Nem volt olyan régen, bizonyára sokan emlékeznek még egy roppant mulattató francia filmre. Magyarországon 1985-től kezdődően játszották. A címe: Három férfi és egy mózeskosár. A budapesti József Attila Színház most arra vállalkozott, hogy bemutatja ennek színpadi változatát. Elöljáróban annyit máris elárulhatunk: nem fog unatkozni az sem, aki még jól emlékszik a filmre. Valóban franciásan könnyed szórakozást kínál és a jól megválogatott zene is segíthet a nézőknek visszarévedni egy kicsit saját fiatalságukba. Akik pedig most fiatalok, szintén élvezni fogják a humoros fordulatokat. Ám ez az este a nézők számára meglepetést is tartogat. Egy egészen különleges kiállítást is megtekinthetnek.

 Hogy mennyire igaz a franciás hangulat, azt a legelső percek színpadképe is pontosan elárulja. Három gondtalan, vidám fiatalember költségtakarékos módon, közösen bérel egy háromszobás lakást. Szigorú házirend uralkodik közöttük – és ez mindhármukra vonatkozik: egyetlen lány, barátnő sem maradhat a lakásban egy éjszakánál tovább! Jöhet persze akármelyik többször is, de oda senki sem költözhet. Jacques (Fekete Gábor) csinos, sötétkék egyenruhája vonzza a nőket. Ő légikísérő az Air France légitársaságnál. Ebből következően sokat utazik. Most is elmegy, sőt két hét szabadságot is kivesz. Megbeszéli barátaival, hogy rövidesen hoznak neki egy különleges, nagyon fontos csomagot. Tennivaló nincs vele, lerakhatják akár egy sarokba, majd valaki jön érte, annak adják oda. Egyszerű – Nem?

 Mivel már maga, a darab címe is árulkodó, nem követünk el poéngyilkosságot azzal, ha elmondjuk: szinte azonnal, hogy Jacques kihúzta a lábát, le is tesznek az ajtó elé – egy mózeskosarat, benne egy csecsemővel. Az otthon maradt két barát a szállítót nem látta, így hát tiltakozni sem tudott. A csomag valóban különleges, igazán nagyon fontos, de mikor jönnek majd érte, ki jön, és addig mit kezdjenek vele? A kosáron van levél is, a kisbaba – Marie – Jacques kislánya, a küldője az egyik barátnő. A két barát, Michel (Lábodi Ádám) – ő grafikus, festő – és Pierre (Lukács Dániel), az elegáns üzletember, döbbent. Fogalmuk sincs, mit kell egy csecsemővel csinálni. Michel most ébredt, még pizsamában van, Pierre vállalja, hogy leszalad a patikába. Legelsőbben is tanácsot és persze kisbabának való tápszert babaápolási eszközöket kér.

 A kacagtató bonyodalmak sora már a patikában kezdetét veszi, érthető ugye, hogy a történetből ennél többet már nem árulhatunk el. Annyit azért talán – elvégre Párizsban vagyunk – hogy lesz itt narkós banda, nem túl lángeszű rendőrség, még gyermekrablás is, majdnem! A két házigazda jóval dörzsöltebb a rendőröknél, de persze azért biztonságban ők sem érezhetik magukat. Más választásuk nem lévén, beletörődnek, hogy most pár hétig agglegény életet kénytelenek élni, beletanulnak a csecsemőgondozásba és ez apránként bennük is változásokat eredményez. A néző szórakozását segíti, hogy bár eredetileg ez nem zenés színmű, az események által indokolt megfelelő percekben, a kiváló színészi játék mellé kellemes zenéket is kap. Felcsendül az 1967-es Eurovíziós Dalfesztivál győztes dala; a Puppet on a string. Követi 1974-ből a Rubbetes Együttes világslágere, a Sugar baby love és a darab végén a zenei szerkesztő egészen 1947-ig megy vissza. Yves Montand nem kevésbé világslágere, a C’ est si bon, a franciául nem tudó nézőnek is megsúgja, hogy jól van ez így!

Ez az előadás más szempontból is különlegességnek számít. A darab bemutatásával egy időben a színház emeleti társalgójában egy kiállítás is nyílt. Azt eddig is tudtuk, hogy Esztergályos Cecília Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész fest és kerámiákkal is foglalkozik, de alkotásaival a színházlátogató közönség most itt is megismerkedhet. Kerámiákat 2000 óta, képeket 2006 óta készít. Alkotásai mély érzelmi és művészi tartalommal bírnak, egyedi látásmódja a színház és a képzőművészet határait is elmosva formálódik műveiben. A megnyitón jelen levő művésznő elárulta; az ihletet három forrásból meríti: az istenből, a színházból, az életből. Többnyire inkább portrékat fest és agyagból is portrékat mintáz, témája a színészet, a színészek, az egész világ.  Az alkotásra ma már több ideje van, mert nagyjából két év óta szinte egyáltalán nem jár próbákra. Kevesebbet is játszik. Havonta öt – hat alkalommal van csak színpadon az Új Színházban. Ilyenkor többnyire este dolgozik, a festés és a kerámiázás nappalra marad. Csak akkor kezd munkába a műhelyében, amikor azt érzi, közölnivalója van a világgal. Sokan el is csodálkoznak azon, hogy nem tanulta, miként ábrázoljon arcokat, helyzeteket, mégis meg tudja jeleníteni ezeket. Nem úgy fest, mint egy festőművész, ő inkább kézzel, az ujjaival formálja a festéket a vásznon. A képeinek címe inkább csak irányadó, mindenki azt lát bennük, amit akar! A kiállítás bepillantást enged Esztergályos Cecília sokoldalú művészi világába, ahol a színek és formák éppúgy mesélnek, mint egy-egy színházi szerep. A tárlaton olyan művek is helyet kaptak, amelyek személyes élményeiből és mély inspirációkból születtek.