A kitartó, baloldali szavazók szenvednek most a legjobban — Ki építi fel az új baloldalt?

2024 június 11 10:23 de.31 hozzászólás

Láthattuk már Orbánék sajtótájékoztatóját. Nézzék meg úgy, hogy nem Orbánt hallgatják. Úgyis kitalálják: szerinte mindenütt győztek. Tényleg. Kivéve, ahol nem. De figyeljék meg mögötte a kampányfőnök Rogán feszült, komor arcát. Rogán, mint az EP-kampány vezetője, megbukott. Már azon tűnődik: végleg elengedik-e a kezét.

Ez a Fidesz hosszú évek óta legrosszabb európai eredménye. Legutóbb 52 százalékot, most a jelek szerint 43 százalékot értek el. Kisebbségben vannak. Ha igaz, a 13 helyett 11 mandátumuk lesz, ez is a sok kieső párt miatti töredékszavazatok segítségével. És mögöttük ott a TISZA, behozható távolságra. Már nemcsak a Fidesz hátát látják, ott lihegnek a tarkójuknál. Látják a kivörösödott nyakukat. Olyan, mint a „továrisi konyec” plakáton.

Kinek tetszik, kinek nem: új kihívó született. A TISZA.

2010 óta ennyire ellenzéki párt még nem közelítette meg a Fideszt.

De. A baloldal, a hármas szövetség felére csökkent, az EP-képviselők és a szavazók számát tekintve is. A Momentum kiesett. Nem, nem kezdem újra az enyémek: a baloldali szövetség önsorsrontó taktikáját boncolgatni a Magyar Péter-jelenséggel kapcsolatban. De nem elsősorban ezen múlt. A régi pártszerkezet elkorhadt: a Fidesz már régen nem pártként létezik, most pedig az ellenzéket érte el a végzet. Így, ez a pártkeret, ez a vezetési és működési modell nem maradhat. Ez több, mint szerkezeti kérdés. Több, mint hogy ki kivel szövetkezik vagy rivalizál éppen. Érzékenyebb ponton kerültünk hátrányba. A morális hitelesség terén. Nem hitték el rólunk, hogy nekünk nem az ellenzéken belüli helyosztó, hanem az ország a fontos. És azt sem hitték el, hogy minden személyes áldozatra készek vagyunk. Lehet, hogy igazságtalan, lehet, hogy oktalan, de Magyarnak elhitték, hogy kockáztat.

Elölről kell kezdenünk. Új keretben, de amennyire lehet, megőrizve a kudarcban vétlen, kitartó baloldali szavazók hitét. Ők szenvednek most a legjobban. Bocsánatot kell kérnünk tőlük.

Bocsánat.

Ami reményt ad: az önkormányzatokban vannak szép baloldali sikerek. Az ellenzék-kormányoldal mérkőzés eredménye 2019-hez képest arányaiban nem változott. Elvesztettük Egert, Baját, Salgótarjánt, Miskolcot. Kivétel nélkül ellenzéken belüli viszályok miatt. (Ezúton külön csókoltatom azokat, akik a miskolci ellenzéki polgármestert lehúzták a színpadról.) Megnyertük a korábban fideszes Győrt, Szolnokot, Jászberényt, Nagykanizsát, Pápát, Keszthelyt, Paksot.

Baloldali önkormányzati győztesek, régiek és újak, rajtatok a világ szeme. Nektek kell az új baloldalt megcsinálni. Kérlek, vállaljátok!

Lendvai Ildikó

Illusztráció: Sasha Freemind

31 hozzászólás

  • Mondják, a gyermeki emlékezet 6-8 éves kor körül kezd kialakulni. Így a cikkírónak emlékeznie kell(ene) a kitelepítésekre, az internálásokra, a deportálásokra, a sortüzekre és társaira. De nem olyan közegben nevelkedett. Így ma sem tudja, hogy gyerekkorában egymillió embert vontak ügyészi eljárás alá, családtagjaikkal együttes számukat csak becsülni lehet. Akik aztán a történéseket továbbadták gyerekeiknek. A baloldalnak nincs jó társadalmi emlékképe. Mármint a társadalom többségében. A kisebbség nyugodtan gondolkodhat veresége okán. Szerencsére demokratikus az ország és a vezetése is.

