Remény és szódásüveg – epilóg.
Az öreg kalapot nyomott a fejébe, rántott egyet a nadrágján, felmarkolta a szódásüveget, a küszöbről még visszabiccentett az asszonynak: majd gyüvök! – aztán elindult a szikrázó napsütésben. Lassan ment, nem sietett sehová, semmi sem sürgette, a Toroköblítő is megvárta, hát minek szaporázza. No meg aztán, már a tüdeje se bírta, hamar kifogyott belőle a levegő. Így hát csak komótosan ballagott, az utca árnyékosabb felén, néha meg-megállva, nézelődve.
Nem mintha olyan sok nézni való lett volna: porosan kókadozó akácok, madárcseresznyék, egy-egy tikkadt petúnia ágyás itt, repedezett földű muskátlik ott, semmi különös, de azért mégiscsak más, mint az az örökké árnyékos, belső udvar, azzal a két ecetfával a végében. Aztán, ha jó időben jön, ott fog elkarikázni előtte Marika, a postáskisasszony, vagy ahogy manapság mondják, a kézbesítő, izmos lába kivillan a sortjából, két melle kecskegidaként ugrándozik a zöld póló alatt, ahogy az emelkedőnek dőlve, hajtja előre a szolgálati drótszamarat. Néha szinte megsajnálja, iromba egy vasdarab, a Csepel gyártotta, ha eldőlne, még a bokáját is elverné valakinek! De a sajnálat azért csak másodlagos volt, mert elsőbben inkább a nyakát tekerte utána. Na, nem mintha különösebb vágy vitte volna, de ami gusztusos, az gusztusos, nem szégyen egy ilyen magafajta öreglegénynek egy kicsit rácsodálkozni a postáskisasszony kerek combjaira.
Most nem jött jó időben. Nem baj – gondolta – majd legközelebb. A Toroköblítő két, zöldre festett faajtaja két oldalra kicsapva hívogatóan tárta az utca elé a benti hűvös félhomályt. Volt annak rendes neve is, jelesül a 2432-es számú vendéglátó ipari egység, csak hát, azt ki a rosseb jegyzi meg? Az öreg belépett, jó hangosan köszönt, hogy: Aggyonisten, jónapot! Magának is. Ezzel rendben is volt a fogadjisten. A „vendéglátó ipari egységet” nyugodtan nevezhetjük kocsmának. Volt benne egy bádoggal borított söntéspult, három porcelán tégellyel – kettő a fehér bornak, savanyának meg édesnek külön-külön, egy a vörösnek, de nagyjából mindegy is volt, mert egyformán csinált bor kínálta magát mindegyikben – egy sörcsap, a jó öreg Dréher felirattal, bár leginkább Kőbányait csurrantottak belőle. A pultos háta mögötti polcon kommersz palackok, kivéve egy poros Unikumos üveget – pedig a falon, a légy köpte plakáton egy hajótörött dülledt szeme is bizonyította, hogy milyen életmentő is tud lenni – egy üvegpolcos kispult, szitaszövettel lezárva, benne kemény tojás, pogácsa, tökmag, meg valami bizonytalan kinézetű kocsonya kínálta magát, kb. akkora sikerrel, mint egy Conti utcai, kicsit élemedett örömlány az ügető veszteseinek. De nem is ez volt a lényeg.
A lényeg a társaság volt: a Csipes, aki isten bizony, egyszer próbajátékon volt a Vasasban, a Hosszú, aki megjárta az idegenlégiót, legalább is Marseille-ig eljutott, a Tiszteletes, aki Mindszenthy hercegprímásnak ministrált egyszer, meg a többiek, kiknek arca hol felmerült, hol eltűnt a cigarettafüst ködében.
Az öreg jólesőt szippantott a savanyú borszagból. Józsikám, a szokásost! – szólt a pultosnak. Józsikám pedig fogta a mericskét, és döntötte a pohárba a két deci vöröset, megspriccelve egy deci szódával. Ennyi volt az öreg napi adagja, nem több. A szeme kívánt volna többet, de a gyomra savasodott, nem jól bírta. A sör puffasztotta, a pálinkát soh’se szerette, pénztárcája is lapos volt, hát csak elücsörgött itt, a kocsma ölén, hallgatva a szót. Ami, legyünk őszinték, nem nagyon szaporodott. A törzsvendégek mindent tudtak egymásról, a betérő meg, mit is szólt volna? Hát ültek hallgatva, csak időnként szólva, akkor is semmiségekről. Mert hát, nem is történt semmi. Mintha megállt volna az idő.
