A Kuruc.infót kikapcsoltatja a Fidesz az Országgyűlésben
A Fidesz-KDNP szemrebbenés nélkül és tétlenül figyelte, ahogyan a náci szellemiségű Kuruc.info támadta és fenyegette „balliberálisnak” tartott magyarokat – akik a kormánypárt számára közös főellenségnek számító kategóriát képeznek – de most, hogy a Kuruc kiadta Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő telefonszámát és azóta kergetik a jobboldaliak, láthatóan betelt a pohár. Az Országgyűlés üléstermében, illetve a hivatal összes asztali gépén is elérhetetlen az Amerikában, proxy szerveren keresztül működtetett honlap. A Kuruc.infó tulajdonosa – a kaliforniai Varga Béla – a Facebookon posztolta a hírt a lap betiltásáról. „Good luck there boys (sok sikert, fiúk!)”–üzente angol nyelven a fideszeseknek.
Deutsch Tamás 72 órás ultimátumot adott az ügyszégnek, hogy tiltsák be a Kuruc.infót, miután kiderült, hogy a náci honlap magyarországi óriásplakátokon reklámozza önmagát. Az ügyészség viszont kikérte magának, hogy egy politikustól kapjon direktívákat az igazságszolgálatás. „Egyem a szívét ennek a derék F. Géza ügyész-szóvivő-ügyésznek. Ez a drága ember olyan pöpec módon tudja visszautasítani a „valótlan kijelentéseket” és „durva kirohanásokat”, hogy könnybe lábad az ember szeme. (Kissé felénken rohanok ki ismét durva, amikor megkérdezem, hogy ha mondjuk a sajtóközlemény gyártásra fordított energiák tizedét a törvények betartatásával kapcsolatos munkájukra fordították volna eleddig, akkor nem-e lehetne-e, hogy már évek óta hatalmas lyuk tátongana az online náci sajtópiacon a Kuruc.info felszámolása miatt? „–írta a Facebookon a fideszes képviselő, immár megszokott stílusában. „Meg, hogy nem-e emlékezteti-e Géza ügyészet a Kuruc.info homokozója körüli ügyészségi totyorgás arra az izmos szerencsétlenkedésre, amit a szervezete a Magyar Gárdával kapcsolatban követett el, amikor is hosszú időn keresztül roppant kreatívan tette szét a kezecskéit a nyíltan paramilitáris szervezet nettó törvénysértő működését illetően, majd végre megokosodva felfedezte azt a régóta létező jogszabályhelyt, amit alkalmazva véget vethetett a törvénytelenségnek. Azaz a Magyar Gárdának. Én kérek elnézést.) Láthatóan az ügyészségnek magától, ha tetszik hivatalból nem megy. Lehet, hogy próbálja, próbálgatja, de sehogy se nem sikerül nekik. Itt az ideje hát, hogy segítsünk. Az aranyos snájdig Géza ügyész és csapata ezért megkapja a szükséges segítséget, azokat a hivatalos papírokat, amik alapján végre érvényt tudnak szerezni a törvényeknek. Mert Magyarországon egy náci (szenny)honlap működése törvénytelen”–tette hozzá Deutsch.
De ha már a Fidesznek meg volt az összes szükséges, a nácikat inkrimináló dokumentum, melynek segítségével lezárhatják a Kuruc.infót, akkor vajon miért nem voltak olyan bőkezűek, hogy ezt a bizonyítékot másfél évvel ezelőtt átadják, mielőtt halálos fenyegetéssekkel és nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel keresik fel Garai-Édler Esztert, a KMH egyik szerzőjét? Miért haboztak? Miért nyilatkoztak kétértelműen? Miért fogadták el oly nagy nyugalommal, hogy Magyarország „tehetetlen” ezügyben?
