Novák, pedofília, a kegyelem és egy elnök bukása
Azon szerintem nem érdemes vitatkozni, hogy a közvetlen személyes indokon kívül bármilyen más oka lehet valakinek arra, hogy egy pedofília-bűncselekményben tettestársként elítélt embert kegyelemben részesítsen. Ha pedig ez így van, vagyis hogy kizárólag valamilyen személyes ok, érintettség állhat a kegyelem hátterében, akkor mondjon valaki egyetlen elfogadható indokot arra, hogy milyen személyes oka lehetett Novák Katalinnak arra, hogy kegyelmet adjon a miniszterelnök fivére barátjának, aki a felcsúti fociakadémia támogatója, a rendezvények rendszeres látogatója, ottani események és edzések szervezője, a felcsúti maffia tagja volt. Kizárt dolognak tartom, hogy Novák Katalinnak, a feltétlen, ostoba, jellemgyilkos lojalitáson kívül bármilyen érdeke fűződhetett a kegyelem megadásához. Azt se hiszem, hogy a sok száz kegyelmi kérvény közül magától erre esett a választása. Ez is teljesen kizárt. Mert bár én finoman szólva is teljesen alkalmatlannak gondolom Novákot az államfői posztra, de arról meg vagyok győződve, hogy amit most mondott az igaz; ő is undorodik a pedofiliától. Csak az a baj, hogy az ő személyes preferenciái már réges-régóta semmit nem nyomnak a latba, legfeljebb arról dönthet, hogy milyen árnyalatú rúzst tegyenek az ajkára. Én éppen ezért tartom teljesen alkalmatlannak arra, hogy bármit megtestesítsen, amit egy szuverén, a demokratikus értékek iránt elkötelezett, rendíthetetlenül becsületes államfőnek kéne megtestesíteni. Orbán meg ezért tartotta alkalmasnak.
Meg vagyok győződve arról, hogy sem Novák Katalin, sem Varga Judit nem a saját akaratából terjesztette elő ill. írta alá a kegyelem engedélyezését, egyszerűen nincs józan érv amellett, hogy miért tették volna. Ennek az ügynek nem lehet itt vége!
Ha valamit alkotmányba kéne foglalni akkor az az lenne, hogy ne lehessen magas állami pozícióba kinevezni olyan embereket, akik nem rendelkeznek szabad akarattal, nem hozhatnak szuverén döntéseket és karrierjük egyetlen ember kénye-kedvétől függ. Persze ha Magyarország plurális, demokratikus jogállam lenne, akkor ez magától értetődne.
Vásárhelyi Mária
1:00 de.
Vasarhelyi elvtarsno ugy latom valamifele vagyvezerelt ujsagirast alkalmaz, szemelyes elmeleteit taglalva.
Az elozo cikkhez mar betettem ezt a videot:
https://www.youtube.com/watch?v=fr24Swl9xY8
Talan erdemes lett volna megneznie mielott lejaratja magat. De mindegy, vegulis majdnem minden cikk itt onlejarato.
Nem tudhatom termeszetesen pontosan mit tortent, de inkabb azt tetelezem fel, hogy egyszeru hiba tortent, de meg az is lehet, hogy valami Vasarhelyi-fele, aki nem kedvelte Novak Katalint kicsit megviccelte ot.
Azt az aljas kijelentest, hogy „Azon szerintem nem érdemes vitatkozni, hogy a közvetlen személyes indokon kívül bármilyen más oka lehet valakinek arra, hogy egy pedofília-bűncselekményben tettestársként elítélt embert kegyelemben részesítsen.” meg az sem teszi jobba, hogy legalabb odabigyesztette, miszerint ez az o szereny velemenye.
Ez nyilvanvalo rosszindulat, egy valamirevalo ujsagiro igy nem kezdi el a cikket.
2:58 de.
A Tisztelt Szerző vajon nem ugyanabba a magas erkölcsű feddhetetlen és elkötelezett politikától függő társaságba tartozik-e mint Bartos úr és szelekcióval válogatott kommentelői, akiknek szintén megkérdőjelezhező -kinyilatkoztatásaik szinvonala alapján- a kifogásolhattatlan előéletük? Szerintem DE, viszont akkor van-e joguk hasonló cipőben járókat -előzetes önkritikát mellözve- pellegére állítani és bizonyíthatatlan kabátlopással gyanusítani?
A Kedves Önkritikátlan Szerző is maga alá nézhetne időnként, de legalább akkor amikor nyílvánosan megszólal!
https://nepszava.us/a-csaladvedo-novak-balog-puspok-szeretoje-lehetett-balog-intezhette-a-kegyelmet/
3:41 de.
„Meg vagyok győződve arról, hogy sem Novák Katalin, sem Varga Judit nem a saját akaratából terjesztette elő ill. írta alá a kegyelem engedélyezését” – olvasható a cikkben.
Hm. Szóval a végsorrend: köztársasági elnök aláírásával engedélyez, az igazságügyi miniszter ellenjegyzi az aláírás hitelességét.
Az „előterjesztés” javaslattal kezdődik. A sok kegyelmi kérelem közül kiválasztanak néhányat, és javasolják őket felterjesztésre, a javasoló aláírja. A felterjesztő szerv tovább szűkíti a lehetségesek számát, és döntésre küldik. A javaslattevő aláírásával. A közt.elnök csapata véleményezi, és döntésre terjeszti. Ezután a közt.elnök a már csak néhány indoklással ellátott súlyozott sorrendi nevek közül választ, és aláírja a kérvény(eke)t, azaz a kegyelemben részesítés megtörténik. Végül az aláírás valódiságát állapítja meg és ellenjegyzi az ig.ügyi miniszter.
Azaz, mindezek pontos történési ismerete nélkül minden más csak találgatás(egyéni vélemény) lehet. Mert végül (valamikor) kiderülhet, hogy mindössze jégre-futtatás történt: szűk politikai hatalmi körből sakkozhatott valaki(k). A bábuk kidőltek. (az ellenzék meg azt hiszi, ők indították a folyamatot)
5:55 de.
Nem „megbuktak” hanem le lett szólva felsőbb helyről hogy hagyják el irodáikat.
Sakkparaszt-leányok ők, a „Supreme Power” tábláján.
( Na jó…esetleg futók.. )
Csakis annyit tesznek és akkor,amit és amikor megmondanak nekik.
1:03 du.
Succubus Lilith
2024 február 12
1:00 de.
A pedánsan preciz video készítő minden magánvéleményével egyetértek, azonban azokkal a hozzászólókkal abszolute nem, akik Novák Katalint azzal próbálják mentegetni, hogy „megvezették”, „megvezethették”, mert az nem felmentő, hanem súlyosbító körülmény, amivel simán meg lehet kérdőjelezni az alkalmasságát! Az a „tényfeltáró” személyeskedés viszont szerintem kifejezetten gusztustalan amit Bartus „úr” és válogatott hasonszőrű kinti és benti országféltő elvtársai professzinális szinten művelnek!
1:52 du.
Mégcsak annyit, hogy amint elnézem a három vérnáci hozzábröftyentését, ide már nem is nagyon érdemes normális cikkeket írni.
Marad a gügyögés (traktorok , színházi performanszok, borkostolók,miegyebek)
Az kell az ide szoktatott árvalányhajasoknak .
Különösen ez a „Warrior” elnevezésű senkiházi szereti ha itt CSAK ilyesmi jelenik meg.
8:11 du.
Na jo… egy kis fekete humort is:
https://www.youtube.com/shorts/q1ZZfrXrqdI
8:22 du.
Jaj, most jot rohogtem a pufajkas, tanulatlan, Geyza nev alatt iro hajdani verolegeny hozzaszolasan.
Nincs is izgalmasabb annal, mint amikor egy ilyen egyen ‘sakkparaszt leany-nak’ hiv olyan not, akinek minimum 2 egyetemi diplomaja van es 7 nyelven beszel.
1:45 de.
Magyar idő szerint ma reggel az index részletet közölt a Sándor-palota kommunikációs Igazgatósága közleményéből, ami szerint:
„A kegyelmi ügyekben a köztársasági elnök a felterjesztett kérelmek, iratok és adatok alapján, a rendelkezésre álló információkat mérlegelve dönt. Ilyenkor jellemzően érkeznek különböző támogató vélemények a köztársasági elnökhöz, melyeket megfontol.
