A legfontosabb a vendégek véleménye
A tavasz beköszöntének, a nyár közeledtének legbiztosabb jele, hogy sorra nyitnak a szabadtéri vendéglátóhelyek. A Római-part legendás sörkertje 1983 óta a budapesti nyár kihagyhatatlan része. A Duna közelsége, az öreg platánfák árnyéka, a jó zene és a frissen sült hekk illata évtizedek óta visszavonhatatlanul hozzátartozik az itteni élethez. Az Evezős Sörkert nem csupán vendéglátóhely – igazi társasági tér. A több kilométeres partszakasz különleges adottságai az Evezősben válnak igazán közösségi élménnyé. Ezért mondhatjuk el róla: az Evezős Sörkert a Római-part társasági kikötője.
Az idénynyitó bemutató meghívott vendégei Kusnyár Gábor ügyvezető igazgatótól – képünkön balról az első – megtudták, hogy amikor áttekintették az elmúlt évek tapasztalatait rájöttek, bizony vannak szükségletek és hiányok a Római-parton. A vendégek visszajelzéseire reagálva változtatásokat terveznek. Az Evezős sörkert 1983 óta létezik. A 42 év hihetetlenül hosszú működést jelent errefelé, ezt ők szeretettel és hittel teszik továbbra is. Szeretnének minden évben jobbak és még jobbak lenni. Sok ingyenes programot terveznek az idei szezonban. Az a céljuk, hogy olyan központi hely legyen az Evezős sörkert, amire azt mondják: „Igen, tudjátok ez az a hely, ahol mindig élet van!” Szándékukban áll a gasztronómiai kínálatban is változtatni, olcsóbb termékeket ajánlani. Társak ebben: Bencze Gergely, szakmai igazgató Juhász Dániel, kreatív séf és Bálint Andrea ügyvezető igazgató is.
Azt, hogy ilyen helyeken milyen sok múlik a konyhán, bizonyára mindenki tudja. Erről beszélt, a séf úr, Juhász Dániel, aki elárulta: mielőtt a változtatásokról döntöttek volna, komoly kutatómunkát végzett. A konyhán a legfontosabb alapanyag a vendégek visszajelzése! Egészen új ételek születtek és ez kijelölte a követendő utat. Létrehozták az Evezős sörkert hagyományai és a modern street food ötvözetét, ami nem rettenti el azokat, akik idejárnak már 10-20-30 éve, de nekik is kínál olyan finom újdonságokat, amiket ők is elfogadnak. A környezettudatosság szintén fontos szerepet játszik a megújulásban: lebomló csomagolások, pohárba készített friss saláták, gyors kiszolgálás és minimális pazarlás jellemzi majd a mindennapokat. Így a vendégek felelősségteljes, fenntartható vendéglátásban részesülhetnek.
Bálint Andrea szerint az elsődleges céljuk volt a közösségépítés, tehát visszahozzák az egykor roppant kedvelt, zenés-táncos esteket. Minden héten lesz erre lehetőség, visszatérhetnek azok a régi vendégek, akik ezeket hiányolták. Az ő jelzéseik alapján választották ki a fellépő együtteseket, kik azok, akik iránt nagy érdeklődés volt, akiket hiányoltak? Idén nyáron visszatér a Party Dance Band és a Cats Trió, lesznek esti zongorakoncertek, a rendkívül tehetséges Gazsi Norbert a tavalyi évben a bárzongorista verseny második helyezettje volt! Mivel a családokat is várják, gyerekek számára is lesznek programjaik. A megújult kínálat, az ingyenes programok, a család- és kutyabarát szemlélet, valamint a fenntartható működés, mind azt a célt szolgálják, hogy az Evezős továbbra is az maradjon, ami mindig is volt: a budapesti nyár szíve-lelke.
Az üzemeltető Eventrend egyik tulajdonosa, Nagy Gábor még hozzátette: Szuper csapat dolgozik itt, sok energiát fektetnek abba, hogy a vendégek mindinkább elégedettek legyenek. Továbbra is szívesen veszik a visszajelzéseket, hiszen egy vendéglátóhely nemcsak az evésről-ivásról szól, hanem ennél többet kell adni a vendégeknek! Egy jó „bulihelyet” szeretnének csinálni, ahol az emberek élményekhez jutnak, szórakozni tudnak. Idén új együttessel gazdagítják a táncos programokat. A Pedrofon nevű formáció, swing, rock and roll, és rockabilly stílusban zenél majd. Ebben a családbarát környezetben ne csak a gasztronómia szerelmesei találják meg számításaikat, de a kultúra és a közösségi élmények kedvelői is, életkortól függetlenül.
