Hetvenedik
Ma van április negyedike, hazánk felszabadulásának hetvenedik évfordulója.
Évek óta folyik az álvita arról, hogy ez felszabadulás volt-e a nemzetnek, vagy megszállás – természetesen a megszállás áll nyerésre.
Ami azt illeti, a Szabadság téren felállított harci liba vélhetően Semjén golyóitól (vannak neki egyáltalán golyói?) megtépett tolla azt bizonyítja, hogy bizony, mi a németek megszállása alatt nem szabad akaratunkból indítottuk halálba párszázezer honfitársunkat, hanem a megszállók kényszerítettek rá, hogy embertelenek, kapzsi hullarablók legyünk.
Így aztán a logika minden szabálya szerint aki elkergette a megszállóinkat, az felszabadított bennünket az elnyomás alól, hiszen gyárilag mi kedves, aranyos emberek vagyunk, akik a légynek se lennénk képesek ártani.
A helyzetet kissé bonyolítja, hogy Ukrajnában meg mi voltunk a megszállók.
Így aztán talán érthető, hogy a győztes ukrán katona, akinek csecsemő gyermekét a megszálló németek által arra kényszerített magyar katona a lábánál fogva hajította be az égő csűrbe, maga sem tudta, hogy most akkor felszabadít vagy leigáz.
Szerintem a helyében a második opciót favorizáltam volna, mielőtt kiirtom ezt az egész népet – még szerencse, hogy a katonai fegyelem megfékezte, ezért is vitatkozhatnak magukat történésznek mondó, szellemi kihívásokkal küzdő toprongyok állami pénzen baromságokon.
Most meg különösen nehéz a helyzet, mert a Húgyagyú sikeresen belemanőverezte magát egy olyan vicces helyzetbe, melyben kénytelen szeretni a rokonait Kazahsztánban, a barátját Oroszországban, a szövetségesei meg közben hülyének nézik és a seggét rugdalják, miközben frontot nyitott a belpolitikában is.
Tulajdonképpen olyan, mint kecske az aknamezőn, soha nem lehet tudni, hogy melyik pillanatban, melyik lépése után robban az akna, mert azt azért nem lehet a végtelenségig csinálni, hogy a pávatánc lépéseit ismételgetjük, ugyanazon nyomba lépve mindig – jöhet egy kisebb eső és elmosódhatnak a nyomok…
De hát semmi gond, a háromlábú kecske is kecske, csak nem ugrál már annyira.
meg aztán szépemlékű Muki kecskénk sem ugrált az asztalra tovább, kilegelni a virágot a vázából, miután fenéken billentettem – a reláció megfelelt annak ami az USA és a Süsü között van…
A magyar nép meg boldogan szidja az oroszokat, pedig lenne min elgondolkodnia.
Például azon, hogy szabad-e hadüzenet nélkül megtámadnunk egy országot, amelyik még ma is száznyolcvanötször nagyobb nálunk, pedig már itt-ott lecsippentettek belőle.
Meg azon is, hogy ha nem szabadítanak fel bennünket a nyilas rémuralom és a német megszállás alól, hanem mondjuk mi nyerünk, akkor meglehet, ma Etelközben festhetné Vezérünk a turul tojásait pirosra, a húsvét tiszteletére.
Aztán túllépve a felszabadítás kontra megszállás problematikáján, azon is el lehetne spekulálni, hogy mit hozott az országnak ez a változás.
Mindig jókat derülök azon, amikor a repedtsarkú magyar zsellér, akinek a sarkáról kézigránáttal kellett lerobbantani a ganét, szidja a ruszkikat meg a kommunistákat diplomás unokájának, aki el sem hiszi, hogy milyen volt ősei élete.
Ő ezt már úgy éli meg, hogy nagyapám gazdálkodó volt, arra meg emlékezni sem szeret, senki, hogy a nemesi birtok négyszáz négyszögöl sívó homokot tett ki, a gazdaság meg tizenöt jércéből meg egy kakasból állt, libát meg az égen lehetett látni.
A jércék egész nap kapirgáltak, mert a kukoricát, ha jutott rá, a házigazda ette meg estére, puliszkának.
Harminc éven keresztül jól sáfárkodtunk a történelem adta lehetőséggel, utána tizenöt éven át, amit addig felhalmoztunk, azt szélbeszórtuk, a maradék tíz évünk meg arra ment rá, hogy a nyakunkba vegyünk egy szociopatát, aki olyan, mint a mesebeli ördög – ül a hátunkon és sarkantyúzza az oldalunkat, mi meg rohanunk, egyik stadionról a másikig.
És ez még csak a kezdet.
Aki még mindig arra számít, hogy itt valaha is olyan lesz majd az élet, mint Németországban, az illúziókat kerget.
Itt az élet olyan lesz, mint Mongóliában, oszt lehet fűteni a szárított teveszarral.
Én meg kőgazdag leszek, és enyém lesz a legnagyobb jurta Miháj kiráj birodalmában, a felcsúti havasok között, Európa legsekélyebb vizű tavának partján, ahol a döglött béka sem kuruttyol mert megeszi a nép, nyársrahúzva.
Szóval, gondoljuk át ezt a felszabadítás ügyet még egyszer, alaposan, vegyük elő a családfánkat a kályha melletti ládából és adjunk hálát haló poraiban az orosz, kazah, türkmén, kirgiz, kozák katonának, aki az életét adta azért, hogy legalább két épeszű generáció felnevelkedhessen ebben a szerencsétlen, orbánverte országban.
Annyi értelmes, okos embert adott az a harminc év, miért pont ezt a majmot kellett nekünk kikapni?


4:21 de.
Logikus:
Aki a minket, ártatlanokat megszálló németeket innen kiveri, az a mi felszabadítónk.