Novák Katalin elismerte, hogy hibázott, és lemondott a köztársasági elnöki tisztségről. Ezzel az ügy le van zárva” – olvasható a közleményben.
Hibázott, ha az információk közt olvasható volt K. Endre börtönbüntetésének indoklása. Ha olvasható volt….és a tanácsadói testület sem jelzett kifogást.
9:04 de.
Orsós Elemér
2024 február 12
2:58 de.
Nem szerettem volna véleményt mondani se magáról az esetröl, se a szerzö véleményéröl.
Hogy is tehetném, hisz ezek a szerzök egész életükben abból a keresetböl vittek asztalukra kenyeret (persze az asztalukat befoglaló házukat is abból tartották fenn) hogy másokról véleményt mondtak. Tehát százszor profibbak, „hitelesebbek” a szavai bárminemü általam generált okoskodásnál.
És milyen találóan illesztetted hozzá az általam „jó nagyra becsült” amerikából szurkoló véleményvezér egyik kirohanását – mert mindjárt alkalom lett neki teletölteni „érdekfeszítö” szenzációs” tartalmakkal a szócsövét – amellyel a stadionon kivülröl ordítja tele a légteret.
dehát ilyen ez a mai, modern kor világa – ahol a sorban legutolsó „primitiv, falusi” egyedhez eljutnak a hirek valamilyen formában – A KÜLÖNFÉLE HÁLÓSZOBAI TITKOK, AZ ÖSSZEESKÜVÉSEK ÉS A VELÜKJÁRÓ PLETYKÁK DOMINÁLJÁK AZ ÉLETÜNKET.
Régen valamikor csak a szükkörü felsö elitrétegen belül maradtak (lásd pl. Richeilo biboros, Raszputyin) de ugyanigy az „elvtársaknál” sem volt ez másképp.
Vagyis amikor a hirek még nem voltak ilyen mértékben publikusak a közember sokszor csak a saját börén csak annyit érzett meg belöle, hogy hirtelenjében másik uradalom felé kellett adóznia – persze azért nem ritkán háborus konfliktus lett belöle. – MINT MOST IS (EGYRE GYAKRABBAN)
AZ URADALOMBA UGYANUGY BELEÉRTENDÖ AZ ELVTÁRSAK KÖZÖTTI URALKODÓ-VÁLTÁS. NINCS KÜLÖNBSÉG.
Ezért nem reagálnék a szerzö véleményére, mert minek?
Már csak azért is, mert nagyon sok régi barátom (velem egymást kölcsönösen tisztelök) bizony követi az irányvonalát mint vélemény vezérfonalat – ki ezért, ki azért.
Amugy meg minden emberi megnyilvánulás esendö – csak vannak akik elismerik, vannak akik tagadják. Ez utóbbiakra lett kitalálva a „gögös” szó – a gögösök között vannak sokan, akik „magas” karriert futnak be – ez nyilvánvalóan részeggé is teszi ezen egyedeket – akikkel hiába bármi vita.
Amugy tetszik az eset ami megtörtént, na nem az alapeset, a pedofil tett, hanem a bili kiborulása. Továbbá a kezelés további módjai, ami valóban elinditott egy „tisztitási” folyamatot. Még az is beletartozik, hogy a társadalom – kivéve néhány eszelös vakbuzgó pértmunkást, szélsöséges hivöt – bizony eléggé össze tudott zárni az erkölcsi megitélésben.
Tetszett a gyurcsány emberünk teljes megalázása is – vagyis ahogy kimutatta a foga fehérét az ATV-s riportban.
Ezekután tényleg csak a valódi vakok (és vakbuzgó pártmunkások) akik kiállhatnak melette és annál aljasabb felesége mellett. – Persze nyilván vannak sokan, akiknek a létérdeke – ezek nyomatják majd tovább és úszitják majd teljes erejükkel és lelkükkel a szerencsétlen kevés követöjüket.
Amig ez a gazember dominálja a baloldalt, addig a zorbán hatalmon marad – mert van akire mutogathat, van aki ellenében pozicióját megörizheti – „AZ INKÁBB ORBÁN, MINT GYURCSÁNY” effektus müködik.
A gengszterváltás idején kb 800.000 párt-tagot számlált az ország. Van még elég sok érdekelt, és mégtöbb olyan aki csak szégyenli bevallani a tévedését (mármint saját magának, mert a világ normálisabb egyáltalán nem kiváncsi rá, hogy ki miért volt az)
Ennek a kettönek a hatalmi harcában nincs senki aki jelentös (kormányképes párttá) fejlödhetne, mert ez a kettö mint két malomkö, már a kezdeteknél bedarál minden normális kezdeményezést.
A zorbán már rég kinyiffanthatta volna a gyurcsányt, de nyilván legjobban neki van rá szüksége – ezért tud ártani az országnak, százszor, ezerszer jobban mint elsö látásra látszik.
Maximum egy két szélsöséges tud ideig-óráig kisebb csoportokat megnyerni támogatónak. De kinek kellene a Toroczkai mint körmányfö, belegondoltál már? Igazi názista, aki ugyan kimoderálódott, de a valója? Aztán az a listázó, aki ujra hallatja a hangját!
Persze akár lehetnének néhányan szélsöségesek is a parlamentben, jobbról is, balról is, mert attól lesz igazi parlament, hogy minden vélemény képviselve van.
10:32 de.
Schiffer Andrást kell megválasztani Magyarország uj elnokenek!!!
10:41 de.
Hagyom felre a gyeremek-molesztalok esetet, de a „koztarsasagi elnok”-seget mindeg kerdore veszem, MERT a KOZTARSASAGI ALLAMFORMAkban nem letezik „Koztarsasagi elnok”, egyszeruen mert az azon esetben az urlakodo csaszart vagy kiralyt helyetesiti.
Masik alapon pedig hogy mi a fene celja vagy erdeke lehetne a KOZTARSASAGI ELNOK letenek, hiszen csupan csak nevbeli pozicio az, s miert szorni a dolgozo adofizetok penzet ertelmetlenul????
10:56 de.
Succubus Lilith
2024 február 12
8:22 du.
Figyi Rodeo vagy akárki is vagy :
(Mindegy hogy ki vagy, mert NÉVTELEN SENKI vagy.
Ugyanis semmit nem tudunk rólad, csak annyit hogy időnként más és más névvel rontod itt a levegőt.Vagyis súlytalan kis szófosó vagy csupán.)
Baromira tévedsz ha azt képzeled hogy fikarcnyit is érdekelnek a hazudozásaid, amiket nekem addresszálsz.
Ezek csak afféle mocskos náci trükkök. Ennyi telik ki a magatokfajtájúaktól. Folytasd kicsi patkány… ))))))))))
11:07 de.
warrior
2024 február 13
1:45 de.
Hehehe..TE az ” Index”-re hivatkozol, mint „hírforrás”-ra ?
Hát ecsém..ilyen alapon akár a szemetesvederből is csemegézheted a rothadt gyümölcsöket…
https://media1.hu/2024/02/13/megint-trukkozesen-ertek-az-indexet/
11:21 de.
Mivel minden mas cikkek lezarva vannak, kenytelen vagyok itten reagalni nehanyakra.
lili;
A „revolucio” az eppen az ellenkezojet jelenti, a visszafele-valo-folyamatot.
S a bankok nem csak a kamatokon jovedelmeznek, hanem mindenert valami osszeget fizetetnek meg.
S hogy minden-sarkon van bank az teged elosit, hogy nem kell utaznod a felvaroson at.
karikas;
Nem, nem „vasaroltak fel” az ocska temrketlen es elmaradt lerobbant uzemeket, hanem inkabb mondhato hogy megkonyorultek a szerencsetlen lakossagon es penzt nyujtottak remleve hogy talan lehetne valaki aki hajlando es kepes dolgozni, teremelni es ujjaleszteni a tarsdalmat.
Azert van ma ottan 4+ millionak kocsija es az elelmiszerek 30%-a a szemetbe megy.