Talán Deutsch is csak most érzi igazán, hogy először a zsidókért, aztán a balliberálisokért jöttek (akiktől éppen a kormánypárt vette el emberi méltóságukat). De ma már az ő ajtaján is kopognak, az ő portáján is hallatszik a Fidesz részéről eddig maximum „túlzásba eső hazafiknak” tartott nácik bakancsainak csattogása. Ha már az ügyészségnek beszólt, esetleg ugyanezt megtehetné saját pártján belül, ahol éppen a nácikat erősítik kormányhivatalból az által, hogy folyamatosan építgetik a Horthy-nosztalgia fellegvárát.
1:35 du.
namármost.
sajnos, a kurucot magát nem tiltották le, csak a kormányzati szerveren beállítottak egy szűrőt, ami megakadályozza a szennylap www elérhetőségét.
ettől már a sarki net-kávézóban is vidáman olvashatja ebédszünetben bármelyik képviselő.
azokat a bizonyos papírok meg még csak ez után fognak az ügyészségre kerülni. majd, ha lejárt a 72 óra. meg még egynéhány.
1:48 du.
Ehhez csupán csak azt fűzném hozzá, hogy Magyarországon papiron van csak törvény, gyakorlatban olyan nincsen. Egy megtörtént eset aminek sajnos szenvedő alanya volt a családom. Feleségemnek az édesanyja után maradt egy lakás és két telek. Nem irt végrendeletet mert azt gondolta élettársának eléggé egyértelmű, hogy minden ingó és ingatlan vagyona a lányát illetve annak gyermekét unokáját illeti meg. Az élettárs röviddel a feleség halála után meghalt. Jogi luk mert ugye kell találni( a magyar joggyakorlat szerint egy jogi személyt aki felléphet követeléssel a nemlétező vagyon szétosztásánál, mert az élettárs sem irt végrendeletet szintén mert miről is irjon amikor ő csak benősült a kék lajbijában saját tulajdona nem volt.) Ennek a kedves élettársnak volt egy kedves antipatikus testvérkéje. A halálhirre gyorsan megjelent és a testvérke kulcsát gyorsan megszerezte. Utána mint aki jólvégezte a dolgát bement abba a lakásba amihez semmi köze nem volt (nyugati jog szerint nem a magyar szerint) és mindent ami mozdtható volt eltüntetett. Utána amikor számon lett kérve, hogy még is hova tünt ez az azt válaszolta ide csak hozni lehet. Gondolom egyesek már kapisgálják, hogy a magyar bíróság természetesen neki adott igazat, mondván, az élettársa testvérét ugyan olyan jog illeti meg mint a testvért. Ejha de kacifántos nem? Évekig nem is beszélt vele nem ápolta de ez egy dolog. Kérdem minő jogon vihette el azt amihez semmi joga és ehhez a magyar jog segítséget is nyujtott. Sőt ez még mind semmi. A lakás felét is neki itélte meg és akarva akaratlan azt el kellett adni aminek a felét a bíróság neki itélte. Hivatalos papirokon lett igazolva hogy az ingatlan harmadiziglen családi tulajdon volt. Ez nyugaton nem fordulhat elő mert a jog ott tiszteli a magántulajdont. Ezzel csupán azt akarom érzékeltetni, hogy aki jogorovoslatot akar valamilyen vitás ügyre az sok jóra ne számítson. Az alkotmánybíróság meg egy olyan kutya ahol nem a fej csoválja a farkat ha nem farok a fejet. Érstd: amikor a farok kormány valamire rábólint akkor kezdi használni a fejit is a bíróság. Előtte soha mert ugye ő nem rendelkezhet magától, Hogyan is tetszenek képzelni?
1:53 du.
