Idén is lesz Magyarország tortája
Igaz, még nem tudjuk melyik. A Magyar Cukrász Ipartestület már tizenkilencedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt, augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A hungarikumok listáján méltán szereplő dobostorta pedig idén ünnepli megjelenésének 140. évfordulóját. Bár Dobos C. József a tortáját 1884-ben alkotta meg, de első alkalommal 1885-ben a Budapesti Országos Általános Kiállításon mutatta be a nagyközönségnek. Az idei versennyel a világhírű mester munkássága előtt tisztelgünk!
A meghirdetést követően 43 nevezés érkezett a versenyre– mondta el Selmeczi László, a Magyar Cukrász Ipartestület egyik társelnöke – az előzsűrizést követő tájékoztatón, a budapesti Zila kávéházban. Bemutatta zsűri tagjait:
- Balogh Nóra (Sakura Cukrászda, Nagymaros)
- Uhrin Anna (Budapest Marriott Hotel, Budapest)
- Bergmann Nándor (A kis Bergmann Cukrászda, Balatonfüred)
- Kiss Zoltán (Kiss Cukrászda, Lajosmizse)
- Kovács Alfréd (Édes Vonal Cukrászda, Vác)
- Knezsik István (Autós Nagykoalíció, Budapest)
- Vincze Lajos (Pepe Cukrászda, Zirc)
közöttük ott van a tavalyi győztes, Kovács Alfréd is. A versenyfeltételeket Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület másik társelnöke ismertette. A versenyzőknek a benevezett tortájukban a dobostorta jellegét adó alapanyagait fel kell használniuk, de szabadon választott mennyiségben és rétegrendben. Ezek a tojás, cukor, karamellizált cukor, vaj, étcsokoládé, Bourbon vaníliás cukor és/vagy vanília rúd. A korábban már meghatározott alapanyagkosarakból, legalább két csoportból is, egyet-egyet használni kell a tortáknál, a dobostorta alapanyagai mellett. Ilyenek a Kárpát-medencében őshonos fűszerek: például. kakukkfű, levendula, menta, zsálya, izsóp, lestyán, csombor. A hungarikum pálinkák vagy a Kárpát-medence őshonos szőlőfajtáiból készült borok, mint a barack-, szilva-, alma-, meggypálinka, illetve a kéknyelű, furmint, hárslevelű, kadarka, valamint az őshonos magyar gyümölcsök: a berkenye, kajszibarack, meggy, birs, őszibarack, alma, körte, cseresznye, szilva.
A zsűri elnöke, Kiss Zoltán minden résztvevőnek gratulált, hogy fáradtságos előkészületek után ilyen szép tortákat tettek az asztalra. Már átgondolni is nehéz, hogy milyen legyen az Ország tortája. Sok munkát, kísérletezést igényel, de örömöt is jelent az elkészítésük. Tanácsolta a versenyzőknek, vigyázzanak! Mivel a fűszerekből is válogatni kellett, 4-5-6 ízvilágot nem tud megjegyezni a zsűri. Válasszunk inkább valami harmonikus fő ízt, tegyünk mellé egy-két különlegességet, meglepetést és ettől kezdve a torta – a sok-sok gyakorlás után – remek ízt fog mutatni. Itt is érvényes, hogy a kevesebb gyakran több, mintha sokat akarunk felvonultatni. Mindig nagyon vigyázzunk arra, hogy a krémeket, a „mousse”-okat, a betöltés előtt meg kell kóstolni! Ugyanez vonatkozik a zselékre, töltelékekre, díszítő elemekre is. Így lesznek remekművek. Első alkalommal vett részt a zsűri munkájában Uhrin Anna, a budapesti Mariott Hotel cukrásza.
Azt tapasztalta, hogy minden tortán látszott a szakma szeretete, a felkészülés kemény munkája. Bátran kijelenthetjük – mondta – hogy mindenki nyertesnek számít, aki idáig eljutott! Érezhető volt, hogy valamennyien beletették a legjobb tudásukat, egészen különleges torták születtek. Tőle ismét Erdélyi Balázs vette át a szót, aki bejelentette: az előzsűrizés után hat torta jutott a döntőbe. Ezt követően egy konzultációra kerül majd sor, ahol a versenyzők a zsűrivel együtt fogják elemezni a tortákat és próbálják azokat tovább tökéletesíteni. A harmadik válogatásra már az Ipartestület épületében kerül majd sor, ahol a zsűri jelenlétében kell elkészíteni a „versenyművet”. Ott fogják azokat pontozni és így születik meg a végeredmény.
Az őshonos magyar gyümölcsök szinte teljes választékát használták a versenyzők a birstől a somon át a homoktövisig, de a sláger a meggy és a kajszibarack volt. A fűszerekkel is bátran bántak, legkedveltebbnek a zsálya és a kakukkfű bizonyult. Aszú, furmint, kéknyelű, hárslevelű is előfordult, ám a kadarka ihlette meg leginkább a versenyzőket és természetesen a gyümölcspálinkák is több tortában megjelentek. Az előzsűri a következő hat tortát választotta: „Aranykörte” készítette Kocsis Réka (Krém Cukrászda, Székesfehérvár); „Aranyliget”, a cukrász Papp Dániel (Papp Cukrászda, Makó); „DCJ Stílusgyakorlat” készítette: Balogh László és Kiss Roland (Kézműves Cukrászda, Gyula); „Fürtös menyecske”, a cukrász: Rosta Sándor és Rábai Anita (Mozart Cukrászda, Hévíz); „Napsugár” készítette: Novák Ádám és Haller Dovalovszki Barbara (Reök Cukrászda, Szeged); „Vadszüreti csábítás” a cukrász: Füredi Krisztián (Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső).
