CIA kínzás és brutális vallatás: Egy folt Amerika múltján
Dianne Feinstein demokrata szenátornak jutott az a feladat, hogy feltárja a CIA által használt kínzást és brutális vallatási módszereket az amerikai szenátusban. Pillanatok alatt Kanadában, Európában és azon belül Magyarországon is címlapon szerepeltek az Al-Kaida gyanusítottak által elszenvedett brutalitások részletei. „A CIA-ben a fogvatartottakat megkínozták. Ez egy folt nemzetünk értékein és történelmén”–nyilatkozta Feinstein. Barack Obama amerikai elnök is felszólalt, mondván, hogy a CIA által alkalmazott kínzás „összeegyezthetetlen nemzetünk értékeivel, ezen kívül pedig nem szogálták hatékonyan a terrorellenes fellépést.” Aztán hozzátette: „ezek a módszerek a múltba valóak.”
De pontosan milyen módszerekre derít fényt a szenátusi bizottsági vizsgálat?
- A végbélen keresztül felvezetve etettek legalább 5 gyanúsítottat.
- Van akit jeges vízben fürdettek.
- Legalább 3 gyanúsítottat azzal félemlítettek meg, hogy ha nem kooperálnak, családjuk is veszélybe kerülhet.
- A CIA dolgozók azzal fenyegették meg a gyanusítottakat, hogy édesanyjukat, feleségüket fogják szexuálisan molesztálni, gyermekeiket bántalmazni fogják és legalább egy esetben egy fogvatartott férfinek azt mondták, hogy anyja torkát fogják elvágni.
- Redha al-Najar, Oszama Bin Laden egykori testőrét pelenkázták és nem használhatott WC-t.
- Gul Rahman gyanusítottat meztelenül tartották cellájában, a falhoz bilincselve. Egyik nap holtan találták a cellában. Hypothermiába halt meg.
- Waterboardingot (vizes vallatást) legalább 183-szor alkalmaztak. Abu Zubaydah, az egyik terrorista gyanusított elvesztette eszméletét a vizes vallatás alatt.
- 119 fogvatartottból 29 lett helytelenül meggyanúsítva.
- Volt több olyan estet, amikor az alvásmegvonás módszerét 180 órán át alkalmazták egy-egy gyanúsított ellen.
A fenti módszereket 2002 és 2007 között alkalmazták a CIA-ben és a speciális programot „Rendition, Detention and Interrogation”-nek hívták. A szenátusi riport 6 ezer oldalból áll, de azokból csak 480 oldal került a nyilvánosság elé, a többi titkosítva van.
Obama 2009-ben állította le elődje – George W. Bush – elnöksége alatt beindított programot. Valamennyi amerikai külképviseleten fokozott biztonsági intézkedéseket rendeltek el, miután számítani lehet tiltakozásokra és akár támadásokra is.
A CIA továbbra is azt állítja, hogy kibővített vallatási módszereknek köszönhetően újabb terrortámadásokat tudtak leállítani. A CNN szerint a CIA azonban a riport publikálása ellen harcolt. De állítólag nem csak a CIA, hanem a State Department (külügyminisztérium) is. John Kerry például felhívta telefonon Feinsteint és a nyilvánosságra hozatal veszélyeiről tájékoztatta a szenátort. Tehát úgy tűnik, hogy a téma az Obama adminisztrációt is megosztotta.
1:42 du.
Az információ, ha bármilyen áron kiszedik a terroristákból sok ártatlan ember életét mentheti meg. A bűnöző terrorista élete összehasonlíthatatlanul kevesebb érték, mint az ártatlanoké.
1:49 du.
gyártanak terroristákat mint osamabinladen és a többiek majd megkínozzák és meggyilkolják őket amikor nem teljesen azt csinálják amire kiképezték őket…ezt az adófizetők drága pénzéből eredménye nulla de közben 200 év után maradt a rasszizmus és diszkrimináció, teljesen a demokrácia szent nevében és tüntetni is szabad meg beszélni róla de semmi sem történik, de van rá magyarázat
2:24 du.