  • Orsós Elemér

    „Ki építi fel az új baloldalt?”

    Ez a mostani minden szempontból kiszáradt -főleg a vízfej- biztos, hogy nem!

  • Érdekes, mennyi blőd baloldali és ellenzéki hozzászólás olvasható a cikkek alatt, sok köszönőviszonyban sincs az írás tartalmával. Közülük sok 100 évvel ezelőtti állapotokkal példálózik, a holokausztot is fölemlegetve, aminek persze semmi köze a cikkhez.

  • warrior
    2024 június 11
    2:35 du.

    Az utolsó sorodat viccnek szántad?
    Csak azé kérdem mert ti nácik nemigen értitek a humort.

  • Orsós E.
    Cápáscik
    alatti
    6.8.4:05

    Ellentétben az eddigi vad, kapitalizmus ellenességeddel, itt most érdekes logikával adod elő, hogy úgymond’: a
    L ö l ő k . s o k k a l . h a s z n o s a b b a k . M a g y a r o r s z á g n a k,
    igaz,hogy egy érthetetlen kérdőjellel a végén megkeverve az egész mondókádat…

    A Lölő/Orbán féle óriásmonopólium egy, a világon is egyedülálló p i ó c a – s t r ó m a n i á t u s . formájában
    szipolyozza a teljes magyar gazdaság, a nemzet testét és lelkét ipari, agrár és egyszerre fináncoligarchia formájában is…

    Azt hiszem nem kell hozzátennem, hogy ezt a monopóliumot korántsem Orbán ügyes, vállalkozói szelleme, mint jóvalinkább hatalmi aspektusból kaparja, harácsolja össze s mondanom sem kell,hogy az egész nemzet,a n e m z e t g a z d a s á g . kárára

    Egyszóval tévedés az általad felsorolt nemzetközi tőke itteni vállalatait kártevőként minősítened és kárhoztatnod, amikor egy ilyen és hatalmas óriás, szerinted nemzeti 😀 konszern szívja a vérünket, minden lehetőséget magához és családi hálójába csalva, illetve bekotorva…

    Ugyanakkor elfelejted azt is, hogy ugynez a strómanátus milyen és mennyi tőkekivitelt valósít meg és nemcsak az Unión belül s hogyan türemkedik be más országok nemzetgazdasági szféráiba is..

    Elmér! Ezeken a lapokon már többször is tisztáztuk veled is, hogy
    n e m l é t e z i k . n e m z e t i . k a p i t a l i z m u s ! Olyan ma már nincs is. E tényt Te már többször is a magadévá tetted sőt, hangoztattad is. Most meg ilyen – már bocs’ – demagóg maszlaggal jössz, hogy az Orbán és társai mint nábob ipar-és pénzmágnások ők jót tesznek ennek az országnak!
    Persze igaz tény, hogy bizonyos szituációkban a pióca is jót tesz,amikor a vérünket szívja, csakhogy mára már alig van vérünk !!!

  • Oh, de hogyan „szenvednek” a baloldali szvazok??????

    Azok makik a a „baloldali” eszmke altali elet-eredmenyeket ohjatanak sjat maguk szamara, szbadon mehetnek ottan elni ahol az leheto, s az ma egyedul a Cubai sziget.

    Az egyedulli mas megoldas leheto, alapithatjak a sajat eszmejukalatali kolhozt, monmdjuk Kistarcsan.
    S az ma aszbadon leheto, tehet nincsen szukseg az egesz orszag nepet kenyszeriteni egy kegyetlen es nyomorult eletmodra.

    Kulonosen amikor manapasag az orszag lakossainak ,ertve a felnott lakossagot, felenek van sjat kocsija, s az elemiszerek 30%-a a szemetbe megy.

    Ki ohajtana ismet mind a kegyetlensegeket es a sorban allast jeggyel kenyereret??????

    Aki azt ohajatana Cubaban leheto az, de nem igen kapa am majd jegyet elelmiszerre.

    Nem csoda hogy sehol a vilagon az emberiseg NEM oahajtotta azt a rendszert es soha, sehol, senki nem szvazott arra!!!!!!!!

