Kezdődött azzal, hogy elromlott a mosógép, „aki” 14 évig hűségesen nyelte a szennyest, amíg egy különösen nagy darab matrachuzat a torkán akadt. Nem is kísérleteztem azzal, hogy javítót találjak hozzá. Pár hónapja ugyanis, amikor a fiatalabb villanysütőm állt magától rá a „lassúsütő” módra, vagyis a beállítástól függetlenül maximum 60 fokra volt képes, azt tanácsolták a szerelők: dobjam ki, nincs alkatrész hozzá. Nem létezik egy nyomorult hőkapcsoló? Az létezik – mondták, de minden sütőbe más és másfajtát építenek, az én készülékem meg már 10 éves, annak nincs alkatrésze már, és szigorú titokként kezelt reléje típusa sem ismerhető.

Az asztali számítógépem szinte a kezdetektől nem működött: mármint a ki-be kapcsolója. Inkább mechanikai, mint elekronikai hibát gyanítok, de egyszerűbb volt bekapcsolva hagyni, mint valakit találni, aki úgyis azt tanácsolja: dobjam ki az egészet. Hanem jött egy áramszünet, azóta sem tudok hozzáférni az öreg merevlemezén tárolt anyagaimhoz.

Hát akkor nézem a tévét – gondoltam, és viszonylag egyszerűen kijutottam a dolgozószobából a nappaliba, mert ugyan az ajtókilincs rugója eltört, a párom viszont egy erőteljes fejszecsapással kiszabadított. Még szerencse, hogy nincsenek elektronikus ajtóink…

A garanciális lcd-tévénket a szakember külön díjazásért is csak 3 és fél órán át tartó kemény munkával tudta beállítani. De ez már rég a múlté, a szolgáltató azóta háromszor változtatott a csatornakiosztás módján: most úgy nézzük azt a 3-4 csatornát, amit szoktunk, hogy addig nyomogatjuk a távirányítót, amíg valamelyik adás be nem jön. Mert kétség se legyen: a menüpontokban lévő utasítások mindig olyan gomb megnyomására szólítanak föl, ami nem is létezik a ketyerén.

És még nincs vége. Lecseréltem kamaszkorba lépett mobilomat. Olyat kértem, ami egyszerű, nem akarok vele sem fotózni, sem megosztani senkivel semmit, legfeljebb még tudjak rövid szöveges üzeneteket (sms-eket) váltani, mert ez az elektronikus bankoláshoz is szükséges. De beszélgetni azért szeretnék rajta. Pár hét múltán a kis szemét önálló életre kelt: engem ugyan hallott a felhívott, de én egy árva szót sem hallottam. Néhány másodpercre viszont megjelent egy sárga mezőben egy felirat: szabadbeszéd – alatta Ki utasítás. Ha sikerült egy másodperc alatt elkapnom a menügomb 3 pozíciójából azt az egyet, ami a Be parancsot hajtotta végre, akkor egy darabig megint működött a drága. Viszont pár nap múltán ez a lehetőség is megszűnt. Makacsul kerestem a megoldást, de a kütyükhöz jól értő fiam se találta. Vidd vissza a boltba. (Ja, ennek is egyetlen budapesti boltja van, ahol a garanciát érvényesíteni lehet.)

Amikor a tévé a digitális boksz távkütyüje miatt megint nem volt hajlandó normális adást keresni, úgy gondoltam: itt az idő kiismerem ezt a huncut kis mobilt. A Szabadbeszéd-menüpontot ugyan nem találtam, viszont rábukkantam, hogy van ebben egy rádió. Lelkesen bekapcsoltam – és nem tudom kikapcsolni.

Most az a helyzet, hogy időközben a tévé mégiscsak rátalált egy programra, ahol titokzatos okokból sokan és nagyon hangosan ütik egymást, közben a telefonon üvölt a Petőfi zenéje.

Na jó, most megyek, hozok két vödör fát a kandallóba estére, hátha a cirkóm úgy dönt, hogy fűtés helyett vasalni kezd. De azért gyanakodva figyelem a körülöttem ugrándozó berni pásztort (kutya), hogy mikor kezd el nyávogni, vagy szárnyra kelve csicseregni az egyik fán…