Zerkovits Győző az ELTE-re járt. Épp a könyvtárba igyekezett. Babits Mihály verseit kereste. Ahogy felért az épületbe, már tudta hova kell mennie a verseskötetért.

Mindennek megvolt a helye és tudta, hogy Babits Mihály hol található. Ahogy a verseskötetek között válogatott, más is megtetszett neki. Mögötte egy mackós termetű, de jóképű fiatalember állt aki író volt. Ő egészen más könyveket keresett. Ő már Babitson rég túljárt. Endre a tollforgatónak szemet szúrt ez az egyetemista. De úgy csinált mintha nem vette volna észre, Győző azonban megpillantotta a harminc év körüli írót.

Illusztráció: Greenwhich Workshop

-Uram!

– Tessék!

– Itt Babits Mihály verseit megtaláltam, de nem az egészet!

– Kérem, szóljon a könyvtárosnak!

Aztán Győző csendbe maradt s szólnia sem kellett, mert megtalálta az összes verseit tartalmazó könyvet. Beszélgetni támadt kedve Győzőnek:

-Maga mit keres?

– Tegezzen! Nem vagyok annyival öregebb szerintem!

– Az ELTE-re járok! Maga ki?

– Szabadúszó író vagyok!

– Á! Ez igen.

– Csak nem író akar lenni maga is?

– Én tanár szeretnék lenni végül is!

– Még be se mutatkoztam!

– Kis Győző vagyok!

– Én meg Kerepes Gábor!

S kezet fogtak. Győző kézfogása erőteljes volt, míg Gabié bizonytalan.

-Szereti Babitsot? – kérdezte Gabi

– A kedvenc költőm!

– Ő egy igen művelt költő hírében állt!

Győző hallgatott. Nem értette az írónak ezt a megnyilvánulását, vagyis mit akart ezzel végül is neki mondani. Gabi az életben már tapasztaltabb volt, de nem végzett semmilyen egyetemet vagy főiskolát. Tulajdonképpen ő autodidaktaként képezte magát. S tisztában volt azzal, hogy ő kevés iskolázottsággal, de írói vénával rendelkezve többet tud, mint Győző. Ezért nem akarta megsérteni az egyetemistát, de megkérdezte:

-Hát ismeri e Kurkó Gyárfást?

– Micsoda? Életemben nem hallottam róla!

– Látja maga egyetemre jár s biztos el is végzi, mégsem alapos a tudása. Csak a legfontosabbakat tudja. Kurkó Gyárfás egy romániai magyar író volt, hetvennégy évet élt s igen hányatott sorsú ember volt.

– Ezt nem tanítják az egyetemen!

– Hát ezért voltam kíváncsi rá, hogy hallott e egyáltalán róla?

Gábor lapozgatta a könyvet majd folytatta:

-Az amit maga tud az irodalomtörténetből, annak én több mint kilencven százalékát tudom. A többi nálam magánszorgalom.

Győző nem akart vitázni egy fiatal íróval, de kicsit fanatikusnak tartotta vagy nagyképűnek.

-Az iskola mégis csak az érvényesülés iskolája, a tudásra ott van a könyvtár, ahol éppen beszélgetünk.

-De engem nem érdekelnek a jelentéktelen írók!

– Hát ez a baj! Engem apám úgy nevelt, ki már a sírban fekszik, hogy az az igazi ha minél többet tudunk az iskolán túlmenően is!

– Hát ezzel én is így vagyok! De hogy Kurkó Gyárfást tudjam, szerintem arra nincs szükségem!

– Mondhatnék még más írókat is!

– Inkább ne, úgyse ismerem!

– Én író vagyok. Minden jelentősebb író művét, de életraját is ismerni akarom!

– Én nem akarok író lenni!

– Nem is csak akarat kérdése!

Győző fogta a Babits kötetet s elköszönt az írótól. Már a tenyere is izzadt, testét kiverte a veríték. Kicsit megsértődött. Az író meg úgy érezte, mégis csak igazságtalan hogy egy egyetemista nem ismeri a Kurkó Gyárfás féléket…

Dinók Zoltán