„A demokráciát soha nem szabad magától értetődőnek venni.” Aun Szan Szú Kji egy ötven éve katonai diktatúrában működő országból üzente ezt a magyaroknak a Corvinus Egyetemen tartott előadása végén. A mianmari Nobel-békedíjas politikus nő azért is vállalkozott a Varsót, Budapestet és Prágát érintő közép-európai körútra, hogy begyűjtse ezeknek az országoknak a tapasztalatait a demokratikus átmenetről. Ő maga 15 évig volt házi őrizetben egy katonai diktatúra „vendégszeretete” által Mianmarban. Szerinte az emberek „harcoljanak a jogaikért akkor is, ha félnek.”

Fotó: asiasociety.org

Hát nálunk a legjobb helyen van, hiszen itt azt tudja megtekinteni, hogy milyen az, amikor egy ország a demokratikus átmenet után 20 évvel visszasüllyed az autokrácia mocsarába. Ez a hölgy eltévedt, ha itt demokráciát keres, még akkor is, ha az itteni, 3 éve tartó posvány még mindig különb jogállamnak tűnik, mint a mianmari. Mert csak látszatra az, mint a Potemkin falvak. A fényes máz mögött ott az üresség, a kiüresített demokrácia. Azzal az Áder Jánossal pacsizott a hölgy a Várban, aki semmilyen minőségében nem lehetne államfő egy normális demokráciában. Se a személyes kvalitása nincsen meg hozzá, se a politikai függetlensége. Egy köztársasági elnöknek olyan személyt kéne megválasztani, aki tett valamit a hazája érdekében pályafutása alatt. Az nem lenne elég egy normális országban, hogy ha valaki ügyesen tud vakondozni, törvényt sérteni és szúrósan nézve baromságokat beszélni egy párt péni…, izé, égisze alatt. A mianmari katonai diktatúrában lehet az, hogy pártkatonát neveznek ki ilyen fontos pozícióba, de egy demokráciában ez bűncselekmény, hiszen ez a fékek és ellensúlyok lebontása. Vagy éppen egy szintén pártkatona gyakorló elmebeteget az országgyűlés elnökének kinevezni, aki szerint a baloldal örüljön, hogy bent ülhet egyáltalán a parlamentben. Mert ő ma már nem MSZMP tag, mint régen. A három közjogi méltatlanság egy kollégium belterjes tenyészete a mi pompás Potemkin demokráciánkban. Mianmarban hasonlóan épülhet fel a diktatúra kormánya.

Aun Szan Szú Kji, aki egy 50 éve fennálló diktatúrából érkezett, tanulságos leckét adott demokratikus ismeretekből. Arról beszélt, hogy „egy demokráciában érdemes értékelni a különbözőségeket, és együttműködni a régi ellenfelekkel, vagy arról, hogy az állampolgároknak mindig joguk van egy jobb társadalomhoz, mint amelyben éppen élnek, de ezért meg is kell küzdeniük, és a döntéseikért vállalniuk kell a felelősséget. Vagy arról is, hogy a valódi fejlődéshez befogadásra és nem kirekesztésre van szükség, különös tekintettel a szegényekre, akiket végképp nem büntethet egy kormány. A kormányt kell megbüntetni, ha szegények az emberek, és nem fordítva – figyelmeztetett.” Ez utóbbi mondatot az ellenzéki pártjaink is a zászlajukra tűzhetnék.

Elemezzük a fenti idézetet, kezdjük mindjárt az elején: együttműködés a régi ellenfelekkel. Hát itt olyan nincs. Különösen a kétharmad birtokában. Mint már szóba került, az ellenfelek örüljenek, hogy betehetik a lábukat a parlamentbe. A kétharmaddal (51%) az is az övék. Meg az egész ország. A magyar parlament

színvonala lesüllyedt egy szavazógépek segítségével, egy személy által működtetett diktatórikus, kvázi rendeleti kormányzássá. Kövér elvtársnak ez sem elég, a múltkor már konkrétan a rendeleti kormányzás szükségszerűségéről beszélt. Persze utána kénytelen volt cáfolnia saját magát, pedig jobb lenne, ha mielőtt kimondana valamit, végig is gondolná. És utána csendben maradna.

Szóval az elmúlt 3 évben vagy 600 törvényt (gyakorlatilag az összeset) módosítottak azok, akik program nélkül nyertek választást, és az ellenzéki oldalról egyetlen egy javaslatot sem vettek figyelembe. Az együttműködés felcsúti magasiskolája. Vagy akadémiája. A legtöbb javaslatuk egyéni képviselői indítvánnyal érkezett, így „törvényes” lett mindjárt az, hogy senkinek a véleményét nem kellett figyelembe venniük. Csak egyetlen felcsúti betegarc érdekeit vette figyelembe a 268 kormánypárti jobbágy, szó nélkül megszavazva a demokratikus jogállamunk rendszerszintű fölrúgását. Még az Alkotmányunk kihajítása után létrehozott taknyolmányukba sem javasolhattak semmit. Nem hogy az állampolgárok, de még az ellenzék tagjai sem. Hiszen az csak Magyarország és a benne élők alapvető jogait tartalmazza, az elég, ha csak pár elvtárs érdekei szerint készül el a mi fejlett demokráciánkba. Gránit szilárdsága ellenére most fogják ötödször is megváltoztatni az elvtársak szó nélkül, egyöntetűen, mind a 268-an. Ilyen pártfegyelem Mianmarban nem lehet különleges, de az európai demokráciákban ez enyhén szólva is példátlanul káros, hiszen magát a parlamentet üresíti ki, teszi azt alkalmatlanná eredeti szerepére. Kár, hogy a burmai hölgy nem mesélte el nekünk, hogy ott az utóbbi ötven évben hány törvény született, de biztos vagyok benne, hogy ennél a 600-nál nem több, mint amit itt 3 év alatt készített el a törvénygyár. Valahol, valakik által, de sajnos ezt az ellenzék soha nem is firtatta. De hogy nem Lázár, Rogán, Kósa, Gulyás, meg az a pár beterjesztő írta, abban biztosak lehetünk.