Szadista módszerek, amelyeket csak beteg lelkületű, pszichológiailag terhelt vallatók tudnak alkalmazni.
Az tény, hogy a terroristák lelkén (ha van egyáltalán nekik ilyen) sok, nagyon sok ember élete szárad.
*
Nem vagyok annak sem híve, hogy ha kapok egy pofont, oda tartsam a másik orcámat is!
Harapok, rúgok és ordítok! Visszaütök, ha kell, fel sem mérve azt, hogy ugyancsak különbözőek az erőviszonyaink.
De erre soha nem volnék képes.
Igaz, terroristává sem lennék.
Mindkét csapat kiérdemli a „sátánfi” elnevezést. Ki azért öl, mert átmosták az agyát, ki pedig azért, mert ki akarja szedni, középkori vallatói módszerekkel – a fogvatartottból -, hogy kik mosták át.
Mindenképpen borzalmas.
🙁
G.B.
*
De! Nem létezhetünk szemellenzővel, semmiképpen.
2:25 du.
gyula, akkor a magyar tüntetők is terroristák mert követelik a jogaikat vagy esetleg az állam a terrorista?
3:16 du.
És hogy ki a terrorista, azt ugye ők döntik el. És még az USA osztja az észt a demokráciáról.
1:40 de.
– A megjelent elemzések szerint a kiszedett információk 97%-a semmire sem volt jó.
– Az alkalmazott módszerek hatására (ahol még most is vita zajlik arról, hogy a „vízbefojtásos” módszer kínzás-e – á, dehogy…) az érintettek bármit – bármit – bevallottak…
– Sok kínzottnak, fogvatartottnak semmi köze sem volt a terrorizmushoz
Szép hagyományokra épült mindez, az USA kiirtotta az őslakosságot (indiánok), elüldözte a maradékot földjeikről, otthonukból, s azért a My Lai-i mészárlásra is emlékszünk (Vietnám)…
Emellett az első koncentrációs táborokat (jóval Hitler előtt) az angolok létesítették, Dél-Afrikában…
4:09 de.
˙
AZ IGAZI FOLT AMERIKA MÚLTJÁN: 2001. 09. 11. MINDÖRÖKKÉ.
.
4:13 de.
Azok az ezrek voltak csak igazán ártatlanok ott a tornyokban !
Ne szenteskedjünk már ! Miért kell megvárni még egy-egy újabb bostoni tömeggyilkosságot is ?
.
5:54 de.
@Christopher
Remek és bátor, hogy egy ilyen téma is szóba kerülhet itt, hisz az egész „fejlett” nyugati világ szégyene az ami történt, történik.
Persze a még jobb és bátrabb cikk íródhatna a „Terrorizmus okai” és a „Kik bélyegezhetnek terrorizmussal? címmel.
6:20 de.
apuwader: maga előtt a lehetőség, nosza! gondolom, képes bátrabb és jobb is lenni.
ja, és kiegészítésként hozzáfűzhetne néhány bekezdést az al Kaida és az ISIS áldásos tevékenységéről is.
hely van. időnk is van, kivárjuk, kezdjen hozzá!
ha kérhetem, persze. mert hát, fő az udvariasság. meg a halleves.
6:50 de.
@Ille
Mivel tudom hogy az írás is egy szakma, ezért kontárkodás lenne részemről bármit is írni. A véleményem megírása valamiről pár mondatban, nem összevethető egy összeszedett, szakmailag korrekt cikkel. Az meg hogy összeollózgatok mindenhonnan mindenféle véleményt, szintén gyenge megoldás lenne.
7:23 de.