    P.S.
    Lasd mi megy ma nyugat Europaban, a jobb oldal a tulnyomo tobbsegben a lakossag szvazatai alatal!!!!!!

    Demokracia gyakorlasa felulmulhatatlan!!!!!!!!!!!

  • Orsós Elemér

    butella
    2024 június 14
    2:39 de.

    Én még véletlenül sem Orbán Lölöjét magasztaltam -ennek nyugodtan utána nézhetsz- hanem az apolitikus magyar Lölöket hiányoltam, mert lásd, hogy Dél-Koreát is saját Lölök tették ázsiai kistigrissé, úgy hogy szuverén tudott maradni, ami Magyarországról egyáltalán nem mondható el, mert a magyarországi gazdaság 80 %-át uraló nemmagyar Lölök Orbán legenyhébb profitcsökkentő kekeckedése esetén 5 perc alatt be tudják dönteni az országot! Ha ezt nem hiszed, szívesen várom pozitiv cáfolatodat!

  • Na…végre…valami náci hekkerkedés volt ?

  • Christopher Adam

    Sajnos, azt hiszem igen!

  • Orsós Elemér
    24.06.14.3:52

    Először is, tévedsz D-Korea szuverenitását illetően, hisz’ azt, ha egyáltalán igaz, az amerikai atomernyőnek köszönheti.
    Ám az effajta nemzetközi erőegyensúly garancia egyben biztosítja számára, hogy tőkekivitelben ugyanúgy működhessék mint a többi tőkés, azaz bármely imperialista kis és nagy tigris, ha terjeszkedni szottyan kedve, ahogy egyelőre(!) még nekünk – vagyis Orbanisztánnak – is hasonló biztosítékban van részünk a NATO és az EU részéről amit ez a strómanátus is kihasznál, legfeljebb náluk kisebb mértékű tőke-kihelyezéssel. Bár ki tudja ???

  • Folytatás
    Elemérnek

    mottó slágerszöveg: „Két összeillő ember”

    Egyébként miből gondolod, hogy a Mészáros/Orbán portfolió megengedőbb, ill. kevésbé lenne érzékeny az említett „profitcsökkentő” kekeckedésekre. – Kizárt.

    Amúgy meg, bármi furcsa is, de szerintem ez a NER strómanánátus állami és más közvagyonok aktív birtokában még ma is a >tőkekoncentráció és az eredeti tőkefelhalmozás stádiumában< leledzik… Bár tegyük hozzá, hogy azok az uniós jogállamisági alap-ill. pénz-megvonások a Mészáros portfolióra súlyos csapásként, hatalmas összegű profit-megvonással járhatott.
    Ám nyugodt lehetsz, ennek ellenére ma ők ketten 660Md-jukkal Magyaro. leggazdagabb haramiái…

    üdvözlettel: B

  • Minden jó ha vége jó …

  • Szerencsére demokratikus ország Magyarország, és a vezetése is az.
    Nem véletlenül mondom: „Kommunista polgármestert választott magának egy borsodi falu” – szól egy cikk címe, ami itt olvasható:
    https://infostart.hu/belfold/2024/06/17/kommunista-polgarmestert-valasztott-maganak-egy-borsodi-falu

    Szóval, ismét megválasztották a falut 1986(!) óta vezető marxistát, aki a kommunista Magyar Munkáspárt tagja. Ennek vezetője nem más, mint az a Thürmer Gyula, aki 1989-ben a rendszerváltáskor átalakuló MSZMP-ből alapította, és annak örökösének, ideológiája továbbvivőjének tekinti magát. Szervezeti szabályzatuk kimondja: „A Munkáspárt marxista–leninista, kommunista párt.”

    Ilyesmi, csak demokratikus irányultságú országban fordulhat elő.

