Emlékezés egy tragédiára
Szerényen, kissé félrehúzódva, alacsony földhalmon, jelképes sírhanton áll egy emlékmű Budapesten, Újpesten, a Görgey utca 30., a Szakorvosi Rendelőintézet oldalánál. Széri-Varga Géza szobrászművész alkotását 2022. december 7-én avatták fel. A másfél méteres, műkő alapon, ötrétegű, köralakot formázó – mindkét oldalán azonos képet mutató – gránit kompozíciót látunk. A középső, sötétszürke körlap vastagabb és erre épül fel a jel képe. A világos színű, vágott gránitlapok jelenítik meg az emberiséget, veszteségét. Az emlékmű látványa sgraffito hatást kelt, melyet fokoz a gránitlapokba vésett – segítő, óvó – kézfejek nyers kialakítása és a sötét korong vágott hiányossága is.
Néhány nappal ezelőtt, március 5-én, koszorúkkal, virágokkal a kezükben, emberek gyülekeztek előtte. A XXI. Század Társaság alapítója, Kocsis András Sándor, a kezdetekre emlékezve elmondta: öt évvel ezelőtt, ezen a napon jelentette be Magyarország miniszterelnöke a Covid járvány kitörését. Erről a tragédiáról ma sem a kormánypárti, sem az ellenzéki politikusok nem emlékeznek meg. A járvány elvonultával, a XXI. Század Társaság nevében mi voltunk a kezdeményezők, hogy civil támogatással készüljön emlékmű. Felállításában részt vett – többek között – Falus András akadémikus, Romsics Ignác akadémikus, Ali de Deghani orvos és Iványi Gábor lelkész. Erre a célra adományozott tárgyakból árverést rendeztünk, 64 műtárgyat sikerült összegyűjteni, 9,8 millió forint jött össze, hozzá még egyedül a IV. kerületi Önkormányzat segített.
A mai rendezvény célja: a tiszteletteljes megemlékezés azokról, akiket érintett a világjárvány. Mindannyiunkat összeköt a közös emberi sors, amelyet a járvány okozta megpróbáltatások során megéltünk. Fejet hajtunk a Covid áldozatai és az egészségügyben dolgozók hősies munkája előtt. Falus akadémikus -sajnos most nem tudott eljönni – biztosan elmondaná: a Covid soha nem fog eltűnni. Mutálódik folyamatosan, mindig velünk lesz. Az akkor meghalt ötvenezer magyar áldozat viszont csak a felszín ugyanis – másodlagos hatásként – a fertőzés miatt rosszabodott, meglévő betegségükben még nagyon sokan haltak meg. Ők a Covid statisztikában nem szerepelnek. A harcokban 1956-ban hétszázan és az utána kivégzettekkel együtt összesen mintegy ezer ember halt meg, tehát nyugodtan kimondhatjuk: a II. Világháború után ez volt Magyarország legnagyobb nemzeti tragédiája! A pandémia, életkor, nemzetiségi hovatartozás vagy más szempont szerint nem válogatott, ezért szégyenteljesnek tartom, hogy erről – hivatalosan – nem emlékezünk meg. Beszéde végeztével Kocsis András Sándor, az áldozatok emlékére hét nyelven olvasott fel egy mondatot. Ez a hét nyelv Magyarország hét nemzetiségének nyelve. Magyarul így hangzott: „A pandémia nem válogatott, mert tudta, Magyarországon minden ember egyenlő!” Ezt követően lovári, német, horvát, román, szerb, majd végül héber nyelven hangzott el ugyanez. Befejezésül csak ennyit kérek – mondta; fejet hajtva tisztelegjünk az egészségügyi dolgozók előtt, nélkülük sokkal nagyobb tragédiát éltünk volna meg, sokkal több halottunk lett volna.