Az öreg kitette a szódás üvegét a viaszosvászon abroszra, és elmerengett rajta. Századszor simított szeme végig a domborított betűkön, és századszor gondolta végig: most akkor ezt ráragasztották, vagy éppenhogy lefaragták róla? De hát mindegy is volt: jó volt ránézni, és annyi elég is volt.
Amikor pohara már az alját villogtatta, rákérdezett: Józsikám, a Koleszár mérnök úr? Nem tudom, fater, napok óta nem járt felénk, talán dolga akadt. Józsikám, ha erre járna…Tudom fater, ha erre járna, megemlítem neki a maga kincsét.
Mert hát, ez a szódásüveg egy kincs, nincs ilyen manapság mindenkinek. Az öreg sóhajtva felállt, és elindult hazafelé. Az a szalag még várhat. De az ételt, azt az asszony időben tálalja eléje, nem illik lekésnie a leves harangot.
Az öregnek van egy szódás üvege. Olyan békebeli, ahogy ő szokta mondani.
Author: Ille István
Civil a pályán. Egészen más területen dolgozott, a politikához nem sok köze volt, de véleménye arról annál inkább. Három évvel ezelőtt egy társával együtt létrehozta az ellenszek.hu Demokritikus Vélemény Magazin internetes oldalt, aminek felelős szerkesztője. Szépirodalmi vonalon, Harunlarasid néven több, mint 60 novellát, több tucat önéletképet és úti beszámolót publikált a www.harunalrasid.nolblog.hu oldalán. Elkötelezett, azonban pártoktól független, baloldali értékrendű és világnézetű ellenzéki.
9:19 de.
Hová lett az orbán eü. állapotáról érdeklődő levél? Sehol nem lehet megtalálni. Már itt is cenzúráznak?
10:54 de.
öregcsaj: csak a kommenteket cenzúrázzák 🙂 levettem, mert az egyik aláírója komoly üldözési mániában szenved, és nem akartam a jobboldali trolloknak támadási felületet adni. amúgy – ha lesz válasz, amit kétlek, bármennyire is nemzetbiztonsági kockázat orbán elmebeli állapota – visszatérünk rá.
3:49 du.
Szia István!
Tetszett.:)
2:21 de.
Köszönöm a választ, kedves István.
5:09 de.
Kedves Angler Éva!
Nem tudom hol él csak, sejtem a cikkéből, azt sem tudom, hogy hány éves. Egyet tudok, hogy nagyon sajnálom Önt, és visszautasítom a „kurva ország” minősítést, s ha úgy gondolja, maradjon ott ahol él. Én 74 éves vagyok és másodikos gimnazista voltam 56-ban és édesapám munkástanács elnöksége miatt kitiltottak MO.összes felső oktatási intézményéből kitűnő érettségi bizonyítvánnyal. Mégis két diplomás ember lett belőlem. Nem éltem könnyen, de itthon maradtam, szeretett hazám és nemzetem ölében. Semmi nem tántorít el ettől, még a Gyurcsán és az Ön kirohanása, gyűlölete sem. Nem a hasznot lesem, amiről Ön beszél a politikusainkkal kapcsolatban (GYurcsán elsősorban A libás Bajnai és sorolhatnám az előző 8 évben kormányzókat), hanem az igaz jó embereket, akik igen is itt ének és többen vannak, mint azok , akiktől Ön az információit kapja. Olvastam amerikai elnökök (feleségeik) életrajzát, mondhatom nagyot csalódtam, de úgy is mondhatnám ők is politikusok voltak (vannak.) A nyugdíjamból kényelmesen megélek új kertes házban, amit 65 éves koromban építettem, nem luxus lakás, de kényelmes. Büszke vagyok elődeinkre, A Hunyadiakra, Rákóczira,Szent Istvánra, Kossuthra, Széchenyiékre,Batthányiakra,Telekiekre,Szentgyörgyire, Semmelweisre, Szilágyi Erzsébetre, Lórántffy Zsuzsannára, Zrinyikre, Zrinyi Zsuzsannára, Adyra, Petőfire, József Attilára Jókaira, sorolhatnám …, de Orbán Viktorra is, akit újabban,mint pszichiátriai beteget akarnak beállítani (szégyelljék magukat). Az elmúlt évben közelről megismertem egy 56-ban, 18 évesen disszidált férfit, aki szintén „kurva országnak” nevezte hazánkat, miután 3 éve itt vett házat. Törvényen kívülinek képzeli magát, a 40 évvel fiatalabb barátnőjével. Miután ez nem sikerült az állítólagos sok pénze miatt, szórja a szitkokat. Nála gonoszabb, hazudozóbb, bukóbb, rosszindulatúbb embert nem igen tudnék bemutatni.Sorolhatnám érveimet, de Önöknek felesleges, mert a távolból mindent jobban tudnak.
