABC sorrendben sorolja fel, ismerteti a szállodákat, múzeumokat, színházakat, rengeteg éttermet, az éjszakai élet színhelyeit, a kilátónak is alkalmas toronyépületeket, külföldi kulturális intézményeket – ez utóbbiak között magyar nincs. Néhány kitéphető kupon is van benne, amivel múzeumi belépőket, városnéző hajóutat, három italt is magába foglaló night club belépőt vásárolhatunk olcsóbban. Ráadásként pedig egy egészen jól használható várostérkép is van benne.

Az Amerikai Egyesült Államok viszonylag fiatal ország. Létének kezdetét 1776. július 4-től számíthatjuk, amikor 13 brit gyarmat képviselői Philadelphiában aláírták a Függetlenségi nyilatkozatot és ezzel elszakadtak Nagy-Britanniától. Rómához vagy Párizshoz hasonló, sok évszázados műemlékeket itt hiába is keresnénk. Városnéző sétánk célpontjaiként viszont olyan helyeket sem érdemes kiválasztani, amit amúgy is felkeres minden turista: az Empire State Building, Liberty Island vagy a legújabb, a lerombolt Ikertornyok helyére épített One World Observatory, mely jelenleg a város legmagasabb épülete. Idegen városban járva jól tesszük, ha megnézünk legalább egy templomot, lehetőség szerint az ottani leghíresebbet. Vegyünk fel a listánkra egy – valamilyen szempontból érdekes – középületet és persze látogassunk meg egy minket érdeklő múzeumot! Legyen tehát a mi választásunk a St. Patrick’s Székesegyház, a Rockefeller Center és a különös, de talán éppen ezért roppant népszerű Tenement Museum. Indulás előtt még egy dolgot tisztáznunk kell. Amit a külföldi általában New Yorknak gondol, az a városnak csak egy – nem is a legnagyobb – része: Manhattan szigete, melyet körutunk során mi sem hagyunk el.

A Szent Patrick katedrális alapkövét 1858. augusztus 15-én rakták le, kapui 1879. május 25-én nyíltak meg. Építését a polgárháború megszakította, tornyai például csak 1888-ra készültek el. Története tükrözi a város történetét. A vallásszabadság és tolerancia demokratikus szellemében épült, nem csak a szegény bevándorlók ezreinek adományából, hanem 103 olyan kiemelkedő állampolgár is volt, akik személyenként 1000 dollárral járultak hozzá a költségekhez. Az épület annak az állításnak jelképe, hogy egy generáció nem épít székesegyházat. Ez inkább egyfajta folyamatos beszélgetés, amely összekapcsolja a múltbeli, a jelen és a jövő generációit. Az építkezés kezdetén a terület még a városon kívül esett, szinte a „vadonba”. Azóta az „Újvilág” legszebb gótikus katedrálisa már a város szívében áll.

Működése során folyamatosan szépült, gazdagodott. A Lady Chapel ólomüveg ablakainak első része 1909-ben készült el, a többit a következő huszonöt évben Angliában, Franciaországban és Németországban tervezték és gyártottak. Az első pápa, aki a Szent Patrick székesegyházban járt, XVI. Benedek volt.

2008. április 19-én. A belső terek folyamatos megújulása jegyében a gótika klasszikus elemei mellett helyet kapott a korszerű is. A látogatók közül szinte mindenki megáll Szent Sharbel Makhlouf, a libanoni, maronita keresztény szerzetes emlékkápolnája előtt. Jousef Antoun Makhlouf 1828-ban született Észak-Libanonban. Már fiatalon elhatározta, hogy szerzetes lesz és ennek megfelelő aszkétikus életet élt. A maronita rendhez 1851-ben csatlakozott és akkor vette fel a Sharbel nevet. Életének részletes történetével a látogatók a szép kivitelű emlékhely mellett ismerkedhetnek meg, VI. Pál pápa 1977. október 9-én avatta szentté.

A középületek közül választásunk az 1930-ban elkezdett és 1939-ben befejezett Rockefeller Centerre esett – nem véletlenül. Nincs ugyanis abban semmi túlzás, hogy látogatói számára így hirdeti önmagát. „Egy tapasztalat, amit nem fog elfelejteni.” Alapítója, a jótékonysági akcióiról híres John D. Rockefeller Jr. már önmagában azzal is sokat tett, hogy a nagy gazdasági világválság idején, ebben az építkezésben negyvenezer embernek adott munkát! A ma már több toronyépületből álló komplexum egyik legfőbb nevezetessége és egyben legmagasabb épülete, a – jelenlegi nevén – Comcast Building, amely New York egyik turista látványossága is. A 259 méter magas, hetvenemeletes felhőkarcoló tetejét, a 70. emeletet azért szeretik a turisták, mert itt hézagos az üvegburkolat, kitűnő hely a fényképezésre. Annyian keresik fel, hogy a Center önmagában is ma már az U.S.A. 51. legnagyobb városa lenne!

