Nőellenesnek nevezte a muszlim arckendőt Kanada miniszterelnöke
Stephen Harper kanadai miniszterelnök szerint a muszlim arckendő (a nikáb), egy „nőellenes kultúra” hagyománya, aminek nincsen helye Kanada állampolgársági eskütételein. A kormány szavai egy egyre harsányabb vita része, melyet a konzervatív kormány folytat az ellenzéki liberálisokkal azzal kapcsolatosan, hogy szabad-e új muszlim bevándorlóknak nikábot viselniuk Kanada ceremoniális állampolgársági eskütételein. Harper kormány úgy döntött, hogy betiltja a nikáb viselését ezeken a szertartásokon, mivel az arckendő szembe megy Kanada „nemzeti értékeivel.”
„Nagyon könnyű megérteni döntésünket”–mondta Harper a CTV News-nak. „Miért kéne a kanadaiaknak befogadniuk egy olyan gyakorlatot, ami szembemegy saját értékeinkkel. Az arckendő egy olyan hagyomány ami nem átlátszó és ami egy nőellenes kultúrából származik”–érvelt a kormányfő.
Miközben a kormány már februárban elfogadta a nikáb-tilalmat, a szövetségi bíróság törvénytelennek nevezte az intézkedést. A konzervatívok fellebbezték a döntést. Az is biztos, hogy választási téma lesz az ügyből – és általában a bevándorlók intergrációjából, valamint az Iszlám szélsőséges értelmezéséből – idén októberben, a szövetségi voks idején.
„Ez a lehető legdurvább politikai kommunikáció”–jelezte Justin Trudeau, a liberálisok vezetője a kormánypárt stratégiájáról. „Egy súlyos veszélyt jelent a kormány a kanadai szabadságjogokra. Egy liberális demokráciában a miniszterelnök nem írja elő a nőknek, hogy mit viselhetnek és, mit nem egy nyilvános ceremónián. Egy különösen gonosz vicc, amikor valaki azt mondja, hogy fel kívánja szabadítani a nőket az elnyomástól, aztán regulálja, hogy milyen ruhát hordhatnak”–tette hozzá Trudeau.
Trudeau szerint a jelenlegi kormány gyakorlata a harmincas és negyvenes évek antiszemita kanadai bevándorlási politikájára hasonlít, amikor a szövetség kormány a következő mondattal intézte el, hogy hány európai zsidó kaphat menedéket Kanadában: „még a semennyi is túl sok.”
Jason Kenney, a konzervatív kormány honvédelmi minisztere „obszcénnek” nevezte Trudeau hasonlatát.
10:36 de.
Gyengébbek kedvéért megjegyzem, hogy ez a ruhadarab amit a miniszterelnök megtiltott az ÁLLAMPOLGÁRSÁGI ESKŰ ALATT, olyan kendő, ami teljesen eltakarja az arcot, s csak a szeme van kint az llletőnek….valóban a női szépséget tarkarja el, azaz nőellenes.
Ja, nekem obszcén Justin maga.
11:09 de.
Minden világnézetnek megvannak a pozitív és negatív oldalai. Szerintem egy adott ideológia vezető politikusának a sajátjának az erősségeit kellene vallania és promótálnia. Sokan állnak ezzel hadilábon, mint pl. Justin is.
Kedves Figyelő: Már azt hittem, hogy végre jóváhagyhatom a hozzászólását, de Ön szerint valóban a női szépségről szól ez a dolog?
Én meg jajjj, már megint a konzervatív oldalon találom magam…
Azért csúnya lenne Harpertől, ha a fehérneműben való megjelenést íratná elő.. Akkor visszaállnék:)