A nemzeti és az ellenzéki szimbólumrendszer totális összeomlásáról árulkodik az idei ünneplés vagy tüntetés. Az alapvető probléma ott kezdődik, hogy bizonyos szervezetek, pártok tegnapi rendezvényüket vegyesen, hol tüntetésnek, hol ünneplésnek nevezték, azaz van néhány szerveződés, csoportosulás, amelyik azt se döntötte el, hogy ünnepel vagy lázad, illetve voltak olyan pártok is, amelyek a hivatalos rendezvényeik után a tömegben is képviselték formációjukat.

Mire valók a szimbólumok, milyen szerepet és funkciót töltenek be az ember életében? A tapasztalatok áthagyományozásának legfőbb hordozója, amit az ember maga hoz létre, és azokon keresztül, később maga hozza létre a leképeződéseket is, tulajdonképpen értelmet teremt ezzel. Egyszerűen szólva, olyan jeleket hoz létre, amelyek segítik eligazodni, mert rendszerezi vele a világ dolgait.

Nézzük, mit csináltak a pártok és a civilek, illetve milyen képet fest az, amit együttesen tettek! Az 1848-as forradalom és szabadságharc tradicionális szimbólumain belül maradt terület választásában és retorikájában egyaránt a Fidesz, a Demokratikus Koalíció, a Lehet Más a Politikai és a Magyar Liberális Párt, amelyek a következő helyszíneken ünnepeltek: Múzeum Kert, Pilvax köz, Pilvax Kávéház. A Magyar Szocialista Párt kivonta magát a forradalmi-ünnepi szimbolikus térből, vezetőjük Ajkán mondott beszédet, amely üzenete, hogy vitára hívja Orbán Viktort, a helyszínválasztás vagy értelmezhetetlen, vagy hiányos e sorok szerzőjének történelmi ismeretanyaga. Mind a helyszínválasztás, mind az üzenet egyet jelent: az MSZP kívül helyezte magát a nagypolitikán. Hasonlóképpen tett az Együtt párt is, illetve volt szövetségesük, a Párbeszéd Magyarországért Párt. Juhász Péter (Együtt alelnök) Pécsett tüntetett Konok Péter és Tamás Gáspárt Miklós társaságában, fő üzenetük, hogy a népnek kell átvenni az irányítást, mert az ország választott vezetői alkalmatlanok erre. Ez esetben felmerül a kérdés, hogy akkor miért nem vettek részt az össz-ellenzéki civil tüntetésen. Karácsony Gergely (PM, társelnök) pedig Zuglóban új köztársaságot hirdetett. Nem zavarta az, hogy az össz-ellenzéki civil tüntetésen éppen a köztársaság hiányát kommunikálták, a demonstráció címe, Új Magyar Köztársaság. Karácsony – a tudósítások szerint legalábbis – mintha annulálni kívánta volna a többség követelését (új magyar köztársaság), mivel fő nyelvi motívuma azt jelenti, hogy az új köztársaság már van, minek vonaglik több tízezer hülye a belvárosban. A Jobbik szintén tradicionális szimbólumot választott, az elmúlt évtizedekben az SZDSZ-hez köthető szimbolikus téren, a Petőfi- szobornál ünnepelt. Retorikájukban ugyan használták az 1848-ban is elhangzó szólamokat, de szerencsétlenül keverték bele az Iszlám Államot, az erdélyi autonómiát stb., azaz minden olyat, ami tőlük elvárható, fő motívum ebben a katyvaszban nem volt.

Fotó: estiujsag.hu

Összességében az Együtt és a Párbeszéd Magyarország Pártokon kívül minden párt megőrizte vagy részben őrizni próbálta a hagyományokat, miközben emellett – a Fideszen és a Jobbikon kívül –, az LMP, a DK, a PM és az Együtt elment tüntetni is zászlóikkal a Szolidaritás Mozgalom és az internetadós Facebook csoport által szervezett civil demonstrációra, amelyen – miközben Juhász és Karácsony elnökök jól szimbolizáltan távol tartották magukat – volt egy óriási Együtt transzparens és több mint sok, kevesebb mint rengeteg PM-zászló is. Mivel az Együtt és PM vezetői nem kommentálták, hogy egyrészt miért maradnak távol, másrészt nem csöndben tették ezt, hanem rá is szerveztek pártjaik tömege által kultivált rendezvényre, nem tudni, hogy Karácsony és Juhász magánvéleményéről van-e szó, bár közszereplők esetén mindig megmosolyogtató, ha magánemberként cselekednek, ráadásul az említett formációk vezetőiről van szó, így szerfelett hangsúlyosan kérdőjeleződik meg a két párt demokratikus működése, mivel vezetőik mást tesznek, mint az a bázis, amely felett állnak.

