A KMH postaládájából: „Rák egye ki a zsidó beledet!”

2015 március 24 2:22 du.40 hozzászólás

Gondolkodtam azon, hogy a jó ízlés minden határát túllépő rövid levelet – ami ma reggel érkezett be postaládámba – nem hozom le, hiszen pont az ilyen hangnemtől, antiszemitizmustól és uszítástól kéne végre mentesíteni a kanadai magyar diaszpórát és a magyar társadalmat úgy általában. De a prűd, viktoriánus hallgatás ellen szól az is, hogy a szélsőséges csoportok, személyek és szervezetek mellőzése és figyelmen kívül hagyása sokszor éppen a megerősítésüket eredményezi. A hallgatás és a közönbösség leple alatt terjedhet a gyűlölet és amikor felszinre tör, addigra már az egész társadalmat behálózta és megfertőzte. Meggyőződésem, hogy beszélnünk kell a közösségeinkben felbukkanó antiszemitizmusról, le kell hozni teljes terjedelemben – cenzúra és és szépités nélkül – szavaikat.

Ennek szellemében osztom meg azt a pár sort, amit ma reggel kaptam erről az email cimről: [email protected], egy „B. Cs.” nevű levélírótól, aki feltehetően a 168 Órában megjelent interjúm miatt reagált így. Az email cime: „Rák egye ki a zsidó beledet!‏”

Az email rövid, de egyértelmű tartalma:

„Az összes tetves mocskos zsidó fajtársadat nemcsak összeírni, de bikacsökkel fogjuk agyonverni ! Te retkes mocskos büdös degenerált belterjes jude! H.H.”

Az utolsó H.H. természetesen Heil Hitlerre utal.

A kanadai magyar jobboldali politikai elitben mély gyökereket eresztett a kódolt és nem annyira kódolt antiszemitizmus. Elég csak végig olvasni a KMOSZ Hungarian Reporter című lapját, melyet megemlítek a 168 Órás interjúmban.  Ott névvel vállalják fel a „szalonképessé” vált zsidózást, miközben a halálos fenyegetéseket és zsidók agyonverésére való hajlamot inkább név nélkül illik kihirdetni.

De mindkét jelenség egyformán veszélyes.

Cipők a Dunaparton...a magyar hatóságok által elkövetett mészárlásra emlékeztetnek.

Cipők a Dunaparton…a magyar hatóságok által elkövetett mészárlásra emlékeztetnek.

40 hozzászólás

  • Georgina Bojana

    Kedves Christopher Adam!
    Rendkívül sajnálom, hogy rossz érzést keltett ez a gonosz email. Bárcsak le(het)ne olyan varázs-hatalmam, hogy soha, senkit ne bántsanak meg ilyen vagy ehhez hasonló otromba módon.
    Azért is, nagyon jó egészséget, sikert, sok-sok örömet, boldogságot és minden jót kívánnék Neked, mindannyiunknak, olvasóinknak és szerzőtársainknak.
    G.B.

  • akad itt még más is – bár kétségtelenül elmebeteg, aki írta:

    kitartas
    [email protected]
    107.146.49.67
    Hozzászólás: 2015-03-16 – 1:47 du.
    szetrohogom magam , utalom az illet , de azert meg az a legnormalisabb itt , na persze a zSSido naci krisztina es bundigollner mellett , ne szarjatok be , pestrol nem gecizlek le titeket , mert meg a gecimre sevagytok meltok , ifjabb burkus , apamat lelo vettetek a cserifekkel de hat ilyen gecik vagytok ti szarhazy zSSidrakok

    a mailcim természetesen kamu, de az IP-cím az nem: Kissimmee, Osceola megye, Florida

    ja, és ez a „rák egye ki a beledet” kifejezés legtöbbször a cigányok által használt, igaz, ők se kedveskedésből mondják.

  • Göllner András

    Egy finom, Cape Cod melletti rákot én is szívesen be vinnék a bendőmbe, kár hogy még nincs itt a szezon. Hi Hi ???

