Ma reklámgrafikának nevezzük, régebben egyszerűen plakát volt a neve és száz évnél is több már, hogy elborítja utcáinkat, kiköszön a kirakatokból. Lépten-nyomon találkozunk vele, legtöbbször rá se hederítünk, de – valljuk be – azért néha akad egy-kettő, amelyik néhány másodpercre foglyul ejti a tekintetünket. Színvonaluk különböző és bár híres festőművészt valószínűleg mindenki tud mondani, a szakembereken kívül ki az, aki legalább egy plakátrajzolónak tudja a nevét? Adósságát ebben a tárgyban bárki könnyen törlesztheti majd, ha ellátogat a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba és eltölt egy ki időt Gönczi Gebhardt Tibor alkotásai között. Bár utcai plakátokról, reklámcédulákról van szó, az alkotás kifejezés rájuk vonatkozóan mégsem túlzás. A XX. század első évtizedében a cégek vállalatok többnyire csak a cégtábláikon hirdették magukat, egy idő után a kép a cégtábláról lassan átvándorolt a plakátra. Megjelent az árureklám. Hirdetőoszlopokon, vasutak várótermeiben, a villamoskocsik belsejében, az omnibuszok oldalán. A rajz mellett fontossá vált a tipográfia és az informatív szöveg is. A húszas években még az illusztratív plakát volt a jellemző, a harmincas évektől viszont már a szellemes, tömör megfogalmazású, ötletekben sem szűkölködő plakátok hódították meg az utcát.  Ennek a – joggal mondhatjuk – művészeti ágnak az egyik kiemelkedő alkotója volt a 120 évvel ezelőtt született Gönczi Gebhardt Tibor, Munkácsy-díjas grafikusművész. Munkássága fontos fejezete a XX. századi magyar reklámgrafikának – mondta el róla a kiállítás megnyitásakor dr. Török Róbert, a múzeum igazgatója. Szinte példa nélküli az a sokoldalúság, amivel a tervezőgrafika szinte minden létező műfajában alkotott. Rendkívüli rajztudása segítségével bármilyen feladatot megoldott, lelkiismeretesség, pontosság és hozzá még rokonszenves emberi tulajdonságok jellemezték. Rövid idő alatt a keresett grafikusok között tartották számon és az elismertség a közel hetvenéves pályafutása során végig elkísérte. Egy Kinizsi utcai bérház hátsó udvarának legkisebb, szoba-konyhás lakásában nevelkedett, 30 éves korában már ugyannak a háznak négyszobás lakása volt az otthona, műterme.  Gönczi Gebhardt Tibor a magyar alkalmazott grafika egyik legfontosabb mestere – erősítette meg Várkonyi Ádám, a Budapest Poszter Galéria ügyvezetője. Hosszú, termékeny és egyenletesen magas színvonalú pályafutása volt – bár a „laikusok” körében nem volt olyan ismert, mint amennyire kellene, hogy legyen. A most bemutatott művek a Széchenyi Könyvtárból, a Nemzeti Galériából és a múzeum saját gyűjteményéből származnak, ezeket így együtt még soha nem láthatta a közönség. Példa nélküli áll, hogy valaki szinte bármilyen aktuális stílus eszköztárát be tudja emelni a saját munkásságába anélkül, hogy kompromisszum megkötésére kényszerüljön. Egy Gönczi Gebhardt plakátot ugyanis kilométerekről fel lehet ismerni. Teljesen mindegy, hogy sertéstakarmányt, vagy siófoki nyaralást hirdető plakátot látunk, egyértelműen azonosítható kézjegye mindegyiken ott van.

 Gönczi Gebhardt tarsolyában volt valami, aminek köszönhetően keresett reklámgrafikus lehetett: a humor és a groteszkre hajló kifinomult érzék. A világháború és a spanyolnátha-járvány borzalmai után az emberek vidámságra szomjaztak. A rajz szerelmeseként ő a történetmesélő, díszítményes ábrázolás mesterévé vált. A mókás ábrázolások, a tréfás plakátok jobb kedvre derítették őket. Talán meglepő, de a legerőteljesebb reklámozási tevékenység a harmincas éveket sújtó világgazdasági válság idején volt. A figyelmet megragadó hirdetés a vevőket az üzletbe csalogatta, sokat lendített egy cég forgalmán. Így lett az utca képeskönyve a plakátokkal teli tűzfal és hirdetőoszlop. A plakátképek a termékek címkéin is megjelentek, mint például Gebhardt grafikája a Mira keserűvíz palackján. A magyaros díszítmények használata a harmincas évektől – politikai és más okokból is – egyre nagyobb jelentőségűvé vált. Hazánk turisztikai, kulturális érzékeinek népszerűsítéséhez a népművészetet hívták segítségül. A magyar népművészet motívumkincse az évek során folyamatosan stilizálódott és forrásává vált az art deco életérzésben feltörő „modern magyaros” stílusnak. A mindennapi, polgári viselet részévé váltak a népies ruhák. Magyaros formaruhába öltöztették az iskolásokat. A nemzeti identitás forrását a népművészetben keresték, az általános törekvésekkel összefüggően a legtöbb grafikus is tanulmányozta a magyar népi művészet formavilágát. Bécsben, 1935-ben nagyszabású magyar népművészeti kiállítást rendeztek, az irányzat hatása Gönczi Gebhardt művein is felismerhető. Az 1940-es évek elején ő már az alkalmazott grafika minden területén alkotott. Egy sikeres pályázatával bélyegsorozat tervezésére kapott megbízást. A munka során, a Posta vezérigazgatóságának ajánlatára vette fel a Gönczi előnevet. Ekkoriban munkásságára már a nemzetközi szaksajtó is felfigyelt. Ez a kiállítás szeptember 25-ig lesz nyitva és „A plakátművészet mesterei” sorozat egyik állomása, de egyben egy életmű kiállítás is. Tudatos gyűjtői munka eredménye, hiszen a múzeum egyik feladata, hogy a magángyűjtőkkel aktív kapcsolatot tartson. A múzeum – már meglévő – mintegy 4000 darabos plakát gyűjteménye online is megtekinthető.