Pofára történő esés
Felöltötte harci rosszmodorát, felcsatolta sportszárát, zsebre vágta azt a két dolgos kezét (Szent Jobb és Szent Bal – kanyarba se vagy Szentpisti!) – csatába indult, legyakni Brüsszelt Viktor, Isten Bunkója.
Elemében volt, hiszen számára a harc maga az élet, ő kora gyermekkorától erre szocializálódott, már a kőbölcsőben is, melyet gondos édesapja faragott a kis Vityesznek a fejével próbálta széttörni a korlátokat, ettől lett az orra is csámpás, de sajnos nem sikerült, a maradandó károsodás nem a kőbölcsőben keletkezett.
Hogy miből gondolja, hogy neki állandóan széllel szemben kell megpróbálnia pisilni, az maga a nagy talány, hiszen már kötésig jár a kudarcokban.
Gondolom, hogy itthon ő fújja a passzátszelet, ebből arra a következtetésre jutott, hogy a nemzetközi színtéren is neki kell meghatároznia a követendő magatartásokat.
Minden jel szerint tévedett, pedig csókot lehelt az angol miniszterelnök ánuszrózsájára, beszippantva annak bódító illatát, és mégis.
Illetve mégsem, mert elszabta a dolgot, rosszul mérte fel az erőviszonyokat.
Azt gondolta, hogy David Cameron olyan erős az Unióban, mint ő Magyarországon, de megdöbbentő módon ez a vélekedése nem jött be, Cameron egyedül maradt, mint Don Quijote, így Sancho Panzára sem várt valami nagy diadal a szélmalom tövében.
Ő azt hiszi, hogy az Unió ellen harcol, de téved – ő a történelemmel folytat éppen vesztes csatát, hogy a csatában betöltött szerepét most hadd ne cizelláljam, mindenesetre nem ő a hadak vezére, de még csak annak sisakhordozója sem.
Az alapvita ugyanis arról szól, hogy merre tartson az Unió.
Két verzió van, az egyik államok laza szövetsége, a másik út egy Európai Egyesült Államok felé vezet.
A Nemzet Pucája az első felfogást támogatja, az ő Uniós modellje szerint az Unió szedje be a tagországoktól a pénzeket, majd ossza vissza – legfőképpen Magyarországnak, de a pénzek elköltésébe ne szóljon bele, ne ellenőrizzen semmit és legfőképpen ne pofázzon bele abba, hogy ő mit csinál bánatos népével, vagy mit nem. Orbán másik pályán játszik.
Neki mindegy, hogy mi lesz Európával, vagy mi lesz ötven, vagy száz év múlva, ő az utódokról már gondoskodott, a többi meg harcoljon meg a napi betevőért, kit érdekel. Hogy közben a világ megváltozott, az nem érdekes, az a világ baja, harcoljon meg a világ is az életben maradásért – végtére is nem juthat mindenkinek libacomb, van akinek meg kell elégednie a püspökfalatjával.
A világ persze közben napról-napra változik, Kína gigászi teljesítményekkel már a világ vezető hatalmának szerepére tör, a Hold meghódításán dolgozik, emellett Amerika el van neki adósodva nyakig.
De feljövőben van India is, mely a világ legnépesebb országa lesz a század végére, és lehet ugyan tízmilliós, matyómintás, árvalányhajas falunkból legyinteni, hogy a sok kis sárga, meg az a rengeteg cigány, de ne felejtsük: Kína mára a legfejlettebb haditechnika birtokosa, India pedig informatikai nagyhatalom.
Vezérünk ugyan most legyőzte a hazai Kínát, becsukatta a Négy Tigris nevű piacot, de Kínát bezáratnia nehezebb feladat lesz.
Európa vezetői és közötte van egy óriási különbség: a többiek éreznek némi felelősséget népükért, míg ő csak a saját érdekeit nézi.
Így van ez, akármerre is nézünk, lásd a stadionépítések ügyét, a paksi bővítést, a termőföldek körüli cirkuszokat, a dohánymaffiát, a borászatokat – mindenhol az ő strómanjai vannak pozícióban és ők fosztogatják szorgalmasan az országot, melynek bamba népe még mindig a kommunistákat szidja.
Ha Európa nem akar túl sokat engedni az életszínvonalából, a világban betöltött pozíciójából, akkor változnia kell és meg kell haladnia a zárt nemzetállamok ideáját.
Egyesülni kell, ami természetesen nem zárja ki a nemzeti sajátosságok megtartását.
Nem először kerülnek ilyen dilemma elé európai országok, hiszen Németország sem volt mindig egységes ország, ma mégis el van egymás mellett a bajor és a porosz, a szász és a sváb, egy gazdaságilag és katonailag erős államban.