6:32 du.
az bennük a jó, hogy a zöldek szerint ez mind halálos méreg és már a teheneket is mellőzni akarják mert valami féreg kitalálta, hogy lehet pitypangból is tejet meg vajat csinálni bizonyosan hatalmas pitypang főggyei vannak
nyálcsorgatóak a képek, valamelyik tortamester kijöhetne ide oktatni mert ezek semmiféle süteményt sem tudnak készíteni a palacsintának csúfult is 13 mm vastag és bekenik földimogyoróvajjal amit látni sem tudok
és végre már pár éve Mississauga ban van egy fánk készítő aki képes szalagos fánkot sütni és keleszteni hosszú sorokban állnak mert már a látványa is csodás
és ezek a csodálatos beefek? én meg szoktam puhára főzni a kuktában és pörköltet csinálok az isteni sok erős paparikával hagymával és paradicsommal és persze nokkedlivel amit néha lehet készen kapni
isten éltesse ezeket a mestereket
9:21 du.
Itt van az icing cake-re:
https://elizabethnickson.substack.com/p/if-carney-wins-his-team-will-deliberately?utm_source=post-email-title&publication_id=30495&post_id=159943682&utm_campaign=email-post-title&isFreemail=true&r=39tr0f&triedRedirect=true&utm_medium=email
11:21 de.
egyunk is…https://index.hu/kultur/degusztator/2025/04/20/onyx-etterem-budapest-metamorfozis-alkotoi-kozosseg-muhely-gasztronomia/
11:26 de.
nem lopom a penzt , nem eszek itt…https://onyxrestaurant.hu/
12:22 du.
gastroliteratura
gratulálok, mesés kezdeményezés és az oktatás csodája, én persze minden mást is így élőben tanítanék és akkor a gépészmérnök mikor bemegy egy műhelybe nem találja meg az eszterga padot mert még sohasem látott olyat
1:05 de.
joshua
2025 április 20
11:26 de.
én szeretek mindent kipróbálni még akkor is ha néha azonnal ki akar jönni
de ezek az anagy tálon semmi de kurva drága, na az riasztó,
persze láttad a közönséget is?
én sem mennék oda
7:50 du.
https://kanadaihirlap.com/2025/04/11/ket-konyv-egymassal-beszelget/ cikkhez :
DonGolo 2025 április 19 1:14 du.
Igazad van abban, hogy a Devarim 30 a haza elvesztéséről beszél, és nem a tömeggyilkosságról több ezer évvel később, messze a hazától.
Bár az már hit kérdése, hozzáteszem, hogy szinte az egész Devarimot Jeremiás „próféta” írta, valamint néhány kiegészítéssel (és talán eltávolítással) később a Tóra szerkesztői.
Jeremiás és a többi „próféta”, akik túlélték a Babilon elleni háborút, kétségbeesetten keresték az okát annak, hogy Isten miért engedte meg ezt a tragédiát. És Jeremiás megtalálta a választ, az izraelitáknak vétkezniük kellett, nem tartották be a parancsolatokat, és ezért Isten így büntet egy népet. Függetlenül attól, hogy hány igaz ember él ott, mindenkinek szenvednie kell.
Emlékszel, ahogyan Ábrahám alkudozott Istennel, hogy megmentse Szodoma és Gomorra lakóinak életét? Ha nincs 10 igaz ember, akkor mindannyian meghalnak.
Nekünk ma ezt az „isteni igazságosságot” kicsit nehéz lenyelni, de akkoriban az embereknek szükségük volt valamilyen magyarázatra, hogy miért bünteti Isten az ártatlanokat is.
7:52 du.
A https://kanadaihirlap.com/2025/04/16/talan-mar-nem-titok-tobbe/ cikkhez:
Joshua 2025 április 20 5:23 de.
Ez koltoi kerdes volt reszemrol. 😊
Nem ertem, hogy az ilyen idiotakat miert nem csukjak le gyilkossagi kiserletert 40 evre? Tok mindegy hogy ki es miert tuntikezik, hidak, utak lezarasa konnyen mas emberek eletebe kerulhet, amig a mentoknek, tuzoltoknak, rendorsegnek kerulniuk kell idiotak miatt. Erre miert nincs torveny?
Joshua 2025 április 20
Vegyuk ugy, hogy az ateista elvtarsaknak van igazuk, es az evolucio igy valasztja szet a kihalasra erett idiotakat a tulelesre itelt ertelmesektol.
Legyen az abortusz, kabitoszer, gender-bender, homosexualis propaganda… barmilyen propaganda ami arra iranyul, hogy az emberiseg letszamat csokkentse, es a megvalositasert kozel elmebetegek tuntikeznek es kovetik is az ‘eszmet’ tetteikkel, az elvileg helyenvalo. Minel hamarabb halnak ki az ilyenek annal jobb.
Csak az a baj, hogy gyerekeket is agymosnak mar…