6:04 de.
gábor erzsébet: ha csak sejti, hol él a cikk szerzője, és nem tudja, hogy hány éves, akkor komoly szövegértési gondjai vannak. szeretett hazája jó kicseszett magával is, csak képtelen felfogni, így hát elmúltnyolcévezik (aminél többet csak az elmúlt 4 év rontott az országon, mint gazdaságilag, mind szellemileg), amiből viszont nem sejteni, de tudni lehet, hova is tartozik. azok két milliónyian, akikhez maga is tartozik, valóban többen vannak, csak kérdés, minél? igaz jó embereket meg lámpással kell keresni köztük. AÉ a hétköznapi kurvaországból szerzi be az információit, amire maga vak és süket.
már meg sem kérdezem, kitől kapta a jól megérdemelt nyugdíját, hiszen 2000-ben ment nyugdíjba. amit viszont az „átkosban” szolgált meg, úgy bizony. maga orbánéktól semmit sem kapott, különben itt sorolná AÉ feltett kérdésére, mégis lelkesen zizeg a zászlajuk alatt. 65 éves korában meg kertes házat épített 🙂
senki nem akarja orbánt pszichiátriai esetnek beállítani. minek? az.
AÉ se tagadja meg elődeinket, csak éppen jelzi, hogy elvették tőle, mint a kokárdát (cöf, ner), az önbecsülését (lázár) és a magyarságát(2/3: majd mi metgmondjuk, ki a magyar!).
én pl. mogyoródról tudok mindent jobban, ehhez mit szól? ja, hogy miért a KMH-ban vagyok rovatvezető? mert messzebb szól a hangja, mint a MNO-nak 😀
10:25 de.
Kedves Illés úr!
A fényképről megítélve Ön sem mai gyerek. Azon meg nagyon csodálkozom, hogy a cikk írója ÁÉ nem vállalta a választ. Én az „öregcsaj” vállalom. Ön sok mindenben téved, bár én nem tudom úgy megalázni az embereket mint Ön, illetve nem is akarom. Nem 2000-benmentem nyugdíjba, hanem 1995-ben. A nyugdíjamat az elmúlt 19 év alatt állandóan emelték. Miből építettem a házat? Az átkosban a férjem saját két kezével épített kétszintes családi házat. A sóskuti mészkövet is (amit külső burkolatként használt) saját két kezével gyártott eszközzel csiszolta „csodává”. Ennek a háznak az eladásából építettünk leányunk telkén egyszintes 67 m2-es házat. Különben a rendszerváltás után magánvállalkozóként, semmi segítséget nem kaptunk (szoc. kormány uralkodott), napi 15 – 20 órát dolgoztunk, legalább volt erre lehetőség. Előtte is lehetett sokat dolgozni, de nem volt aki megfizesse, mert a magyar forintot gurították a külföldi elvtársaknak. Szóval ne higgye, hogy mindent tud és tévedhetetlen, mint ahogyan én sem.Ugyanakkor engedje meg,hogy az itthon maradottak szomorú tapasztalata alapján és saját hitvallásom szerint ítéljem meg hazámat. Tőlem nem lehet soha elvenni az önbecsülésemet, sem hazámat, mert az bennem él! Mindenkinek van választási lehetősége, még, ha csak a rossz és kevésbé rossz között is. 56 után ezt tettem, mint sokan mások. Nincs szövegértelmezési problémám, (én megírtam a koromat)különben az én hazám soha sem cseszett ki velem, hadd döntsem ezt el én. Akivel kicseszett tiszta szívemből sajnálom, de ő tehet róla, ha úgy érzi. Nem akarom megbántani, hogy megmagyarázzam miért? Ő biztosan nem öregcsaj! Örüljön neki! De biztosan vannak szülei, nagyszülei. Vajon, hogyan tiszteli őket? Ez a kérdés önre is vonatkozik.
Üdvözlettel. Gábor Erzsébet
12:06 du.
gábor erzsébet: oly annyira nem, hogy nem is illésnek hívnak 🙂 a vendégszerző azt jelenti, hogy rendszerint un. másodközlés, és a szerző nem áll közvetlen kapcsolatban a KMH-val, csak engedélyét adta a közléshez.