De volt ilyen az olaszoknál is és a sok apró fejedelemségből egységes ország lett.
Lett volna ilyesmire példa nálunk is, mert – minden ellenkező híresztelés dacára – Erdély nem volt Magyarország része.
A 48-as ifjak is ezért szerették volna az Uniót Erdéllyel, csak aztán a korabeli orbánviktorok elqrták, nem kicsit, nagyon…
Aztán az első világháború előtt is részei voltunk egy erős soknemzetiségű államnak, az Osztrák-Magyar Monarchiának, mely még erősebb lehetett volna, ha nem akadályozzuk meg azt, hogy Csehország is csatlakozhasson ehhez az államalakulathoz.
Maga a királyi Magyarország sem volt nemzetállam, és éppen az verte szét, hogy legerősebb nemzetisége elnyomta a többieket – talán ebből lehetne tanulni is.
Most az Uniót kényszeríti a történelem arra, hogy nemzetei összefogjanak, mert a kor kihívásaira adandó megfelelő válaszhoz nem elég a jelenlegi állapot.
Orbánnak más a véleménye, de ebben a kérdésben – és még sok másban – ez a maffiózó egy senki, akit úgyis el fog söpörni a történelem, és még örülhet is, ha nem jut Ceausescu vagy Rákosi sorsára.
Orbán erről a kérdésről sem kérdezett meg senkit, amit ebben az ügyben képvisel, az Orbán véleménye, nem az ország népének véleménye.
Márpedig a kérdés eldöntését nem bízta rá senki, ez vastagon meghaladja a kompetenciáját, és ugyan hivatkozhat az Országgyűlésre, legfeljebb annyit érhet el vele, hogy ha eljön az ideje, a kétharmadot vele együtt hajigálja ki a nép a Parlamentből, esetleg egy börtönben tölthetik majd büntetésüket.
Ennek az embernek nincs veszélyérzete.
Túl magasra kapaszkodott, diktátor lett, nagyon magasról pedig nagyon nagyot lehet esni.
Nagyobbat, mint most esett.
7:56 du.
orbán vezért az ág is húzza…piszok gyorsan kiismerték a haza hős védelmezőjét:
„A Tavares-jelentés EP-vitája körüli csatazajban kevés figyelmet kapott a vita egyik legkeményebb, legösszeszedettebb hozzászólása. Gabriele Zimmer, az „Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal” frakció elnöke – a német Baloldal pártjának képviselője a frakcióvezetők felszólalásainak sorában arról beszélt, hogy mi volt Orbán szándéka a strasbourgi megjelenésével, és az antikommunizmusával büszkélkedő magyar kormányfőt arra figyelmeztette, nem tanult az államszocializmus tapasztalataiból.
A keddi vitában elhangzott rövid Zimmer-felszólalás a következő volt:
Egész idő alatt azon tűnődtem, hogy mi is ennek a vitának az értelme. Az EP-nek joga van lefolytatni ezt a vitát – de önnek mi volt a szándéka azzal, hogy idejött és vitába szállt velünk?
Meghallgattam a vitaindítóját, majd a válaszait. Nem az a benyomásom, hogy az volt a szándéka, hogy arról beszéljen velünk, ami a Tavares-jelentésben áll, és amit önöknek esetleg javítani kell, vagy az ön szemszögéből esetleg el kívánja mondani, hogy erről a dologról még el kellene gondolkodnunk, ha jó javaslatnak tartjuk a jövőbeni vitára nézve.
Ön rögtön kijelentette, hogy aki támogatja a jelentést, az Magyarország ellen van, és Magyarország barátai el fogják utasítani a jelentést. Ön egy konfrontatív helyzetet épített fel, és megakadályozta az igazi, érdemi politikai vitát. Ön nem szeretné az igazi vitát.
Tulajdonképpen miért jött akkor ide? Azért, hogy otthon, Magyarországon megmutassa, hogy „idejövök és megvédelek titeket”? Ez az, amit szeretett volna elérni? Ennek mi köze a politikai kultúrához?
Elmondta nekünk, hogy „Magyarországon mi döntjük el, hogy hogyan kívánunk élni”. Persze, de minden magyar nevében döntenek ilyenkor, egy választási eredmény alapján? Úgy gondolják, hogy ez jogot biztosít önöknek, hogy minden egyes ember sorsáról döntsenek, és mindenkinek mondják meg, hogy így vagy úgy éljen? Hogy lehet ezt összeegyeztetni a szocializmusból származó tapasztalatokkal?
