Rájár a rúd Orbán Viktorra a nemzetközi szintű megmérettetéseken. Amin akár jól is szórakozhatnánk, ha egy kabaré színpadán zajlanának az események, és nem az egész ország szívna, mint a torkos borz. A legutóbbi „sikere” különben tényleg orbitális pofon. A békemenetekre eddig szinte számolatlanul tapsoncokat küldő lengyel jobboldal is kosarat adott a magyar miniszterelnöknek.

Az orosz-barátság erősítésével a magyar kormányzatban, szinte egyenes arányban hidegült el Jaroslaw Kaczynski Orbán Viktortól. Az a folyamat, ami már novemberben is látszott, tehát korántsem újdonság. Az újdonság leginkább az a nyílt kenyértörés, amit az mutatott, hogy a különben cseppet sem mézes-mázos politikai nézeteket valló jobboldali vezető egy laza kitérővel elhajtotta Orbán Viktor a fészkesbe. Még csak nem is nagyon titkolva, hogy az orosz elnök budapesti előfordulása volt az utolsó csepp. Ami túlcsordította azt a poharat, ami a magyar kormányzat ukrán-témájú pávatánca kapcsán már egyébként is tele lehetett. Kaczynski, nem lévén hatalomban levő politikus, megtehette, hogy lerázza Orbánt, mint a kutya a vizet, és meg is tette.

Ewa Kopacz lengyel kormányfő ezt nem tehette meg ilyen egyszerűen, s így lefolytatta a maga beszélgetését Orbán Viktorral. Ami az általa mondottak alapján „őszinte és nehéz beszélgetést” jelentett. Ami alatt valószínűleg olyasmit kellhet érteni, hogy részéről őszinte volt, és baromi nehezen tudta udvariasan a tudtára hozni a magyar miniszterelnöknek, hogy a hülyeségnek, képmutatásnak és a szövetségesek átverésének is van határa. Azért az üzenete, véleménye alighanem átment még Orbán Viktor gránitszilárdságú arcbőrén is, mert a magyar kormányfő kínosan elkerülte a megbeszélésekre való utalást. Valószínűleg ráébresztették tehát, hogy egy nőnek lehet ugyan virágcsokrot előkaparni a tömegből, és cuppogni a keze felett, de kormányfőként elsősorban politikus. Ewa Kopacz tehát alighanem ugyanúgy orcára ejtette, ahogy nem is olyan régen Angela Merkel csinált belőle hülyét.

A magyar miniszterelnök pillanatnyi íve tehát leginkább egy kocsmából kidobott kötekedő bunkóéra hasonlít. Akárkihez fordul, csak repül tovább. Lefele. Egyre inkább csak kötelességből, udvariasságból meghallgatott pária. Még akkor is, amikor Putyin személyesen jön ide leiskolázni, és a helyére tenni. Kivételesen nem a nézeteit, hanem a politikai helyzetét. Világosan érzékeltetve Orbánnal, hogy kinyalhatja, ha hagyja. Egy színpadi műben nagyjából ilyenkor jönne a pozitív hős, aki a szegény bohócot kirakja a színről, és felmutatja a saját virtuóz játékát. Ezzel szemben a valóság alighanem radikalizálja Orbán Viktort. Egyre erősítve benne a meg nem értett zseni sértettségét, ami az ő esetében hatalommal és vazallusok gyűrűjével is párosul. Gyakorlatilag szinte kizárva azt a forgatókönyvet, hogy ráébred: ideje lenne eltakarodni a színről.

Egyszerűen nem teheti meg. Nem a pártja miatt. Bár a haszonélvezők sora alighanem ott is támogatásáról képes biztosítani. De ennek ellenére is sokkal inkább önmaga miatt. Önmagával szemben nem engedheti meg az általa alighanem behódolásnak értékelhető lépéseket. A realitástól, vagy akár a saját érdekétől függetlenül. Az is világos, hogy ez milyen irányba tudhat kipüfögni. Azt a sor szemlélve, hogy Rijadban a még indultak közt tartották számon, Merkel itt helyben jött pofont osztani, Putyin ugyancsak Budapesten csinált belőle másodosztályú hatalmast, majd most Lengyelországban ment helybe a pofonért, az út egyértelmű. Extrovertálni, az országhatáron kívül kiélni a komplexusokat egyre kisebb a játéktér. Marad az, hogy a határokon belül az alattvalókon kell leverni a meg nem érettséget.

Ezért is gyanítom, hogy egyre hangosabb lesz a fogak csikorgatása. Orbán Viktoré is. De azoké is, akiknek a hatalmát bármi áron bizonygatni akaró vezér az aktuális bűnbak szerepét szánja. Akár csak a puszta létük miatt is. Aminek csak előszele volt, hogy legutóbb, többek között, mindenki pénzén haknizva uszított embert ember ellen. Mert a bevándorlókban hirtelen ördögöt látó agyvihar mi mást jelentett volna.