A te magasztalt es dicsoseges rendszeredben sorban altunk jeggyel kenyerert.
Azt magasztalaod maig is?????
Miert nem elsz ottan ahol az leheto???????
Nem vagy kepes belatni hogy allitasaiddal onmagadat hazuttolod meg???????????????????????????????????
11:23 de.
Ugyan Orsós Elemérhez szólt irásom valahogy kimaradt,
pedig semmilyen idegen, se „jobboldalról” se „baloldalról” vett anyagot bele nem illesztettem
Igaz irtam, hogy nem kivántam eredetileg beleavatkozni a jelenlegi történesekbe, de az Elemér által idézett cikk kapcsán irtam pár szót, amelyben üdvözöltem a megindult tisztulási folyamatot.
Amelyben persze, mintahogy évekkel ezelött nagyon sokszor leirtam, egyetlen üdvözitö dolognak azt tartanám – mint alapvetö politikai megtisztulási folyamatot, – ha a jelenlegi magyar politikai szinpadról mindkét egymással harcoló maffiavezér elhuzna a Fönökükhoz, és hogy ne unatkozzanak; vinnék egymást magukkal. Ott, a tisztitó tüzben folytathatnák kedvükre és végre, az ország is fellélegezhetne.
Na de hagyjuk az álmokat, csak egy kiegészítés a témához, amiben az alábbi video szerzöjével nagyon egyetértek …
egy kis kór-körkép arról, hogy hogyan mükszenek a dolgok a NER-ben – PERSZE HA AZ ISTENEK IS MEGENGEDIK
https://www.youtube.com/watch?v=2XNA2f-V9b8
11:27 de.
LILI;
Igen, tagadhatalanul minden a DNA-ben van es volt rejtve a kezdettol, ami valtoztathatatlan meg genom-operecioval sem, de vajon mi tehette volna azt lehetove, az allitolagos semmi a semmi alatal???????????????????
Feled el az „elmeleteket” de mi lehetne a tagadhatatlan VALOSAG????????
11:29 de.
Elemér!
(és mások)
Ha az jelenik meg, hogy a feltöltö nem engedélyezi a videó, csak rá kell kattintani a „megtekintés a YouTube-n”, ahol már lejátszható
Mert a feltöltö csak azt nem engedélyezte hogy más platformon, mint például az itteni WorldPressz által üzemeltetett platformon lejátszható legyen.
11:39 de.
Az Orban altal valasztott „koztarsasagi elnok-no” aki jovahagyja a gyermek-molesztalst is.
S az itteni hozzaszollok (K/L/R troyka) erossen gyulolik meg a kozvetlen-demokracia emliteset is.
11:44 de.
LILI;
Semmi diploma, sem barmi nyelvtudas nem jogosit senkit az erkolcstelenseg jovahagyasara, az csupan az egyen characteren fugg!!!!!!!!
S politikai reszrehajlas az egyeni-erdekeben tagadhatatlanul azt bizonyitja!!!!
11:59 de.
Orsós Elemér
2024 február 12
2:58 de.
Ciki mi?
Nem tudod a
sületlenségeidet nyomatni
az Amerikai Népszaván …Hja komám
nem minden oldal-tulaj nézi el az árvalányhajkodást.
12:20 du.
nabammeg mit találtam, tök jó..pont passzol ide :
https://www.youtube.com/watch?v=Sx2skZ7sPWU
1:30 du.
Succubus Lilith
2024 február 12
8:22 du.
Én még arra is emlékszem, amikor szakszerően leírta, hogy hogyan kell(sic!) egy haláltáboros halott koponyájából az aranyfogat harapófogóval kitépni! Előkeressem és visszaidézzem??? Hát nem, ennyire náci még én sem vagyok! Abban viszont maximálisan igazat adok neki, hogy „nem megbuktak, hanem le lett szólva” nekik, mert jópár komoly -és nem büfészakos- diplomával ennyire hülyék nem lehetnek! Mellesleg azt sem csodálom, hogy időnként -a változatosság kedvéért- „gügyögős(traktoros, szinházi performanszos, borkóstolós és miegyebes)” cikkeket is be kell rakni, mert az értelmes felnőtt embereknek való valóság alapú anomáliákról szólókat rögtön lenácizzák! 😀
2:02 du.
warrior
2024 február 13
1:45 de.
„Ha olvasható volt….és a tanácsadói testület sem jelzett kifogást.”
Na ez itt az egy millió dolláros kérdés, hogy MIÉRT NEM, mert leszóltak? Honnan és kik? Sajnos valami nagyon nem kerek itt!
8:01 du.
Succubus Lilith
2024 február 12
8:47 du.
a már bezáródott cikkben elkövetett nyakatekert nyelvficamodra!
szóval kapitalizmus helyett bevezetted a kryonizmust!
minden, azaz bármilyen társadalomnak polgárai vannak, még akkor is, ha egyesek rebszolgák, mások oligarcsák, megint mások királyok és így tovább, és mielőtt elfelejtem a hektóliterszámra magamba töltött alkoholos italok miatt és vannak guruk, mint Succubus Lillith!
tehát az a társadalmi berendezkedés amelyben nem létezik: korrupció, az államgépezet a népért dolgozik, és tudományokat oktatnak {nem AI-t mivel Californyában az elmúlt napokban bevágott a nihil a sofőr nélküli elektronyos autók akkora dugókat csináltak, hogy városok leálltak, az eccségsugarú álompolgár meg felgyújtott néhányat ezekből hogy tűzijáták is legyen}
szóval ahol mindez megvalósúl amiről te itt merengessz, az semmi más mint a szocializmus fejlett formája, amiről Marx is írt sok mindent de Platón is és sok mindenki más is, Rousseau is az Ermenonville-i virányban
ez ilyen eccerűke meg etimológiailag helyes meg bűbájos!
asszem neked innod kellene valami jófajtát, mert az elhagyása ilyen zavarokat okoz nálad, és az olyan zsenánt
4:17 de.
G e y z a
02.12.1:52
))) 😀 😀 😀 😀 😀 (((
4:22 de.
Geyza
12.5:55
Amit „der Führer” óhajt, mi több, megparancsol nekik…
5:12 de.
`
Fogadatlan prókátorok!
Szépítgethetitek, de szidhatjátok az igazmondókat,
azonban a cikk fő igazsága mégis az. á l s z e n t
„püspök – volt FidSS ’emberminiszter’- sugalmazása”
a Vezér-Führer testvére, Orbán Győző haverjának a
felmentésére, aki ingyen(?)szállított gyerekgladiátor
utánpótlást a NIKÉ bírkózó csapatába, de biztosított
állandó szintén edzőpartnereket a Felcsúti Puskás-
Akadémia*fűtött gyepszőnyegére is a bicskei Intézetben
nevelt fiúgondozottak közül…
5:16 de.
*
A Puskás Akadémia vezérigazgatója Mészáros Lőrinc.
– A NIKÉ birkózók edzője és szakosztályvezetője ifj.Orbán Győző.
5:38 de.
Szubkubbuss
Lillith
12.8:22
Geyza a sakk hierarchiába helyezte a két „sakkparasztlányt”, nempedig az általános társadalmi felállás szerint.
Ugyanakkor mélyen igaza van abban, hogy sem Novák, sem pedig Varga magas beosztásuk dacára sem voltak a maguk urai. Minden lépésüket -igy a kegyelmi jog gyakorlását is- a párthierarchia, a párt-miniszterelnök akarata határozott meg.
Ne játszd itt az értetlen avisztokzatát! Hisz’ ha Geyza mondjuk két sakk-futárlányt írt volna az is kellően és igaz-mód’ degradálta volna ennek két női . b á b u n a k . a jelentőségét, mint álamelnököt és igazságügy minisztert, akik megfelelő végzettségük ellenére sem, erejüket illetően akkor sem lehettek döntőképes tényezők Orbán mellett… !
7:18 de.
Orsos Elemér
nem tudom, halottad-e ezt?
Ha nem, akkor hallgasd, HA ISTEN IS UGY AKARJA
https://www.youtube.com/watch?v=IuIoB–Al-I
8:30 de.