1995-ben? akkor meg az egész dolgos életét az átkosban élte, ráadásul valami extra munkahelyen, mivel 1995-ben még nem volt öregségi nyugdíjra jogosult.
a maga nyugdíját se emelték jobban, mint az enyémet, ergo kiemel nyugdíja volt, netán elvtársi, vagy szochazás…
senki nem akar elvenni magától semmit, de ugyan, engedje már meg, hogy mások úgy érezzék, tőlük, biza, sok mindent elvettek! úgy ítéli meg a hazáját, ahogy akarja. de mások is.
a szülőtisztelet nem tartozik ide, azóta különösen nem, mióta a maga kedvencei beiktatták az alapizébe, hogy a szülőknek el kell tartani a gyerekeiket és vice versa. na, ez egy csöppet betett ennek a tiszteletnek.
a válasza még mindig elmaradt: magának mit adott ez a rendszer? mert mindent az átkos adott.
ne értékelje túl magát, nem gondolom, hogy a maga kompetenciája lenne bárkinek bármit is elmagyarázni.
amúgy ne erőlködjön: valóban mindent tudok, és tévedhetetlen is vagyok. a vízen járást éppen most tanulom. a tanfolyamon van még egy delikvens: orbán.
kérem, szíveskedjen ide idézni azt a mondatot, amivel magát megaláztam.
12:59 du.
Senkit nem akarok meggyőződésétől eltéríteni, de ne hazudtoljon meg olyan dologban, amit nem tud. Igen is 55 éves koromban rendesen mentem nyugdíjba. 35 évet töltöttem munkában 2 évet kaptam a védőnői gyakorlatra és 2 évet a két szülésért, mert nekem még nem járt csak 12, majd 20 hét szülési szabadság. Mindent összevetve 39 év szolgálatot szereztem. Nem voltam kivételezett „elvtársnő”,mindenki így mehetett nyugdíjba, ezekkel a feltételekkel. Nem kaptam elvtársi plusz nyugdíjat, mint a kiemelt elvtársak, amelynek jelentős részét most helyesen visszavonták.Ez az egyszerű téma is meggyőzött abban, hogy Ön anélkül állít valamit,hogy utána nézne.Ez az állítása teljesen meggyőzött arról, hogy Önnel nem érdemes vitatkozni, ezzel be is fejezem a válaszokat. Sajnálom magát, durva és közönségessége, nagyképűsége miatt. Az meg, hogy ki, kinek a neve alatt, s miért írt valóban nem tudom, de nem is kell tudnom, mert nem a szakmám. Jobb lenne, ha maga is belátná, hogy, ha valamit nem tud, vagy valamihez nem ért, ne állítsa úgy be ,mintha igaza lenne. Éljen boldogan a saját hitében, hitével.
1:13 du.
gábor erzsébet: ki a franc hazudtolta meg? ki a fene kérte önigazolásra? mondottam, ne értékelje túl magát, maga nem vitapartner, csak egy zászlólengető. az pedig, hogy ki és mi vagyok, nem hiszem, hogy a maga tiszte megállapítani, arról nem is beszélve, hogy nem is alkalmas rá.
nem az én gondom, hogy nem ismeri a vendégszerző fogalmát, ez nem szakma kérdése.
jobb lenne, ha nem oktatna ki egészen addig, amíg nem képes értelmezni azt, amit leírtam én, vagy más.
amúgy az én hitem is van olyan jó, mint a magáé. én legalábbis formába tudom önteni 🙂
ráadásul nem is témahelyesen adja elő az öntudatát: maga szerint egy novella a kritikájának tárgya? 😀
1:14 du.
Gábor Erzsébet
Mintha kicsit el teccet volna tévedni. Szerintem ez a hozzászólás egy másik cikkhez szól. Talán ott lenne helyén ez a komment. Vagy nem?
Mellesleg abban a cikkben le vagyon írva, hogy hol él és hány éves a szerző.
1:19 du.
ghost: az ilyen apróságok GÉ-t nem igazán zavarják, valszeg azért, mert szövegértési gondjai vannak 🙂
1:22 du.
Ille István
Nekem is volt egy ilyen sanda gyanúm 🙂
2:00 du.
Gábor Erzsébet: „Akivel kicseszett tiszta szívemből sajnálom, de ő tehet róla, ha úgy érzi”. Ezt pontosítaná? Elég zagyván hangzik.
Mármint akivel kicsesztek az tehet róla ha úgy érzi, hogy kicsesztek vele? Mi van?
4:43 de.
Kedves István,
de jó volt beleszippantani, abba a régi „vendéglátóipari egység” fröccsös, savanykás, bagós szagú levegőjébe! Nem voltam soha kocsmatöltelék, de életem, kirándulásaim, nyaralásaim során barátainkkal betértünk egy-egy pohár jófajta vörösborra, volt aki fröccsözött, vagy sörrel ajándékozta meg magát.
No igen, ezek a kocsmahivatalok is már az enyészeté… Eltűntek.
*
Mielőtt felpiszkálnám az ellenvéleményezőket, megjegyzem, voltak barátságos helyek is. Nem mindegyik a „pfujj” kategóriába tartozott.
G.B.