Kérem, aki úgy gondolja, hogy a magyar lakosság mintegy negyede, nagyjából 2 és félmillió ember válogatott gonoszokból, kapari, lelkiismeretlen, korrupt tolvajokból áll, az ne is olvassa tovább az alább következőket.

Abból a feltételezésből indulok ugyanis ki, hogy Simicska Lajos tényleg, és komolyan úgy gondolja, hogy ő és szobatársai a demokratikus Magyarország megteremtésén fáradoznak, kitüntetett céljuk a „kommunisták” elzavarása. És így, negyedszázad múltán rá kellett jönnie, hogy harcostársai – közülük is a legelső –, egy újfajta diktatúra kiépítésén fáradoznak.

Ne tessék gúnyosan kérdezősködni a késői ébredésre célozgatva. Sok ezren még mindig nem jutottak erre a következtetésre. Hogy Simicska mégiscsak az erre szövetkezett csoport egyik első embere volt? Hogy úgy tűnt, neki mégiscsak van magához való esze? Sikeres üzletembereknél egyáltalán nem ritkaság, hogy amúgy nincs sok ismeretük a társadalom működéséről, nem is nagyon törődnek ilyesmivel, az eredményesség csaknem egyetlen mércéje náluk a bankszámla gyarapodása. Bár itt hozzá kell tenni, hogy Magyarországon nem az a sikeres vállalkozó, akinek eredeti ötlete van, keresett szolgáltatást nyújt, vagy népszerű terméket gyárt. Hanem az, aki az állami pénzeket tudja megcsapolni, és ebben sajnos elenyészően kevés a kivétel.

Itt a menedzseri mentalitáshoz tartozik az is, hogy a nyereség érdekében nem válogatunk az eszközökben. Sem a versenytársakkal, sem az alkalmazottakkal szemben. Ha kell kirúgunk, lerúgjuk a fejét, ha meg mer mukkanni, hogy a 12 órás műszakokat négyórásra jelentjük – az adóoptimalizálás jegyében. Aztán, ha megbetegszik az a melós, akkor legyen az ő gondja, hogyan él meg a bejelentett fizetés után járó táppénzből.

Simicska is úgy gondolhatta, így megy ez a politikában is. Ahhoz, hogy megvalósíthassák az elképzeléseiket, milliós tábort kell összehozni, és hazudozni nekik nemzetről, együttműködésről, felemelkedésről, miegymásról. Talán arról is meg van győződve, hogy a „jobban teljesítés” egyetlen útja, ha a központi erőtér az ő kezükben van, hiszen ők „jót akarnak” az országnak. Elfogadta azt a szereposztást, hogy Orbán dolga a milliós tábor hülyítése, neki kell „hozni a szavazatokat” (hogy egy politikusi körökben gyakori fordulattal éljek), ő meg közben csendesen kaszál.

Nem hiszem, hogy az 5 százalékos reklámadó* ütötte ki nála a biztosítékot. Feccölt ő már többet is a Pártba, és akár 8 évet is képes volt várni a megtérülésre. (Nem volnék meglepve, ha ő maga viszonylag puritán életmódot folytatna: még nem hallottam a nevét százmilliós magáningatlanokkal, közpénzen való luxusutazásokkal, sőt még egy árva többszázezer forintos órával, vagy táskával kapcsolatban se. Bár lehet, hogy majd most!) Talán inkább arra nyílt ki a szeme, hogy a jelenlegi kormány – és annak feje –, immár nem is titkoltan a költségvetésből fenntartott, közszolgálatinak csúfolt tévé és rádióadókat szemelte ki a pártpropaganda legfőbb terjesztőinek. Azt az átlátszó leplet is félre dobva, hogy az eddig kormányszócsőnek tekintett médiumok (Hír TV, Magyar Nemzet stb.) végül is magántulajdonban vannak. Ez a lépés már annyira a sajtószabadság semmibevétele, hogy csak a teljesen tájékozatlannak nem tűnik föl. És az is reális lehetőség, amire egyik interjújában utalt a volt(?) médiaguru: hogy egyszer csak a legelső az elsők között megvakarja a fejét, és 5 helyett tizet, húszat, akármennyit mond. Ez a célzás egyébként érdekes fényt vet a kormány döntéshozatali mechanizmusára, meg a költségvetés megalapozottságára.

Ehhez járulhatott az a, Magyar Bálint által felvetett lehetőség, hogy a jelenlegi miniszterelnök úgy véli: nincs már szüksége semmilyen eminenciásra, se szürkére, se színesre, eléggé zseniálisan tudja egyedül is vakargatni a saját fejét.

A kifakadást nyilván megelőzte jó néhány korábbi vita, amelyek hangneméről kaptunk némi fogalmat. Bizonyára nem véletlen az sem, hogy csaknem egy éve nem is beszélt Simicska a főnökkel. Bár mostanában egyre több kormánybarát volt nagykövet, közgazdász panaszolja, hogy hiába próbálta tájékoztatni a legfőbb hadurat a problémákról, lehetőséget sem kapott a szóváltásra. Szóval, működik a Lázár-retesz. Hogy miért éppen a leggátlástalanabb törtető lett a legfőbb bizalmas, arra csak maga a legfőbb tudna válaszolni.

Van még egy lehetőség, amit a Századvég valamilyen okból politikai elemzőnek titulált alkalmazottja osztott meg a nagyérdeművel. G. Fodor Gábor szerint ugyanis világossá vált, hogy ki áll az Orbán ellenes tüntetések mögött. Vagyis Simicska pénzeli, fűti a megmozdulásokat. Ja, a Kremlben meg nyilván a Big Ben nagyharangja szól…

(*reklámadó: a médiumokra kivetett adó, amelyet a reklámbevételek után fizetnek. Sajátossága, hogy költséget, ráfordítást nem számolhatnak el, az adó alapja a bevétel. Sőt, az ún. sajátreklám után még érdekesebb módon kell adózni. Tehát, ha egy tévé kitesz egy spotot, hogy „Nézzen X tévét”, akkor az adó alapja a reklám költsége!)