ORSÓS ELEMÉR
Még egy fontos dolog, az elnök közvetlen vásztásáról ha Isten még ezt is megengedi, akkor nálamnál összefogottabban hangzik el az, ami miatt mindaz ami az országban 1990-töl mint szabadrablás megtörténhetett, pont itt a magyarázat:
A kerekasztal arról szólt, hogy a rablás szabad mindenkire, vagyis a kormányzásra várók nem akartak se hatalmi megosztást egy választott elnökkel, se nem akartak uj alkotmányt, ami bevezetett volna egy valódi liberális demokráciát.
Vagyis nem az orbán autokrata, hanem a magyar rendszer mai napig sztálinista!!!
https://www.youtube.com/watch?v=vWI4KMLXKC8
10:21 de.
Succubus Lilith
2024 február 12
8:22 du.
Idézlek:
„Jaj, most jot rohogtem a pufajkas, tanulatlan, Geyza nev alatt iro hajdani verolegeny hozzaszolasan.
Nincs is izgalmasabb annal, mint amikor egy ilyen egyen ‘sakkparaszt leany-nak’ hiv olyan not, akinek minimum 2 egyetemi diplomaja van es 7 nyelven beszel.”
Annál nagyobb szégyen
a nőre nézve, hogy jogi végzettsége
és a hétnyelvenbeszélése dacára pedókat menteget.
Meglehet olyan országok nyelvén ( például Afganisztán) szocializálódott,ahol a jogrend szerves része a 13 éves leánygyermekek erőszakos férjhezadása ?
10:34 de.
BENDEGUZ
2024 február 13
11:21 de.
igy van minden, az utolsó szavadig.
10:47 de.
NamármegintmittaláltamHEHEHEHE
https://www.youtube.com/watch?v=xzkGZJxJB3c
10:59 de.
BENDEGUZ
2024 február 13
11:21 de.
Igazad van, rosszul irtam, nem vásároltak fel semmit; EINSTANDOLTAK!!! …
Az országot is, rögtön a NATÓ-ba kényszeritették
1:47 du.
Geyza
2024 február 13
11:59 de.
1. Az Amerikai Népszavára csak mulatni járok, Istem ments, hogy abban a -némethsanyizásnak és obánozásnak álcázott- magasröptű magyargyalázásban még véletlenül is részt vegyek!!! El is ásnám magam, ha valami tudatkiesés miatt véletlenül arra vetemednék!!!
2. Nem „árvalányhajlandozni”, hanem turulzáptojásszaglandózni szoktam, azt is csak a magyarországi undorral itt senyvedő, de mégis elkotródni képtelen, magyarul beszélő gyüttmentek kedvéért és szigorúan idézőjelben!!!
2:43 du.
Orsós Elemér
2024 február 14
1:47 du.
Még majd kiderül hogy te csak egy ártatlan betévedt szűzleányka vagy a napi politika kuplerájában
2:46 du.
Dubois
2024 február 14
4:22 de.
ki a fogadatlan prókátor itt? Maximum temagad!
Viszont az csodaszép, amikor egy igazi „militáns” (pártharcos) hithü sztálinista (vagy inkább trockista?) lefasisztáz csipöböl bárkit, aki nem ajnározza a diktátorokat.
Vezéred neked van, jóasszony, viszont ugyahogy az általad gyalázott uraknak nincs, nekem mégkevésbé.
Amikor 1989-90-ben a közvetlen elnökválasztást akarta az utca népe, és egy új szabad(liberális) alkotmányt – a te vezéreid a zorbánnal teljes egyetértésben és nagy szerelemben elutasitották. (mert neked vannak a doktrinátoraid, nem nekem)
Nyilván, mert nem akartak semmiféle kontroll-hatalmi tényezöt, és az akkori sztálinista alkotmánynál jobb nem is létezhetett volna arra, hogy az összes mocskos pártitkár, munkásör és egyéb sz@arjankók hatalmának átmentésére szolgáljon.
Hiába voltunk sokan akik ugyan ágáltunk mellette hogy népszavazás által megerösitett demokratikus, liberális alkotmányt hozzon létre egy alkotmányozó nemzetgyülés, amely eltöröl mindenféle diktatórikus jogszabályt, és megakadályozza hogy a jövöben bármilyen csoport, pártforma magához ragadhassa a hatalmat direkt módon.
és kontroll hatalomként az elnököt is direkt módon válaszhassák meg.
Na de a te elvtársuraid, vezéreid nyilvánhogy ezt simán félresöpörték.
És most te jössz álszentség cimü hadovával? Ilyen geyza féle trágár fajankókkal náciztok, fasisztáztok?
Már akkor tudvavaló volt, a napnál világosabb mindenki számára, hogy az orbán egy tróger, akinek az édesjóapucija egy trágar falusi partitkár (falvakban ez a fajta életek és halál urai voltak, mint döbrögi) És ennek rádásul Horváth István belugyész, MSZMP-KB titkár volt a haverja.
Az ország javait nyiltan osztogatták szét egymást közt, a zorbán kezdte mindjárt azzal hogy eladta a pártszékházat. De jutott mindenkinek böven a javakból a kezdetekben, aztán mint természetes lassan elfogyott.
És most neked van képed álszentet játszani? Az egykori MSZMP kádereit és a rajtunk csüngött parazitákat hasonlitgatni orbánnal?? EGY AKOLBÓL, EGY BRANCSBÓL VALÓK MIND – ugylátszik te sem vagy kivétel.
Az pedig aztán még nyilvánvalóbb, hogy a fenti tények amelyeket idehordtál, sem most lettek hirtelen köztudottak sem a csuti stadionjáról, sem a bicskei gyerekotthonról.
Most jössz elö vele? Persze mert most érdekes politikailag elövezetni, mi?
Hogy azelött hogy perverzkedtek az érintettek, nem számitott ….
Na de nem lehet aljasabbnak lenni annál, hogy ezeket itt fent felsorolva az utca egyszerü embereit mocskolod, mint az O. Elemér és mások…
Nincs neked semmi szégyenérzeted? mi lenne ha a pofájába kellene nézni az illetönek? Ténylegesen a való életben, szemtöl szembe? Szégyen és gyalázat – ezért bujdokoltok mind álarcok mögé, a kerités mögül vicsorogtok kifelé… (az éj leple alatt meg bemószeroljátok akiknek nem tetszik a pofája, vagy mert gyáván féltek töle)
A lényeg, hogy a rendszer autoriter (totalitárius). Pontosan két fö okból:
1. mert ugyanaz az országgyülés nevezi ki az államföt, mint amelyik a kormányföt;
2. Mert az alkotmány az az egykori sztálinista alkotmány, amely lehetövé tette, hogy az orbán egy éjszaka alatt átirhassa azt az alkotmánynak nevezett doktrina-rendszert, amelyet egykor hasonló módon szültek meg Rákosiék.
Akár olvasod akárnem mindegy, de az utóbbi esetben annál inkább igaz amit leirtam
PERSZE HA ISTEN IS UGY AKARJA!
2:50 du.
gabriel
2024 február 14
10:59 de.
idézlek:
„Az országot is, rögtön a NATÓ-ba kényszeritették”
Hülye vagy te öreg, csak nem forogsz.
A NATO-ba nem akartak minket fel venni. Peg akkoriban erőnek erejével nyomultunk volna befele, mert elkezdtek fenyegetőzni a ruszkik. Udvariasan hárítottak minket.
Hogy aztán mégis miért vettek be minket nagy hirtelen, akár el is mondhatnám de egy ilyen büdösnáci kedvéért mint te, nem fogom koptatni az ujjaimat ugye megérted . Ha nem az se baj.Egyre megy….nulla vagy.
2:53 du.
Chris
Miért folytathatja itt
ez a Gabriel a hazudozásait????
Azt mondtad hogy kivágod innen mert csak
a hazugság dől belőle.Aztán mégis itt van.
És pofátlanul hazudozik tovább.
5:29 du.
málnaszőr
2024 február 14
5:38 de.
Ugyan hagyd el…hát látod hogy
ez a Rodeo -mégha női név alatt is elménckedik itt- ,
csak egy csökött agyú buta troll.