    Nem tudom az rák fenéző mire célzott, de én angolul erre – I’d rather have a bottle in front of me than a frontal lobotomy. Béke légyen a földön 🙂

  • Fritz Brügel – bonhomme:

    Anti-Gárdainduló

    Náci hordáknak a lépte dobog,
    Sörszagú ének az égre lobog,
    Csürhe ha most követőkre talál,
    Tűzbe borulhat itt mind a határ.

    Hullj le, te lángoló, fasiszta zászló,
    Csaltál már sűrű éjen át,
    Ne vezess harcra! Sok lelkes arcra
    dobtad rút halál fátyolát.

    Trágár daluk szava ég fele tör:
    Öl, pusztít, rombol a náci ököl.
    Mocskos mancsukra kattanna bilincs!
    Lángol a tűz, de ki oltsa, ma nincs.

    Űzd el e csürhét, oltsad a lángot,
    És óvjad bátran a hazát,
    Magunknak védjük meg az országot,
    Kergessük szét ezt a hordát!

  • Gyula Bognar, Jr.

    Érdemes volna egyszer egy filmet készíteni, ami hasonló komikus film lehetne, ahhoz, ami itt 2004-ben kijött. „A Day Without a Mexican.” Varázslatosan minden Mexikói legális és illegális USA lakos eltűnt a föld színéről és nekünk magunkra utalva kell napjainkat átélni.
    A film bemutatna néhány napot Magyarországon zsidók nélkül. „A Day Without a Jew”. Gondolom szórakoztató lenne látni a sok Magyart és Mély-Magyart, hogyan boldogulnak és milyen jól sikerül napjuk, zsidók nélkül.
    —————–
    Ha én tanácsot adhatnék ma a zsidóknak Magyarországon, ajánlanám, hogy költözzenek Izraelbe. Az anti-Szemitizmus egyre erősebb és a Jobbik egyre népszerűbb Fidesztánban. Sokkal jobban tudnának ott sikeresen, új életet kialakítani és még a Közel-Keleti események ellenére is nagyobb biztonságban és előítéletek nélkül, úgy élhetik életüket, ahogy nekik tettszik.

  • Minden elmekárosult náci,vagy minden náci agyalágyult?
    Persze létezik sokgenerációs szennycsatorna kotralék is.

  • „B.Cs.”[email protected]
    „VARJÚ MONDJA A SZEMEDNEK,HOGY:CSECSE BOGYÓ”

  • „Gondolom szórakoztató lenne látni a sok Magyart és Mély-Magyart, hogyan boldogulnak és milyen jól sikerül napjuk, zsidók nélkül.”
    Néha én is elgondolkodom ezen, meg Landeszman főrabbi szavain is (pálinkás butykos és bő gatya), de nem hiszek benne. Történetileg igaz, de a kezdeti nehézségek után felnőnének a nem-zsidó magyarok is a feladathoz. Ma már olyan kevés a zsidó Magyarországon, hogy ez az lenéző állítás csak legendaként működik, és zsidó rasszizmusnak is tekinthető.

    De a zsidógyűlölet nem azért útálatos, kárhozatos és értelmetlen, mert szükségük lenne a zsidókra. Ha semmi szükségük rá, akkor is útálatos, kárhozatos és értelmetlen, ráadásul saját lelküknek és országuknak árt leginkább.

    A zsidógyűlöletnek több funkciója is van a társadalmi életben, és az általános bűnbakképzés, ellenségkép-alkotás, figyelemelterelés mellett egy konkrétabb szerepe a katolikus ideológiára (is) hivatkozó fundamentalista korporatív rendszerek rendszerek megtámasztása. Ezt úgy Mussolini óta fasizmusnak hívják. Nem mellesleg a fasizmus a náci típusú rendszerek előszobája.

  • Gyula Bognár,Jr.
    Ezt ajánlottam én is egy előző hozzászólásomban.Sajnos ott a zsidók olyanok,hogy a nácipártnak „szebb jövőt”igazolnak.Mit lehet várni olyanoktól akik köreiből kerültek ki azok is akik a tömeggyilkos horthyt kitartották Portugáliában jólétben,mint egy „jó” prostituáltat.