Megj:
Ha németek nem mint megszállók lettek volna itt, akkor a szovjetek tényleg nem lettek volna felszabadítók. Ez esetben viszont úgy ahogy van előjön a Szabadság-téri megszállási emlékmű pofátlan hazugsága és fogalomzavara…
4:23 de.
Remek a humorod!
Nem hittem volna, hogy még ezen is ekkorákat tudok majd röhögni. Gratulálok !
5:26 de.
málnaszőr,
röhögni nem tudok,mert a humor ellenére a téma elég szomorú. Szomorú,hogy MA 70 évvel a FELSZABADULÁS után is vannak történelem fényező(mocskoló)náci-szimpatizánsok akik el is hiszik,hogy ukrajnában a kegyetlen gyilkosságokat és kamenyec podolszkban(1941) a tömeggyilkosságot is az 1944 márc.19.-ei megszállás idézte elő. Tovább nézve 1920tól kezdődően a különböző zsidótörvények is a németek bűne.A Szabadság-téri pilátusi emlékmű már csak hal a tortán
6:53 de.
Gyuri10 !
Egyetértünk !
11:10 de.
A szovjetunió megszállóként érkezett.
Kimondták a magyar nép kollektív bűnösségét a náluk elkövetett népirtásokért. Valamint konkrét listákkal érkeztek, kiket kell letartóztatni. Nem igazán beszélünk róla, valamiért tabu volt. Viszont nem csak a listák a lényegesek, hanem a kollektív büntetés is.
Ennek tükrében jobban érthető a Rákosi rendszer és a népbíróságok vérbírói szerepe.
Több ezer dokumentum van a témában, mivel kézi vezérlésben működött.
12:55 du.
Az felszabadulásunkák napján (945. évi április 4-én) tizennégy éves voltam és már volt annyi ítélőképességem, hogy mi történt akkor. Ezt miért kell letagadni ezt ma nyolcvannégy éves koromban nem értem. Mi olyan helyzetben voltunk, hogy az utolsó napig Németország megszállottjai voltunk. Horthy és kormánya háborús bűnt követtek el azzal, hogy hadat üzentek Szovjetuniónak és az Egyesült államoknak. Ezt a tényt csak hazugságokkal lehet megmásítani és az újabb generációt félrevezetni. Egyedül azért, hogy ezeknek a háborús-bűnösöknek szobrot lehessen állítani? Horthy kormánya bűnös volt a háborúba való belépése miatt és csak azért nem akasztották föl, mert Sztálin közbelepett az érdekében. Ami ettől eltérő magyarázat az lódítás.
5:39 du.
Érdekes..hogy más országok lakói mennyire tudnak örülni mind a mai napig annak , hogy valaki(k) elkergették tőlük a nácikat.
Csak a magyar nem tud ennek (sem) örülni.
Holott fekete-fehéren benne van Hitler Mein Kampf-jában , hogy a magyar az szolganemzet. Nem szükséges azonnal kiirtani mint a zsidót vagy a szlávot , hagyni kell magától elsorvadni.
Ha a Vörös Hadsereg megállt volna a Kárpátoknál , akkor kb.mostanra már németül beszélne mindenki a tejjel-mézzel folyó árvalányhajasban.
6:09 du.
Geyza,
tudtuk, hogy Kertész Ákos közel járt az igazsághoz.
12:04 de.
Geyza
2015 április 4
5:39 du.
Azért kicsit kettős a dolog.
Noha a leírtakban igazad van, azért ne feledd a kollektív bűnösség elvét, aminek következtében például 130 000 magyart hurcoltak el a nyílt utcáról kényszermunkára a szovjetunióba, akikből alig valaki jött haza. A kivégzési listákról nem is beszélve.
Ezekről a dolgokról nem igazán beszélünk, mivel valóban elkövettük a bűnöket a háború alatt. Utána jött a Kádár korszak, ami meghozta az országnak az enyhülést ebben is, és a megbékélést belül is.
A mostani felelőtlen politizálás erősíti újra a nemkívánatos dolgokat.
12:32 de.
Geyza
Mielőtt el bagatellizálod a dolgot, a kényszermunka táborok leírása hasonló kegyetlenségeket tartalmaz mint a német táborok. Kivéve a tömeges megsemmisítést, és nem tudunk kísérletekről.
Vagyis ha Sztálin tovább él, akkor már mindenki az Uralon túl lenne ugyanúgy, ahogy Hitler akarta.
Ezért írtam kettősségről, mind a két dolgot elítélve.
5:18 de.
Fenyes remeket irtal!!! Keep it up!!!
4:21 du.
DonOvuz !
Tudod mit ?
Inkább olvasd végig a KMH lapjain folytatásokban most futó 1944. év történetét. 15 fejezetben.
Az csak egy év volt és tegyél hozzá még 24 évet a Horthy rendszer jegyében. E z . a . l é n y e g . Ha ezt képes vagy felfogni – nem úgy tűnik – akkor majd megérted a . f e l s z a b a d u l á s . jelentőségét.
4:40 du.
Don Ovúz!
A magyarok kollektív dicsősége volt e annak a néhány-ezer zsoldoskatonának a nándorfehérvári győzelme ?
Ha igen, akkor viszont huszonöt év szégyenletes revansista, militarista, antiszemita, szélsőjobboldali és egy újabb vesztes háborúba torkolló kollektív politizálás viszont ugyanezzel a kollektív jelzővel illethető, csak most nem a dicsőség, hanem felelősség formájában.
8:29 de.
málnaszőr
2015 április 5
4:21 du.
Dubois
2015 április 5
4:40 du.
Végigolvastam. mind a tizenöt részt, sőt, attól többet is.
Viszont veletek ellentétben nekem az a plusz 130 000 ember ugyanolyan veszteség, mint a holokauszt áldozatai.
