Aki úgy érezné, hogy befogadóképessége határára jutott, az jól teszi, ha erőt gyűjt. Már sejti: a spanyolországi élményeknek koránt sincs vége. A felkeresésre váró helyszínek neve ott szerepel a programban és ezek a nevek sokat ígérőek! Gyorsan kiderült, a társak között vannak, akik csak azért jöttek el erre az útra, hogy egyik vagy másik várost harmadszor, negyedszer is felkeressék.

A város, mely a kedvelt üdülőhely, Costa del Sol – a földközi-tengeri Napos part – központja hírnevét kiváló borainak, a napsütéses órák rendkívül magas számának, de mégis enyhe éghajlatának köszönheti. Málaga már a föníciaiak idején lakott volt – Malaca néven. Strandján a part gyorsan mélyül, a vize ezért az elvárhatónál kissé hidegebb. Van itt római amfiteátrum és tizennégyezer személy befogadására képes aréna is a bikaviadalok számára. Katedrálisát 1528-ban kezdték építeni, kétszáz év múlva sem fejezték be, tornya ugyanis csak egy van, noha kettőt terveztek. Neve – La Manquita – is ezt jelzi: az egykarú hölgy. Murillo, Goya képeit is őrzi. Ám a városban, egy kívülről nem túl feltűnő ház talán még érdekesebb. Bent, a falon egy idézetet látunk: „Anyám azt mondta nekem, ha katona leszel, tábornok legyél. Ha pap, akkor pápa. Helyette én festő lettem – és Picasso.” Amikor ezt olvassuk, az ő szülőházában állunk, berendezése még az eredeti, valóságos múzeum. Egy világhírű, Caruso és Pavarotti által is gyakran énekelt dal eredeti spanyol szövegétől eltér a magyar fordítás. Ez áll benne: „hol ölsz tán egy szóért és meghalsz egy csókért…” – nos, melyik ez a város? Elárulom: Granada! Spanyolország legszebb gyöngyszemeként is emlegetik és róla is szól mondás: „Aki nem látta Granadát, nem látott semmit!” Hát mit tagadjuk, van benne igazság, de ha valóban látni akarjuk, ahhoz állóképesség kell! A város kiemelkedő jelentőségű turisztikai célpont. Itt található az ország egyik legfontosabb műemléke, az Alhambra, amit 1984-ben az UNESCO – joggal – a Világörökség részévé nyilvánított. Az arabok kezdték el építeni még 1250-ben, és aki legalább egy részét be szeretné járni, tudnia kell, hogy három dombon áll. Előre kell jegyet rendelni, névre szólóan nyomtatják, a belépéshez a személyi igazolványt vagy az útlevelet két helyen is megnézik! Ez volt az utolsó kalifátus az Ibériai-félszigeten, 250 év alatt 33 szultán élt itt, elképzelhető, mi pompa vette őket körül. Amikor a keresztény uralkodók kezdték átépíteni, Katolikus Izabella megtiltotta a rombolást, de sajnos évszázadokkal előre nem parancsolhatott. Napóleon kifosztotta, a helyreállítás csak később kezdődhetett el. Itt vannak Európa legrégibb kertjei, ám amiket most látunk azok többnyire az 1970-es években lezajlott újratelepítés eredményei. Ismerjük el: a táj, a kertek, az épületek harmóniáját sikerült visszaállítani. A vízesések, szökőkutak, több szinten elhelyezett műtavak, az épületek belső díszítése, a csipkeszerű kőfaragványok, arab mesevilágot teremtenek. Az egykori hárem 128 oszlopa perzsa hagyományokat követ. A vízgazdálkodás is mintaszerű, a maradék vizet visszavezetik a folyóba.

