Én úgy emlékszem, hogy azért váltottunk rendszert 1990-ben, hogy Magyarország politikailag sokszínű, demokratikus jogállam legyen, hogy mindenki szabadon dönthessen arról, hogy melyik politikai irányzatot és ezt képviselő pártot választja. Azért támogattuk a változást, hogy tisztességes és szabad versenyben dőljön el, hogy kik kerüljenek be a törvényhozásba és ki gyakorolja a hatalmat a következő négy évben. És arra voksoltunk, hogy működjenek a fékek és ellensúlyok, ne történhessen meg, hogy egyetlen párt és főleg egyetlen személy ragadja magához a hatalmat, mindenféle közjogi, intézményi kontroll nélkül. Ezt rabolta el tőlünk a Fidesz 2010-ben és most úgy tűnik, hogy halvány esély nyílik arra, hogy visszaszerezzük a szabad választás jogát, a plurális, sokszínű politikai élet megteremtésének lehetőségét, újra nekilássunk a demokratikus intézményrendszer felépítésének.

Illusztráció: Mikó Bálint

Természetes, hogy nem egyformán képzeljük el ennek az újraszülető demokráciának a felépítését, sokan sokfélét gondolunk arról, hogy hogyan kéne ezen az úton elindulni és milyen politikai szereplők lennének alkalmasak arra, hogy levezényeljék ezt. Vannak, akik szerint, az összes ellenzéki szavazónak egyetlen politikai erőt kellene támogatni, mert csak így szerezhető meg a kétharmados többség, amellyel hozzá lehet látni a Fidesz által bebetonozott személyek által uralt közjogi intézmények átalakításához, a diktatórikus állampárt hatalmának megtöréséhez. Én, bár ezzel mélységesen nem értek egyet, de soha nem jutna eszembe azok szellemi képességeinek, erkölcsi integritásának, hazafias elkötelezettségének kétségbevonása, akik így gondolkodnak. Hiszen Magyarország újjászületésének egyik legfontosabb záloga éppen az, hogy képesek legyünk tiszteletben tartani és elfogadni azt, hogy sokfélék vagyunk és különbözőképpen gondolkodunk a világról.

Mindamellett, akik már egy évvel a választások előtt megingathatatlanul biztosak abban, hogy ők tudják, hogy mi lesz a politikai kínálat egy év múlva és hogyan kell szavazni majd akkor, annak érdekében, hogy elzavarhassuk a zsarnokot, az szerintem helyet cserélhet Cassandrával.

Úgy gondolom, hogy a demokratikus jogállam újraépítését csak egy sokszínű, folyamatosan kontrollált, együttműködésre képes, elfogadó koalíció képes elvégezni, amely maga mögé tudja állítani mindazokat, akik a jelenlegi hatalom demokratikus ellenzékét képviselik. Hiszen még így is nagyon kérdéses, hogy mi vagyunk-e többségben Magyarországon. Én személy szerint soha nem támogatnám azt, hogy egyetlen politikai erő és azon belül is valójában egyetlen személy jusson kétharmados hatalomhoz. Akkor sem támogatnám ezt, ha egyébként alkalmasnak tartanám ezt a személyt az ország vezetésére, de ráadásul ez nincs is így. És soha nem támogatnám azt sem, hogy a magyar parlamentben kizárólag jobb- és (szélső)jobboldali pártok képviseljék a választókat, nemcsak azért mert én magam nem vagyok jobboldali, hanem azért sem, mert a magyar választók legalább egyharmada baloldali értékeket vall magáénak és ennél is többen vannak, akik liberális elkötelezettségüek. Egy ilyen parlament tehát nem lehetne demokratikus, hiszen a demokratikus elkötelezettségű választópolgárok legalább egyharmada képviselet nélkül marad. És Magyarországon van 6-800 ezer választó, aki soha nem szavazna jobboldali pártra. Ha őket nem tudja integrálni a rendszerváltó erő, akkor jószerivel a választási győzelem is, a kétharmados többség mindenképpen esélytelen. És ha valaki a rendszerváltás érdekében, egy ilyen kritikus helyzetben nem képes együttműködni a többi változás iránt elkötelezett politikai erővel, akkor valójában számára nem a rendszerváltás, hanem a hatalom megszerzése az elsődleges szempont.

Az átlagosnál közelebbről láttam a a 89-es rendszerváltás folyamatát és azt, hogy akkor a legkülönbözőbb világnézetű pártok és politikusok is képesek voltak együttműködni addig, ameddig a pártállam leváltása volt a cél. Tulajdonképpen alig volt olyan részletkérdés,amiben egyetértettek, de volt egy közös cél, a diktatúra megdöntése és mindent ennek rendeltek alá. Elfogadták egymást és együtt tudtak működni a változás érdekében. Óriási viták, politikai küzdelmek voltak, de soha nem vonták kétségbe a másik fél legitimitását, a haza iránti elkötelezettségét. Most hasonlóan kiélezett a helyzet. A politikai légkör pedig összehasonlíthatatlanul rosszabb, mint akkoriban volt. És nemcsak a fideszes, hanem az ellenzéki tábor is tele van indulatokkal, gyűlölködéssel, saját igaza kizárólagosságával kapcsolatos meggyőződéssel, váteszi jóslatokkal, a politikai rivális ép eszének, becsületének, hazafiságának megkérdőjelezésével. Amíg az ellenzéki oldal egy része nem fogadja el, hogy sokan sokfélék vagyunk és mindenki, aki demokratikus pártokra szavaz, demokrata, amíg kétségbe lehet vonni a másként gondolkozók erkölcsi integritását és hazafiságát, amíg vita helyett megbélyegezik és lincshangulatot gerjesztenek azokkal szemben, akik nem értenek egyet velük, amíg meg vannak győződve arról, hogy az igazság náluk és csak náluk van, addig biztos hogy nem lesz demokratikus rendszerváltás Magyarországon.

Vásárhelyi Mária