Ugyanis nektek viszont azt kellene felfogni, hogy ugyanott folytatódott, ahol abbamaradt egészen 1956-ig. Ja, hogy akkor már nem a zsidókat hurcolták el? Az már szerintetek akkor rendben is van! Az úgy tökéletes!
Van egy apró különbség közöttünk! Én mind a két dolgot veszteségnek élem meg. Ti viszont csak a zsidót tartjátok embernek. Lehet, hogy nem csak nekem kellene elgondolkozni a hozzáálláson? Talán akkor nem elfogultan kellene hozzáállni a dolgokhoz!
10:58 de.
Don Ovuz,
a footballt gólokban mérik és sajnos,1945 előtt nektek aránytalanul sokkal több gólt sikerült 25 év alatt berúgnotok.A revansot pedig nem mi vettük.Önerőből generáltátok.Szabadka,Zombor,Újvidék,Kame- nyec Podolszk,Ukrajna,erdélyi bevonulás és a számla végtelen.
12:07 du.
Gyuri10
2015 április 6
10:58 de.
Tisztelem önt, különösen mint túlélőt, aki megjárta a poklot.
Így igazából nem is önnek címezem a dolgot. De a megértés alapja a mások megértése. A kölcsönösség.
Ugyanakkor tegyük még hozzá, hogy ezen deportáltak túlnyomó többsége sváb, vagy német hangzású név alapján lettek elhurcolva.
Vagyis ugyanazon kategória, mint az elhurcolt zsidók. Itt élő nemzetiségek.
Volt egy másik lista is, mivel már a II világháború előtt elindult a törekvés a háborús bűnösök megbüntetésére. Így a visszafoglalt területeken azonnal megkezdték a felmérést. Volt egy kivégzendők, bíróság elé állítandók listája. Így érkeztek az oroszok. Vagyis a lakossági megsemmisítésnek semmi köze a tényleges felelősségre vonáshoz. A lakosság elhurcolása ugyanaz a kategória, ami önökkel történt, ezt viszont nem lehet, és nem szabad szelektíven megítélni.
4:38 du.
Dubois
Hibás az analógod. A dicsőség ellentétpárja nem a felelősség, hanem a szégyen. Tehát, felelősséget nem, csak szégyent azt érezhetünk mások miatt.
4:50 du.
Don Ovuz
2015 ápr.6.
12:07 du.
Elnézést,hogy unszimpatikus dolgokat fogok most írni.
1.Mint már írtam:A focit gólokban mérik.Ez a két fél közti arányokról szól.
2.Az ott élő elhurcolt nemzetiségek nagyon nagy %-a részt vett a nácibűnök elkövetésében.(svábok-magyarok.)
3.Ismertem olyan zsidókat is,akik a munkaszolgálatból megszabadulás
után a pesti utcáról kerültek a szibériai gulágba,4,5 évre.Amikor a lágerparancsnokok már újra a német tisztek és csicskásaik voltak. az otthonukból elhurcolt,kirabolt,megalázott,lemészárolt zsidó férfiak, asszonyok,öregek és gyerekek soha nem voltak sem szóval sem tettel „hazájuk”ellenségei.Még a horthy-fasiszta országhoz is lojálisak voltak.
4.Az én ingem a saját testemen van.
5:09 du.
Számítva arra, hogy szitkokat kapok, történelmi ismereteim és az igazságérzetem szerint az a véleményem, hogy német megszállás nélkül nem lett volna Magyarországon Holokauszt.
Ez nem azt jelenti, hogy Magyarországon nem voltak antiszemiták vagy szadista gyilkosok, hanem azt, hogy nem jutottak volna hatalomhoz és nem lett volna bátorságuk ölni.
7:40 du.
jani
2015 április 6
5:09 du.
Tod, én ritkán szidkozódom.. Viszont megintcsak nemértünk egyet.. A zsidó-törvényeket hamarabb hozták meg Magyqarországon, mint Németországban..A náci megszállás csak felgyorsította a dolgokat. Németországban alig találsz pogromokat a XIX. században, míg odahaza volt rendesen. Meg az oropszoknál. Érdekes. Nem?
11:02 du.
Gyuri10
2015 április 6
4:50 du.
Én sem fogok szimpatikus dolgokat írni.
Van két nemzet aki nem tud megbékélni a történelmével. A magyar, és a zsidó. A magyarokról sokszor leírtuk, hogy emiatt mindenkit gyűlölnek a környezetükben. Majd csodálkoznak azon, ha az érzés egy idő után kölcsönös, és báncsák a magyart. A zsidók esetében szemérmesen hallgatunk.
Engedtessék meg nekem, hogy ne csak a zsidó származású magyart tartsam magyarnak, és ne csak a zsidó származású halottakat sirassam meg!
Látja, én mindössze megállapítottam egy történelmi tényt, miszerint az oroszok megszállóként érkeztek, és így is viselkedtek. Itt három négy ember máris nekem ugrott és nyálcsorgatva leköpködött engem is, meg a más rasszhoz tartozó halottakat is.
Football:
Vesztésre állnak.
A genocídium után megszeppent a világ, a zsidók otthont kaptak, a föld kezet akart velük fogni. A zsidók viszont nem.
Ahogyan az ön szavaiból sem az jön le, hogy együtt küzdjünk tovább azon, hogy a múlt ne ismétlődjön, hanem a gyűlölet. Gyűlölet, lenézve, lesöpörve a más nemzetek ugyanolyan áldozatait. Sőt, a leszármazottakat is ugyanolyan bűnösnek tartva, mint az elkövetőket. Ez úgy általánosan lejön a hozzászólásokból is.
Viszont ha nem közösen akarnak harcolni a megismétlődés ellen, hanem a különállóként gyűlölnek mindenkit, a szemlélet éppen annyira felelős a világszerte újjáéledő antiszemitizmusban, mint az egyéb körülmények. Lehet, hogy csak egy pont, de eléggé lényeges pont ebben a kérdésben. Ugyanis irányvonalat ad ezeknek az eszméknek újra önök ellen.