Tiszta beszéd Christopher. Ugyanis ki volt, és most is ki a főügyész, a belügyminiszter, kik vezetik a titkos szolgálatokat, az igazságszolgáltatást, kik uralják a sajtót, az alkotmányozó folyamatokat és milyen módszerekkel ? A megtorló, megfélemlítő erő egytől egyig a FIDESZ bennfentesei, sameszai, pártkatonái kezében. Egytől egyig saját hatalmuk fenntartására s nem a közjó védelmében használják azokat az eszközöket. Megsemmisítették a hatalmi ágazatok közötti eggyensúlyozást, a bátor, társadalmi párbeszédet, a szabad sajtót, a jogállamiságot. Teletömték haverokkal az igazságszolgáltatást, és miközben a nép éhezik, ezek egytől egyig jól megtömik a zsebüket és arról szónokolnak, hogy Magyarország jobban teljesít. Aki mind ez ellen a hazug, gyalázatos magatartás ellen felemeli a szavát, annak ellehetetlenítik az életét – kirúgatják állásából, munkahelyéről, és különféle módszerekkel agyon zaklatják, lejáratják, megfélemlítik. Csak akkor csapnak le a nácikra, akár Horthy, ha azok a hatalomban pöffeszkedő méltóságos úrak ellen emelik fel a szavukat. Akkor odacsapnak. Nem a Jobbiknak, a kuruc-infónak, hanem a FIDESZ-nek köszönhetjük, hogy Magyarországon újfent burjánzik a tekintélyuralom, az önkényuralom, a szegénység, és szabadon garázdálkodhatnak terjeszkedhetnek azok az erők melyek már oly sokszor tönkre tették hazánk becsületét. És mindezt, mi magyarok, odahaza és itt kinn a diaszpórában, nagyrészt szótlanúl tűrjük, sok esetben még tapsolunk is hozzá. Ahelyett, hogy a csirkefogókat kisöpörnék a hatalomból, a többség még asszisztál is hozzá. S’mint mindíg, nem magunkban, hanem másokban keressük a hibát. Hajrá Magyarok, hajrá……
2:08 du.
Ez nem ilyen egyszeru.
3-4 uton meg lehet kerulni azt a beallitast, ott helyben a parlamentben.
Aki akarja az tudja olvasni. (meg szavazas kozben is)
2:17 du.
Ha lett volna szándék, már arra sem emlékeznénk, mi az a kuruc infó. Már többször körüljártuk a témát, és kiderítették, semmit nem tett a kormány eddig ez ügyben. Valahogy nem jut el a tudatukig, hogy a „tisztogatás” nem áll meg egy ponton. Ez is egyik alaptermészete a fasizmusnak.
2:39 du.
hát, arra befizetnék, hogy megkerül egy központi szervert egy hálózatba kötött gépen.
de nem a szakmai vita a lényeg a cikkben, vagy tévednék?
3:22 du.
Úgy tűnik, hogy mára kitört a pánik kuruc.infó ügyben Budapesten! Nem fér kétség hozzá, hogy rövidesen tényleg blokkolni fogják a kuruc.info-t, mert így nem kell kivizsgálni, hogy kik is állnak mögötte, szőnyeg alá lehetne söpörni, nem kell a felelősöket felfedni. Miért? Mert a magyar újfasiszta csoport, (néhányan ott vannak az USA-ban) legtöbbje ha nem is közvetlenül, de a „holdudvaruk” kapcsolatban áll a Fidesz vezetéssel. Kálmán konzul aktívan falaz a kormánynak ebben!
http://nepszava.com/2013/08/velemeny/lazar-gyorgy-fasiszta-nosztalgiazas-fokonzuli-szervezessel.html
3:46 du.
Itt lenne egy testhezálló feladat a TEV-nek! A Chabados Szegedi Csanád talán tudna segíteni, hogy felelősségre lehessen vonni a bűnelkövetőket! Talán nem kellene falazni ebben a kormánynak, ahogy Mr. Kálmán amerikai konzul is teszi!
http://rabbi.zsinagoga.net/2013/12/17/keprejtveny-mi-a-kulonbseg-a-ket-kep-kozott/
3:47 du.