  • bonhomme-nak

    Emlékezetből írom, néhány sor hiányzik.
    (
    http://canadahun.com/temak/kort%C3%A1rs-irodalom.25723/page-5
    szerint Szilágyi György: Megint dobolnak)

    Mi dobolunk, csak dobolunk,
    Dobd nekünk a totemünk!
    Dob köszönt ha megszületünk,
    Dob siratja tetemünk.
    .
    Mellünkön lovagkereszt
    virít s a többi ordó.
    Arcunk ragyás, csontunk meszes,
    Orrunk a sörtől bordó.
    .
    …..
    …..
    A háború, a háború
    A célunk elsősorban.
    .
    Mi egyet kérünk tőletek
    Először csak szép sorban.
    Hajtsátok meg fejetek
    Együtt az igás lóval.
    .
    A csecsemőket ringassátok
    Bölcső helyett tankba’;
    A pénzen ágyút vegyetek,
    S ne tegyétek bankba!
    .

    .
    Mi dobolunk, csak dobolunk,
    Dobd nekünk a totemünk!
    Dob köszönt ha megszületünk,
    Dob siratja tetemünk.
    .

  • Chris,
    remélem megmosolyogtat egy ilyen szellemi hulla károgása. Erőt, egészséget és hosszú életet kívánok Neked ma az én 78.születésnapom alkalmából.Gy10.

  • endre,
    én is többféle módon kerestem, de nincs a neten.
    Amúgy jó vers, igazi Szilágyis.

  • Gyula Bognar, Jr.

    ENDRE: Magyarországon aránylag kis számban vannak azok a zsidók, akik rendszeresen járnak a zsinagógába, akik ortodox vallást követnek és kosher háztartást vezetnek. Sokan vannak azonban liberálisabb zsidók, akik az ünnepnapokon mindig elmennek a zsinagógába és többé-kevésbé mellőzik az ételeknek azt a részét, amit a vallás tilt, de nem vezetnek szigorú kosher konyhát. Nagyon sok liberális zsidó él Európában és így Magyarországon is, akik szinte teljesen mellőzik a zsidó vallás követését, csak főbb ünnepekre emlékeznek, ha nagypapa vagy nagymama rájuk szól, de egyébként asszimilálódtak az adott ország kultúráját teljesen átvéve.
    ——————
    Bármilyen alapon való megkülönböztetés, előítéletekkel alapján való kirekesztés és különösen gyűlölet, fenyegetés, az aljas, emberhez nem méltó tulajdonság és viselkedés. Sajnos ilyen élőlényekből is van sok a Világon.

    P.S. WWII előtt Lengyelország után, Magyarországon élt a legtöbb zsidó a népességhez viszonyítva. Közvetlenül a WWII deportálások előtt a Magyar Hadsereg és csendőrség által megszállt területekkel együtt az országban app. 825,000 zsidó élt. Lengyelországban 3.3 millió.
    Ma Lengyelországban app. 25,000 zsidó él és Magyarországon app. 48,000+47,000 vallásos és liberális, összesen 95,000 zsidó él. (2012 census)

    Köszönöm a figyelmet.

  • Gyula Bognar, Jr.

    ENDRE: „a kezdeti nehézségek után felnőnének a nem-zsidó magyarok is a feladathoz”
    Miért nem nőttek fel a Magyarok (sekély- és mély-) a feladatokhoz az elmúlt 1,100 évben? Miért még mindig csak a kezdeti nehézségeknél tartanak, 1,100 év után?
    =================
    Israel 1948-49-ben lett elismerve mint állam, 626,000 zsidó élt ott és 806,000 Arab és Nem-Zsidó, amikor a bevándorlás megkezdődött. 1952-ben 1.5 millió zsidó élt Israel területén. Ma a 8.25 milliós lakosságból 1.7 millió Arab és 365,000 Keresztény. Az egyik technológiailag legfejlettebb ország, önellátó élelem ellátásban, a GDP $34,770/capita. Magyarországé $14,703/capita.

    Vajon meddig maradnak a Magyarok a kezdeti nehézségeknél?

