Demagógisztáni napló: arccal a far-hát felé!
A plázázás össznépi sport az emberek és emberkék, emberpalánták egy részének körében. Azt hinnénk, hogy valami hasonló lehet az is, amikor egy csarnokba, az élelmiszerek hagyományos beszerző helyére lép be valaki. Hát nem! Ott a plázaélményt legfeljebb azok a turisták élik át, akiket, mondjuk, a Nagyvásárcsarnokba visznek el az utazásszervezők. A napi bevásárlást megkísérlők legnagyobb „örömére”. De most ne róluk szóljanak a gondolatok.
Nem azért, mert nem érné meg. Hanem azért, mert amikor a magyar átlépi az országhatárt, és tenyerébe nő a fényképezőgép, akkor aligha jobb a helybeliek szemében. Már akkor, ha átlépi az országhatárt, és turistaként lépi át az országhatárt. Vendégmunkásként ugyanis pontosan úgy dolgozni vagy vásárolni fog egy ilyen bevásárló helyen, mint itthon. Ha van rá pénze, hogy vásároljon. Nem hímzett ingyom-bingyomokat, hanem zöldséget, húst, kenyeret, egyebet. S ezzel eljutottunk egy sarkalatos pontra. Az árcédulák világába. Amely világba tett kirándulás különben a turistáknak sem ártana. Mármint szervezetten. Mert egyénileg nyilván sokan megteszik, hogy megnézik az árakat. Arrafele, amerre terelik őket. Holott, egyfajta kalandtúraként igen tanulságos körutat lehetne megszervezni.
Például úgy, hogy tegyenek egy felmérő-utat a nyersnek látszó húsok és állatalkatrészek körében. Azzal a nehezítéssel, hogy a kilónként kétszáz forint feletti árkategória egyszerűen számukra nincs. Huss! Elvitte a kánya. Azt hinné az ember, hogy ekkor a csarnok árukészlete megszűnik. Holott egy cseppet sem. Igenis létezik ilyen árkategóriában is állati fehérje. Például csirke farhát. Esetleg akciósan. Lehet, hogy becsesebb helyen a kutyák eszik, de azért ne felejtsünk el két igen komoly szempontot. A hő fertőtlenít, és néhány baktérium-toxint is lebont. Másrészt a kutyákkal, macskákkal egyfajta szimbiózisban is lehet élvezni az élet ilyen apró, ámde csontos örömeit. Elvégre hol van az előírva, hogy ne lehetne egy levest is főzni az olcsón beszerzett csirkedarabokból, mielőtt a szőrös gyerek is megkapná a maga adagját? Na ugye, hogy sehol. A jelenség nem új, és a kispénzű nyugdíjasok esetében a kabarétréfáig bezárólag régóta ismert. Ami különben önmagában sem a társadalom nagy dicsőségére váló jelenség.
Még kevésbé az, hogy a felhasználói réteg egyre szélesebb. Ez abból is látható, hogy a viszonylag jobb minőségű szárnyas-alkatrészeket forgalmazó helyeken gyorsan csappan az árukészlet. Amit különben egyre kevésbé a tipegve topogó korosztály vásárol fel. Így aztán teljesen nyilvánvaló, hogy ahol van kereslet, ott a kínálat is követi. Egyre zűrösebben kinéző izék halmait is feltárhatjuk az árukészletek vizslatásával. Olyan, állítólag apróléknak nevezhető valamiket is, amik legfeljebb csak állatorvosi értelemben nem tekinthetők károsnak. Szemben a látvánnyal, ami nem kifejezetten az esztétikai élményszerzést szolgálja. Mármint átlagosan. Mert nyilván van, akinek igen, de ez alighanem a kisebbség. Ám valószínűleg még ez az árukategória, a kuka felé indultában megállított csontos-csőrös zutyulék is gazdára lel. Lehet, hogy ezt már tényleg valamelyik kutya nyeri meg. Habár nehéz elképzelni azt a több napig éheztetett vérebet, amelyik önként elfogyasztaná. Így aztán nem teljesen kizárt, hogy ezek a valamik némi mosás és válogatás után szintén a leveses-fazékban kezdik meg háztartási pályafutásukat.
Mert az emberi étkeztetés, mint azt annak idején a táborok, manapság pedig a közétkeztetés példái mutatják, nagyobb toleranciával bír, mint az állatoké. Meg aztán az ember a szőrös kedvenceknek nehéz szívvel ad olyasmit, amit maga is fenntartásokkal fogyaszt esetleg. Nem beszélve arról, hogy az akciós, de a beszerzést követő néhány óra múlva már távolról is kiszagolható húsárut egy jobb érzésű macska meg sem eszi. Csak a gazdája. Főleg, ha kénytelen vele. Mert adott esetben egy fél évig, rosszabb esetben egy évig kénytelen kicsit kevesebből megélni, mint a képviselők havi javadalmazása. Akiknek különben szintén tanulságos lehetne a fentebbi kalandtúra. Ha esetleg arra kényszerítenék a díszes társulatot, hogy napi pár száz forintból próbáljon megélni. S nem úgy, hogy szerviz-szolgálat biztosítja a hidegtálakat, sofőrszolgálat a szállításukat, és dotált büfé a kávét. Mert úgy nem nagy bravúr.