  • SchumackerLady

    Warrior
    .11.2:35

    Ja’! A cikkiró tényleg visszaemlékezhetne az alábbi magyarországi képsorokra. Csakhogy Ő két évvel az ominózus események után látta meg a napvilágot.

    https://fortepan.hu/hu/photos/?q=Holokauszt

    Mely . d o k u m e n t u m-k é p e k e n . többekközt feltartott kezű fogoly magyar nőket és gyerekeket kísér a magyar jobboldal (!!!) fegyveres brigádja. Másutt – a Kistarcsai Internálótábor(!!!) „Appelplatz” betonján – az Ellenforradalom „rendszere” éppen jólszituált, idős polgárokat egrecíroztat, a mellükön dávidcsillag bélyegével sorakoztatva névsorolvasáshoz. Ám, mindeme millió áldozatot viszont senki,mégcsak „nem is vonta ügyészi,vagy bírói eljárás” alá [SIC: Warr], hanem nosza;
    >törvényi felhatalmazással< előbb gettósítva őket, aztán már
    egyenest deportálta Sziléziába, és stande pityere 2,5 hónap alatt toloncolta az összest a Magyar Á l l a m vasutak – a MÁV – addigra preciz és logisztice erre már előre jól kiállított, komplex, a Magyar Királyi Csendőrség őrizte marhavagon szerelvényeibe, szerelvényenként 900(?) ártatlan emberrel.
    [Lásd még ugyanitt egyik fotósorozaton: a kakastollasok kísérte többszáz köszegi deportált utolsó "k e r e s z t ú t j á t" odahaza aváros utcáin – leeresztett redőnyök és spaletták díszsorfala között – a vasútállomásig…]

    Vedd már észre Wari,hogy amit te az "emlékező népről" itt általában összehadoválsz , azzal mindjárt annak a szellemi szegénységi bizonyítványát állítod ki, ami, és merem remélni részedről csak egy fals, tudatlan önvallomás…

    Warrior!
    Te ezzel a körmönfont hagyomány-mitoszoddal alapvetően a fenti, linkben is bemutatott fotógyűjtemény horrorisztikus tényanyagát törekszel nemcsak elhallgatni,de . r e l a t í v i z á l n i. Mely törekvéseddel a bűnpártolás bűnét veszed magadra. Mert amig ti, a . j o b b o l d a l . a legnagyobbat – a tudatosan megokolt, avagy rasszista tömeggyilkosságot – e l h a l l g a t h a t ó . és . f e l e d h e t ő . sőt, mégrosszabb, megbocsátható vétekként minősítitek, azzal a hatalmatok során elkövetett rengeteg hazugságról és csúsztatásaitokról vallod meg a NER-demagóg és rosszándékúan porhintő propaganda valótlanságát…

    Aki tehát hazudik, az nemcsak lop, de akár ölni is képes… 🙁

  • Orsós Elemér

    butella
    2024 június 16
    12:47 du.

    „Ám nyugodt lehetsz, ennek ellenére ma ők ketten 660Md-jukkal Magyaro. leggazdagabb haramiái…”

    Ez „csak” a stratégiai nyugati Lölők részesedésének ötöde, amit ők lojális szemhunyásért diszkréten elnéznek nekik. Viszontag, amint érzékelhető, egyáltalán nem vagyok nyugodt, sem idetévedt túrista, csak túl hülyének nézett magyar.

  • Orsós Elemér

    warrior
    2024 június 17
    2:55 de.

    Ki merem jelenteni, hogy Thürmer Gyula nem kommunista(mégha ott a nyugdíjasok között annak is vallja magát) csak olyan következetes patrióta akiből minden magyarországi pártban katasztrófális hiány van.

  • Orsós Elemér

    SchumackerLady
    2024 június 17
    6:24 de.

    Nagyon nem kéne már mindig mindent a hetedizigleni bűnre terelni, mert olyan kontraproduktívvá válhat mint anno a szovjetek imádtatása! 🙁

  • WARRIOR;

    DITTO, DITTO mindket hozzaszollasaval!!!!!

    Senki nem tudott ellenbizonyitekokat mutatni!!!!!

  • CIPESZHOLHY;

    Dehogy nem vontak torvenyesen felelosegre!!!!!

    Sot akasztasaik is tortentek a tettekert!!!!!

    A maga elmekezokepessege miert igen rovid ?

  • SchumackerLady

    Viszonzásul ajánlom megnézni közelmúlt történelmünk egy kicsinyke szeletét:

    https://www.youtube.com/watch?v=Sc8XPXE_pXc

    Ők valóban túlélték.