    Israel a semmiből, a sivatagban, ellenségektől körülvéve, 65 év alatt teremtett meg egy kiváló gazdasági sikert, emellett az egyik legjobban kiképzett és felszerelt hadserege van, ami bizony nem olcsó mulatság ugyebár ($14.5 Billion, 17% GDP) Szerintem Israel app. annyit költ a hadseregre, mint amennyit a Fidesz/KDNP/Jobbik koszos bagázs elrabol és elpazarol Magyarországon. Meg is látszik az eredményen.

  • Gyula Bognar, Jr.

    Az, hogy valaki Zsidó, Keresztény, Muzulmán, Buddhista, stb., nem határozza meg az intelligenciát, bölcsességet, tudást, becsületet, stb. Tapasztalatom, hogy előbb venni észre azt, hogy valaki buta, vagy kevésbé okos és nem jól végzi feladatát, mint azt, hogy mi a vallása. Kivéve, ha a kereszt, vagy a Dávid csillag ott lóg a nyakán, jól szemlélhetően.

  • Ami minket irritál, az eltérő kulturális reflex, aminek fő oka az eltérő történet. Itáliában és Frankhonban már nagy hagyományú városok működtek, mikor a magyar törzsek még mélyen Ázsiában vándoroltak.
    A magyar mentalitás nagyon közeli az osztrákhoz és a poroszhoz, bár itt is van két-háromszáz év lemaradás (ha egyáltalan lehet ezt így mérni, hiszen a fejlődés nem lineáris).
    A francia király egy volt a nagy földbirtokos urak között, míg a magyar király egész birodalma földjeinek ura volt. Ez egész más út, mint amit Nyugat-Európa követett. De történelmi léptékben nincs túl nagy különbség.

    Emberi léptékben persze a különbség óriási. Akkor is, az a 6-8 százalék, aki már elmenekült és nyugaton keresi boldogulását, nem lehet mind zsidó, ha becslés szerint azok száma összesen és magasan becsülve is csak 95 ezer a létszámuk, akiknek jó része élemedett korú.

    Amúgy egyetértek, hogy a „zsidóknak” (nem csak nekik) menekülniük kellene, van miért. De csak az tud közvetlen fenyegetettség nélkül elindulni, akinek van pénze, tudása, fiatalsága, egészsége, és nem tartják vissza súlyos családi kötelékek.

  • [email protected]

    Idezsdrága jókomám, Kislaca..
    Legyen tenéked százszobás házad, oszt feküdgyé mindenik szobába’ egy hétig tifusszal..
    Csókútat a kenyeresjány.

  • Falusi,
    léci áruld el,hogy ez kinek a mail-je.Csak nem ennek kétlábon járó szellemi hulladéknak a címe?

  • gyuri10: ez kamu mailcím, a billentyűk véletlen szerű leütésével keletkezik – a WP megköveteli a mailcím megadását, de azt már nem ellenőrzi le, hogy valós-e. Amúgy a jelző megfelel, tényleg Burkusról van szó. Az IP címe beazonosítja.

  • -en viszont igazan megszolitva erzem magam minden zsidozasnal!!az ilyan alavalo undormany fergek mindig felduhitenek!!ez is erositi bennem azt hogy adazul fektelen haraggal gyuloljem a szot is „MAGYAR”!!!
    az ilen tetveket mint a floridai es canadai meg a sok-sopk vernaci magyarorszagi magyarok,mindet szo es teketoria nelkul egyszeruen tarkon lonem!!
    adna az eg hogy ugy legessen………………..!!!
    O.-rokkavalo I-sten!!Izrael hazanak I-stene!!hat meddig meg a kin a gyotrelem!!!

