A világ felháborodott az iszlám terroristák franciaországi akcióján.
Ha az iszlám fundamentalisták legagresszívabb harcosai katonailag elég erősek lennének, valószínűleg harckocsikkal, rakétákkal és atombombával indulnának harcba a hitetlenek ellen, Allah nevében.
Hál’istennek – bár szegénynek éppen nem mondhatók – erre nincs lehetÅ‘ségük, így azzal harcolnak, ami rendelkezésükre áll, ez pedig a fanatizmus és a terror.
Félelmetes lett a világ.

Legfőképpen azért, mert a terrorizmus elleni védekezés rettenetesen nehéz.
A katonai lépésekre lehet katonai válaszokat adni, harckocsi ellen rakétát, zászlóalj ellen ezredet bevetni, de az ellen nincs orvosság, ha a helyi pék munkanélküli fia felkap egy kalasnyikovot és Allah nevében lemészárolja apja keresztény vevőit, mert vallási vezetői elhitették vele, hogy a világ jobb lesz, ha mindenki egyazon módon imádja a monoteisták egyazon istenét.
Allah akbar, mondja, és gyilkol, de ugyanezt teheti az angolszász vagy európai kultúra elleni heves felindulásában, a keresztények, a zsidók, Izrael, vagy Amerika elleni gyűlöletében is – mindegy, a cél mindenképpen szélsÅ‘séges, az eredmény pedig elborzasztó.
A terror nem az iszlám kizárólagos eszköze, nem is mai találmány, de ebben a globalizált világban vált különösen veszélyessé.
Ma egy terrormerénylet esetén szerencsés az, aki elmondhatja, hogy rosszkor volt rossz helyen, hiszen ha beszél, akkor életben van.
Nem mindenki mondhatja ezt el.

A terror célja elsősorban a félelemkeltés, és lássuk be, erre roppant alkalmas.
Azokban az országokban, melyek a terroristák kedvelt célpontjai az élet egyszerűen elveszíti nyugalmát, hiszen aki reggel elindul munkába, nem lehet biztos abban, hogy a buszra, mellyel utazik nem száll fel egy külsőleg ártalmatlannak tűnő eleven bomba, kinek az élet nem jelent értéket, hiszen áldozatáért, amint megnyomja a robbanószerkezet gombját, azonnal elnyeri jutalmát a másvilágon.
A terrorista nem válogat, vagy csak ritkán, mint most legutóbb is, mikor a karikaturisták ellen elkövetett gyilkosságokat névsorolvasás elÅ‘zte meg – ez a ritkább eset.
Gyakoribb, hogy a terrorista válogatás nélkül gyilkol, mint ahogy a WTC ikertornyába vezetett repülőgépek terroristái is, akiknek mindegy volt, hogy kit ölnek meg.
Míg régebben a terrorizmust határok közé lehetett szorítani, ma erre esély sincs, a merényletek ma Kabulban, holnap Moszkvában, holnapután New Yorkban vagy Tel Avivban következhetnek be.
Maholnap akár Budapesten is.

A világ nincs jól kitalálva, a rengeteg szegény ember nem tud mit kezdeni egyszerű problémáival, az étel, az ivóvíz, az értelmes emberi cselekvés hiányával, eközben folyamatosan ingerlik a fejlett világ luxusának képei, a mérhetetlen dőzsölés és pazarlás, saját élete semmitérőségének tudata.
Remek táptalaj ez mindenféle szélsőséges próféták számára, akik zavaros eszméikhez keresnek követőket, olyanokat, akik némi agymosás után fanatikus gyilkológépekké válnak.
Fegyver van, eszme van, olyan is van, akit a fegyver használatára kiképeztek, hát akkor ejtsünk rabságba egy leányiskolát, majd a diákokat sorsoljuk ki harcosaink között, hogy soha ne lehessen belőlük a XXI. század asszonya, legyen belőle inkább a Boko Haram harcosának iskolázatlan, de szófogadó felesége.
Vagy haljon meg, mert ezekben a közösségekben erre szűkül a választási lehetőség.

Természetesen terroristának lenni veszélyes dolog, személy szerint gyakran halállal jár, még akkor is, ha csak kevés állam képes arra, hogy – mint Izrael a müncheni olimpia merénylÅ‘it – módszeresen kiirtsa, de a terrorista az általa képviselt ügyre is veszélyt jelent, hiszen az akció reakciót szül.
Mint most is, mikor a franciaországi iszlám közösségek ellen máris támadásokat követtek el az idegenellenes terroristák, és Allah legyen irgalmas, hogy a terror ne eszkalálódjon.

Aki azt gondolja, hogy ez minket nem érint, az téved.
Mi mások lettek volna, ha nem terrorcselekmények a cigánygyilkosságok?
Mi mások lettek volna, ha nem terrorcselekmények Budaházy politikai indíttatásból elkövetett merényletei?
Vajon, megfelelő válaszokat adott rá a magyar társadalom?
Attól tartok, hogy nem.
A tudomány azt tartja, hogy bűncselekmények elkövetése során a visszatartó erő nem a büntetés súlyából, hanem annak elkerülhetetlenségéből következik.
Ugyancsak fontos, hogy a büntetés ésszerű, de igen rövid időn belül kövesse a bűncselekményt.
A cigánygyilkosságok ügyében a mai napig nincs jogerÅ‘s ítélet, de még az eset felderítettsége is ezer sebbÅ‘l vérzik, Budaházy pedig vígan játssza tovább jelmezbálját betyárseregével a budapesti pusztákon – szabadlábon.

Nem szeretném én az ördögöt a falra festeni, de ahogy akadt egy Bogdán László – Cserdi polgármestere – a cigányok között, éppúgy akadhat majd valaki, aki rájön, hogy mennyire álságos a magyar állam cigánypolitikája és ellenállást szervez – innen pedig már csak egy lépés a hatalommal való erÅ‘szakos konfrontáció.

A cigányok szegények, a szegény pedig könnyen odatalál a zavaros eszmékhez – erre jó példa a Jobbik és a Magyar Gárda – a szegény ellenálló számára pedig ideális eszköz a terror.
Ma még nem késÅ‘ elgondolkodni ezen, nem késÅ‘ tenni sem ellene, ma még kezelhetÅ‘nek tűnnek saját problémáink, de már benne vagyunk a huszonnegyedik órában, és ha egyszer elszabadul a pokol, akkor azon nem segít sem a Leibstandarte TEK Orbán Viktor, sem semmiféle megemlékezÅ‘ menet – nem segít semmi.
Ahogy egyetértek azzal, hogy írjuk fel mindenhová, hogy „Je suis Charlie!”, ugyanúgy fel kellene írnunk a bosszúállás ártatlan arab áldozatainak nevét is.

Bolond a világ, jó lenne nekünk megőrizni a józan eszünket.