A múltat nem elfelejteni kell, hanem küzdeni a megismétlődése ellen. A gyűlölet csak gyűlöletet szülhet.
(Nem kívánom tovább ragozni a dolgot, mivel egy történelmi ténymegállapításon túl nem akartam bonyolítani a dolgot. De lám, a gyűlölködés azonnal fellángolt, és nem az én részemről.)
2:18 de.
falusi
Nem ismerem ilyen részleteiben a 19. századi német történelmet. De azt tudom, hogy arányaiban sokkal magasabb volt nálunk a zsidó lakosság aránya, mint Németországban, következésképp a konfliktusok lehetősége is. Azt is tudom, hogy a 19. században a Monarchia minden részéből, sőt azon túlról is (pl. épp az oroszországi pogromok elől)szívesen telepedtek le nálunk a zsidók.
Ha voltak pogromok, azok nem szervezettek voltak és nem ideológiai alapon és nem a hatalom részéről, hanem elszórtan és csak helyi szinten. Tendenciájában pedig semmiképp nem növekvő arányban, hanem ellenkezőleg.. Sőt, már a századforduló előtt komoly mértékű asszimiláció kezdődött, egyre magasabb volt a vegyes házasságok száma. Európában a legmagasabb. Nagyon sok magyar családnál lehet találni valamilyen közeli vagy távoli zsidó felmenőt. Ennek a spontán asszimilációnak a zsidó törvények vetettek véget.
Az egy rosszindulatú fikció, hogy „a német megszállás csak felgyorsította a Holokauszthoz vezető eseményeket”. Épp a német megszállás bizonyítja, hogy a nácik nem bíztak a magyar vezetésben. A háború kimenetele sem abba az irányba hatott, hogy egy vesztes háború és a számonkérés kilátásával az addig vonakodó magyar vezetés népirtásba kezdjen.
U.i.: Egyébként pedig az a véleményem, hogy a csaknem egymillió zsidó – a gyilkos szándékú magyarokat (nyilasokat) akár maga is el tudta volna rettenteni. Nem tudom elképzelni, hogy egy nagyhatalom nélkül is el tudtak volna bánni a magyar zsidósággal. Egy zsidó-magyar polgárháború nagyobb kárt okozott volna az országnak, mint Sztálingrád vagy az orosz front.
12:06 du.
Igazat kell adjak Jani elmefutatásának a témáról.
Mint túlélője annak a kornak, igazat kell adjak neki.
Bizony, a német megszállás, nem volt gyerekzsúr.
A mindenkori kormánynak azt kellett tenni amit ők követeltek. Valóban, ezért szállták meg Magyarországot a nácik, mert Horthy nem teljesítette a követelményeket.
T.i. Horthy 24 éves kormányzata alatt, a zsidók igen jól prosperáltak, az újságok pl. az „Est” című is, végig megjelent, minek zsidó volt a főszerkesztője.
A zsidó törvények úgyan megjelentek korábban, de sok életformához nem illettek.
A német és az orosz megszállást is átéltem, s tudom, hogy ha egy idegen hatalom uralkodik, a magyar kormány életével játszik, ha nem engedelmeskedik.
12:44 du.
figyelő: szánalmas. ” …a zsidók igen jól prosperáltak…” Mondja, meddig szennyezi még a környezetét?
1:52 du.
Figyelő
2015 április 8
12:06 du.
Most az a tény, hogy az utókor számára a későbbi halottak is fájnak, nem teszi meg nem történtté a Horthy rendszer és a nyilasok által elkövetett bűnöket. Kérem, ne keverje a történelmi tényeket az egyéni érzelmeivel.
2:05 du.
Sajnálom, a tények maradnak, akár milyen korban élünk, és akár ki nem fogadja el.
Horthy újra temetésére tudomásom szerint egy ismerős zsidó ember nagy koszórut küldött Ausztriból, hálája ként. Ezene kivül több zsidó embert ismertm, akik hasonló elismeréssel gondoltak rá. Sőt, mikor Portugáliában élt számúzetésben, zsidók segítették pénzzel.
2:11 du.
Még annyit. A nyilasok műkődése NEM fér egy napon Horthy szereplésével.
Amit én itt tapasztalok, a 45 éves hazugságok tanítása a Horthy korról. Amit természtesen én is megkaptam anno….
3:27 du.
Figyelő
2015 április 8
2:11 du.
Értem.
Úgy látom, az előírt gyógyszerét még nem vette be. Vagy ennyire hatástalan?
3:43 du.
Jani figyelmébe ajánlom. (Másnak sem árt, ha elolvassa.. )
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_magyarorszagi_zsidok_a_szamok_tukreben/
6:17 du.
Figyelő,
miért szégyeníted meg magadat szinte menetrend szerüen?
7:03 du.
Don Ovuz,
amiket leír valóban nem lelkesítően szimpatikusak. A genocidium után a zsidók nem kaptak országot,hanem 4 intervenciós hadsereg legyőzése árán a világ kegyeit megkaptuk.Következett az 1967 es 6napos háború ami a mirage embargó ellenére mélyen az ellenség területén fejeződött be.Efrájim Kison(Kishont Ferenc)szavaival élve: „bocsánat,hogy győztünk”.Folytatódtak és folytatódnak a további háborúk és iszlámnáci terror akciók.Ma már nem csak Izrael ellen. Százával,ezrével gyilkolják a keresztényeket is. Szíriában,Libanonban,
Jemenben,egy ideig Egyiptomban is a Koptokat.Szíriából aki tudott Izrael védelmét kérve menekült meg.Hol van ilyenkor a felvilágosult Európa? Vagy ezek a keresztények nem számítanak embernek,mert színesbőrűek.Hol van a Vatikán?Nos eddig a jelenről.Most vissza térek a nem túlrég múltba.