Ok persze bőven van rá, hiszen itt télen-nyáron, mindig van valami érdekes. Az épület az 5. és a 6. Avenue közötti tömböt foglalja el. A 6. Avenue felöli oldalon nyílik a látványos Promenade, szobrokkal, szökőkutakkal. Télen mindkét oldalát karácsonyi angyalok díszítik, középen pedig – 1933 óta – itt állítják fel a város központi karácsonyfáját, ami előtt műjégpálya működik. Itt található a Center és egyben a város legismertebb, legtöbbet fényképezett szobra, a nagyszerű Prometheus, mely nyáron önálló látványosság, télen pedig kitűnő kiegészítése a karácsonyfának. Az 5. Avenue-ra nyíló oldalon egy másik híres szobor látható, a földgolyót a vállán hordozó Atlas. A Centerhez tartozó, de különálló épületben kapott helyet a híres Radio City Music Hall, melynek megnyitása óta jelmondata: „Ne azt add az embereknek, amit akarnak, adj valami jobbat!”

A múzeum – úgy általában- olyan helyet szokott jelenteni, ahová bemegyek, nézelődöm, ami megragadott, ott hosszabb időt eltöltök, ami kevésbé érdekel, onnan továbbmegyek egy másik terembe. Hát a múzeum, ami Manhattan délkeleti részén a Lower East Side-on, az Orchard Street 103. címen található – bizony nem ilyen. Ám mielőtt magáról a múzeumról szólnánk, érdemes kicsit körülnézni a környezetében. A Lower East Side ugyanis a városnak nevezetes vidéke. Jól illik rá a „gateway” kifejezés, ami angolul kaput, bejáratot, átjárót is jelent – esetünkben mindhármat. Ide érkezett ugyanis az 1800-as évek első felében az európai bevándorlók első hulláma, főleg írek és németek. Annyi német jött, hogy kezdetben – Berlin és Bécs után – New York volt a világ harmadik legnagyobb német nyelvű városa. Ezt a részt úgy is hívták, hogy Kleindeutschland – Kis Németország.

Még ma is nagyon színes a lakossága, gyalog is közel van Chinatown – a kínai városrész és közvetlenül mellette az árulkodó nevű Little Italy – „Kis Olaszország”. Mindkettőt sok turista keresi fel, látványnak sem utolsók – főleg este, kivilágítva – és vásárolni is jól lehet errefelé. A múzeumtól alig két háztömbnyi távolságra egy élelmiszerpiac is található, az Essex Street Market. Kapható benne szinte minden, ami a környéken lakók konyháiban szükséges lehet. A nyári nagy melegben itt sokan nem fagylaltot, hanem hűtött gyümölcstálat vásárolnak, benne vegyesen, megtisztított, felkockázott gyümölcsökkel – igen finom. Van hely, ahová le lehet ülni és asztalok mellett elfogyasztani. Itt tűnt fel a falon egy tábla, címe Commitment to equality – legyen mondjuk: Elkötelezettség az egyenlőség mellett. Nyolc nyelven szól arról, hogy senkitől sem tagadható meg a kiszolgálás, nem lehet megkülönböztetésben része bőrszín, nemzetiség, kor, nem, vallás, nemi önazonossága, rokkantsága vagy bármi más alapján. Nem ártana ilyet néhány helyen Magyarországon is megkövetelni!

A Tenement Museum viszont – amiért idejöttünk valóban különleges – már a neve is! A „tenement” szó jelentése ugyanis – az Országh féle nagyszótár szerint – „olcsó bérű lakás, lerobbant bérházban”. Nos, a meghatározás pontos. A múzeum pont ezt akarja bemutatni, hogyan éltek az első bevándorlók, a kezdetektől az 1960-as évekig. A múzeum maga az 1863-ban épült bérház, kívülről persze rendbe hozva, belül viszont vannak olyan helyiségei, amiket eredeti állapotukban hagytak meg. Ezért nem lehet itt sétálgatni. Kizárólag – pontosan indított – nagyjából húsz személyes, vezető által kísért csoportok látogathatják. A csoportok előre meghatározott program szerint közlekednek, akár napokkal a jegyváltás előtt választani lehet, ki milyen témájú programhoz csatlakozna. Mindegyikből naponta több is indul, mert a létszám hamar betelik. A vezető jól felkészült, a témájának alapos ismerője, értelmesen beszélő, jó előadó. A külföldiek nyelvtudására tekintettel, ez igen fontos!

A bejárás az eredeti körülmények bemutatásával indul. Kezdetben az épületben nem volt vízvezeték – tehát WC sem, a vizet vödrökben cipelték fel az asszonyok az emeletekre. A férfiak dolgoztak, nem voltak otthon. A helyzet csak akkor változott, amikor a zsúfoltság és a körülmények már járványveszélyt jelentettek, ekkor lépett fel a város vezetősége és kötelezték a tulajdonosokat a higiéniás feltételek megvalósítására. A vendégek a látogatás során – az időben előre haladva kapnak képet az életkörülmények változásáról, az igen nyomorúságos, szűkösből a lassan emberibbé alakulásról. Megismerkedhetnek a különböző bevándorló családok, zsidók, olaszok, kínaiak, németek fokozatosan javuló helyzetével. A földszinten – ahogy az más múzeumokban is szokás – egy moziteremben filmen is meg lehet nézni az egész történetet. A film végén elhangzik egy figyelemre méltó mondat. ”Ma már sokféle nép tagjai élnek itt egymás mellett és számukra a legfontosabb feladata volt az elmúlt 50 – 80 évnek: egyetlen nemzetté, amerikaivá válni!”

Talán mind a mai napig ebben áll Amerika titka.

Révay András