Ille pityu: a ziszisz is meg alkaloida is made in usa kurvasok pénzért és az ő világrendőr szerepük ha otthonm is előbb lőnek azután gondolkodnak a saját állampolgáraik(???) (vagy csak a nyakukon maradt rabszolgák akiknek nem akarnak fizetni?) akkor mi van máshol csak lőnek és nem is gondolkodnak, a gyáva embernél (és őnáluk gyávább senkiházit keresve sem találsz levegőből bombázták drezdát mert bemenni nem tudtak) nincs aljasabb, a fed meg gyártja a hamis bankókat kamionszámra
9:54 de.
rodeo36: mi van? miért pörögtél így fel? egyáltalán, tudod, mit beszélsz?
Quernica, London, Coventry talán bombázása talán hősi cselekedet volt?
bemenni Drezdába nem tudtak? hol is állt akkor a frontvonal? mert városokat úgy nagy általánosságban szárazföldi haderő szokott elfoglalni…
hamis bankók…hát persze.
10:44 de.
Nekem nem tetszik, hogy kihozták a múlt szörnyűségeit. Ezzel nem javítottak rajta, csak az USA amúgy is rossz képe a világban még sötétebb lett.
A hozzászólok gyanúsításai pedig, pl. 9/11 -et illetőleg, egy rosszindulatú összeekűvési fantázia.
10:48 de.
Még annyit: Obama adminisztrációja szerintem szívesen hozta nyilvánosságra az előtte lévő, Republikánus párt „bűneit”!
11:25 de.
BrunszvikTeri
Mielőtt sírva fakad nézze meg ezt,
http://www.tenyezo.hu/911-mediahazugsagok-nelkul/#.VIhudtLF_-s ,
azután rákereshet más cikkekre is! Lehet, hogy az itt idézett, megszólaltatott tervezők, szakértők, túlélők mind idióták?
Az is érdekes ami az”iraki terroristákról és Bin Ladenról” szól!
11:41 de.
„Tényező.hu – FÜGGETLEN, újságírók által fenntartott és szerkesztett, magánvéleményeket tartalmazó elektronikus médium*
Főszerkesztő
Nem publikus”
mértékadó tényfeltáró orgánum 😀
12:30 du.
Vajon ha irnék egy levelet a főszerkesztőnek, akkor „tényfeltárná” saját identitását, vagy „Nem Publikus”-ként irná alá válaszát?
Nagyon szánalmas. Könnyű név nélkül, anonim módon „nagyokat” mondani és irni…
12:36 du.
Chris: akad még pár nem publikus
Tiszteletbeli szerkesztő
/ Honorary Editor /
Környezetvédelem, információszabadság, nukleáris eszközök
Rob Edwards (aha. egy angol)
(Sunday Herald, a The Guardian, és a New Scientist) ráadásul ezzel a háttérrel, itt 😀
Korrektor
NaGa
PHP, CMS, fejlesztési optimalizációk – NaGa
Szerkesztők, újságírók
Nem publikus
mi pedig, rohadt libsibolsibibsik adjuk a nevünket. hiába, örök lúzerek vagyunk 🙂
7:33 du.
Eléggé elítéhető módon , sajnos túlontúl kesztyűs kézzel bántak ezekkel az emberi vadállatokkal.
Dehát a CIA sem a régi már. Emberarcúvá vált vagy mi a szösz.
Mert pl. fel van jegyezve az tálib uralom idején elkövetett egy két ” atrocitás ” olyanok ellen akik a muszlim vadállatok kezébe kerültek :
A sztori a következő :
Az Északi Szövetségnél jártak valami európai újságírók , akiknek kirendelték a mudzsahedek meglévő három MI8 helikopteréből az egyiket , hogy körbe vigyék a két nőt meg három pasast az Észkiak területein.
Az európaiak elborzadtak a volt szovjet helikpter rettenetes műszaki állapotán és indítványozták hogy talán terepjárón kellene menni a hegyek között.
