Az „Experimentum” latin szó jelentése, kísérlet, próba. Ezzel a címmel nyílott meg a Nagy Pál és tanítványainak alkotásait bemutató tárlat Budapesten. A Műcsarnok ezzel a kiállítással nemcsak Nagy Pál Magyarországon eddig kevéssé ismert munkásságát mutatja be, de az erdélyi művészeti szemléletváltást képviselő tanítványainak tevékenységére is fókuszál, egy egész művészgeneráció gondolkodását összekapcsolja a tanár Nagy Pál pedagógiájával.

Az erdélyi magyar művészet egyik legendás alakja volt Nagy Pál, aki fiatalon, „tisztázatlan körülmények között” halt meg – mondta el a kiállítás megnyitásakor Szegő György DLA, a Műcsarnok művészeti igazgatója, az MMA levelező tagja. Az ő szellemi kisugárzása máig hatással van a régió művészetére és művészeire. Középiskolai művésztanárként grafikát oktatott, miközben egyszerre magyar nyelvre, irodalomra és szabad gondolkodásra is tanította a diákokat. Mesterként 1952–1976 között dolgozott a Marosvásárhelyi Képzőművészeti Líceumban, többszáz művésznövendék nőtt fel a kezei között. Pedagógiai munkája mellett mindvégig alkotott és rendszeresen kiállított országos és egyéni kiállításokon. Nagy műveltségű, intellektuális művész volt, aki – az emlékezők szerint – továbbadta az erdélyi hagyományokat és ötvözte azt a 20. századi képzőművészetek kísérletező szemléletével. Már az 1960-as évektől a talált tárgyak frottázsaival, az egydúcos linónyomtatással és a raszterpont-rendszer imitálásával kísérletezett grafikáiban. Vizsgálta a különböző felületek fényérzékenyítő módszereit, a fotó és a festészet áthatásainak lehetőségeit és majd – még a számítógép lokális megjelenése előtt – tanulmányozta és manuálisan létrehozott formakövető vonalhálóval – idézte meg a komputergrafika vizuális világát. A tanítványok – akiknek többsége az 1980-as években a legsötétebb Ceauşescu rendszerben kezdte meg pályáját – a hivatalos és kötelező művészetszemlélettel szemben – a nyugati képzőművészetben akkor már elismert experimentális művészet irányait követték. Ez a törekvésük megelőlegezte a rendszerváltást – így nem volt kockázatmentes. A tárlat elsősorban arra keresi a választ- világított rá dr. Bordás Beáta művészettörténész, a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ igazgatója – hogy a marosvásárhelyi művészeti középiskola tanáraként Nagy Pál festőművész és grafikus milyen hatással volt az erdélyi magyar képzőművészet 1980-as és kilencvenes években megmutatkozó kísérletező területére, az ő egykori diákjai hogyan építették be saját munkásságukba a nagy formátumú pedagógus tanításainak hatását. Ugyanakkor a kiállítás jelentősége abban is áll, hogy Magyarországon most először mutatják be Nagy Pál művészetét ilyen teljességében, önálló művészetének és pedagógiai munkásságának is egyaránt emléket állítva. Emellett hatásos és tanulságos képet vázol fel az erdélyi magyar képzőművészetben jelentkező kísérletező tendenciákról a nyolcvanas évektől napjainkig. Az 1949-ben alapított marosvásárhelyi Zene és Képzőművészeti Líceumban, a 20. század második felében vezető szerepe volt a középiskolai művészképzés területén, tekintve a kolozsvári és a bukaresti képzőművészeti egyetemre bejutó és elismert művészekké vált diákok nagy számát.  