A kirekesztés pedig fidesznyik specialitás, a létük alapja. Egy a tábor, egy a zászló! Befogadásról szó sincsen, aki nem azokat az elavult, begyöpösödött klerikális konzervatív mantrákat fújja, mint a 0%-os KDNP, vagy nem azon a mindig változó állásponton van, mint a kedves vezető, az ki van rekesztve a nemzetből. Azokat amortizálják keresztény módra. Mesélhetne erről a volt Kisgazda Párt, az MDF, vagy az eredeti Kereszténydemokraták. De a mai politikai szereplők közül Gyurcsány, Bajnai, Szilvásy és a többiek is. Aki nincs velük, az nincs. Vagy nem lesz. A befogadás annyit jelent a fidesznek, hogy te, ellenzék, befogod a pofád. Meg mindenki az országban.

Az pedig, hogy a szegényeket nem büntetheti egy kormány, az maximum hangos kacajt vált ki azokból, akik szerint „akinek nincs semmije, az annyit is ér”. Ezek a fajkeresztények nem csak a szegényeket, és így a segélyre szorulókat vagy a munkanélkülieket szopatják, hanem a hajléktalanokat is. 150ezer forintos büntetésre számíthat nálunk 3 éve az a hajléktalan, aki az utcán mer aludni, ahelyett, hogy haza menne. Kitiltják őket a főváros majd minden pontjáról, mert ha nem látszanak, akkor nincsenek. A kommunisták csinálták azt, hogy ha valamiről nem beszélünk, akkor az nem is létezik. Hát most újra itt tartunk, 20 évnyi demokrácia után.

Bizony, a kormányt kéne megbüntetni a sok szegény ember miatt, mára 4millióan élnek a létminimum alatt, és másfél millióan mélyszegénységben. Ötszázezer magyar hagyta el az országot és ment külföldre dolgozni. Ők a gazdasági menekültek. A politikaiak majd kicsit később indulnak utánuk, azok majd a következő ciklusban indulnak meg kifelé. Ha addig ki nem lépteti a Fidesz Magyarországot az Unióból, és le nem zárja a határokat. De Magyarország jobban teljesít, a hazug propaganda szerint.

Aun Szan Szú Kji 15 évet töltött házi őrizetben, mert egy választáson 1990-ben elsöprő győzelmet arattak, és arról beszéltek, hogy a demokrácia mindenkit megillet. Erre a katonai rezsim azt a választ adta, hogy a mianmariak nem érettek a demokráciára, így kár is vele foglalkozni. A mi kedves idiótánk szerint a magyar nép félázsiai származék, csak az erő nyelvén ért, és csak egy erős kormány tudja őket a megfelelően vezetni. Ugyanazt hazudja, mint a mianmari katonai diktatúra vezetői, hogy az ország népe nem elég érett egy jogállamra, tehát azt megszüntetjük. És így is tett a kétharmadot hazaáruló módjára kihasználva.

Aun Szan Szú Kji pártja hiába nyerte meg az alsóházi helyek majd 100%-át a tavalyi választásokon, a hadsereg súlya sokkal nagyobb maradt, mint a többi államhatalmi szervezetnek. Tehát a győzelmük csak formális lett, politikai befolyásuk nulla maradt. Ugyanez a helyzet lett kialakítva nálunk is. Ha még nyerne is az ellenzék a következő választáson, minden fontos pozícióban fidesznyik katonák ülnek 9 évre bebetonozva, és a kétharmados, meg sarkalatos törvények megkötik a kezüket mindenben, 10 ciklusra előre, ahogyan a felcsúti elmebeteg eltervezte. A köztársasági elnök személye se ad semmilyen garanciát nekünk, magyaroknak arra, hogy a jogállami demokráciát preferálná. Sokkal inkább azt, hogy miként szolgálja a főnökét, aki abba a pozícióba helyezte, ahová egy normális országban sose kerülhetne adottságai alapján.

A mianmari alkotmány nem kedvez a demokratikus átmenetnek, ezért azt kell elsőként megváltoztatniuk, ha jogállamot akarnak. Nálunk azért kellett az elsők között a demokratikus Alkotmányunkat kidobni a szemétbe. Még vége se volt a parlamenti, Alkotmányra való esküjüknek a hazaárulóknak, már repült is a kuka felé a ’89-es demokratikus Alkotmányunk. Minden országromboló lépés elő volt készítve, precízen meg volt tervezve, a hazaárulás metodikája régen készen állt. Már csak a hatalmat kellett megszerezniük, amit sok csalással és hazugsággal sikerült is 8 év éhezés után. Most azért is zabálnak és zabrálnak kétpofára.

„Az embereknek nem lehet azt mondani, hogy ne féljenek, de azt igen, hogy folytassák az életüket, és harcoljanak a jogaikért annak ellenére, hogy félnek.” – a burmai ellenzéki vezető szerint. Nekünk sincsen más lehetőségünk, mint felvenni a kesztyűt a diktatúrával szemben. Vagy követni 500ezer honfitársunkat.

Itt tartunk elvtársak, Burma is lassan jobban teljesít!

A.G. / a KMH Ellenszék rovata