  • Miutan elolvastam a velemenyeket{mindegyikben van
    sajat szemszogbol nezett-igazsag}- legjobban
    Endrenek- ezek a sorai ragadtak meg.
    „Amugy egyetertek,hogy a „zsidoknak” {nem csak nekik}
    menekulniuk kellene,van miert.De csak az tud kozvetlen
    fenyegetettseg nelkul elindulni,akinek van penze,tudasa,
    fiatalsaga,egeszsege,es nem tartjak vissza sulyos
    csaladi kotelekek.”
    Ertem en, de teljes szivvel- csak a csaladi kotelekkel
    es az egeszseggel ertek egyet,nehany esetben- a korral.
    Alljon itt- sajat tortenetunk- egy csepp a magyar
    zsidosag tengereben.
    Unokabatyamnak- sikerult elmenekulnie egy csoportbol-
    melyet kesobb- a Dunaba lottek.
    Kesobb illegalis bevandorlokent, Ciprusban volt
    fogoly, majd sikerult-tarsaival egyutt,bevandorolni.
    A Palmachban,majd a Haganaban harcolt.
    Kihozatta szuleit es testveret.
    A szulok, budapestiek, itt,mar nem fiatalon,es
    minden elozo gyakorlat nelkul-foldmuvesek lettek.
    Ozvegy anyam-meg apja,nagyapam halala utan sem gondolt
    kivandorlasra.
    1956-ban,munkabol jovet,o, a halaltaborokbol menekult
    tulelo- ezt a feliratot latta
    „Icig,most nem viszunk Auschwitzig”. Ez nem volt
    egyedi jel. Engem is ezzel fogadott osztalytarsnom:
    „A zsidok-mind parazitak.”
    Ezzel az „udvozlettel” jottunk el.Anyam,mar joval
    40-en tul,bar volt szakmaja,minden munkat vallalt.
    Itt talalt tarsra is,magyar zsido ferfi,akinek
    csaladjat megoltek Auschwitzban. O is mar resztvett
    1948-ban Izrael Fuggetlensegi Haborujaban.
    En- allando munka mellett-tanultam a nyelvet,
    leerettsegiztem, es haladtam tovabb.
    Igaz, mondjatok- ezek mas idok voltak.
    De- jonnek ma is. Vannak orvosok es mas akademikusok-
    akik-amig sikerul levizsgazniuk es munkat talalni-
    hajlandok „alantasabb” elfoglaltsagot is vallalni.
    Az uj bevandorloknak-sehol sem konnyu.
    De ennyi ev utan-otthon vagyok-a nyelvben,a tarsadalomban.
    Gyermekeim,unokaim,a „bennszulottek” ismerik gyokereiket-
    es buszkek ra.

    Talan tul hosszan irtam,meg csak annyit|
    Koszonet Christophernek az antiszemitizmus
    elleni harcaert.

    Gyurinak- 78-ik szuletesnapjara-egeszseget,
    boldogsagot- 120 evig

    http://www.search.ask.com/search?q=%D7%99%D7%A2%D7%A7%D7%91+%D7%90%D7%95%D7%A8%D7%9C%D7%A0%D7%93+%D7%A9%D7%99%D7%A8+%D7%A9%D7%9E%D7%97&apn_dtid=%5EBND533+%5EYY%5EIL&d=533-258

  • Sajnos,ez nem sikerult.
    Az elso postomnal- a hosszu cimnel- kattintsatok ra
    a „videos” ra, a masodik dal- Abi& Esther Ofarim
    eloadasaban – „Orom dal”.

    Bocs az ugyetlensegert.

  • מרים!
    Amit itt leírtál,nagyon ismerős téma.Másnéven:גורל יהודי.
    A születésnapi jókivánságokat köszönöm.Nagyon jól esik.Az ajándékot megkaptam márc.17.én.Őszintén:Nagyon örültem és örülök neki,hogy azért mégiscsak egy értelmes néphez tartozom.

  • gyuri10
    2015 március 25
    10:42 de.

    István megválaszolta. Az agyatlan Burkus van a kamu cím mögött..(Egyszer tényleg megkeresem, és akkor úgy jár, mint a vas..)

  • Jön felfelé a Jobbik mint a talajvíz.
    Ma , a FIDESZ szavazók kb. 30 % -a akik kiábrándultak eddigi pártjukból , a Jobbikra szavaznának.
    Igaza lehet Bartus Lacinak : Itt vérnek kell folynia a társadalmi megtisztulásért.
    Most már ez szinte elkerülhetetlennek tűnik.
    A KÖZVETLEN felelősei ennek a helyzetnek az idióta Fodor Gábor féle agyament széplelkek. A ” tisztaszeműek „.
    Akik inkább meghalnának de nem tűrik hogy ellenségeik ne kapjanak szót.