Erre a végtelenül szimpatikus és VALÓBAN humanista Dr Abdullah Abdullah , aki akkoriban az Északi Szövetség szóvivője volt , ( amúgy szemorvos ) csak annyit mondott vállatvonva :
-Lehet azt is. De nemrég egy európai női újságíró és férfi kamerása pont emiatt került a tálibok kezére. A nőt megerőszakolták vagy harmincan , közben pedig a férfit elevenen megnyúzták ! Úgyhogy menjenek ha akarnak de akkor már jobb meghalni egy helikopterrel mint a tálibok kezén.
–
Szóval kb . tizenötször keményebb bánásmód járt volna ki azoknak az emberbőrbe bújt állatoknak.
7:36 du.
Rodeó fiam.
Magának az agyára szorult a sombréró vagy mi …
7:41 du.
Különben azt olvastam valahol hogy Drezát azért égették porig az amcsik , mert tizezer számra menekültek oda olyan németek akikkel elszámolnivalójuk volt az USA-nak. Naívan azt hitték igy megmenekülnek az elszámoltatás elől.
Tévedtek.
Egyébiránt pedig az akkori német népnek igen nagy szüksége volt ezekre a ” porig bombázásokra ” !
Azért , hogy végre felfogják : NEM übermencsek.
Megtanulták a leckét , átértékelték önmagukat meg a világot és lám mi lett ??
Németország ma nagyhatalom ! Akire mindenki tisztelettel tekint !
12:39 du.
Geyza: nem. ez a szövetségesek válasza volt a Lutfwaffe korábbi terrorbombázásaira. semmi további kombináció.
2:43 du.
Részletek a „demokrácia exportálás” szükségszerűségéről és okairól! 🙂
https://www.youtube.com/watch?v=_vNl3FMtmsQ
2:52 du.
lelszi: ugye, magának fingja sincs a nemzetbiztonság és demokrácia különbségéről?
mondjuk, nem ez az egyetlen…
tudja, odaát egy csöppet másképpen ítélik meg, mivel mások is a célszemélyek.
persze, magának mindegy. ha eltöri a lábát a jeges járdán, majd valamikor gipszbe rakják, ágyba kényszerül és ott tüdőgyulladást kap, ami a másvilágra segíti, maga szerint az is a „demokrácia” csődje lesz, mi több, rút USA ármány, mert hát, a várólistát is nekik lehet köszönni.
ne is próbálja a gondolatmenetemet követni, nem magának való 🙂
igaza van.
7:29 du.
Lelelelele legalább valakik megpróbálták az idiótákat emberi sorsra felemelni.
Persze nem sikerülhetett.
A muzulmánoknak tilos házasság előtt kefélni ettől idióták.
Ugyanis az ellenséget megdughatják korra nemre való tekintet nélkül.
Tehát kénytelenek öröké háborúzni jó esetben egymással , vagy ha nem akkor a világ normálisabb felén élőkkel.
Erről szól a nyomorult 1500 éves történelmük.
Előbb el kéne tiporni azt a rohadt vallást. Tűzzel vassal.
7:36 du.
Bírom mikor egy nemzetischkedő madzsár a muszlimot élteti.
Ezek visszasírják a 150 éves török hódítást és ujabban az 1945 től 1989 ig terjedő orosz megszállást is.
Az embert elhagyja a józan ész ezeknek a dolgoknak a láttán…
2:11 du.
Ille István
Egy valódi Napoleonnak (vagy Josepkinnek) nem is lehet követni a gondolatmenetét, – józan ésszel! Maga azt hiszi, hogy a rács azért van, hogy védje a maguk fajta „értékeket”, a rácson túli plebstől!
Azért kíváncsi lennék mit szólna, ha évekig, vádemelés nélkül, bizonyítékok nélkül fogva tartanák, kínoznák, aztán egy szép napon azt mondanák: sorry, nem jött össze, menjen Isten hírével, a demokrácia nevében!
Ami a verbális párbajait illeti: Pistike hazamegy az óvodából és meséli, hogy a Sanyika lehülyézte! – És te mit csináltál Pistike? – Jól viszzavágtam neki! – Azt mondtam, hogy ő a hülye! – Kisfiam, a verbális párbajban verhetetlen vagy! ……