Nem az a helyzet, hogy a kollektív emberi jogok és az egyéni emberi jogok együtt, összefüggésben tekintendők?
Ön a kollektív jogokról beszélt, hivatkozott a választási eredményekre, és úgy gondolja, hogy a választási eredmény feljogosítja önöket, hogy mindenkinek megmondja, mit tegyen. Nem a különböző politikai nézetek jogosultságát vitatjuk itt. Arról van szó, hogy meg kell néznünk, Magyarországon mi történik, és azokat a dolgokat is védelmünkbe kell vennünk, amelyek nem feltétlenül felelnek meg az önök elképzeléseinek.
A demokrácia azt is jelenti, hogy foglalkoznunk kell a kisebbségekkel.
Ez az a tapasztalat, aminek egy államszocialista múltból következnie kell az ön számára. Meg kell akadályoznunk, hogy a demokrácia összeomoljon. Fontos, hogy az egyes emberek jogait is tiszteletben tartsák!”
uppsz. orbán, persze, most, hogy nyílt színen kellett volna válaszolnia – és nem üzengetve – képtelen volt értelmes választ adni. az érdemi vitahelyzet, amiben szemtől szemben állva kell helytállnia élesen kritikus véleményekkel szemben, szokatlan számára, nem is tud mit kezdeni vele.
az agresszív kismalac konfrontáló magatartása meg nem jön be az EP-nek.
3:34 de.
Ille István !
Ez az „agresszív kismalac”, már rég nem az…
Mára már egy elhízott vadkan, amely átgázolva mindenen ami szent volt valaha, nemcsak tapos, de kegyetlenül öklel és szakít a sértett agyaraival… Zrinyit is egy ilyen sértett agyar nyársalta fel.
Az ilyen vadakat vadász körökben dúvadnak nevezik, nem pedig kismalacnak. A dúvad mindenkire, de különösen a saját fajtájára nézve veszélyes.
Már csak egy a kérdés, hogy mi is egy dúvad sorsa…?
– De,hol egy vadőr, könyörgöm ???!!!
3:56 de.
A csuti kanász az, aki odkünn mindenkivel leáll izmozni, csak éppen odahaza nem hajlandó egy normális, párbeszéden alapuló nyilvános dialógusban megmérettetni. Miért is ?
Akkoriban „csak” a százszor, ezerszer elátkozott Gyurcsány Ferenccel kellett szellemileg megmérkőznie a kamerák előtt, ahol oly hatalmas vereséget mért rá az ő első számú közellensége, amelyre nem létezik más kifejezés, mint hogy az sz@rá verte ezt a szerencsétlen Bunkováry vitézt.
– Na, hát azóta nem tud mit kezdeni az otthoni, inába szállt bátorságával…
4:17 de.
Ille István !
Könnyű annak a Gabriele-nek, mert ő Zimmer, és az „frei”.
Nem úgy, mint azok a jóságos hazai Gabriel (ark)angyalok, akiket mindig megszálltak… Ugye… és ettől nem lehettek mindig jók…
6:05 de.
—Ennek az embernek nincs veszélyérzete.–
A volt és jelenleg is hatalmon lévő diktátorok egyik legkönnyebben felismerhető jegyei,a veszélyérzet hiánya.
A másik,az ostoba és hazugságon alapuló belföldi vagy más nemzetek,politikusok elleni személyes támadás,-kiváltképp akkor ha valaki kifogásolni merészeli rossz torz alkotmány és demokrácia ellenes politikáját.
Orbánnak nincsenek, egy ép emberi testben meglévő érzelmei,humánum szánalom sajnálat,az elesettek a rászorulók a nyomorgók a szegények az éhező gyermekek iránt.-ez számára nem jelent semmit.
Épen úgy nem jelent semmit az egyesületek, civil szervezetek vagy akár nemzetközi tiltakozás sem ,jöjjön az a világ bármely részéről.
A beszédeinek megnyilvánulásainak kijelentéseinek cselekedeteinek súlyát,annak magára vagy nemzetünkre gyakorolt negatív hatásainak képtelen felmérni.
Orbán állandó lételeme a harc,mindig felhúzott állapotban van,és úgy is él.-mindig keres magának valami csatateret vagy úgy nyilatkozik helyezkedik,hogy a (csata) az ellent mondás lehetősége számára mindig fennálljon,és nem zavarja,hogy nézeteivel rendszeresen alulmarad elbukik.
Képes egy napon,akár egy beszéden belül is többször ellent mondai önmagának a zavarnak a legkisebb jele nélkül..A szakirodalom pontosan megfogalmazza azokat a tüneteket amit Orbán Viktor hordoz–neteg ember beteg elme.