A civil tüntetés tömege, az utóbbi időkhöz képest meglepően nagy volt, és egész kivételesen nemcsak azt szajkózták, hogy mi, miért nem jó, nem működik, hanem le is tettek valamit végre az asztalra: 19 pontban gyűjtötték össze népszavazást kívánó kérdéseiket. Ezek mindegyike olyan jogi, a jogállami működést biztosító kérdések, amelyek 2011-12-ben még ütöttek volna, ma a társadalom állapota már rég meghaladta ezeket. A mai Magyarországon a többség már lelkileg és fizikailag olyan állapotban van, hogy aligha érdekli a látvány-csapatsportokra adható társasági adó-támogatások feltételei, a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos beruházás valamennyi pénzügyi információja, a Budai Várnegyed ENSZ világörökségi listája stb. Az érdekli ugyanis őket, hogy mit fognak enni, kevéssé rossz esetben pedig, hogy lesz-e foguk, ha azok valamelyike tönkremegy, tudnak-e a gyerekeinek tankönyvet venni, megkapják-e nyugdíjukat stb., amihez azonban érdekképviselet kell. Ezen a ponton jegyzendő meg, hogy március 30-ára munkavállalói érdekképviseleti demonstrációt hirdetett Kónya Péter (Szolidaritás) egy parlamenti interpellációjában, a sajtóban és a közösségi médiában, majd március 9-én a hatalom nyomására lemondta, két nap múlva újra megpróbálta meghirdetni (Ha minimum 5000 rendvédelmis és katona, aktív vagy járandóságos, bányász, vegyi gyárban dolgozó, sofőr, diák, tanár, dajka, közszférás megalázott, közmunkás […] vállalja, hogy ott van március 30-án 17 órakor a Parlament előtt, akkor ott leszünk… ez nem fizetett oldal, hanem a szívünk.) Bejegyzése azonban eltűnt, így valószínűleg nemcsak a hatalommal, hanem saját szervezetével is meg kell vívnia. A Szolidaritás Mozgalom beállt a médiapártok sorába, nekik is már csak a felsőközéposztály jól fotózható tömege kell, nem törődnek a valódi sorsokkal. Igazán zárójeles, de nem lehet elégszer leírni és elmondani: a médiapolitizálás időszaka lejárt. Még nincs egy éve, hogy ebbe a mondanivaló nélküli, a médián keresztül mesterségesen felfújt ellenzék óriásit bukott az országgyűlési választáson – s mintha az ellenzék zöme nem tanult volna belőle. Kónya Péter valós problémákat felszínre hozó, történetesen baloldali karakterű szervezéséből nem kér az ellenzék, Kész Zoltánból igen. A veszprémi időközin Navracsics Tibor helyén a parlamentbe jutó közszereplő minden nyilvánosan elérhető adat szerint közelebb áll a Jobbikhoz, mint a Fideszhez, vagy alsó hangon is Lázár János mindenki annyit ér, amennyije van mondata lehetne a credoja. Kész Zoltán nemcsak markánsan nem baloldali, hanem nem is demokrata: hisz a születési előjogban, a választói cenzusban és republikánusnak tartja magát, itt pedig olyan pontra érkezett el a magyar ellenzék, hogy amivel megkülönbözteti magát nyelvileg a Jobbiktól, már azt sem teheti, ugyanis ez a nyelvi motívum az, hogy demokratikus (ellenzék).

Összességében a civil tüntetés körülményeiről, szimbólumairól ugyanaz vonható le, ami az elmúlt 5 éves múltból. A balnak mondott oldal már nemcsak nem baloldali, hanem Kész Zoltán miatt nem is demokrata, továbbá nincs önképe, nincs öndefiníciója, nincs identitása. Az előző Orbán-kormány első évében kinyíltak az Andrássyn a tűzcsapok, a Szabad Sajtó úton pedig hangosan kiabálták, Nem tetszik! Ennél merőben rosszabb teljesítményt mutat az ellenzék, minden eddiginél messze alulmúlja magát. Kérdés, ha eddig nem sikerült, akkor most hogyan kívánják leváltani Orbán Viktort, amint jogos kérdésként merül fel az is, hogy az öndefiníció hiánya és Orbán rendszerének – jobbára tartalom nélküli – szidásának kettőse vajon nem váltja-e ki az egyik sem-szindrómát, azaz nem sodorja-e a tömegeket az Orbánt szintén ekéző, de határozott elképzeléseket, sokszor a – szólamok szintjén – szegények érdekeit is felvállaló Jobbikhoz.

A mai, hatásait előre borítékolható nap egyetlen pozitívuma volt, hogy a Régi Posta utca McDonald’s-ban és az Astoria-nál lévő Burger Kingben dübörgött a demokrácia. Együtt állt a sorban minden szereplő, mi több, a tömeg miatt, egy asztalhoz került a tüntető a rendőrrel, politikussal, újságíróval.

Kár, hogy előbbi helyen, amely a Petőfi-szoborhoz esik közel, a népet a Jobbik szimpatizánsai képviselték.

Sebestyén Eszter