Soltész Miklósról legtöbbször úgy, mint párválasztás-ügyi pártmegbízottról tettem említést. Holott tud ő másról is beszélni. Kell is neki, ha már olyan szép, hosszú, és leginkább hangzatos címmel rendelkezik. Nem más ő ugyanis, mint az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Milyen jól jöhet ez az ajtónévtábla aranyozóinak, ha karakterre fizetik őket.

De nem az ajtajáról szerettem volna megemlékezni ezúttal, hanem arról, amit Zalaszabarban mondott. A „Gyógyuló Holnapocska” tábor nyílt napján. Amivel kapcsolatban, szégyenpírral az arcomon, de be kell vallanom, hogy eddig nem hallottam róla. Ahogy a településről sem igazán. Ami azért sem szép dolog, mert a községnek önálló honlapja is van. Ahogy a Holnapocska-táboroknak is. Kár, hogy a táborok felsorolásánál csak a 2013-as turnusokat láttam. De ez mit sem von le abból, hogy sok olyan gyermek van, akinek a szülei nem engedhetik meg maguknak a táboroztatás költségeit. S akiknek sokat jelenthet az említett tábor kezdeményezőinek segítőkészsége. Beleértve a súlyos betegségekkel küzdő gyermekek szüleit, akiknek dupla kereszt jutott. Soltész Miklós tehát itt szólalt fel. Az is jellemző, hogy a szócsőként használt MNO-oldal azt találta a legjobb címnek kiemelni, hogy „Nem lesznek kirívó aránytalanságok”.

A szövegből aztán kiderül, hogy a „Gyógyuló Holnapocska” táborban arról beszélt: „az állam által a minisztérium keretein belül működtetett Nemzeti Együttműködési Alap az idén 365 millió forint támogatást nyújtott 525 pályázónak hasonló táborok szervezésére”. Remélhetőleg mindenkinek feltűnt, hogy nem az adott táborról beszélt, hanem arról, hogy a hasonló táborokkal együttvéve nyújtott mintegy harmadmilliárd forint támogatást. Még csak nem is az adott, a szegény gyermekeknek egy kis gyermekkort adó táborsorozatnak. S akkor lássuk az aránytalanság másik oldalát. Az államtitkári hordóról kijelentésre került: „ezzel szemben a >>jogosan nagy vihart kavart<< Norvég Alap az idén 136 pályázót támogat 1,3 milliárd forint értékben, vagyis negyedannyi helyre négyszeres összeget juttatott”. Amivel kapcsolatban a jogosan nagy vihar is megérne egy misét. Az államtitkári nyilatkozat azonban nem ezért gusztustalan. Két dolgot felejt el ugyanis, miközben a kötelező norvégalapozásban részesíti a nyílt napon megjelenteket:

1. A beteg gyermekeket, és a beteg gyermekek szüleit nem az érdekli elsősorban, hogy norvégok miért adnak pénzt és hova, hanem az, hogy velük miért nem az állam törődik;

2. Ha a norvég alapok egy fillért nem adnának senkinek, az államnak akkor is kutya kötelessége lenne törődnie az elesett gyermekekkel,

Amikor tehát Soltész Miklós a nem teljesített kormányzati felelősséget egy akármilyen másik szervezeten kéri számon, akkor csúsztat. Nem kicsit, hanem nagyon. Mindezt olyan körülmények között, amikor a stadionokra sokkal nagyobb pénzeket fizetnek ki. Mindezt olyan körülmények között, amikor kormányhoz közeli művészkékre is sokkal több pénzt fordítanak. Mindezt olyan körülmények között, amikor az említett alapok által támogatott szervezetek ellen koncepciós irtó hadjáratot folytatnak. Mindezt olyan körülmények között, amikor legfeljebb bűnbakként mutogathat másokra. Megpróbálva indulatokat gerjeszteni a betegek szüleiben. Mert azon a gennyes lejtőn, amint az államtitkári csúsztatás vonaglik, semmi sem drága.

Ezen szövegkörnyezetben különösen kiemelkedő az, hogy szerinte, mint hitügyi megmondó-ember szerint „egyre többen észreveszik, hogy akár a hit, a vallásosság, akár a civil szervezetek ereje mennyire sokat segíthet a gyógyulásban”. Amiből az utóbbi félmondatot már csak azért érdemes kiemelni, mert Soltész szerint tehát mégis kellenek a civil szervezetek. Csak ugyebár szerinte vannak civil szervezetek, amelyek civilek, és vannak civil szervezetek, amelyek még civilebbek. Jól összecsengve Orbán Viktor legutóbbi, napszúrásos agyrohamával az ürgebőrbe varrt civilekről. Gondolom a CÖF tartozik a még civilebbek közé. Soltész azonban adós maradt azzal, hogy a norvég alapok felhánytorgatása után arról is közöljön adatokat, hogy például a CÖF mennyit adományozott beteg gyermekek táboroztatására. Bár inkább attól félek, hogy pont annyit, amennyiről az államtitkár említést tett. Semennyit. Elvégre a Holnapocska táborokban vendégül látott gyermekek aligha fognak egyhamar Békemenetelni, vagy gárdaegyenruhában grasszálni. Akkor meg ugyebár a CÖF minek adna egy fillért is. Ők nem azok a civilek, akik ilyen marhaságokra költenek.

Azért persze elárulta, hogy az aránytalanságok elleni küzdelem alatt azt érti, hogy beleszólást akar a hatalomnak a civil alapok pénzének elhelyezésébe. Valószínűleg azért, mert már kiszámolták, hogy hány beteg gyermek ér egy felcsúti stadiont.

Andrew_s