Tisztelt Szerkesztő Uram!

Nagyon szépen kérem, hogy azoknak híreszteléseknek, miszerint én az ellenségeim elől szöktem volna el, semmi esetre se adjon hitelt. Az pedig, hogy nem is az ellenségeim, hanem a hitelezőim elől szöktem, nem egyeb, mint a legaljasabb rágalom.

Minden esetre igaz, hogy átmenetileg eltávoztam Budapestről, de célom egyfelől az volt, hogy megvizsgáljam mi az igazság, másrészt, hogy lerázzam az üldözőimet. Nem mintha megijedtem volna az ellenségtől, de be kellett látnom, hogy nem bírok a túlerővel: gondoltam megtréfálom őket, hadd keressenek mindenfelé, míg én a távolban új erőt gyűjtök ellenük. Így azután nem is csoda, ha olyan úticélt kellett választanom, amire az ellenség álmában sem gondolna. Így kerültem Triesztbe.

Gondosan úgy intéztem, hogy az egyetlen elérhető buszjárat hajnali négykor érkezzen a sötét és kihalt városba, amikor a legéberebb ellenség is alszik. Sikerült is elkerülnöm őket, túljártam az eszükön.

Mint Szerkesztő Úr bizonyára tudja, Trieszt városa egészen az első világháború végéig a Habsburg Birodalom része volt és mindvégig megmaradt olasz nyelvűnek és szelleműnek, évszázadokon át, (habár a környező falvak lakossaga mindvégig szlovén volt,) míg a párizsi békeszerződés, nehanyévnyi politikai onallóság után, végre nem egyesítette a követelődző Olaszországgal. Nem is csoda, hogy követelődztek, hiszen a város gyönyörű és otthonos a Budapestről érkező menekültnek. Mert bármennyire otthonos volt is, az éberséget nem adhattam fel egyetlen pillanatra sem. Annál is kevésbe, mert már az első szállodai reggeli idején megfigyeltem egy alacsony, tarkán öltözött embert, aki németnek adta ki magát, egy nála jóval magasabb félelmetesen szőke feleséggel, aki valószínüleg csak a partnere volt a kémkedésben, és akiket valószínűleg az ellenségeim küldtek utánam szimatolni. De úgy tettem, mintha mitsem sejtenék és barátságosan elbeszélgettem velük. Majd annak érdekében, hogy lerázzuk őket, nekivágtunk a városnak. Miután Trieszt annak idején a Monarchia negyedik legnagyobb városa volt és minthogy a legnagyobb kikötője is, ez a város hallatlanul gazdag, az alig több mint kétszázezer lakos számára pazar életet nyújt. A késő novemberi időpont ellenére, a ragyogó napsütésben bőségesen akadtak túristák, jó alkalmat nyújtva arra, hogy elvegyüljünk a tömegben, nehéz feladat elé állítva ezzel az üldözőimet.

A Kárpátok előörsei, dombok valójában, félkörben övezik a várost és bizony, a régi városrészek felhúzódnak a domboldalakra.

Trieszt

Az egyik ilyen domb tetején trónol a város védőszentjének, Szent Giustonak rómaikori alapokra épült temploma egy mutatós kis vár közepén.

Szent Giustonak rómaikori alapokra épült temploma.

De persze a középkortól a monarchia korán át egészen a Mussolini korszakig minden stílus megtalalható a városban. Még itt a nemes fellegvár falai közé is beerőltettek egy fasiszta ihletésű szoborcsoportot. Az igazat megvallva azonban, nem tudtam kivonni magam az olaszok rendíthetetlen szépérzékének a hatása alól, annak ellenére, hogy a szobor csoport talán nem a legalkalmasabb ezen a helyen.

Trieszti szobor csoport.

A domb lábánál pedig egy római amfiteátrum fészkel a legnagyobb csendben és békességben, a mellette elhaladó meglehetősen zajos forgalom ellenére. Szinte úgy tűnik, mintha az ősi szinház békéje a forgalmat is megbékítené.

Ősi színház

Az ellenségeimtől megszabadúlván, megkönnyebbűlten vágtunk neki a város szélesebbkörű felderítésének.

Mint talán tudja, mélyentisztelt Szerkesztő Úr, a boldogemlékezetű császárunknak, a derék Ferenc Józsefnek, volt egy testvéröccse, Maximilian, aki tengernagy lett, a flotta parancsnoka, és habár előkelő születése révén nyerte el ezt a magas állást, azért ért el néhány sikert mint hadvezér és stratéga. Annak jutalmául lett Trieszt és az azt körülvevő tartomány kormányzója. Neki is látott azonnal, hogy a rangjához illő kastélyt építessen magának, egy kissé elhagyatott, félreeső félszigeten, ahonnan felügyelhette az Adria hullámait és a szorgosan halászó vizimadarakat. A kastély Miramare, valamint az azt körülvevö gyönyörű park valóban fejedelmi létesítmény, és a hozzávezetö sétány se kutya.

Sétány

A hős Maximilian főherceg és belga hercegnö felesége boldogan éltek a Miramare kastélyban néhány évig.

Kastély

De sajnos nem volt ebben köszönet. A tolakodó harmadik Napoleon császár, gyarmatosító ambicióktól fűtve, előbb betört Mexikóba, majd a kezdeti sikerei után meggyőzte szegény Maximiliant, hogy vállalja el a Mexikó császára címet és állást. A Monachia flottájának néhány hajója a kastély öblében lehorgonyozva vette fedélzetére az immár császári párt, a gyerekeikkel együtt, és vitorlát bontottak Mexikó felé. De, amilyen balszerencsés volt, szegény Maximilian szembe talalta magát Mexikóban a kor legzseniálisabb politikusával, Benito Juarezzel, akinek esze ágában sem volt feladni a nehezen kivívott mexikói függetlenséget holmi jött-ment osztrák császár kedvéért. A mexikóiak ellenálltak és nyertek, a szegény császárt elfogták és minden teketória nélkül kivégezték. Mexiko non koronat, mondták. A császárné azonban visszatért, de boldogtalanul élte le az életét és elmegyógyintézetben halt meg.