  • izraeli,
    Köszönöm.
    Mi is mennénk, de én már nem kellünk senkinek, nem tudunk új életet kezdeni. Izraelben kaphatunk valami létfenntartó segélyt, de hogy az mire jó… hát, gondolom arra, hogy éhen ne haljunk. Ha majd menekülni kell, nem lesz nálunk tartalék pénz, mert egyetlen vagyontárgyunkat nem lesz időnk eladni. Amúgy sem ér sokat.
    Ezért előre kellene gondokodni, de visszatart, hogy itt van minden, ami az élethez köt. Egyelőre több gyerekünk él itthon, mint külföldön.

    Amúgy meg – nem tudom sajnos vagy szerencsére (?!) – egyelőre nem minket fenyegetnek közvetlenül. A Magyarország rovatban a „Megöltek egy embert” cikk nagyon jól írja le a valóságot. Szörnyű, ami a cigányokkal és a szegényekkel történik. Ez egyben belháborús viszonyokat vetít előre, ahhoz hasonlót, amit Spiró György Feleségverseny c. regénye ír le.

    De világos, hogy a zsidók is célpontok lesznek. Ehhez még annyit érdemes hozzá tenni, hogy a fasiszta szóhasználatban nem az a zsidó, akit mi gondolunk annak, hanem az, aki nem fogadja el a fasiszta eszméket.

  • „A rák egye ki a beled.”
    Ez egy cigány mondás.
    Nem kell foglalkozni a nyilassal.

  • A Fodor Gábor ( Schiffer/elempé, Gyurcsány-déká, Maszop stb. ) féle uralkodó osztályokhoz tartozóknak azért megvan a magukhoz való eszük; hogy magukat mentsék inkább másokat löknének a halálba: miután jól megszedték magukat az elnyomorított ország kizsákmányolásában való részvétellel, gyáva módon megfutamodva abból a szarból amit segítettek előidézni. Erkölcsileg ugyanolyan rongy, féreg alakok mint az uralkodó fasiszta, náci szélsőjobb, amelynek a hatalomra kerülését lehetővé tették. Egy társadalom ( amely amúgy is Európa egyik legreakciósabb, legjobboldalibbja ) ilyen velejéig rothadt burzsuj rétegek általi korrumpálása, lerohasztása a fasizmus, nácizmus előidézője.

  • Falusi,
    ha a kuruc in fosokra érted,akkor a patkányoktól kérjél bocsánatot. Férgekhez se hasonlítsd a huzavonáékat,mert a férgek is evolúcios élőlények.

  • legyen ez egy into pelda minden antiszemita fejeben!!!!
    angliaban osszevertek egy 45 eves magyar ferfit!
    szep feherboru faj es melymagyar az illeto akit utolert a vegzet keze,mivel kulonfele magyarnyelvu-(pl,; kmh,es usa nepszava)-hirportalokon korabban kozzetette antiszemita nezeteit!!

  • Gyuri10
    2015 március 26
    10:25 de.
    Egészen pontosan a Betyársereg, az Agyar Gárda, és a Jobbikra értettem, hogy a patkányok egymást támadják.

  • Falusi,
    a jövőben nevezheted őket lepráknak,vagy gyógyíthatatlan agydaganatoknak.A patkányok(kutatásoknál)hasznos,sőt kedves állatok ezekhez a turulhulladékokhoz képest. Mindenesetre az EMBERHEZ közelebb állnak.

  • Jó, jó, vigasztaljuk magunkat, meg viccelődünk rajtuk, de ’44-ben a az én kilenc évesen pincékben csillag nélkül egyedül bujkáló drága nővérkémre a nyílt pesti utcán üvöltöttek rá, hogy „Kislány ! Hol van a sárga csillagod?”…

    Nem tartom helyesnek a fodorgábori fellengzős „liberális” tézist, miszerint „egyszerű az egész, csak ki kell beszélnünk magunkból”.