  • Jichak Permutter

    SchumackerLady
    17.6:24

    Mellékelt Holokauszt #172046.sz. Fortepan-fotó a legtragikusabb . p o l i t i k a i . dokumentum, ahol 1 asszimilálódott zsidó család . a t i l l á b a és . b o c s k a i b a . öltöztetett gyönyörű testvérpár gyermeke auschwitzi [oswiecimi] érkezésének értetlenkedő pillanatásait örökíti meg rövid életük utolsó állomásán.
    Tanulságos történet minden bocskais FidSS udvaronc számára 🙁

  • Orsós Elemér

    warrior
    2024 június 18
    5:17 de.

    Az a sanda gyanúm, hogy Te sajnos hamarosan ki leszel tiltatva.

  • Ostobasag, csupan a gyulolet hajt benneteket, s az a legnagyobb szegyen!!!!!

  • SchumackerLady

    Orsós E.
    17.11:22

    Te „áldozat-magyar”(sic) te elhiszed azt, vagy el akarod hinni, hogy a szerinted ötszörös vagyonú nyugati-lölők elnézik a stróman-Lölőnek, h o g y

    az a 660-m i l l i á r d o s . v a g y o n .

    legitim 8, azaz . n y o l c . é v . a l a t t,

    a saját gazdasági tevékenysége útján jutott a stróman birtokába?

    – Orbanisztánban az állami vezetői vagyonbevallás az abszolút és

    kamu, fikció és blöff szintjén működik s ez alapozta meg a

    Orbán/Simicska/Mészáros strómanánátus látványos gyarapodását is.

    Meked abban van csak igazad, hogy mivel nekik „odakünn” nincs beleszólásuk az ilyen összetett gazdaságbűnügyi és korrupciós belügyekbe, mint amilyen ez is, hát egyelőre szemet húnynak felette, bár Ursula-Jólélek az EU-Parlamenttel nyíltan szembe-helyezkedve utóbb megintcsak 10-milliárd €uróval járult hozzá az II.Magyar Orbán Strómanátus magánprojektjének további zavartalan növekedéséhez. Ugyanis a Lölő nevén futó gigantikus portfolió tavaly minden eddiginél nagyobb összegű sőt mértékű növekményt mondhatott a magáénak…

    Jah kérem, ha egy üzlet beindul és akkor még nem is szólottunk a családnak átjátszott, ill. álcázott óriási vagyonrészekről, amelyekkel együtt a lölőportfólió már meghaladja az ezermilliárd forintot.

  • Aurora Borealis

    Warrior
    .18.5:17

    Azt tudod, a link videódon a szereplők közül a jóságos anyóka típusú néni, akit a rendező kurtánfurcsán csak „Gizi”-ként nevezett meg, az özvegy Szálasi Ferencné, mondhatnók a magyar Eva Braun, avagy a Clara Petacci… Ez utóbbiaktól eltérően, ő valóban túlélhette…

  • SchumackerLady

    Ben de Gúz
    .06.17.3:12

    Emlékező tehetségem márpedig kitűnő…

    Sajnos maga az, aki pongyolán és kapkodva olvas. Én ugyanis ITT nem a tömeggyilkos bűnösökről értekeztem, hanem arról, hogy ezt a milliónyi > áldozatot ügyészi és bírói eljárás nélkül <
    vitte a magyar jobboldal, annak hivatalnokai és pribékjei egyenesen gúzkamrákba, amely halmazati bűncselekmény bűntársi elkövetői és mai titkos szimpatizánsai felsőbb parancsra, illetve az ezt motiváló magyar Zsidó-törvény-sorozatra hivatkoztak és 'hivatkoznak még ma is. Ilyen, egyes bűnrészes szimpatizánsok ma sem átallanak még a Bibliára is hivatkozni. Ugye ez neked is ismerős…
    A tettesek közül kötelet pedig, amit itt te emlegetsz, csak a legfőbb értelmi – ideológiai – szerzők és irányítók kaptak, de sokezrek úszták meg… A kamenyec-podolszkíji (kőrösmezői) tömegmészárlás értelmi és tettesi köréből pedig egytől-egyig mindenki megúszta sőt, van köztük olyan egykori pont ezért felelős(!) idegenrendészeti államtitkár is akiről a NER egy egész dunai rakpartot nevezett el…

  • Aurora Borealis

    És azt tudod, hogy miért internálták, majd miért ítélték 12 évi börtönre, majd internálták ismét? Mi volt a jogi indoka? Csak nem feleség v. házastárs minősítéssel? Abban az időben ez jogilag a bűncselekmények közé tartozott?