Még az egyszerű hasonlatot,
vagy átvitt értelmet sem
képes megérteni.
Azt írja , idézem :
” Jaj, most jot rohogtem a pufajkas, tanulatlan, Geyza nev alatt iro hajdani verolegeny hozzaszolasan.”
Ilyen kiszólást
leginkább csak a földgyalu
értelmi képességeivel rendelkező
Boda Marcsitól láttunk utoljára heheheheheheeehehe
6:43 du.
Geyza
2024 február 14
2:50 du.
Mert nem volt érvényes sem a NATO, sem az EU népszavazás a küszöb alatti részvétel miatt(lásd gugli), akkor szerinted mégis hogyan léptünk halkan beléjük? Hamisan dalolva vagy palánkon átba…dobva? Mellesleg Geyzuka, azért akarod ovóbácsival kirugatni, mert nem tudod megcáfolni a „hazudós” Gabikát és a „hiteltelen” guglit?
7:12 du.
„Ha valamit alkotmányba kéne foglalni akkor az az lenne, hogy ne lehessen magas állami pozícióba kinevezni olyan embereket, akik nem rendelkeznek szabad akarattal, nem hozhatnak szuverén döntéseket”
Ez jó nagy baromság, a köztársasági elnöknek, nem a saját szuverén akaratát kell érvényesítenie, mert akkor diktátor, hanem csakis az ország érdekeit saját magánvéleményétől és karrierjétől elvonatkoztatva! Erre azonban CSAK reprezentációs szerepe miatt még lehetősége sincs, tehát ilyen felttételekkel a közvetlen válaszhatósága sem jelentene előre lépést!
8:34 du.
gabriel
2024 február 14
10:59 de.
a mai demokráciáknak sok minden mellett de ez alapvetően nem tetszik és ezért szobrokat, és jelképeket rombolnak és könyveket égetnek, és az az egyetlen dolog,
az a k..va Sztálin előbb ért Berlinbe mint mi, és mindezt mai napig veletek akarják megfizettetni, a teutonok csörgetik a rozsdás nótung markolatán a csörgőt, és itt tőlem délre véresre dumálják hogy az mégsem lehet, hogy a Csájna most már a szatelliteket igazgattya le a pályáról fel a pályára és a Pentagonban hideglelést kap aki tuggya, hogy „azok” a silók üresek!
egyébként jól vagytok?
9:30 de.
Orsós Elemér
2024 február 14
6:43 du.
Ne nevettesd ki magadat
A Google-ba beírsz valamit,
ami hazai politikai kérdés, leginkább
csak a hazai gigantikus hazugsággyár több millió
bejegyzése fog feljönni..Ellenben én annak idején figyelemmel kísértem a fejleményeket az akkor még VALÓBAN MTV1-Híradókban.
Még akkortájt nem működött a monstre internetes agymosás,
aminek ez a patkány Gabriel az egyik működtetője,
te pedig szépapám az egyik „áldozata” vagy.
Okoskodjál tovább.Az való neked.
2:13 du.
Geyza
2024 február 14
2:50 du.
Ugy látszik akkor tájt folyamatosan részeg voltál, nemcsak idönként
el nem birom képzelni hogy sikerült közben az alkétrészeket az egyik kliens TV-jéböl kiforrasztgatni és a másikéba meg bele … hmmm
És TE nem hazudsz, nem kell itt bizonygatnod, hisz nagyon is igazabb az igaznál hogy ilyen seggrészegen folyamatosan ott csüngtél a pufalykás elvtársak doktrináin akkor is ugyanugy mint ahogy ma is ….
Igyál csak és dalolj … és ocsárolj, mószerolj
2:06 de.
Ródeo11 2024 február 13 8:01 du.
“szóval ahol mindez megvalósúl amiről te itt merengessz, az semmi más mint a szocializmus fejlett formája, amiről Marx is írt sok mindent de Platón is és sok mindenki más is, Rousseau is az Ermenonville-i virányban”
Ahaaaaaaaa, tehat pont a cuculizmus, ahol az allami hivatalok atlathatosaga egyenlo a 20 meter vastag betonfal atlathatosagaval, ahogy az ujsagirot agyonverik, ha egyaltalan talal olyan hulye szerkesztot, aki betenne az ujsagba a leleplezo cikket, ahol a tolvaj elvtarsakat erdemeik elismerese mellett magasabb allasba teszik… es sorolhatnam.
De minek sorolnam, tudom hogy a rozsaszinu felhok folott kecsesen siklo hofeher Trabantban, amiben te toltotted az idodet “Magyarorszagon” minden tokeletes volt. Nyoma se volt korrupcionak, ugye?
Ez persze koltoi kerdes. Az is, hogy az 1000 rubeles fizetesukbol hogyan tudtak egyes szovjet elvtarsak tobb milliard dollart megsporolni 20-40 ev alatt? Vagy eppen beszelhetnenk azokrol a bizonyos magyar, lengyel, bolgar … stb… elvtarsakrol.
.
Dubois 2024 február 14 5:12 de.
““ az. á l s z e n t „püspök – volt FidSS ’emberminiszter’- sugalmazása” a Vezér-Führer testvére, Orbán Győző haverjának a felmentésére, aki ingyen(?)szállított gyerekgladiátor utánpótlást a NIKÉ bírkózó csapatába, de biztosított állandó szintén edzőpartnereket a Felcsúti Puskás- Akadémia*fűtött gyepszőnyegére is a bicskei Intézetben nevelt fiúgondozottak közül… ””
En is kedvelem a konspiracios elmeleteket, de ezt toled mar a dilihazban sem hinnek el.
2:07 de.
Geyza 2024 február 13 10:56 de.
“Folytasd kicsi patkány… ))))))))))”
Latom, biztatgatnod kell magadat.
Geyza 2024 február 13 11:59 de.
“Ciki mi? Nem tudod a sületlenségeidet nyomatni az Amerikai Népszaván … Hja komám nem minden oldal-tulaj nézi el az árvalányhajkodást.”
Van egy olyan gyanum, hogy Elemer nem surun olvasgat az amerikai nepszavanak hivott blog-ot, ami ma mar sikeresen lekuzdotte magat a ‘szennylap’ allapotbol az ‘elmezavarosak klubja’-va, amit termeszetesen egeszseges ember meg sem nez.
Geyza 2024 február 14 10:21 de.
“Annál nagyobb szégyen a nőre nézve, hogy jogi végzettsége és a hétnyelvenbeszélése dacára pedókat menteget.”
Probald ki egyszer, meg fogod latni mennyire izgalmas az, amikor valaki nem a 4 eves gyerekek szintjen vadaskodik, hanem mielott hozzaszolna a temahoz tudakozodik is arrol!
2:08 de.
Gabriel 2024 február 14 2:46 du.
“Nyilván, mert nem akartak semmiféle kontroll-hatalmi tényezöt…”
Hogy oszinte legyek, ezen nem is csodalkozom. A ‘hatalmi agak szetvalasztasa’ az esetek messze tobbsegeben amugy is csak szemfenyvesztes olyan hulyek szamara, akik komolyan el is hiszik, hogy a demokracia letezhet, sot letezik is. Es pont ettol mukodik jol a (nemletezo) demokracia. De a gyakorlatban ugyanazok valasszak a birokat, akik valasszak a vezeto politikusokat, azaz a hatterhatalom. Es hogy biro lehessen ott, eloszor be kell bizonyitsa, hogy elegge korrupt, mert akkor zsarolhato is.
Tobbnyire persze epp ezert nem latsz semmi problemat, a birok es az allam vezetese baromi jo egyetertesben vannak egymassal. Igazi szerelem!
De jojjon csak egy olyan elnok, vagy miniszterelnok, amelyiknek fontos a nepe, hazaja, vallasa, csaladja es nem koveti a globalista iranyvonalat! Emlexel Trump-ra? “Egy biro Alabamaban nem ertett vele egyet”, aztan “Egy biro Hawaii-ban nem ertett vele egyet”… es igy tovabb. Ott gancsoltak minden jogos ok nelkul, ahol csak birtak.
