Tulajdonképpen nagyszerű érzés ennyire veszélyesnek lenni.
Ugye, adott egy 170 centis, 65 kilós nő, aki otthon kimenőt kap: menj el szívem tüntetni, már olyan rég voltál valahol, majd én vigyázok a gyerekre. A nő felöltözik, mérlegel, a feketét vagy a fehéret vegye- e fel. Végül a fehéret és arra a feketét. Kifesti magát, előkeresi az usankáját, mert hideg lesz. Megígéri, hogy vigyáz magára, zsebretesz még egy két zsebkendőt, és elindul.

És akkor menet közben, hirtelen átalakul fenevaddá. Ő lesz a béközép legvagányabb köpködője. És társai is vannak ennek a vadállatnak, hasonló méretű (vagy kisebb, vagy nagyobb) hölgyek, szálfatermetű vagy pipaszárlábú, tisztességben megőszült vagy épp pelyhedző állú urak, idősek, fiatalok, kismamák, diákok, mozgássérültek, vasutasok, boltosok, trafikosok, vásárlók, vagy akiknek már vásárolni sincs pénze, ők kedden este hattól mind átalakultak ELLENSÉGGÉ, és esküszöm, úgy mondom, ahogy volt, félelemkeltő magatartást tanúsítottak. Kibújt belőlük Hulk, az a nagy zöld izé, és törtek, zúztak, gyújtogattak, verekedtek.
Ja, hogy nem.
Akkor nem értem az egészet.

Én 2006-ban, ha nem is voltam már kislány, de nem követtem olyan nagyon testközelből az eseményeket. De a kevés emlékem és a beszámolók alapján ott aztán tényleg volt kemény mag, itt meg a legkeményebb a betintázott Gyuszi bácsi volt, akit maguk a tüntetők kértek meg, hogy ilyen állapotban ne csinálja már a feszültséget, mert GÁZ.

Aztán végül gáz nem lett, csak paprika spray, bele az arcomba, mert ugye fenyegető módon fényképezőgéppel léptem fel. Nyilván aggódtatok fiúk, hogy előnytelen kép készül rólatok, elcsúszott a séró, vagy ilyesmi. Én nyitottam a számat, hogy szóljak, hogy nem rátok vagyok kíváncsi, hanem dokumentálni szeretném, hogy bántani fogjátok-e azt az embert, akit markolásztok, vagy segíteni neki, mert ez a dolgom, meg mondjuk amúgy is érdekelt. Sajnos, pont ezt a pillanatot választottátok arra, hogy arcon lőjetek, és akkor már se beszélni, se levegőt venni, se látni, se semmit nem tudtam, csak hörögni és tántorogni, miközben a fotóapparátust igyekeztem biztonságba helyezni, mert féltettem. Sajnos nekem nem jár a túlóra pénz, nem tudok másikat venni, na.

Nem akarlak bennetek bántani amúgy, tudom, hogy a katona is, a rendőr is parancsot teljesít, ilyen ez a popszakma (és holnap veletek basznak ki, hogy az egyik rigmust idézzem tegnap estéről). De a morcos medvébe már, milyen parancs az, hogy egy kumma szó figyelmeztetés nélkül adjatok a szarháziak pofájának? Egy korábbi írásomban említettem már, hogy eléggé rossz a szemem, a hallásom viszont kifogástalan. Mikor szóltatok, hogy húzódjanak hátrébb, mert jön a tabasco szósz, emberek? MIKOR?
Én tényleg mondtam nektek fiúk, hogy álljatok át. De nem arra gondoltam, hogy terminátor üzemmódra!
Ja, hogy elfelejtettetek szólni, hát ugye… 2006-ban az agyoniskolázott hmmm, tömeget lehetett figyelmeztetni. 2014-ben a főleg sajtóból meg idősekből, egyetemistákból és nőkből álló veszélyes hordát meg nem.

Tényleg rohadt jó dolog veszélyesnek lenni. Meg különben is, mért nem maradtunk otthon Barátok Köztöt nézni? Megérdemeljük. Biztos miniszoknya is volt rajtunk.

Zárásként hadd mondjak külön köszönetet a (mocskos) Hírtévé (sálálálá) Forradalmár Császárának, aki – szintén 2006, emlékeznek – extázisban hirdette a forradalmat. Ő ilyen jósféle. Most is befurakodott a tüntetők közé, persze nem egyedül, mert a kis drágám nagyon félt, hogy csúnyákat mondanak rá (mondtak is, de ez egy másik történet). Szóval a (rém)Hírtévé sztárja hozott magával egy két méter magas és ugyanennyi széles kispajtást is, aki bizonyára csak azért kísérgette a szakma gyöngyét, mert az egyedül olyan kis elveszett, továbbá nyilván azért kent engem úgy oldalra, hogy megbillentem a cipőmben, mert 1) veszélyesen álltam 2) szegény Császár úrra rájött a diaré, és sürgősen kellett távoznia.

Tényleg jó érzés veszélyesnek lenni.

Nagypál Anikó