  • olvasgatom és megint és újra és nem értem!
    kedves @warrior én másfél éves koromig emléxek nagyon sok mindenre, a 6 év az szellemileg visszamaradtságot takarhat.

    de azért írok, hogy megkérdezzem tőletek és valaki lenne szíves reagálni rá, el tudnátok mesélni milyen előnyei vannak és voltak Magyarország € és nato tagságának, azon túl, hogy a hüjék adóját fizeti be ezekbe a gittegyletekbe amelyek azért lettek létrehozva, hogy beteljesíccsék a demokrácia győzelmét? tehát most győztesek a Magyarországon élők?
    ha neaggyisten netántán {megvalósúl ami régóta készűl} Magyarország magára marad és a népnek kell ellátnia saját magát saját termelésű élelmiszerrel, háztartási eszközökkel, közlekedési eszközökkel, és olyan munkahelyek létrehozásával amelyek nem idegen hatalom tulajdonai azaz bármely pillanatban egy jobb offshore ajánlat esetén szépen összepakolja a Mercédest meg a LIDL-t és a többieket és elviszi kelet Törökországba, Észak Koszovóba, Ciprusra {ott rengeteg migrács vár jól fizető munkára,}
    akkor mit lehet majd a KÖZÉRTben és Hús Hentes árú meg a háztartási boltban, a Vas Edény boltban kapni?
    és a Ganz Mávag tudna e új magyar 424 -esek helyett 573 asokat készíteni elektrontyosan ahogy a Kandók működtek és soroljam? az oktatásról nem szólok, mert ahhoz ami ma van MAGYARORSZÁG € OFFSHORE -ban ahhoz semmiféle oktatásra nincs szüxég

    én ezt így látom, az éhhalál és halálra röhögik magukat a tartó tisztyeitek az €-ban és az USA-ban

    de a demokrácia és a TISZA meg magyarpéterek megmaradnak, hogy mire tuggyátok majd ezeket használni azt rátok bízom, nekem vannak ötleteim, de nem akarom megelőzni az ötleteiteket.

    üdvözlettel és aggodalommal hátha a grizi megint beír valami tetűséget és azzal meg lesz oldva még a Mohácsi vész is amihez képest az önmagára hagyatott Magyarországon leheccséges smafú!

    gloria in excelsis, lacrimosa, agnus dei, Dies irae!!! ezutóbbiban bizonyos vagyok

  • Jichak Permutter

    Bendegúz
    .19.11:56

    Azt írod rólunk, hogy „csupán a gyűlölet hajt benneteket”…, amivel itt bemutatod a nemzetközi jobboldal tipikus trükkjét.

    Azt a mutatványt,ahol a épp a ti alantasan rasszista gyűlöletkeltésteket oktrojáljátok a ti gyűlöletetek tárgyára.

    Azt – el kell ismerni – hogy ezt éppen te, Bendegúz űzöd a legmagasabb fokon itt fentebb is, különösen akkor, amikor fondor faji előítélettel átitatott gyűlöleted tárgyát
    ráruházod mind a Ti z e n e g y – m i l l i ó .
    Holokauszt áldozatra;
    ártatlan gyerekekre, anyákra, apákra és nagyszülőkre…

    Ebben vagy te aztán igazán nagy mester…

    ˙

    Utóirat:
    Mivel az ún.kommeted tárgyát sosem nevezed meg dátum és időpont szerint az én kommentemet is csak így, általánosságban lehetett a szövegeidre vonatkoztatni.
    Szándékosan teszed, hogy nem hivatkozol konkrétumra, vagy csak puszta sunyiságból?

  • Jichak Permutter

    Ui.
    7:19

    Ti. Bendegúz bibliai hivatkozásaira gondolok, amikor ő, a nem is mellesleg Horthy-fan, a 11-millió zsidó bűnösségét hozza fel a Holokauszt, szerinte jogos okaként…