A megemlékezés dr. Ali de Deghani, Magyarországon tanult és azóta is itt dolgozó iráni, szír orvos szavaival zárult. „Tisztelt hölgyeim és uraim a mai napon azért gyűltünk össze mert, ami néhány évvel ezelőtt történt, az szomorú, de rendkívül fontos is. A Covid járvány nemcsak statisztikában mérhető veszteséget okozott nekünk, hanem családokat is szétszakított, barátokat vitt el, megváltoztatta az életünket. Emlékezzünk azokra a szeretteinkre, akiket akkor a Covid járvány elragadott tőlünk, de ne feledkezzünk meg azokról – köszönetet szeretnék mondani nekik – akik az életüket kockáztatva óvták a miénket. Gondolok az orvosokra, ápolókra, kutatókra, mentőkre és mindazok, akik a frontvonalon harcoltak értünk. A Covid legnagyobb üzenete az volt, hogy megtanított minket arra, az élet mennyire törékeny, de a szeretet és az emberség még a legsötétebb időkben is utat tud törni magának!”
11:17 du.
Meghato. Ahogy raneztem a kepre mindjart tudtam is, hogy ez a megfazas virusanak aldozatairol szol. Gondolom mindenki mas is azonnal megertette.
De mivel a megfazas virusa senkit sem olt meg, azt a jo doktorok tettek … na meg ugye az a motoros is ‘covidban halt meg’ aki 160 km-es sebesseggel felcsavarodott egy fara… szoval hagyjuk a butaskodast, es csinaljanak nekunk egy igazi emlekmuvet azokrol, akiket megolt, vagy rokkantta tett az elixir.
Javallanam Dr Fauci, az FDA, Pfizer, Moderna … stb vezetoinek szobrat egy akasztofan logva latni. Igaz, annak az ertelmere senki sem jonne ra, nem annyira kifejezo mint ez a monstrum.
12:14 du.
Egy figyelemre méltó cikk, különösen azok számára, akik csak globalista „híreket” néznek és olvasnak…
„” Megölni az adminisztrációs államot, megsózni a földet alatta, megszüntetni a jövedelemadót, és a közép- és munkásosztályok szárnyalni fognak…
A jövedelemadó szó szerint elrettent és visszaveti a termelékenységet és az innovációt.
Volt némi vita a házamban Trump Kanadára, sőt a világ többi részére kivetett vámjairól. Én az amerikai oldalon állok; mi a fenéért kellene az amerikaiaknak mindent megfizetniük? Mert ők fizetnek. Ők fizetik Európa védelmét, ők engedik meg, hogy minden egyes ország megadóztassa az amerikai termékeket, miközben az ő áruikat fillérekért beengedik. Ha bárki, bárhol bajban van, kit hívnak? A jenkiket. Hová jutnak a kétségbeesett emberek kérései szerte a világon? Amerikába. Kiben reménykedtek az izraeli foglyok? Trumpban és az amerikaiakban. (Valójában csak Trumpban. Nem gondolták, hogy Bidenék a kisujjukat is megmozdítják. Amit nem is tettek.)
Kérlek, magyarázd meg, hogy ezek az alábbi, 550 millió embert számláló országok miért nem tudják megvédeni magukat?
(Az alábbi grafikon a cikkben a NATO-országokról szól.)
Miért nem tudják megvédeni magukat? Mert le vannak égve.
A cikkben szereplő alábbi táblázat 150 milliárd dollárnyi elszalasztott lehetőséget jelent az elmúlt ÖT évben. Kanada annyira csődben van, hogy totálisan csődben van; az amerikai gazdaság egy elszáradó karbunkulusa. Exportunk 80%-át hozzátok (az USA-ba) küldjük, mert TÖBBSZÖRŰEN LUSTÁK vagyunk ahhoz, hogy fejlesszük a saját országunkat. [Itt hozzátenném (Hóligóst), hogy Trudeau egyszerűen kiszolgálja a nem létező amerikai háttérhatalmat, amely azt mondta Trudeau-nak, hogy ne engedélyezzen semmilyen beruházást vagy projektet Kanadában. Kanada például leküldi a kőolaját az USA-ba, ahol azt krakkolják és az üzemanyag felárral jön vissza. Ez az egyik oka annak, hogy a kanadai globalista gazemberek arab olajat vásárolnak ahelyett, hogy a sajátjukat használnák]. „”
(A cikkben van egy táblázat a szöveg alatt a Kanadában törölt energiaprojektekről vagy beruházásokról.)
https://elizabethnickson.substack.com/p/kill-the-admin-state-salt-the-earth?utm_source=post-email-title&publication_id=30495&post_id=158523493&utm_campaign=email-post-title&isFreemail=true&r=39tr0f&triedRedirect=true&utm_medium=email