Amint arról korábbi cikkünkben már beszámoltunk (https://kanadaihirlap.com/2025/01/25/van-unnepelni-valonk), a József Attila Színház még tavaly drámapályázatot hirdetett, „Csókol, Attila” címmel. A színház vezetősége már kezdetektől tisztában volt azzal, hogy egy ilyen drámapályázat nagyon érdekes és kétséges dolog is, különösen akkor, ha olyan személyiségről van szó, mint József Attila. Róla nagyon sokat tudunk. Fontos kérdés: vajon az életének melyik pillanatát ragadja majd ki az író. Mond-e valami újdonságot nekünk, vagy csak egy képeskönyvet kapunk? Talán lesz közöttük olyan, amit be lehet mutatni, de már az is nagyon hasznos, hogy egyáltalán foglalkoztak vele drámaírók.

Nos, a kérdés eldőlt! A pályázat eredményét József Attila 120. születésnapján, 2025. április 11-én hozták nyilvánosságra. Nemcsák Károly, a színház igazgatója bejelentette: a meghirdetett határidőig 58 pályamű érkezett be, melyek előzetes előválogatáson estek keresztül. Az előzsűri a Dramaturgok Céhe tagjaiból állt: Blastik Noémi, Keszthelyi Kinga, Perczel Enikő és Szokolai Brigitta végezték a szűrést. Az ő válogatásuk után 12 mű került a főzsűri elé. Eredetileg úgy gondolták, hogy az első három helyezett részesül majd pénzjutalomban és erre elkülönítettek ötmillió forintot. Ám a zsűri 4 díj kiadása mellett döntött, az első díj kétmillió, a második másfél millió, és a két harmadik díj egyenkét 750 ezer forintot ér. Műfaji meghatározás nem volt. Arra voltak kíváncsiak, ki milyen milyen gondolatokat tart érdemesnek felvetni József Attiláról.  Mivel mindennek pontos, hivatalos úton kell folyni, felkérték Ligeti Erika közjegyzőt, hogy ebben a munkában segítsen. Ő már pár hónappal ezelőtt is jelen volt, amikor a jeligés pályaművek és külön a jeligét feloldó borítékok gyűjtését szolgáló két ládát lezárta, hitelesítette. Érkezett pályamű postai úton, sőt kézzel írott drámát is küldött be egy szerző, de ez nem volt kizáró ok. Most, az eredményhirdetésen, sajnos a zsűri elnöke, Szakonyi Károly, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, dramaturg egyéb elfoglaltságára tekintettel nem lehetett jelen, de az ő laudációját is felolvasták. Megérkezett viszont Szentmártoni János, babérkoszorús, József Attila-díjas költő, Takaró Mihály, Széchenyi-díjas, József Attila-díjas költő, drámaíró. A negyedik zsűritag a színház művészeti vezetője, Hargitai Iván volt. Meglepő volt az a műfaj sokszínűség, amivel találkoztunk – állapította meg Szentmártoni János. Igaza volt a kiíróknak, hogy nem határoztak meg konkrét műfajt. A színház úgy hirdette meg a pályázatot, hogy a dráma a fiatalok számára is vonzó legyen, bevonzza József Attila világába az érdeklődőket. Különös hangsúlyt fektettünk a nyelvezetre, ezen a téren nagyon kellemes, értékes tapasztalatokat szereztünk. A művekben a költő méltó módon elevenedik meg, kel életre és az ifjúság a színpadon vagy talán később könyv formában hozzájut ahhoz a világhoz, ahhoz az érték kincshez, amit talán a legnagyobbak közé tartozó költőnk képviselt meglehetősen kurta életében. Az orvostudomány ma már tudja a költő pontos kórképét. Olvasva a pályaműveket kiderült, hogy legalább két drámaszerző ezt is ismeri.  József Attilát Kozmutza Flóra vizsgálta, sikerült is csinálnia egy majdnem teljes Rorschach tesztet róla, így ma már értjük azt a hihetetlen harcot, szinte hőstettet, hogy még a 6. öngyilkossági kísérlete után is mindig fölállt. Látjuk belőle, hogy az embernek önmagával, a maga démonjaival kell megharcolni. Erről az első díjat nyert műről megtudtuk tőle: „Azt hittem, a vers a kulcs, Isten az ajtó” mondja Attila az orvosának, akivel nagy szellemi párbajt vív a Szieszta Szanatóriumban. Tudjuk, innen már Balatonszárszóra, élete utolsó helyszínére visz az útja, ezért van vésztjósló vonatkattogás a jelenetek között. A küszöb nagy titkát fejtegeti, mely a lét és nemlét, menny és pokol határa. A jó darab olyan, mint egy jó vers, ami után nem is a taps szólal meg először, hanem a csend, amely a katarzis előszobája. Birkózunk az alkotással, érezzük, hogy átjár, valamivel szembesített. Valamit megvilágított bennünk, amit felfedezni vágyunk. „A Küszöb” című dráma ilyen. Hitelesen adja vissza költőnk izzó szellemiségét, belső vívódásait. Szerzője: Pál Zsolt.  „ A tihanyi nő” jeligével érkezett, „Nincs bocsánat” című, második díjjal jutalmazott műről Szakonyi Károly véleményét Szokolai Brigitta olvasta fel. A költő életének kulisszatitkaiba látunk bele. Három igazi főszereplője van a drámának: József Attila, a rivális, Illyés Gyula, és közöttük a nő, Kozmutza Flóra, de ott van Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Vágó Márta – és akit nemigen szoktak emlegetni, Illyés első felesége, Juvancz Irma, tornatanárnő. Művészi érvényesülések, helyezkedések, sértődöttségek, költői és szerelmi féltékenységek szövik át az irodalmi életet és közben klasszikus értékek születnek. A szerző alapos ismereteit a témáról színesen, hitelesen jeleníti meg. Megfelel az „igazat írd, ne csak a valódit” kívánalomak. Történelmi, irodalmi személyiségekről nem könnyű drámát írni, hiszen bőséges vannak adataink róluk. Jelen darabban, bár ráismerünk az eseményekre, sikerült azokat izgalmassá tenni. Szerző: Fazekas Máté Bence.  Az egyik harmadik helyezett: „Én már ködből, csöndből vagyok”, jól megírt korkép, körkép és kórkép egyszerre – mondta róla Takaró Mihály. A kétfelvonásos dráma kiválóan járja körül József Attila tragédiáinak minden részletét. Remek atmoszféra teremtés jellemzi, jól szolgálja – a gyakran naturalista – ábrázolást. A gyermek József Attila és a mama közelképe rendkívül dinamikus alapszituációt ad. Különösen fontos része a műnek, Etus, Jolán és Makai Ödön minden, a korban bevett polgári morált felrúgó, bonyolult kapcsolata. Úgy mutatja meg Attila betegségéből eredő esendő voltát, hogy közben nem sérül zsenialitásának nimbusza. Bravúros életrajzi utazás is ez a mű, emellett a két lánytestvér erkölcsi kilengéseinek ábrázolása egy másik konfliktus szituációját teremti meg. Hatalmas erővel jelennek meg benne az indulatok. A szerző átlépi a József család konvencionális ábrázolását. Olyan színpadra kívánkozó alkotás született, mely új szellemű és levegőjű. A szerző: Cselenyák Imre. A színház művészeti vezetője, Hargitai Iván szerint, amikor egy rendező kezébe vesz egy darabot, arról kezd gondolkodni, hogyan működik ez színpadon? Hogyan inspirálja a díszlet- és a jelmeztervezőt, milyen zenét, esetleg koreográfiát kíván, milyen szereposztást igényel? A „Nem én kiáltok című” darabról elmondható: benne rejlett egy nagyon izgalmas előadás lehetősége. Igazi drámaírói tehetség mutatkozott meg, valóban megérdemelten kapta meg a másik 3. díjat. Különválasztani – ha ez egyáltalán lehetséges – a költőt az embertől, a pszichésen beteget az egészséges szerelemestől, nagyon bonyolult feladat. Hargitay Iván az eredmények ismertetés után még hozzátette: A választás a „Nem én kiáltok” című darabra esett, ezt fogják ősszel bemutatni. Fontos feltétel volt ugyanis a pályázati kiírásban, hogy fiatalokat megszólító legyen! Nehéz a 14-18 éves korosztályt arra rábírni, hogy közeledjen a költészethez, még az egyetemistáknak is csak töredéke jár színházba. Ez a mű egy iskolai lázadás története, melynek eredményeként nagyon komoly párbeszéd indul meg a tanárok és a diákok között arról, mi a költészet feladata, célja? Alapvető, sorsfordító, elemi gondolatokra ébreszt mineket. Erről szól teátrálisan izgalmasan ez a színdarab. Fiatal színészek, a Színművészeti Egyetem hallgatói játszanak majd benne, zene is készül hozzá és a tervek szerint szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján szeretnék bemutatni. A dráma írója: Varga Lóránt.