Ugyanez megy Izraelben is, csak ott meg rosszabb a helyzet, mert a legfelsobb birosag tagjai sajat maguk valasztjak meg az uj tagot, amikor valamelyik mumia visszaadja lelket az ordognek. No es termeszetesen az osszes biro cuculistat, komcsit vagy liberalist jatszik, mikozben a szokasost szolgaljak. De az nem Izrael es nepe. Inkabb azon vannak, hogy megfurjanak mindent, amit egy normalis izraeli kormany szeretne csinalni.
Na, erre jo a hatalmi agak szetvalasztasa.
2:08 de.
Orsós Elemér 2024 február 12 1:03 du.
“A pedánsan preciz video készítő minden magánvéleményével egyetértek, azonban azokkal a hozzászólókkal abszolute nem, akik Novák Katalint azzal próbálják mentegetni, hogy „megvezették”, „megvezethették”, mert az nem felmentő, hanem súlyosbító körülmény…”
Igen, es epp ezert mondott le. Azt nehez elkepzelni, hogy az allamelnok mind az osszes 65 irathegyet elejetol a vegeig alaposan figyelve vegigolvassa. Nyilvan vannak kollegai, akikben megbizik.
Mellesleg a mar hazi orizetben levo hapsikam tagadja a bunosseget, es amilyenek ma a birosagok, lehet, hogy valoban artatlan. Ennelfogva a 9 honap haziorizet megszuntetese lehet, hogy jogos is volt.
Orsós Elemér 2024 február 13 1:30 du.
“Én még arra is emlékszem, amikor szakszerően leírta, hogy hogyan kell(sic!) egy haláltáboros halott koponyájából az aranyfogat harapófogóval kitépni! Előkeressem és visszaidézzem???”
Ha nem banod… Az elmebaj mindig is erdekelt, pedig nem vagyok meg egy egyszeru pszihologus sem.
Orsós Elemér 2024 február 14 6:43 du.
“… akkor szerinted mégis hogyan léptünk halkan beléjük? Hamisan dalolva vagy palánkon átba…dobva?”
Termeszetesen. Minden magyar felvett egy maszkot 10 percig, amig a NATO-ek arra neztek
“ Mellesleg Geyzuka, azért akarod ovóbácsival kirugatni…”
Nem aze’. Geyza megmaradt annak, ami volt 40-50 evvel ezelott: Agressziv komcsi, aki ha nem tudja agyonverni sajat maga, akkor besugja.
3:56 de.
Geyza
2024 február 15
9:30 de.
?? vita a vitáról?? = demokrácia, a gúgliban minden benne van, amit beletesznek!
6:54 de.
https://www.youtube.com/watch?v=EC8fBgWzQns
6:55 de.
warrior
2024 február 13
1:45 de.
Idézlek :
„Magyar idő szerint ma reggel
az index részletet közölt a Sándor-palota kommunikációs Igazgatósága közleményéből, ami szerint:…stb..”
Aszondja az írás : ” Kommunikációs Igazgatóság”…hááát…nagyon szép titulus, komolyan, mértékadóan hangzik. Ez kell komám a sok agymosottnak…Kommunikációs Igazgatóság..hehehehe…Igazgatóság….. ))))
Van olyan jó mint például a „Családvédelmi Akcióterv” hogy csak egyet idézzek a Gazda elmúlt évek-beli agyszüleményeiből.
Más, komoly országokban ezt úgy szokták mondani hogy pl.a „Fehér Ház sajtó-szóvivője”…de nem.Nekünk ide „Igazgatóság” kell. Kitudja hányszáz miillióért. Vagy milliárdért.
1:33 du.
gabriel
2024 február 15
2:13 du.
Nagyon vergődsz öreg…úgy is mondhatnám izzadságszagú a bröftyentésed…Így le fogja csökkenteni az apanázsodat a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatósága.
Hát kell az neked te szerencsétlen munkanélküli külhonba szakad lumpenproli ?
1:35 du.
Ródeo11
2024 február 16
3:56 de.
Hja..minden szar.Amit beletesztek.
1:36 du.
Succubus Lilith
2024 február 16
2:07 de.
TE most Orsós-kollega prókátora lettél ?
Szegény Elemér…. ))))))))))))))))))))))))))
2:34 du.
Bravó Geyza! 👍👍😎👍👍
9:04 du.
SzundiMandi
2024 február 16
2:34 du.
És én még azt hittem valamikor a kezdetekben rólad, hogy egy kulturált lény vagy …
De lassanként lehullanak az álarcok
Ezért van orbán-kormány és még marad is jó sokáig – vagy valami hozzá hasonló
mert inkább a maffiózók legyenek hatalmon, mint a gögös és álnok széplelkek, akik olyanok mint a meszelt sirok; kivülröl minden szép fehér de a bensejében minden büzös és rohadt, a szép beszédeik a valóságban semmi más, mint lelki és szellemi terror.
9:39 du.
Sajat irasomat kiegeszitendo, mert epp a legfontgosabbat hagytam ki belole:
Succubus Lilith 2024 február 16 2:08 de.
“De jojjon csak egy olyan elnok, vagy miniszterelnok, amelyiknek fontos a nepe, hazaja, vallasa, csaladja es nem koveti a globalista iranyvonalat! … Na, erre jo a hatalmi agak szetvalasztasa.”
Tehat ilyen esetekben mindenhol az tortenik, hogy a masik hatalmi ag(ak) egyszeruen semmibe veszi(k) a ‘demokratikusan’ (mondjuk ugy; tobbseg altal) megvalasztott part kormanyat, azaz a nep akaratat, es pofatlanul azt csinalnak ami tetszik nekik, azaz ami tetszik a tartotisztjuknek.
Es szerintuk – es meg sok mas 6okor szerint – ettol (a hatalmi agak szetvalasztasatol) democracia a democracia. Ami ugye ‘nepuralom’. Egy ‘senki altal meg nem valasztott’ banda uralkodik a nep altal megvalasztott kormanyon.
.
Geyza 2024 február 16 6:54 de.
Ez szerinted humoros volt?
.
SzundiMandi 2024 február 16 2:34 du.
“Bravó Geyza! 👍👍😎👍👍”
Ojve… Szerinted volt miert gratulalni a Geyzanak a fenti hozzaszolasaiert? Ki tudnad fejteni, hogy azert gratulaltal, mert nem talal megsemmit sem a google-on, vagy azert mert feltett egy unalomgerjeszto videot, amitol sirnia kell minden normalis embernek, vagy talan az tetszett, hogy sikerult neki vegre irnia egy epkezlab mondatot? Igaz csak 2 szobol all.
4:37 de.
Succubus Lilith
2024 február 16
2:06 de.
az a te cuculuzmuszod! a többi, meg mezei poszáta az abszolút értékek számai nagyobbak, mert régebbtől folyamatosan lopnak, davosiak Kazohíniát akarnak csinálni és amíg te és a hasonszőrűek a szélmalmokkal harcolnak kilopják a seggük alól sámlit és mindaz a szilfid idill amit te képzelsz hol valósítható meg? de leginkább, hogyan?
ahol diktatúra van ott tiszták az uccák a többi meg sanfrancisco és newyorki metro patkánnyal és csótánnyal
mondd olyanról már hallottál, hogy tervezés? persze a viharos biliben ez nehézkes, bár megoldható
az etimológiai szótárad nagyon érdekes az a baja hogy rajtad kívül senki sem érti!
12:38 du.
Ródeo11
2024 február 17
4:37 de.
Le vagy maradva, a legeslegcivilizáltabb nyugat már rég Kazohinia, annak ellenére, hogy Szathmári Sándorról még nem is hallottak, pedig jóval megelőzte Orwellt, igaz Madách Falanszterét még Sanyi bácsi sem tudta! 😀
1:05 du.
BENDEGUZ
2024 február 13
10:41 de.
Ezzel a véleményeddel nagyon egyetértek!!!
4:42 du.
Orsós Elemér 2024 február 17 1:05 du.
„BENDEGUZ
Ezzel a véleményeddel nagyon egyetértek!!!”
Te is ugy latod, hogy a koztarsasagi elnok csupan egy extra hatalmi ag, aminek ugyan lenne hatalma beavatkozni, de nem avatkozik be, csak ha a tartotisztje odaszol neki?
5:54 du.
