Török Gábor „független” politikai elemző azt találta írni, hogy „Orbán Viktor egy baromira jó politikus”: Rácuppantak erre a különböző véleménymondók, politológusok mindkét oldalon, míg legutóbb maga az érintett fejtette ki elméletét az ATV vasárnap esti műsorában. (Nem Orbán Viktor, ó nem! Ő már régen csak megnyilatkozik a nyilvánosságnak.) Tekintsünk el most attól, hogy Török Gábor a mai államigazgatási rendszerben magas pozíciót tölt be, nem mint irányító, hanem, mint ”elemző”. Nem tudom pontosan felidézni a hivatalos titulusát, de ezzel nincs egyedül a jelenlegi kormányzatban. A legtöbb vezető ember hivatalos pozíciója igen képlékeny, a hivatalos cím egyáltalán nem egyezik az illető valós befolyásával, helyettes államtitkárok simán leiskoláznak minisztert akár. Nem irigylem a mai aktív újságírókat, amikor valakinek a pontos beosztását szeretnék leírni, elmondani, elég, ha csak Kerényi Imre kilométer hosszúságú címére gondolunk. Ez a címekkel való maszatolás csak következménye, bár súlyos következménye, annak a politika-felfogásnak, ami a jelenlegi magyar miniszterelnök sajátja, és amivel a jelek szerint e hazában sokan egyetértenek.

Scenic orange sunset. Fotó: whatsonyourwall.com

E felfogás lényegét Török Gábor az említett műsorban nagyon szemléletesen foglalta össze, amikor nagyjából azt mondta: a miniszterelnök azért baromira jó politikus, mert képes volt a hatalmát megteremteni és megszilárdítani, ráadásul képes a választók szája-íze szerint beszélni. Ez a számomra azt jelenti, hogy a közügyek irányítását az látja el a legjobban, aki hideget és meleget egyszerre tud fújni, és nem hiányzik belőle az erőszakosság sem. Hát ebben Orbán Viktor valóban „baromira jó”. Ha bárki végigtekint beszédein, láthatja: e megfogalmazások legtöbbször kiválóan alkalmazkodtak a „közhangulat” – de legalább az épp aktuális hallgatóság – elvárásaihoz. 1989-ben a „bátor oroszellenesség”, 1998-ban „a polgári eszmények”, 2006 óta meg a „nemzet józan paraszti esze” a kedvtelve mondogatott alaptételek. Ez utóbbi különösen bicskanyitogatóan felháborító azoknak a magyaroknak, akik nemcsak azt látják, mit mond, hanem van fogalmuk arról is, mik történnek az országban a „baromi jó politikus” tevékenységének következtében, és főleg arról, hová vezethet ez a típusú politizálás az egész ország számára.

Számomra van a politikának egy másik, felelősségteljes értelmezési lehetősége is. Ami azt mondja: a közügyek irányításának számtalan módja van, e módozatok szabad versengése döntheti el, mi lehet a legelőnyösebb a nemzet számára. Egy politikusnak nem az a dolga, hogy elvtelenül hízelegjen „a népnek” – ráadásul sok esetben éppen a közösség legalantasabb ösztöneire építve, – hanem az, hogy jövőképet ajánljon. Méghozzá úgy, hogy azt az utat is felvázolja, ami egy derűsebb, békésebb, gazdagabb jövőhöz vezet. Az út sose simán járható, bukkanók és beláthatatlan kanyarok nehezítik az előrejutást. Az baromira rossz sofőr, aki autópályán akár kétszázzal is bír döngetni, sose néz se oldalra, se hátra, csak kényszeresen előre. Az ilyenek törnek-zúznak a városi, kissé bonyolultabb forgalomban.

A felelősségteljes politikusnak idejében kell szólnia: vigyázz, éles kanyar következik, mindenki kapaszkodjon! Bokros Lajos ilyen ember, és fel nem foghatom, miért mondják rá minden oldalról, hogy „jó szakember, de rossz politikus”.

Hogy a közlekedési példánál maradjunk: a jó vezető idejében gondoskodik olyan kapaszkodókról is, amelyek nem szakadnak ki egy ember súlyától, és annyi kapaszkodási lehetőségről, hogy a lehető legtöbben hozzáférjenek. Ezt hívják társadalmi szolidaritásnak.

Török Gábor kifejtette véleményét a demokráciáról is, miszerint demokrácia többfajta létezik. Amíg több párt működik, szabad választási lehetőségek vannak, addig az demokrácia. Ja, persze. Eszerint az NDK (Német Demokratikus Köztársaság, vagy egyszerűen Kelet-Németország) is demokrácia volt, hiszen két párt is volt, lehetett közöttük választani. Sőt megfeleltek az ugyanebben a műsorban, a Lázár János által kifejtett elveknek: vagyis maradéktalanul együttműködtek a hatalmon lévő párttal.

Nincs könnyű helyzete az ellenzéknek. Nemcsak azért, mert nem lehet a várható és létező társadalmi bajokra mindenkinek tetsző válaszokat adni. Hanem azért is, mert még az a szűk nyilvánosság, ami rendelkezésükre áll, leginkább rajtuk köszörüli a nyelvét. Például azon, hogy örökké vitáznak, nem tudnak összefogni. Ugyan már, miért ne vitáznának? Hiszen különböző szemléletű, felfogású emberekről és pártokról van szó. Egyetlen alapvető nézetazonosság köti őket össze: demokráciát, szabad jogállamot képzelnek el a mai, „baromira jó” egyszemélyes vezetés helyett. De a részletekben már különböznek. Egy mszp-s-től sose hallhatod, hogy a kettős állampolgárság mai formája igazságtalan, álságos és egyaránt árt az államhatárokon belül és kívül élő magyaroknak.

Amikor Gyurcsány Ferenc mégis a mainál teljesebb összefogásról beszél, akkor egyszerűen pragmatikusan politizál. A számokból kiolvasható, a politikáról, mint a közügyek intézésének módjáról gondolkodók csak akkor tudják megtörni a ma kikezdhetetlennek látszó személyi kultuszt, ha egyelőre félretéve a részletekben rejlő nézetkülönbségeket, egységesen lépnek fel a sokszínű, szabad Magyar Köztársaságért. Felelős politikusként nem elhallgatva azokat a súlyos társadalmi és gazdasági gondokat sem, amelyek megoldása mindannyiunkra vár.

Rátesi Margit