Az Evezős Sörkert, 2025-ben az étlap teljes megújulásával várja a vendégeket. A fejlesztések során elsődleges szempont volt, hogy a kínálat ne csupán trendkövető legyen, adjon választ a vendégek valódi igényeire! Középpontjában a könnyed, nyári fogások, a kreatív tálalás és a magas minőségű, mégis gyorsan elkészíthető ételek állnak. Mindezt a Duna-part utánozhatatlan hangulatával és az Evezős hagyományos vendégszeretetével ötvözve. Az új étlap nemcsak változatos, hanem igazi ízkavalkád: szaftos, gazdag ízvilágú ételei, a csábító megjelenésű fogások, az Evezős Sörkertet olyan hellyé teszik, ahol a magyar vízparti hagyományok találkoznak a nemzetközi street food világ élvezetes stílusával. A fogásokat úgy alkották meg, hogy ne csak a gyomrot, hanem a szemet is kényeztessék, már látványuk étvágygerjesztő legyen!
Ilyen például a smashburger, a házi marhahúspogácsa, cheddar sajttal egybeolvasztva, majonéz, kovászos uborka és lilahagyma is van benne. A See Dog valódi különlegesség; házi sörbundában sült fish and chips, buciban, zöldfűszeres remoulade mártással, madársalátával kerül a vendégek elé. A ropogós csibeburger, valójában csirkecombfilé, szintén buciban, házi burgerszósszal válik ízletesebbé. A gyerekek által roppant kedvelt hasábburgonyának megjelenik majd az édesburgonyából készült változata. Elég lesz egyszer kipróbálni, hogy első számú kedvenccé lépjen elő. A grillkukorica a mexikói ízeket hordozza, a magyar strandok hangulatával fűszerezve. Nem kell leülni, a sétányról belépve is kapható lesz. A Croffle (krófli) pedig egy különleges desszert – croissant-goffri hibrid – mely felnőtteknek gyerekeknek egyaránt ízleni fog.
2:58 du.
penteken megyek masodszor PROBARA…oilyan ez a mu-fogsor = PROTEZIS mint amikor az ember nem kopnfekciot vesz hanem egy SZABONAL csinaltatja az OLTONYET egy szabonal……halas vagyok a 81 eves cikk ironak mert ugyse megyek vissza mickey mouse-hoz mig jopl be nem KAJOLOK , HARAPVA a husokat 80 evesen .. huj hun hajra SOSE HALUNK MEG…rode-ROSSZ mikor csinaltal utoljara maj-funkcios VER KEPET ?????? tuti hogy tul sokat ISZOL
6:42 du.
kanada belep az europai unioba…https://index.hu/kulfold/2025/04/22/kanada-europai-unio-csatlakozas-brusszel-valasztas/ RODEO>>>>ma mar ne igyal tobbet alkoholbol
9:38 du.
kan-fasztikus….https://mandiner.hu/kultura/2025/04/rakosi-hat-levelet-irt-dimitrovnak-ebbol-negyben-mas-sem-csinalt-csak-zsidozott
5:42 de.
Konyorgom, kedves kelet-kanadaiak, mindannyian Carney-ra szavazzatok! O a ti emberetek, teljes mertekben meg is erdemlitek ot!
https://www.youtube.com/watch?v=kOnlvQ_Iw7w
5:49 de.
joshua 2025 április 22 2:58 du.
„rode-ROSSZ mikor csinaltal utoljara maj-funkcios VER KEPET ?????? tuti hogy tul sokat ISZOL”
O csak a hazafias kotelesseget teszi. Most hogy a gonosz Trump vamokkal fenyeget Rodeo baratunk mindent megtesz annak erdekeben hogy a kanadai alkoholt eloallito cegek ne menjenek tonkre.
joshua 2025 április 22 6:42 du.
„kanada belep az europai unioba…”
Oda is valo. A tobbi loser melle. Kar, hogy Orban es Fico azt is megvetozza majd, mert Kanada meg rosszabb lenne az EU keleti reszenek, mint Ukrajna.
8:58 de.
inycsiklandozó helyett csak szemcsiklandozó a kép különösen az a töpörtyűs szalonna darab, az itteni disznókból lehetetlen ilyet csinálni
@Josh nem vagyok rosszmájú erről szakorvosi igazolásom is van
3:03 du.
joshua
2025 április 22
6:42 du.