Mintha azt magyaraznak az elvtarsak es elvtarsnok, hogy a Novak Katalin nem magyarazta meg. Ebben a videoban viszont azt latom, hogy megmagyarazta:
https://twitter.com/KatalinNovak_HU
11:10 de.
Succubus Lilith
2024 február 17
4:42 du.
Persze, mert pártember, tehát nem független. Mondjuk egy igazi olyan lehetne, akit a nép közvetlenül válaszhatna és kizáró ok lenne a párt tagság vagy bizonyítható párt szimpátia, no meg egy kicsivel nagyobb hatalom sem ártana!
3:25 du.
Succubus Lilith
2024 február 17
4:42 du.
Szerintem meg legkévésbé hatalmi ág, mert még akkora lehetősége sincs, hogy legalább a parlamenti pártokat egymás nyilvános lejáratása helyett az ország úgyeinek intézésére kényszerítse vagy arra, hogy legalább a fontos törvények megszavazására hagyják ott a kedvetményes alkohol árú kantinjukat! Viszont reprezentálhat, de arra ezeddid esztétikailag kifogástalan kiválasztott még nem adatott! 😀
1:35 du.
karikas;
Lenyegeben az taagadhatatlan, habar nagyban maskent megy, barmennyire is gunyolodnal!!!!
Bizonyara orommel vetted a hireket, hogy Trump magarahagyja Europat Putinnal szemben alni.Hmmm?????
A Koztarsasagiak nem hajlandok tobb penzt szorni Ukrajna ugyeben, s Trump sikere maig is tagadhatalan, de majd meglatjuk November 5-en.
Az Europaiak nem hajlandok tenni semmit a sajat erdekeikben, 3/4 evszazada csak a US-t kiahsznalatak, de annak vege jon am, s egyedul alnak szemebe Putin terveinek vissza-allitani a volt Szoviet birodalmat. Az nagy lehetosget nyujt majd neked is a hatalamadat visszanyerni. Hmmmmm????
6:30 du.
Orsós Elemér 2024 február 18 11:10 de.
“Mondjuk egy igazi olyan lehetne, akit a nép közvetlenül válaszhatna és kizáró ok lenne a párt tagság vagy bizonyítható párt szimpátia, no meg egy kicsivel nagyobb hatalom sem ártana!”
A nagyobb hatalomban egyetertunk, de a nep valasztasa nem biztos, hogy jobb lenne, mint a parlament valasztasa. A legtobb ember valoszinu nem is ismerne az indulokat, azt meg lehet eleg jol palastolni, hogy merre huz a szivem…
Orsós Elemér 2024 február 18 3:25 du.
“Szerintem meg legkévésbé hatalmi ág, mert még akkora lehetősége sincs, hogy legalább a parlamenti pártokat egymás nyilvános lejáratása helyett az ország úgyeinek intézésére kényszerítse vagy arra, hogy legalább a fontos törvények megszavazására hagyják ott a kedvetményes alkohol árú kantinjukat!”
Ebben is egyetertunk. 😊
.
BENDEGUZ 2024 február 19 1:35 du.
“Bizonyara orommel vetted a hireket, hogy Trump magarahagyja Europat Putinnal szemben alni.Hmmm????? … Az Europaiak nem hajlandok tenni semmit a sajat erdekeikben, 3/4 evszazada csak a US-t kiahsznalatak, de annak vege jon am, s egyedul alnak szemebe Putin terveinek vissza-allitani a volt Szoviet birodalmat. Az nagy lehetosget nyujt majd neked is a hatalamadat visszanyerni. Hmmmmm????”
Kivaloan jatszod az idiotat! Szoktal irni regenyeket, vagy novellakat is?
7:50 du.
BENDEGUZ
2024 február 19
1:35 du.
Te vén hülye ügynök, jól festenél a Köcsöggel kézenfogva sétálva!
Azzal foglalkozzál hogy amerikai hogy pusztul meg, hamarosaan egy hajitófát se fog érni
Nem látod te fogatlan ügynök, hogy amerika nem sokára rosszabb lesz mexicónál, arra ügyelj!
Magyarországot meg ne vedd a mocskos szádra, nálunk a fogadatlan prókátorok fizetése sz@r
4:33 de.
BENDEGUZ
2024 február 19
1:35 du.
„Az Europaiak nem hajlandok tenni semmit a sajat erdekeikben, 3/4 evszazada csak a US-t kiahsznalatak”
😀 😀 😀 😀
Ezen egy hónapra valót röhögtem, még szerencse, hogy van itthon műkönnyem a fergeteges sírások utáni szem kiszáradás ellen! Te is 180 fokkal ülsz rossz irányban a lovadon, úgy mint Annalena Baerbock -aki szerintem megbukott geometriából, amikor úgy tudja, hogy a kör 720 fokos szöget zár be- mert nem 75 éve, hanem legalább 110 és nem az Európa, hanem az USA diktál nekik, mégpedig elég szemtelen és alamuszi arroganciával! Azonban Európa dollárral vagy bűnvádi mentességgel lekenyerezett csicskái még soha nem voltak ennyire beszari szófogadóak! Ja és mikor mertek egy yenki-orosz háborút saját területen is merészelni, mert ez nagyon hasonlít a szintén kihelyezett vietnámihoz, ahol leginkább a kiszemelt harcterület gazdája volt és lesz a tragikus vesztes?!
9:18 de.
BENDEGUZ
2024 február 19
1:35 du.
„”Bizonyara orommel vetted a hireket, hogy Trump magarahagyja Europat Putinnal szemben alni.Hmmm?????””
Európának SOHA, – ÉRTED TE ALJAS HÁBORUS ÚSZÍTÓ!? – SOHA NEM VOLT SZÜKSÉGE OROSZORSZÁGGAL SZEMBEN ÁLLNI A TÖRTÉNELEM FOLYAMÁN! Mert nem támadtak soha orosz hadak európára az elmult ezer évben, mióta létezik.
ELLENBEN FRANCIORSZÁGGAL, VAGY NÉMETORSZÁGGAL SZEMBEN IGEN, FOLYAMATOSAN AZ ELMULT EZER ÉVBEN!
Ez a kettö folyamatosan háborukat gerjesztett Európában – folyamatosan pusztitottak, öltek, de nemcsak szerte európában, hanem a nagyvilágban. (az angolszász nyomorultakról ne is beszéljünk)
Nektek ott Amerikában az oroszok geopolitikai ellenségetek az ázsiai térfélen, konkurrens gazdaság európában, nekünk itt a szomszédban soha nem volt! Az oroszok maguktól soha-soha nem fenyegették magyarország határait – mindazon ezer év alatt, amióta létezik a két ország.
AZÉRT VAN A HÁBORU, MERT A NÉMETEK ÉS AZ OROSZOK GAZDASÁGI SZÖVETSÉGE HA TOVÁBB ERÖSÖDIK, ATTÓL AMERIKA A PADLÓRA KERÜL, EURÓPA EGÉSZE TULSZÁRNYALTA VOLNA AZ USÁ-DAT, A FED OLIGARCHÁK A NÉMET-OROSZ OLIGARCHÁKKAL SZEMBEN MEHETTEK VOLNA ZABOT HEGYEZNI!
EZ A HÁBORU AZ USA HÁBORUJA OROSZORSZÁG ÉS EURÓPA ELLEN!!!
A bolond kossuth, aki nem magyar, hanem szlovák (tót) volt, 1949-ben felkinálta az oroszoknak galiciát, ha nem az osztrák császár, hanem az Ö seregét támogatják. Nem igazán értették az oroszok, hogy mit akar.
Sztálin egy rohadt marxista vallásu kommunista diktátor volt, de ennek ellenére ha rajta mult volna, még 1944-ben inkább kiegyezett volna Horthyval, ha ez a hazaáruló-gyilkos nem félt volna jobban hitlertöl még akkor.
Nyomorult gazember, aki háborura, ellenségeskedésre uszitasz – igazi gyilkos – tömeggyilkos vagy!!! – Aki gyilkolásra úszít maga is gyilkos!