    Mert vannak teljesen védtelen és igenis gyenge alanyok, mint a csecsemők, a gyermekek,és azokat nevelő anyák, na meg az öregek és aggastyánok. Ha jól megnézzük ezek létszámukban legalább annyian vannak, mint akik esetleg védekezésre – akár csak szóban is – képesek lennének. A szőnyeg alá söprés bizonyos történelmi helyzetekben igenis szükséges, különben pont fordítva, mint írtad, a náci vámpírok még bátrabbak lesznek. Nekik pont az a céljuk, hogy minél hallják és olvassák őket…

    Most, ennek az egésznek a jelentősége az, hogy amennyire szorul a hurok a különben szintén náci-fidSS nyaka körül, annyival válik még aljasabbá, vadul el az általuk létrehozott, épp erre a szituációra hivatott, őnáluk is szélsőségesebb Jobbik nevezetű rohamcsapat, a magyar parlamentarizmus legnagyobb mai szégyene. Közeledik ’18. amikor nem zárható ki ennek az amúgy – látens módon – valójában orbanista csürhének a választási győzelme, amely lehetőséget nem fogják csak úgy átadni másoknak… Ezért is, ezek a hangok csak erősödni fognak, melyeknek legalább itt ne ne adjunk teret !

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Izraeli !
    Amit ’56-ról – ’56-ból idéztél – az Icig…Auschwitzig stb. példád – az nagyon is jellemző jelenség volt.
    ’56, az a „tiszta forradalom” e nép szemében inkább egy jogos . r e v a n s . volt, lett volna – legalábbis annak készült – az 1945-ös felszabadítással szemben, amelyet mint reményt melengettek a keblükön 11 évig a Budai Kitörés és az Októberi Események között. Úgy volt az szabadságharc, hogy-aszongya:
    – „minket ne szabadítsanak fel oroszok, pláne ne kommunisták – akkor már inkább ide nekünk Horthyt és Hitlert…!”
    – Ráadásul, „… de a megmaradt zsidók sem úszhatják, úszhatták meg azt a félig sikerült holokausztot csak úgy…”

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    1956. disszidensei jellemzően két részből állnak, az eseményekből aktív részt vállaló, a számonkéréstől tartó emigránsok, másrészt az eseményekből a fasiszta veszélyt, törekvéseket jól felismerő menekültek.
    Az első csoport még ma is és maga előtt is azt bizonygatva esküdözik, hogy őket ártatlanul elűzték az országból…

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    Olaszországban,mint magyar menekült tanultam meg,hogy tulajdonképen
    az egész forradalom két részből állt.A „szabadságharcos felkelőkből”és a revansista neonáci söpredékből.Nagyrészük a börtönökből szabadult köztörvényes bűnözőkből tevődött össze.A szennycsatorna mindenképen felülkerekedett már az első időszakban is
    nov 4 előtt.Ahogy én megismertem ezt az ázsiai hordát Marina di Ravennában,ha az oroszok nem jöttek volna vissza,bizony visszajött volna a kunpáterek uralma.

  • nos, akad nekünk egy kedvenc idiótánk, aki korábban Burkus Laciként jegyezte magát a KMH-n. Kétségtelenül zavarodott elméjű, de ez legyen az ő baja.
    Azonban, amikor már életveszélyes fenyegetésekre ragadtatta magát, feljelentettük a Kissimmee-i sheriffnél, aki a nyomozásra kirendelt egy bizonyos Charles Popp internetes zaklatásokra szakosodott detektívet.
    Mi történt: Semmi. Popp apuci nyafogott egy kicsit, hogy kevés az info, erre megkapta „Burkusnak” a tartózkodási helyén kívül még a cipőméretét és a tömött fogainak térképét is, de azóta se képes felderíteni ezt az elmebeteget, bár nem hiszem, hogy túl sok 60 éven felüli, fehér, szingli kettős USA-magyar állampolgár lenne abban a porfészekben.
    Egy előnye van a dolognak: ez a seggfej áprilistól októberig Magyarországon tartózkodik. Ez idő alatt mélyen kussolni fog, mert pontosan tudja, hogy a hazai nyomozó hatóság az IP-címe alapján két hét alatt rálép a tökére, és hanyatt löki, ami neki kurvára fájni fog.
    Nem segít rajta se a dinamikus IP-cím, se az, hogy nem ő az előfizető. Mihelyt itt megjelenik, már indul is ellene az eljárás. Ha már a Popp ilyen béna…