Én szívesen beszavaználak Benneteket a mi döglődő EUnkba, ha nem lennék ellene annak a magyatokra fogott rágalomnak, miszerint ránk jellemző a dögöljön meg canada tehene is, mert szerintem MÉG a szintén döglődő szemérmetlen szomszéddal is jobban járnátok!
10:23 du.
Orsós Elemér 2025 április 25 3:03 du.
Canada tehene a magyarok szavazatatol fuggetlenul meg fog dogleni, mert az orszag menthetetlen. Ha (remenyeim szerint) Carney elvtarsra szavaz Ontario es Quebec az csak felgyorsitja majd az agoniat.
4:04 de.
Holey…RODErossz….Mr Orsos….rodeo miert akarod tudni hol van a ceyloni adocsalo motelja ? …gondolod hogy olyan hulye vagyok hogy megirom es utana te vagy felkeresel ott bosszubol vagy feljelented adocsalasert ? ..NEM BIZOM BENNED MERT EGY gonosz ember vagy….vagy csak szimplan OSTOBA vagy ?
7:02 de.
Orsos…en nem kanadai vagyok…https://mandiner.hu/kulfold/2025/04/brutalis-fordulat-kanadaban-nagy-bajban-a-kanadai-trump
8:32 du.
Holey…kanada tehene – a jelenlegi liberos – tehene megdogolhet de utana ujja fog szuletni……az europai unio BORZALMA ugy szinten…..az usa egyetlen eselye a trumpizmus …..egyedul a 6-8 ezer eves kinai civilizacio lesz nyero azsiaval egyutt MERT OTT MEG DOLGOZNAK AZ EMBEREK
11:45 du.
joshua
2025 április 27
4:04 de.
én kurvára nem akarok oda menni!!!
@Hóligoszty
te meg akkora seggfej vagy hogy nem láccol ki a mamuszodból
Carney Nyert!
te meg mehecc költözni oda a tramplee -ékbe
de?
hát aszt is neked meged még ami belefér
arrafelé útálnak téged is!!!
2025/04/28//2344
Még nem pontos
De belédiis ugyanaszt
Bye bye
Szerecsétlen hüje
1:03 de.
Hat ezert kell Kanadaban ceruzaval kitolteni a szavazo cedulat.
https://www.youtube.com/watch?v=iTYUD7liTVQ
1:39 de.
joshua 2025 április 27 7:02 de.
Oh, nem kell izgulni! Ha megnezted azt a videot amit ma a kanadai valasztasokrol tettem fel ide, akkor itt is elore le van rendezve a dolog.
Hala a jo Istennek vagy tenyleg ennyi elmebeteg van kelet-kanadaban, vagy csak bideni modszerrel kezeltek a szavazatokat, de ugy nez ki Carney elvtars lesz a miniszterelnok. De ha nem is lenne meg a szukseges szamu szavazat, ott lesznek majd a szavazatok a komcsikra es a quebeci partra… siman osszeallnanak a konzervativ ellen.
Igy most van esely arra, hogy Alberta kilepjen ebbol a dilihazbol.
3:32 de.
joshua
2025 április 27
7:02 de.
Elnézést kérek!
9:45 du.
Orsos UR….nincs miert elnezest kerned logikus hogy egy kanadai weblapra foleg kanadaiak irnak
2:45 de.
@Holy-Elemér
ha már mondtok valami eszementet, meg is tudnátok mondani?
kinek?,
miért?,
és hogyan lenne ?
jobb ha
süsüsztán szétbarmolná azt is amit Albertának még nem sikerült?
mivel az én szavazatom abban nincs, hogy Magyarország beszerencsétlenkedte magát abba a gittegyletbe, tehát lelketek rajta,
viszont itt most szépen le lettetek szavazva, és a konzi poiliviere még a parlamentbe sem került be, a Singh visszamegy ügyvédnek, és ha a
poiliviere-t a pártja nem akarja megtartani akkor elmehet kapálni?
vagy versenyre kelhet tramplee vel hogy melyikük tud nagyobbat és többet hazudni
a tramplee nek egyetlen deal je sem jött össze a Gőgös Gúnár a pénzügyérje levegőt sem kapott amikor rákérdeztek hol van az a 200 deal, ami most már bizonyos, hogy dili!
de ti csak rendezzétek a világot a saját képetekre, legfeljebb nem nézek rá!