A 2. magyar hadsereg vitéz jányi gusztáv „hősi” hordái a Donkanyarnál levadásztak vagy aknamezőre hajszoltak merő szittya úripasszióból kb.20.000 munkaszolgálatost.A tífuszkórházat is rájuk gyujtották.A doni áttörésnél k.b.180.000 magyar „katona”esett el a szovjet elleni meneküléskor.Merthogy a szovjet katonák fegyverrel verték ki a betolakodókat.Ez jóval a „német megszállás” előtt történt. Kedves Don Ovuz a népirtás nem a vesztes háború idején kezdődött.A szálak 1920-ra vagy még néhány száz évvel előbbre nyúlnak vissza.Izsák,Orgovány,Szabadka,Zombor,Újvidék soroljam tovább?Mind 1944 márc.19 előtti celebrálások.Kit is kell siratnom?
Kivel vagy kikkel kell együtt sírnom?
7:12 du.
Kifelejtettem 1941 Kamanyec Podolszkot.Az sem a nmet megszállás eredménye volt.Igaz ott csak 15.000 (nem ember)zsidó áldozatot követelt a „lakosságrendezés”. Don Ovuz,van még valami megtárgyalni való? Halljuk!
11:56 du.
Gyuri10
Önnek senkit nem kell siratnia.
Csak számoltam egy kicsit. A tényleges elkövetők már halottak, hiszen akkoriban úgy húsz év felettiek lehettek.
Ha átlagosan a többség 18-20 évesen családot alapít, az elkövetőket is ideszámítva az ötödik generációt gyilkosozza le ugyanazon vehemenciával.
Ezeknek a későbbi generációknak ez már történelmi távlat. Úgy a harmadik generáció környékén a felelőssé tétel helyett át kellet volna térni a felelősség tudatra.
2:02 du.
Don Ovuz,
nekem kell és van kiket siratnom.A másfél millió kiirtott gyerek és a harminc éven aluli milliók,akiknek már nem lehettek utódaik. Meg sem születhettek.Nem a következő vagy negyedik,ötödik generációt irtották ki,hanem egy népnek a jövendőbeli utódainak több mint egyharmadát.A gyilkosok utáni ötödik generáció tiltakozik?Az áldozatok után még a második generáció sem tiltakozhat,mert nem született meg.Bizony,bizony,uraim és megbocsájtást igénylő mindeki: Itt az idő áttérni a „FELELŐSSÉG TUDATRA”.Tudom,hogy ez nem fog menni.Az áldozatok és utódaik a hibásak.Nem kellett volna megszületni és ha már megszülettünk vagy életben maradtunk,akkor pofa be!
2:36 du.
Gyuri10
2015 április 9
2:02 du.
Legyen. Akkor gyűlöljön nyugodtan, nem zavar.
A történelmet nem tagadom, nekem van felelősségtudatom, de
nem érzem, és nem fogom önmagamat gyilkosnak tartani.
5:56 du.
Don Ovuz,
azidőtájt,mint ma is és mindig voltak nagyszerű,tisztességes emberek.Ha nem lettek volna,mi sem maradtunk volna életben.Rájuk nem vonatkozik sem a felelősség vállalás,sem a kollektív szégyen. Ellenkezőleg!Ők azok akik példával jártak elől egy olyan világban amelyben rangot,tiszteletet adott a rablógyilkosság.EMBEREK maradtak az állatvilág elszabadulásakor is.Nekik igenis jár a tisztelet és megbecsülés.Erről a Jád Vásém is gondoskodik.A gyilkosok és utódaik „becsületét”védje a kegyelet 88(hh),vagy a jobbik.A magyarországi zsidók,pedig érezzék jól magukat a gyilkosok utódai között és bocsájtsák meg,hogy Apámat és a családom nagy részét kiirtották a német megszállás előtt.
9:30 du.
falusi
Kösz’ az érdekes és izgalmas, térképpel és adatokkal ellátott tanulmány.
Van még mit kutatni,(pl. az anyakönyveket) mert a 17-18. század fordulóján nem biztos, hogy a zsidók elhagyták az országot. Családfa-kutatás közben a keresztény anyakönyvekben tömegével találtam echte zsidó neveket. Színből vagy szívből, de ebben az időben sokan áttértek.
9:36 du.
Gyuri10
A „nagyszerű és tisztességes emberek” nem csak a zsidókért álltak és állnak ki.
4:20 de.
Jani,
ez így igaz.”A nagyszerű,tisztességes EMBEREK” amikor felismerhetővé válik a védelem szüksége,mindenkiért kiállnak.Ehhez szükséges a történelmi,és a jelenkori tudásra felkészültség.Nem minden esetben érdemel védelmet,aki ügyesen tudja előadni hazug vádjait.(lásd:iszlámnáci arabok)Annak idején a zsidóknak(is)szükségük lett volna intenzívebb védelemre a gyilkosokkal szemben.
Voltak nem túlsokan,akik EMBEREK maradtak,veszélyeztetve saját és családjuk életét is.Sajnos nem lehet számarányukat hasonlítani sem a
népi összteljesítmény árányaihoz.
5:40 de.
Gyuri10
2015 április 9
2:02 du.
Nem tiltakozik, visszagyűlöl, és újra terjed a rasszizmus.
Pont ön sorolgatja azokat a szervezeteket amiket a parttalan gyűlölettel szembeni dac is erősít.
Viszont a kormányok felelőssége is elvitathatatlan, amiért nem lép fel velük szemben.
De szerintem hagyjuk ezt a vitát, mivel az álláspontok kimerevedtek mind a két részről. Ön a múltról beszél, én meg a továbblépés irányáról. Vagyis még csak nem is egy dologról beszélünk.