A Kuruc.infó már le is hozta, hogyan lehet kikerülni a blokkolást az Országgyűlésben. Egy http://fast.pazou.asia c. honlapot, illetve online szolgáltatást ajánlanak erre. Az ötletet állitólag Németh Zsolt jobbikos országgyűlési képviselő osztotta meg a náci lappal, aki ez által olvashatja ismét kedvenc fasiszta publikációját az Országházban. De a Jobbiknak természetesen semmi köze a Kuruchoz…a Fidesznek pedig semmi köze a Jobbikhoz.
3:58 du.
itt http://www.wtmlib.com 15 eve blokkolva van a kurucinfo , tessek oket megkerdezni hogyan csinaljak evtizedek ota
4:04 du.
azért akad itt némi ellentmondás, lásd a kuruc saját postját, amint éppen a blokkolt oldala eléréséről nyilatkozik 😀
4:53 du.
konyvmoly
Ez az egyik leglassubb modja. Vannak sokkal gyorsabb utak is.
Ille
Lehet fizetni egy kort a maglodi kocsmaban.
5:06 du.
Nem kell izgulni,itt demokrácia van a szélsőbal és a szélsőjobb is írogathat….(mindkettő uszító,káros).meg ez a fórum is él?….!
Na ez van,van aki vevő,van aki nem!
12:28 de.
Garai-Édler Eszter írta a lényeget. A fideSS és a fasizmus összefonódása a lényeges pont. Addig amíg a kiskutya kifelé ugatott az alomból, csend volt. Most a kiskutya befelé is ugat.
1:51 de.
Kedves Marcsi!amennyiben önnek ez az oldal nem megfelelő távozhat,csak akkor az a baj hogy a káros hajlamait nem tudná hol kiélni!Sajnos hogy a szélsősség igy elszabadult kis hazánkban arról csak is a fidesz és azokat pártoló emberek tehetnek!Hiszen a jobbikot ők hozták létre,ők erősítették igy meg az intézkedéseikkel.
4:10 de.
Marcsi már megint eltévedt a fejében lévő sűrű ködben.
6:37 de.
a mogyoródiban, maga tudatlan. maglód felé nem igazán járok. amúgy nem az elérés utakról volt szó, hanem a lehetőségről. ha megkerülhető a központi szerver, akkor ki kell rúgni az informatikust, mert nem ért a szakmájához.
6:41 de.
kedves éva, boda nem egy távozó fajta. bár sokszor megígérte, de hát, a hajlama, az mindig visszahozta. persze, szeretné meghatározni, hogy ki és hová, de, hál’ istennek, ahhoz eléggé kevés. leginkább egy senki 😀
11:53 de.
Hagyjátok már ezt a szerencsétlen HARCSÁT! Ez minden horgot bekap.Lényeg,hogy szolgálhassa a fasiszta”szebb jövőt”!Valószínű,hogy azért van ennyire frusztrálva,mert semmi más bekapni való nem akad fatornyosában.
5:21 du.
Évike!
csak lassan a testtel,maga sem írni sem értelmezni nem tud,csak bólogatni,helyeselni azt is még a cikk elolvasása
előtt,vagy már a felénél….?
Ennél már csak N.Juditka értelmesebb!!
ne izguljon az ilyen értelmes és tárgyilagos híveket
nem moderálják,szeretik!!!
6:05 du.
Ejj de szép is az amikor a negró-cukorka világít valakinek a fejében.
Annyira hogy még a tekintetén is átsugárzik hehehehehehee
6:06 du.
Ejj de szép seksz-grafika.
Ilyenek lennének a magorok ?
Valahogy másnak látom őket , ha lemegyek a Nagykörútra…
6:58 du.
Erre mondják angolul, hogy „sex sells.” Még a nácik közt is. Ez olyan nemzetiérzelmű, kereszténykonzervatív szex-grafika. Gondolom, hogy ők azt válaszolnák felvetésedre, hogy ezek (a poszteren lévők) az igazi echte magyarok, azok pedig akik a nagykörúton járnak…hát…mondjuk úgy, hogy ők nem élik át ennyire mélyen a magyarságukat. Na és persze a balliberális körúton nem illik félmesztelenül sétálgatni.