A triesztiek továbbra is büszkén magukénak tartják Maximiliant, gyönyörü szobra a Piazza Venezián áll, a parthoz közel, továbbra is kémlelve a tengert.

Maximilian rég elment, de…

Szomorú, de igaz, hogy a dicsőség mulandó és Maximilian rég elment, de vigasztalásul megjegyzem, hogy a halászó madarak változatlanul szorgosan serénykednek a Miramare kastély körül.

Triest

Szomorúsággal vegyes nosztalgiával vettem tudomásul, hogy az egykor kiterjedt trieszti villamoshálózatból mára egyetlen vonal maradt csak meg, de vigasztalásul szolgált a tény, hogy az éppen a szállodánk elötti térről indult. Mint az állomás falán lévő emléktábla dicsekszik, ezt 1902-ben indították útnak, azóta változatlanul jár és mint megtapasztaltuk, valóságos műszaki remekmű a trieszti kettes villamos. Lévén az egyetlen, a számozásnak csak nosztalgikus jelentősége van. Itt érkezik a kettes!

Trieszti villamos

A kettes elbájoló darab és mert már száztizenkét éves, az ajtói es teljes belső berendezése mind fából vannak, elegánsan, hagyományosan. Az ablakokon függöny! Meg kell tőle őrülni!

Villamos belülről.

Miután a villamos a hegzek közé viszi az utasait és atöbb mint 5km. hosszú vonalon tobb mint 320 méter szintkülönbséget kell leküzdenie, a meredekebb szakaszokon mint drótkötél vasút működik. Méghozzá úgy, hogy a meredek elött rácstlakozik egy ”traktorra,” amely, felfelé húzza, lefelé fékezi, és így átsegíti a meredek szakaszon.

Trieszti villamos

A baloldali vágányok között jól látható a görgőkön futó drótkötél. Bámulatos!
Megérkeztunk a hegytetőre, Opicina faluba, amelz ugyanannzira olasz, mint amennzire szlovén, mindössze öt kilométernyire a határtol, ahol a kávé azért olasz, mint megtapasztaltuk.

A visszaúton megdöbbenve kellet felismernem az alacsony németet az utasok között, a langaléta nő társaságában. Megértettem, hogy feltörték az inkognitómat, és miután a visszavonulásra nem kínálkozott semmiféle út, haladéktalanul védekező álláspontra helyezkedtem és barárságosan, mosolyogva köszöntöttük egymást, mintha mi sem történt volna.

A villamos ablakából gyönyörű kiltás nyílt a hegy lábánál kélyesen nyújtózkodo Trieszt városára.

Canale Grande

Ez meg itt a Canale Grande! Na jó, Canale Grandénak kissé szerény, már ami a méretét illeti, de Trisztben ez a legnagyobb, így el kell fogadnunk. Annak ellenére is, hogy aligha szélesebb tíz-tizenkét méternél és a hossza sem tobb ugy kétszáznál. De nagyon jol mutat a képen. Nemde? Azonkívül ez a parti ut elválasztja a tengertől, ugyhogy csak csónakkal lehet behajtani. Viszont több híd is átível felette.

Trieszt belvárosa

A hídon pedig, csak nem itt is utánam kémkedik valaki? Az ember nem lehet elég óvatos! De talan mégse. Nem, valóban nem, legalábbis ezúttal. De ugyan ki lehet ez a gyanús külsejű…

Gyanús…

Csak nem!? Hát persze, majdnem tévedésbe estem, hiszen ez nem más mint az ír író óriás, James Joyce, az Ulysses és más egyéb klasszikusok szerzője, aki tizenegy évet töltött boldogan Triesztben, itt írta az Író kölyökkutya korában című könyvét is több más mellett. Derék, öreg Joyce, jólesik talalkozni vele.

Azután hirtelen hidegre fordult az idő, a turisták csapatostúl maradtak el a patinás kávéházaktól, melyek egyébként méltó versenytársai lehetnének a pestieknek, mégha nincs is belőlük oly sok mint Pesten. Ez itt még nem hajlandó feladni a reményt, a háttérben álló városháza látványával próbál néhány vendéget becsábítani, de mindhiába. Igaz ugyan, hogy az éppen felállított karácsonyfa látványa mintha maga is a közelgő télre figyelmeztetne.

Trieszt

Jaj! A szállodába visszatértünkkor ismét fellazult az éberségünk, így rajtakapott ismét a német kisember a colos feleséggel. Tudtam, hogy súlyos veszélybe kerültunk, de megőriztem a lélekjelenlétemet és váltottam vele néhany szívélyes szót, hogy elaltassam a gyanakvását. Ami sikerult is, méghozzá annyira jól, hogy a szálloda ajtaján már együtt fordultunk be. Még csak nem is sejtette, hogy mi hamarosan távozunk hátrahagyva őt a piszkafa nővel és ütheti a nyomunkat hiába. Éjfélkor felültünk a buszra, amit ők nem is sejtettek, és azóta is hiába koslatnak, hogy a nyomunkra leljenek. Jól rászedtük őket!

Kedves Szerkesztőm!

Maradok kiváló tisztelettel és addigis mig a veszély elmultával újra jelentkezhetem, csak éberség!

Kerekes Sándor