Itt tanított az 1952 és 1976 közötti években Nagy Pál, Erdély legjelentősebb magyar anyanyelvű művészeti oktatója, aki több generáció számára teremtette meg azt az elméleti és szemléletbeli alapot, amelynek középpontjában az eredetiségre való törekvés és a technikai, kémiai kísérletezés állott. A diákok tőle ismerhették meg – többek között – a kollázs, a montázs, a röntgenfilmbe karcolt hideg tű eljárást, a különféle képátviteli és nyomtatási módszereket, a kézzel rajzolt számítógépes grafika formanyelvét. Saját művészetét a folyamatos kísérletezés, kételkedés jellemezte. A hatvanas évek végére egyéni, a figuratív, a realista, az absztrakt, a szürrealizmus, a kinetizmus, valamint a pop art eredményeit elegyítő, a kortárs plakátok nyelvét is idéző festészetet alakított ki.  Festményeit, legjellegzetesebb grafikai sorozatát, a műtermi melléktermékekként kezelt vizuális kísérleteit, és az el nem küldött képlevelek sorozatát is megmutatta diákjainak, akik utóbb saját művészetükbe építették be szeretett tanáruk kísérletező, intermediális, interdiszciplináris hatását. Az ő egykori tanítványai az 1980-as évek elejétől kezdődő romániai posztmodern művészeti élet fő alakjaival váltak. Arra törekedtek, hogy üzenetüket és technikájukat tekintve újszerű, autonóm műveket hozzanak létre, sokszor a diktatúrával szemben állás jegyében. A tárlat első terme komoly válogatást kínál Nagy Pál munkásságából az érthetően és látványosan csoportosított festményei és grafikái egy-egy jelentős korszakot jelölnek az életműben, A vizuális kísérletei pedig tanítási módszereit is megidézik.

A második teremben olyan festmények és grafikák, a fotó új felhasználási lehetőségeit vizsgáló, különböző műfajokat ötvöző munkái kapnak főszerepet, amelyek megidézik Nagy Pál művészeti útmutatásainak hatásait. A harmadik terem kiemelten mutatja be a nyolcvanas-kilencvenes évek kísérletező szellemiségét tükröző installációkat, akciók, happeningek fotódokumentációit. Az 1979-ben, alig 50 éves korában bekövetkezett tragikus halála miatt már nem érhette meg, ahogyan egykori diákjai az egyetem elvégzése után Marosvásárhelyre hazatérve megalapították az alkotói közösséget, amelynek tevékenységét, az alternatív kifejezési módokat használó akciók, és a hagyományos művészeti műfajok megújítására való törekvés jellemzi. Azt sem láthatta, ahogy más, Nagyváradon letelepedett diákjai, oszlopos tagjai lettek az ottani neoavantgárd szellemiségű Harmincötös Műhelynek vagy néhány egykori tanítványa Bukarestben alakított ki új, különböző műfajokat ötvöző, egyéni hangú nyelvezetet. Sokan már a nyolcvanas években emigráltak, Magyarországon, Németországban, Kanadában vagy Izraelben érett be művészetük. Viszont mindannyiukban közös volt, hogy vallomásaik szerint művészetük kísérleti szemléletmódját már az 1970-es években, Nagy Pál középiskolai tanítási, majd később szakmai támogatása és barátsága alapozta meg. E tanítás előtt való főhajtásként állít ki most az a 27 egykori tanítvány, akiket elsősorban az experimentális gondolkodásban, mint értékrendben vetett hit köt össze, az esetleges egymás mellett alkotáson kívül nem rendelkeztek egységes stílussal vagy programmal. Az 1950. és 60. között született, több nemzedéknyi képzőművész munkái így nagyon változatos, eklektikus tárlatot eredményeztek, amelyben egymás mellett számos kísérleti műfajú alkotás látható. Szerzőik avantgárd lázadásként is értelmezhetően folytatták performatív gyakorlataikat, kivonulva a városból a tájba. Saját utakon indultak el, műfajokat ötvöző szemlélettel kerestek választ kérdéseikre. Objektek, installációk, rajzok, mail art munkák, táj- és akcióművészeti műfajok, kombinált technikájú festmények, valamint a fotózás, mint számtalan új ábrázolási és kifejezési lehetőséggel bíró médium eredményei vonulnak fel ezen a látványos és igényesen rendezett tárlaton. Arra serkentheti a nézőket, hogy mindent alaposan megszemlélve fedezzék fel az alkotók és a munkák közötti összefüggéseket.