8:04 de.
Don Ovuz,
nincs igaza abban,hogy ezeket a szervezeteket bármiféle dac erősítené.Ezek zsigerből az anyatejjel szívták magukba a gyűlöletet,
nem csak a zsidókkal szemben,hanem mindenki ellen,aki más véleményen van,másnéven nem náci.Abban tökéletesen igazat adok önnek, hogy ezeket a hivatásos mindenkit gyűlölőket a regnáló kormánynak kellene minimum a hivatalos életből kitiltani.Ám az is lehetséges, hogy a kormányon belüliek sem mindnyájan ártatlanok,sőt még az is lehetséges,hogy a kormányzáshoz ezek is besegítenek.Meg az is odatartozik,hogy aki a kormányt bármíly aljas módon is,de segíti azt a kormány nem kell,hogy bármibe is korlátozza.Mellesleg remélem nem akarja azt mondani,hogy ezek a”szervezetek”,valódi megfogalmazásban,nyilas-utódok,reakciók a „gyűlöletre”. Ha „gyűlölet”nem lenne akkor a „világ igazai” közé tartoznának.
9:10 de.
Gyuri1O-nek ajánlom.
Csak arra akartam rámutatni, hogy attól, hogy egyes népcsoportok kis százaléka terrorista, még nem jelenti azt, hogy az egész népcsoport az..
http://terrorizmus.blog.hu/2010/03/01/xx_szazadi_zsido_terrorizmus
9:28 de.
jani
2015 április 7
2:18 de.
Csak erre:”Az egy rosszindulatú fikció, hogy “a német megszállás csak felgyorsította a Holokauszthoz vezető eseményeket”.”
Mondok három nevet. Radnóti, Rejtő, Petschauer Attila..
10:50 de.
Gyuri10
2015 április 10
8:04 de.
Most nagyon sok mindenben egyetértünk. Különösen a kormányok megítélésében. Sok esetben mesterségesen is szítják az ellentéteket, mert amíg egymással vagyunk elfoglalva, nem foglalkozunk velük. Ugyanakkor ha elég mély ellentétet szítanak, kevés az esély az összefogásra.
Nem kizárólagos. De ha nem látni a partot, a gyűlölet nagy mértékben hozzájárul a kialakulásához. Először verbálisan akarnak visszavágni, ami itt a Palesztin kérdés. Noha valójában le sem sza..ják a Palesztinokat. Az egész arról szól, bizonyítani, hogy a másik sem különb. Majd csatlakoznak hozzá az ideológusok, meg azok a politikai kalandorok, akik ezen akarnak hatalomra jutni. Innen kezdve már viszont nem csupán dac, hanem hivatalosan is fasiszta szervezet. A reakció elsősorban a fogékonyságot, befogadókészséget emeli jelentősen.
A halottakat nem tudjuk feltámasztani, az elhurcoltakat visszahozni. A felelősségünk így elsősorban a megismétlődés megakadályozásában van.
A kollektív szégyen, a kollektív bűntudat, bármennyire rosszul hangzik is, papírforma. Egyéni szégyen, egyéni bűntudat van. Ez önnél, nálam, és mindenkinél, maximum a nagyszüleinkig terjed. Valamiért így alkották meg az embert. Talán, mivel személyesen ismertük.
Kollektív felelősség állami szinten van. Ezek fő irányai a törvények, rendeletek, valamint oktatási területek, belenevelni az emberekbe a békességet, vagy törvényi úton visszaterelni őket.
4:46 du.
Falusi,
csodálkozom,hogy egy ilyen,sok hazugsággal és egyoldalú, antiszemita és természetszerűen antiizraeli mocskolódáshoz a nevedet adod.Mert más személyszerinti,szerzői név nem található ebben a szennyiratban.
A „leírás” telítve van göbbelszi fél és negyed igazságokkal,melyek kiváltó okairól nem ír a „szerző”és te sem.A megjelentetéssel hozzásegítettél a destruktív,náci és iszlámnáci erők propagálásához
Ha ez volt a szándékod,nem tudom értékelni sikeres akciódat.
Az elkövetkező időben várom tőled a stürmer kivonatos közleményeit, mellyel igazolják a zsidók kiirtásának szükségességét.Mondd kedves,te tulajdonképen hova tartozol és hova tartasz?Helyetted nem vagyok hajlandó szégyelni magamat.
5:05 du.
Don Ovuz,
lehet hogy megfelelő szinten tudunk azonos gondolatokat is befogadni. Amit itt ír azt majdnem teljes egészében akár én is írhattam volna.A vita köztünk az utódokról és a meg nem születhetett utódokról szólt.Ebben,gondolom nem vitázhat velem,de úgy érzem,nem is akart,mert ez nem képezheti vita tárgyát.Egyébként nekem szüleim, nagyszüleim és dédnagyszüleim is példaképeim.Tisztességes, munkásemberek,kisiparosok mégcsak nem is kereskedők voltak.Ezt a vonalat folytattam egész életemben és a gyerekeim,unokáim,ükunokáim ugyanúgy emelt fejjel gondolhatnak majd rám,mint én az elődeimre.
12:12 de.
„falusi”
„Radnóti, Rejtő, Petschauer Attila..”
Bár az ellenkezőjét próbálod bizonyítani, de „sajnos” mindegyik eset a nyilasokkal, illetve a német megszállással függ össze. A történész (Ungvári Krisztián) Petschauer Attila történetét pedig legendának minősítette.