Érdekesebb lenne azt látni, ha például olyan ketrecharcban kellene a napi aprólékra valót megkeresniük, amiben legutóbb például gyermekek vettek részt. A hazai ifjúságpolitika nagyobb dicsőségére. Aztán elmennének a csarnokba, és lesütött szemmel kérhetnék ki a farhátat, és siethetnének vele haza, hogy gyorsabban főzni kezdhessék, mint a bacik belakják az egyre melegebb időben. Gyanítom, lenne nézettsége egy „így élt túl a képviselő csirkeaprólékon” című összeállításnak. Különösen, ha közölnék vele, hogy az eddigi kéthavi jövedelméből egy évig kell kihúznia. Miközben hallgathatná, hogy a közrabszolga-bér mindenre elég, és szemét lusta naplopó csirkefogó az, akinek az nem megfelelő. Mert ugyebár az, aki kétmilliót perkál vissza egy duzzogó óvodásként, az nem az.
Andrew_s
3:50 de.
dunakeszi, az evangelikus templom tövében, a kisbolt-soron szerénykedik egy kukori-kotkoda névre hallgató baromfibolt. a háttérben saját baromfitenyészet és vágóhíd áll, az áru garantáltan friss – hajnalban még káricált.
akad ott minden: mellfilé, comb, szárny, egész csirek. nomeg kacsa, pulyka alkatrész, bőven – az úri közönség számára, hűtőpultban kínálja magát.
azután tálcaszám far-hát, fej, nyesedék, bőrös nyak, törött szárny, húsos mellcsont, szárnyvég, láb. hűteni sem kell, a bolt 8-kor nyit, 10-re már elfogy az 1-2 mázsányi árú.
a nyitásnál többnyire nyugdíjasok állnak sorba. még csak nem is színlelik, hogy a kutyájuknak viszik. persze, 9 után akad kutyatartó is, aki naponta jön de ő – a mennyiségből ítélve (20kg-nál kevesebbet soha nem visz) – valszeg vagy kennelgazda, vagy őrkutyás, vagy menhelyes.
a far-hát 115 huf/kg., a többi „haszontalanság” 85 huf/kg. egy kg. szárnyvégből isteni pörköltet lehet csinálni.
3:29 du.
1. A csirkeaprólékból nagyon finom leves készíthető, csirkemellből,combból nem is lenne jó. Én szívesebben eszem rántott csirkeszárnyat, mint combot vagy mellet. A rántani való csirke ugyanis élősúlyban – tollal, belsőségekkel együtt max. 1 kilós lenne. (Ilyennek kilóját 800 forintért vesztegetik pl. a lőrinci piacon.) A másfél kilós felfújt csirkék combját szinte lehetetlen úgy kirántani, hogy a hús a csontig rendesen átsüljön, és a panír se égjen szénné. A legfinomabb, nemszáraz, mégsem zsíros darabok éppen a far-háton találhatók. A párom pl. mindig megvámolja a kutyának hozott far-hátat egy ízletes pörkölt kedvéért.
2. 200 forinton alul nem lehet már – legalábbis a fővárosban far-hátat sem kapni, a legolcsóbb 240 forint. Esetleg a piacon néha akcióznak, igaz, már erősen „másodlagos frisseségű” áruval, de a legalacsonyabb ár akkor is 189 forint. Úgyhogy egyik reggel megkockáztatom, kibumlizok Dunakeszire, talán még a benzinpénz is bejön, hiszen nagytestű házőrző kutyánk van, az hetente bevág 7-8 kiló húst. (Plusz a macskák.)
És még egy. Az élelem rendkívül megdrágult 2010 óta, de ezzel együtt sem annyira vészes, mint a különböző adókkal sújtott közlekedés, és a szolgáltatások, az élelmiszerek közül meg éppen az egészségesnek gondoltak rettentő drágák, a zöldség-gyümölcs például, de a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér kilójáért 800 forint körül kérnek. Például egy kiló cseresznye, most a szezonban 400 forint, amiért egy kisebb keresetű ember egy órát dolgozik! Közrabszolgáról, munkanélküliről ne is beszéljünk: neki legfeljebb a szomszéd fájáról juthat gyümölcs.
6:43 du.
talalom
2014 június 11
3:29 du.
A 2. pontban tévedsz szerintem. A Nagyvásárcsarnokban 125 ft-ért vettem legutóbb. S 165 volt a kacsa-farhát.
Volt 99 ft-ért érdekesen kinéző izé is.
10:02 de.
Kösz andy. De nekem a Nagyvásárcsarnok majdnem olyan messze van, mint Dunakeszi, ráadásul annak környékén meg nem lehet parkolni. Már pedig én nem bírom hazacipelni gyalog Bocikám kajáját. (a banyatank sem játszik, a lábaimmal van baj.) Kacsát valóban 150-160 körül kapok,és nagyon finom a levese.
4:30 de.
Itt Magyarországon csak a szegény ezt eszi.
4:55 de.
ormándi péter: nem ezt akarta írni?
„itt magyarországon csak a szegény eszi ezt”
vagy
„itt magyarországon ezt csak a szegény eszi”
mert nem mind1, habár minden formája igaz.