Ha sikerült az Alhambrában tett – mintegy tíz kilométeres sétát kipihenni, másnap érdemes még időt szánni arra, hogy a várossal is megismerkedjünk. A római híd még áll, de a Daro folyót egy darabon befedték, a város ott ráépült. Sok a park és feltűnő, hogy itt is minden milyen tiszta. A történelmi rész kissé megváltozott. A svájci kávéház, ami Dali és Lorca kedves helye volt, ma Burger King. Nem árt viszont, ha megjegyezzük a La Cueva étteremlánc nevét. Ezekben a nap minden szakában adnak az italhoz tapast. (Kipróbáltuk!) Némi pletykáért a spanyolok se mennek a szomszédba. Amerika felfedezésének emlékműve azt sugallja, hogy Izabella és Kolumbusz között „lehetett valami”. A szobron ők egymásra néznek, nem a térképre, pedig hát az volna az érdekes – nem igaz? Andalúziából már vissza, Észak felé vezet az utunk, egy másik tartományba, Valenciába. Átkelve a Sierra Nevadán – itt is van ilyen hegység, nem csak Amerikában – a következő, rövid állomásunk Alicante. A rómaiak Lucentumnak (a fény helye), az arabok Al Lucant-nak hívták, kikötője 1270 óta működik. Ma ez Spanyolország Cote d’ Azurja. Nizza testvérvárosa. A klímája és a vize is igen kellemes, a Földközi tenger szép, homokos partja, a Playa del Postiguet itt alkalmas a strandolásra, nem mélyül hirtelen. A Városháza első lépcsője a nulla tengerszint magasságot jelző viszonyítási pont, a sétányon több, száz évnél öregebb fikuszfát is látunk. Az öbölre néző hegyen áll az ország egyik legnagyobb középkori erődítménye, a Castillo de Santa Bárbara. Még az arabok építették. Aki nem kíván gyalogolni, de vonzza a kilátás, a feljutáshoz lifteket is igénybe vehet. Hogy a rómaiaknak mennyire igazuk volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint egy dal, ami sűrűn szerepelt Mario Lanza és Plácido Domingo műsorán is. Szövege – „la tierra de las flores, de la luz y del amor…” – szerint az ötmillió lakosú Valencia a virágok, a fény és a szerelem földje. Fővárosa, Valencia azóta még egy jelzővel gazdagodott: A jövő városa – nem érdemtelenül! Egykor a Turia folyó partján feküdt, de miután az a klímaváltozás következtében kiszáradt, hosszas vita volt, mi legyen a helyén. Sokan autópályát javasoltak, ám végül itt épült fel Európa leghosszabb kertje! Persze azért régi emlékekben sincs hiány. Sokan tartják Valencia legvonzóbb látnivalójának az érdekes nevű Palacio del Marqués de Dos Aguas palotát. A szép rokokó épület ma gazdag múzeum. Picasso által készített kerámiák is vannak benne, de nekünk, magyaroknak más okból is fontos. A nagyterem mennyezeti freskóján I. (Hódító) Jakab aragón királyt és feleségét – az Aranybullát kiadó II. András magyar király lányát, Jolánt látjuk. Visszatérve még „A jövő városa” megnevezéshez, helyesebb inkább „A művészetek és a tudományok városa” nevet használni. A régebbi kiadású útikönyvekben erről még egy szó sem található, mert a híres spanyol építész, Santiago Calatrava által tervezett és egészen futurisztikus benyomást keltő – több épületből álló – városrész építkezése csak 1994-ben kezdődött. Itt áll a világ legmagasabb operaháza, a Palau de les Arts Reina Sofia (képünkön a háttérben). Nemcsak a kinézete, akusztikája is különleges. Az előtte álló Museo de las Ciencias Principe Felipe, a Tudomány Múzeuma egy hatalmas, három emeletes interaktív tudományos múzeum, amely az elektromosság, a lézerek, az emberi test, a fizikai törvények, a sportok, hangok, és fények világába nyújt betekintést. Az összes épület meglátogatására egy nap is kevés, de kapható kombinált – három napig érvényes jegy is.

(folytatjuk)

(A szerző a Haris Travel szervezésében járt a helyszínen.)