Radnótit 1940-től kezdve többször is behívták munkaszolgálatra. De a ’44 előtti időszakban összehasonlíthatatlanul jobb dolga volt, mint a megszállást követően. Addig hazajárhatott, sőt otthon is alhatott és közben társadalmi életet élt. Hogy végleg leszereljék, az akkori társadalmi elit névaláírási akcióba kezdett:
„Bajcsy-Zsilinszky Endre 1943. március 9-én levelet vitt Nagybaczoni Nagy Vilmos hadügyminiszterhez, ebben kérte a költő leszerelését. Az aláírók között további olyan neves közéleti személyiségek szerepeltek, mint: Bethlen Margit grófnő, Benedek Marcell, Csathó Kálmán, Eckhardt Sándor, Fitz József, Herczeg Ferenc, Illés Endre, Illyés Gyula, Ignácz Rózsa, Joó Tibor, Keresztury Dezső, Kozocsa Sándor, Ortutay Gyula, Pátzay Pál, Possonyi László, Pünkösti Andor, gróf Révay József, Sík Sándor, Schöpflin Aladár, Szekfű Gyula, Trócsányi Zoltán és Zilahy Lajos. Az akció sikerrel végződött, Radnótit április végén leszerelték.”
Ezután jött a német megszállás, mikor a költőt sokkal súlyosabb körülmények közé visszavitték a számára végzetes munkaszolgálatra.
Rejtő Jenőt szintén a nyilas „jóakarói” közbenjárására vitték a tél közepén súlyos betegen a kórházból az orosz frontra.
Szóval, ezekből az esetekből se tudok arra következtetni, hogy a magyarok tömeggyilkosságra készültek volna, amely a német megszállás nélkül is bekövetkezett volna. Egyébként pedig nincs racionális oka sem, hogy miért akartunk volna ilyesmit? A zsidók végig lojálisak voltak a magyarokhoz, áldozatokat hoztak az I. VH-ban, nem vettek el területeket, őket is sújtotta Trianon és a Monarchia felbomlása. Trianon után pedig óriási szerepük volt a gazdaság talpra-állításában. Egy teljesen elmebeteg importált eszme volt a náci antiszemitizmus. Ha valakikre haragudhattunk, azok a vitatott és a tiszta magyar területekkel együtt elszakadt nemzetiségek. De nem volt szándékunkban őket sem kiirtani. A Holokauszt utáni megromlott viszonyt pedig ne vetítsük vissza. Árulással, gyáva behódolással inkább lehet vádolni a magyarokat , de nem azzal, hogy külső kényszer nélkül szervezett tömeggyilkosságra készültek.
2:46 de.
jani
2015 április 11
12:12 de.
nagyvonalúan kihagytál néhány fontos információt.. Hadd pótoljam..
Szentendrére kellett bevonulnia, egy ideig itt állomásozott, míg július 13-án el nem indultak. Püspökladány, Nagyvárad és Székelyhíd érintésével érkeztek meg Margittára, július 15-én. Telefonoszlopok földbe ásásával foglalkoztak. Július 21-én, kimenője alkalmával nevelőanyjával és féltestvérével, Ágival találkozott. Radnótival Margitta-környéki falvakban, többek között Micskén, Bisztraterebesen, Hagymádfalván, Szilágynagyfaluban és Szilágyzoványban végeztettek nehéz fizikai munkát. A nagyváradi csapatkórházban, augusztus 22-én foghúzáson esett át. Október 15-én elérték Hatvant, ahol a Hatvany család cukorgyárában dolgozott munkavezetői beosztásban. November 19-én a százada Pest felé vette az irányt, Radnóti kimenőt kapott, s az éjszakát is otthon tölthette. November 23-ától egy újpesti ládagyárba osztották be, hétvégék alkalmával hazalátogathatott, néha még azt is megengedték, hogy otthon aludjon. Karácsonytól újévig töltötte szabadságát otthon. 1943. február 23-án a gépüzembe helyezték át. 1943. március 16-án megaláztatás áldozatává vált: egy villamosmegállóban belekötött egy önkéntes, s az Albrecht laktanyába vitte, ahol Radnóti haját kopaszra lenyírták és megalázó tornagyakorlatokat kellett végeznie. Munkaszolgálata során sárga karszalag viselésére kötelezték. A tíz hónap történéseit naplójában örökítette meg. Március 23-án munkahelyi baleset érte, ennek következtében a kezét nem tudta használni, innentől fogva kapuügyeletesi feladatkört bíztak rá.
Bajcsy-Zsilinszky Endre 1943. március 9-én levelet vitt Nagybaczoni Nagy Vilmos hadügyminiszterhez, ebben kérte a költő leszerelését. Az aláírók között további olyan neves közéleti személyiségek szerepeltek, mint: Bethlen Margit grófnő, Benedek Marcell, Csathó Kálmán, Eckhardt Sándor, Fitz József, Herczeg Ferenc, Illés Endre, Illyés Gyula, Ignácz Rózsa, Joó Tibor, Keresztury Dezső, Kozocsa Sándor, Ortutay Gyula, Pátzay Pál, Possonyi László, Pünkösti Andor, gróf Révay József, Sík Sándor, Schöpflin Aladár, Szekfű Gyula, Trócsányi Zoltán és Zilahy Lajos. Az akció sikerrel végződött, Radnótit április végén leszerelték.Rejtő.. Írod, ” nyilass jóakarói”.. Tod a Nyilaskeresztes Párt bár már 39-től funkcionált, hatalmat csak negyvennégy októberpében kapott, így Rejtő munkaszolgálatosságához kevés köze volt..
Valahol félrement a vitánk, vagy félreértettük egymást.
Nem azt állítottam, hogy a náci eszmék, a haláltáborok valósággá váltak volna a hazai politika folyamodványaként.
Amiot állítok az az, hogy az eszme, a hozzáállás, a készség, adott volt..
2:51 de.
falusi: jani meglehetősen nagyvonalúan kezeli a tényeket, mi több, Ungvári, mint e tárgyban autentikus történész, hogy úgy mondjam, necces. Álatlában jó a fiú, de a részletekben meglehetősen felületes.
