Itt van a mindig várt tavasz és vele Peszách, a kalászérés, az árpa aratás ideje. Legszebb családi ünnepünk első napjaiban, a széder estéken egymás mellett foglal helyet a família apraja-nagyja, nagyszülő, unoka, esetleg dédunoka.

Több hetes készülődés előzi meg e jeles napokat. Kitakarítunk a házunkból minden kovászosat, kicseréljük az edényeket, káseroljuk a tűzhelyeket. Gondoskodunk a maceszról, borról, húsvéti fűszerekről. Purim után már nem eszünk maceszt Peszáchig, hogy annál ízletesebb legyen a „nyomorúság kenyere”, amikor a széder vacsorájánál elfogyasztjuk.

Akár a gondosan rendezett közösségi széderen veszünk részt, vagy a meghitt családin, mindkét esetben a főszereplő a gyermek. Ő teszi fel a Má nistáná négy kérdését, neki válaszolva olvassuk fel a körülbelül kétezer éve ismert Hágádát. Megengedjük a kis gazembernek – figyelmét fenntartva -, hogy elcsenje az utóételt, az áfikoment és csak feltételek mellett adja vissza. Neki olvassuk az étkezés után szívderítő történetet a kis gödölyéről, tőle kérdezzük, hogy mi van egy, kettő, három ébren tartva egész éjszakán, mert akkor teljesíthetjük a parancsot „Higádtá lá binchá” – beszéld el fiaidnak. Elmondják a szülők, hogy szolgák, foglyok voltak őseink Egyiptom országában, építettek két nagy várost, Pitumot és Rámszészt. De kivezette őseinket az Örökkévaló a szolgaság házából, erős kézzel és kinyújtott karral.

Ehhez még biztosan hozzáteszik a jelenlévő nagyszülők, hogy szolgák, foglyok voltunk a XX. században, a Király utca – Rákóczi út – a Nagy- és Kiskörút közötti részen, bezárva a gettóba. Foglyok voltunk elcipelve határon kívülre, gyenge ruházatban, fagynak kitéve a Don-kanyarba. Foglyok voltunk marhavagonokba elhurcolva haláltáborokba, de megszabadított minket e poklokból az Örökkévaló, küldve megmentő seregeket.

Peszách utolsó napján mondjuk el a holtakra emlékezve a Mázkír imát, e párhuzam vonása elkerülhetetlen. Ezért kérjük a ma gyerekét, hogy ne csak a két széder estén, hanem mind a 8 napot betartva tartózkodjék a kovászos ételektől, mert ha közeli elődeinknek a pokol megpróbáltatása jutott a XX. század negyvenes éveinek derekán, akkor a ma gyerekeinek elviselhetőnek kell lennie, hogy csak kovásztalan ételeket fogyasszanak 8 napon keresztül.

Rápillantva a szédertál jelképeire, az első a sült hús, valóban és kimondottan a peszáchi áldozatra, az egyiptomi kivonulásra utal, de a többi szimbólum a nagyapa érzéseit is kifejezi.

A tojás a gyászt idézi emlékezetünkbe, azokért, akik az egyiptomi városok embertelen építkezése, robotja közben pusztultak el, de azokért is, akik máglyán vagy a közelmúltban krematóriumban, vagy táborokban éhen halva fejezték be életüket Isten szent nevéért.

A keserű gyökér a keserűséget, a sós víz a könnyeket juttatja eszünkbe, jutott belőle bőven távoli és közeli elődeinknek egyaránt.

A zöldség a reményt keltő tavaszt jelenti, a gyümölcskeverék (chároszet) a maltert szimbolizálja, amelyet használtak a nagy építkezéseken.

De ez finom édesség is, ellensúlyozandó a keserűségeket. Ugyanis – és ezt el kell mondani a gyereknek – a Peszách a fogságból való megszabadulás ünnepe, örömnapok ezek.

Ezért iszunk 4 pohár bort, vagy az ifjabbak kóser szőlőlét, „az ember szívét bor vidítja” mondja a zsoltár és azért négyet, mert írva vagyon, az Örökkévaló kivezetett, megmentett, megváltott bennünket és maga népévé tett, adva a Tórát.

Hálatelt szívvel énekeljük ezért a Hálél imát. Legyenek a gyermekeink vidámak, ahogy a Tóra írja, Vöszámáchtá böchágechá… Vöchájitá ách száméách. Örülj az ünnepnek és légy mindig vidám. Fogadjuk meg az Írás tanácsát, e gondolatok jegyében kívánunk boldog ünnepeket.

Deutsch Gábor