és volt pofád itt azzal hülyiteni bennunket valamikor régen, hogy te karaita vagy! Igazán egy vérszagra éhes pióca vagy, a háborús hiénáiddal egyetemben – nemtelen gazemberek!
Mennyit kapsz ezért a ténykedéseidért itt ezen a lapokon? Hol gyakorolod még ezt az aljas ténykedésedet még?
Igen, remélem, hogy a DEMOKRATÁKNAK NEVEZETT KLUX-KLÁN BANDÁTOKAT sikerül Trumpnak ha ideiglenesen is de kiszoritani a hatalomból – és elhagyja európát a nátónak nevezett amerikai megszálló csürhe!
Imperialista banda, akik a FED-birodalom katonái!
Iazán aljas idióta félmagyar irta itt, hogy a magyarok kivántak volna belelépni ebbe a gyilkos bandába – amit nátónak hivnak! De egyszerüen csak annyi, hogy simán lehazudják a csillagokat is az egekröl az ilyen hazátlanok, csakhogy legyen valaki aki ajnározza öket.
Lehetne nekik hazájuk, de megvetik és gyülölik mindazokat akik szeretik, mocskolják ezt a hazát, aztán jajvékolnak, hogy bántsák öket.
A Taszári-bázist a Pufalykás vezette kormányzattól sikerült megszereznetek a Belgrádi-bombázásokhoz, nyilván tudom a DEMOKRÁCIÁT bizony leginkább bombázókkal lehet exportálni. Gondolom az akkori „nemes demokrata” elnöködet a titkárnö Monika is a demokrácia-exportjában erösitette reggelente, meg lefekvésre.
De inkább elhiszem hogy a KKK-vezér nejecskéje nemes egyszerüséggel játékszerként küldte neki. Sokan csodálkoztak, hogy hogyan sikerült az antalljózsi kormányzat után ennek a rohadt pufalykásnak, drótvagdosónak a hatalomhoz jutnia itt magyarországon!? Miért neveztek el róla „termet” ott a „demokratikus” EU „parlamentjében” – Simán ezért, nyilván egyelöre ez „diplomáciai titok” Az igen, persze – hogy a háborus héjaid szépen visszarákták a hatalomba ezeket a nyomorultakat. Akik könnyüszivvel lövetnek tömegekbe, akik könnyüszivvel vágdossák azokat a szögesdrótokat, amit maguk huzattak, azoknak csak az számít, hogy honnan igérnek nekik többet – hatalmat és apanázst, vagyis pénzt, paripát.
Aljas egy társaság vagytok ti ugy együtt, az emberiség selejtjei.
Féltek a Trumptól ott ti is rettenetesen, de félnek is a gyülevész kitartott „nyugati-elit” bábjai is, akiket a FED „kitart”!
Hány ezer náto-katona „biztositja” nekik a demokráciát? irjad csak a számokat, jó hallani töled, hisz te pontosan tudsz minden számot, amikor hazudni és mocskolódni kell.
Nem tudom, hogy ISTEN AKARJA-E HOGY OLVASSAD EZT A KIS SZÖSSZENETEMET, de remélem. Szeretném hinni, hogy sokan vannak, akik csak egyszerüen puszta tudatlanságból cselekszenek a haza ártalmára.
7:04 du.
Ródeo11
2024 február 17
4:37 de.
nem tudom, hogy felbirod-e majd fogni, amit ebben a videóban elmond ez az uriember – aki mellesleg történész, mint a papája is volt, de ez mellékes
mert leginkább az feltételezhetö, hogy meg sem láthatod, hisz a globalisták ügynöksajtója ilyen ellenséges brilliáns elmével megfogalmazott beszédet el nem türhet
Persze sajnos kell ahhoz is értelem és történelmi ismereti-készség, hogy valaki az értelmét ennek felfogja
https://www.youtube.com/watch?v=lfVnuBzyUOs
De azért halljad, ha mégis valami csoda történik – magyarul van.
3:25 de.
Succubus Lilith
2024.16.2:06/II.
Állítod, hogy a Bicske-Felcsút vonal csupán „egy diliházba
sem illő konspirációs elmélet”. Hát akkor idesüss Kubus!
https://www.msn.com/hu-hu/hirek/other/váratlanul-visszakerült-a-gyermekvédelem-honlapjára-az-ifj-orbán-győző-és-a-bicskei-gyermekotthon-kapcsolat…
No akkor csigabiga,vonulj vissza hitetlenkedni a Te diliházadba.
3:47 de.
El Gabri!
Hányj, csak hányj idegbeteg ! Attól majd megkönnyebbülsz… 😀
4:11 de.
`
Illiberális demagógok!
A LÉNYEG márpedig – üvöltözzetek bár akármit is –
mégiscsak a FELCSÚT-BICSKE szomszéd-KAPCSOLAT,ill
azORBÁN-CSALÁD és a Kossuth Zs.nevelőotthon vonal,
amely nem is indirekt mód’utasított a fölmentésre.
4:17 de.
Gábriél
Állítod, hogy a „fogadatlan prókátorok fizetése sz@r”.
Hát te aztán csak tudod…
😀 😀 😀 😀 😀
12:05 du.
Gejza
12.1:52 =
5* = 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂
12:18 du.
AKIK NEM HISZNEK A HISZEMÜKNEK:
https://gulyasagyumedia.hu/2024/02/21/orban-viktor-2002-bicske-pedofil-gyermekotthon-igazgato-v-janos-kampany-video/
12:31 du.
A 21.12:18-hoz még annyi:
Succubus! Ezek után se hiszed, hogy Orbánéknak bármi köze lett volna a szomszédos Bicskéhez, vagy a gyermekotthon vezetőihez ??
12:36 du.
Mi több, a kegyelmi indítvány megszületéséhez.
2:10 de.
KORDONB.
21.12:18
NINCS KEGYELEM,
Nincs kegyelem.
Tudtam, hogy ez lesz a vége,
Hittem neked és,nincs menekvés,
Már te vagy a végzet.
(régi sláger részlete)
Aki pedig a mai magyar Úri Murit még mindig nem értené, annak felettébb ajánlott Magyar Bálint . e l e m z ő . pocastja itt, amely mindent és világosan elmond az Orbánrendszer, azaz egy maffiaállam természetéről:
https://www.youtube.com/vatch?=Pz7HkOIAmgU&ab_channel=FriderikuszPodcast
2:14 de.
Így is kereshető:
Youtube: Friderikusz Podcast; Magyar Bálint
3:39 de.
gabriel
2024 február 20
7:04 du.
Szőrnyű ez az összeesküvés elmélet! 😀 Szegény -Jeszenszkihez képest visszafogott és szemérmetes- Szaniszló Ferenc majd 10 éve tized ennyiért került szemetes lapátra, majd nemsokára az őt alkalmazó Echo tv is! Ha a kis Jeszenszki most már ilyen nyíltan konteózhat, akkor nem illene Szaniszlót is -legalább látszólag megkövetve- rehabilitálni?
1:17 du.
BICSKE HÍRÖS VÁROS
FELCSÚTTAL HATÁROS
„1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését.” (/12 pont)
Avagy egy bicskei újságíró élményei a fid-ss cenzúrával:
https://www.msn.com/hu-hu/hirek/other/megrenditó-beszélgetés-egy-bicskei-ujságíróval-a-bicskei-pedofilbotrányról-és-a-kormányinfóról-kizárt-újságíró…
9:22 de.
Egy elmaradt börtöninterjú Orbanisztán vidékéről:
https://www.msn.com/hu-hu/hirek/other/börtöninterjút-kétünk-orbán-viktor-egykori-bicskei-támogatottjától-vásárhelyi-jánostól-a-gyermekotthon-elítélt…
12:49 du.
Elvtarsak, valaszoltam a kerdesre, de nem jelent meg a szabadsag es demokracia neveben. 🙂
4:56 du.
Succubus Lilith
2024 február 23
12:49 du.
Biztos nem is volt érdekes
úgyhogy nem veszítettünk vele sokat.
Talán egyedül csak neked volt fontos az írományod.
Most hogy szellemi vezetődet, bizonyos Gabrielt hálistennek lapátra tették hehehe..
Javallanám ne is nagyon írjál hosszabakat, úgysem nagyon érdekel senkit.