7:01 du.
A gazember utolsó mentsvára a hazafiság!
7:11 du.
Szerintem a képen Ádám és Éva van. Mert, hogy ők is magyarnak születtek a földi paradicsomba, amit mi csak Kárpát-Medence néven ismerünk. Mindent mi találtunk fel és mindenki magyar volt aki letett valamit az asztalra a világtörténelemben -ha nem tudnátok! 🙂
9:08 du.
Magyarországon majdnem botrányt kavart a kurucinfó óriásplakátja…
Mindenkit megszólított a sajtó, csak éppen a fid-SS oszlopos főpénztárnokát Simicska Lajost, a Multiplakát tulajdonosát, mely cég az adott plakát felület(ek) tulajdonosa. Ez a sötét csavargó úgy látszik, a sajtó tabuja.
9:24 du.
A régi Pesten a Rákóczi tér volt a q@k kedvenc strichelő helye. A népnyelv, hogy ne legyen oly drasztikus és mivel épp a fejedelemről elnevezett tér volt az a nevezetes hely, hát kurucoknak nevezte őket, mely becenév így aztán haladó hagyományként ma is él, bár a metróállomás építése is betetett a kurucoknak…
A képen két kuruc látható, az egyikük hím kurucként a kurucinfón elégíti ki nemzeti éhségét…
11:33 du.
az nem Kate Moss a plakàton?
1:54 de.
De, az Kate Moss és Mark Wahlberg (Marky Mark néven volt ismert korábban a 90-es években) egy Calvin Klein reklámról. Igazi kurucok 🙂
12:19 du.
Öszintén, nem értem, mi a nagy cécó a kurucinfóval? Kiderült, hogy az USA-ból irányitják. Tehát egy hülye gözös agyú ezzel tölti nyugalmas éveit.
Ha én valamit is olvasok véletlenül tőlük, rögtön kidobom, mert hülye, szélsőséges és NEM a mai idők szava.
Miért kell egyálatán foglalkozni ezzel?
A Fidesz, betiltotta a terjesztését végre, felébredtek.
Örülök neki, ennyi.
12:34 du.
bocsika, de a fidesz csak a parlamenti hálózat gépeiről történő elérhetőséget tiltotta le.
mivel a kuruc netes lap, terjesztéséről beszélni teljesen értelmetlen.
a kuruccal pedig azért kell foglalkozni, mert akad, aki nem tarja szélsőségesnek, hanem issza minden gyűlölködő, becsmérlő, hazug szavát, és attól vezérelten mozdul ITTHON a célszemélyekre, célcsoportokra.
12:55 du.
A bajt a mindenkori üldözési mániára reagálok véleményében látom.
Ha nem olvasnák, nem reagálnának rá, kevesebb sikerük is lenne.
Mindenestre, minden országnak vannak ilyen neo-náci mozgalmai, csak a németekére nézzünk.Ott még gyilkosságok is akadtak.
A franciáknak is megvan a maguké…
8:47 du.
christopher adam!
gyujtsetek penzt egy egy jokotesu ficko reszere akik jol megdorgaljak varga belust californiaban!!
amint egyben az osszeg,kuldom a „kliens” teljes-pontos cimet,telefonszamat,stb!!
8:49 du.
-nekunk ugyanis mùegvan!!eze a ferege is meg meg sok masoke is!!torontobol,quebec-bol is van jonehany pontos reszletekbe meno cim!!itt-ott fotok is!!
a helyi Jewish Defense League jol kitunoen dolgozott mindenhol!!
1:00 de.
Figyelő, manapság biztos, hogy nem találnál egyetlen fasiszta szervezetet, vagy neo-názi mozgalmat sem Németországban. Ők képesek voltak szembenézni magukkal, és rettenetesen kényesen ügyelnek rá, hogy ez ne fordulhasson elő náluk mégegyszer.