3:02 de.
Gyuri10
2015 április 10
4:46 du.
Cáfolj belőle geyetlen tételt, és én bocsánatot kérek tőled.
Kérdezed, hova tartozom.
Elkötelezett liberális vagyok, kb negyven év kommunistaellenes szakmai gyakorlattal.
Gyerekkori, azóta is legjobb barátom egy rabbi.
Megjártam Közel-keletet, ázsiát, afrikát, dél és középamerikát.
Tod, tenoristákat keresgéltem.(Szeretem a zenét..)
Viszont nem szimpátia, vagy antipátia, érintettség vagy közöny eredmányeképpen véáleményezek.
Szal.. cáfolj. (Harag, és gyűlölködés nélül, a vitáért, az igazságodért.)
3:07 de.
Ille István
2015 április 11
2:51 de.
Tiszteletben tartva Ungvári autentikusságát, nekem mégis inkább az ugyanazon munkaszolgálatos csoportban lévő, a háborút túlélő katonatárs emlékezete a hitelesebb..
3:49 de.
falusi: mintha éppen Ungvári autentikusságát cáfoltam volna…de hát, ha jani őt tekinti annak…jani mégiscsak jani!
4:43 de.
falusi
Kösz’ a segítség, de anélkül is tudom, hogy a nyilasok ’44 októberében kaptak hatalmat. Viszont újságjuk már korábban is volt.
1942. október 9-én az Egyedül Vagyunk című nyilas lap cikket közölt Rejtőről, nehezményezve benne, hogy miközben honvédjaink élet-halál harcot vívnak a bolsevik muszkákkal, az író mégis nyugodtan írogatja regényeit a kávéházban, és nem kapott még munkaszolgálati behívót. Ennek hatására súlyos betegen, a nagykátai kórházból hurcolták el munkaszolgálatra, és egy munkásszázad beosztottjaként Oroszországba került.
Megjegyzem, akkor még csak szűk körben tudtak arról, hogy az író azonos P. Howard-dal. Az ideggyengeséget pedig gyakran még ma is csak „úri kényeskedésnek” tekintik. Mindez együtt sajnos megpecsételte Rejtő sorsát. De tény, hogy benne volt a nyilasok keze.
Nincs olyan képtelen vallás vagy eszme, amihez ne találnál híveket.
6:17 de.
Jani és Falusi !
Több, mint eszmei, gyakorlat volt az, hogy már 1920-tól „az állam” olyan törvényeket és rendeleteket hozott, amelyek magyar állampolgárokat zárt ki az élet normális rendjéből, és folyásából, magyarul szegregált egy erre kiszemelt réteget. Mindehhez olyan aljas propaganda társult, amely nemcsak elfogadtatni volt hivatott a zsidóság hátrányos megkülönböztetését, de nap mint nap tudatosan szította is az ellene irányuló gyűlöletet. Ennek egyik eredményeképp, ha pl. visszalapozunk korabeli megnyilvánulásokra, a társasági életben, interjúkban stb. mindenki leplezetlenül a maga antiszemitizmusát igyekezett bizonygatni, ha mással nem hát külsőségeiben… A Hitlertől „visszakapott” területeken ez még fokozottabban érvényesült…
Így aztán – már csupán a felsorolt folyamat az eredménye – több, mint sértő, hogy Magyarország a zsidóságát, úgy en bloc, törvényileg megbízhatatlan állampolgárrá degradálva, háborúban is csak és kizárólag, úgynevezett munkaszolgálatra minősítette alkalmasnak. Ennek a megalázó jellegén túl többek közt olyan gyakorlati jelentősége nyílt meg, hogy az áldozatoknak (MUSZ) KZ jellegű táborokban, menetekben, és munkakörülmények között kellett a „szolgálatukat”, sötét bunkó, ún. keret őrizete mellett teljesíteniük.
Ez az egész jelenség tehát egy, az ellenforradalmi rendszer kezdetétől induló lineáris folyamat „eredménye”, amelyben benne volt mindenféle és fajta mozgalom(!) kicsinye és nagyja is… A német bevonulás minderre már csak rátett egy kis olajat, mint egy gyúelegyre ahhoz, hogy a már korábbi és tagadhatatlan magyar szándék teljes tűzzel égjen. Radnóti „esete” ennek csak egyetlen feltűnő példája sok-sok-ezer hasonló mellett…
.
És a legnagyobb bajban már nem maradt (igenritka kivétel) ember, aki szembeszállt volna, a nácikkal, mint mindössze tizenkét év múlva viszont 1956-os felkelésben az akkori rendszer ellen sokan…
12:48 du.
Falusi,
ha egy egy állítást akarnék cáfolni,bizony Tolnai Lexikon vastagságú könyvet kellene írnom.Így csak visszatérek arra,hogy ez a leírás akár J.Göbbelstől is származhatna.Tudjuk hogy az egyik oldal leírása, a másik figyelmen kívül hagyásával párosítva féligazságot jelent. A féligazságok a hazugságok rosszabbik formátumai.Az itt leírtak kizárólag arab és neonáci maradékok érdekeit vannak hivatva igazolni.Lehet,hogy az el-jazzirának van magyar szerkesztősége is?
Nem cáfolok meg semmit,mert a cáfolatra újabb kontra cáfolat jön. Védekezésre pedig semmi ingert nem érzek.Kérdezd inkább azokat,akik ezeket a förmedvényeket,szép,intelligenciát sugárzó stílusban leírták,hogy hajlandók-e foglalkozni az általuk terrornak minősített vagy részben idehazudott történések miértjével is.Hajlandók-e elmesélni a különböző arab terror akciók történetét a „tárpát”-i (1929)pogromtól napjainkig.Ennek ellenére itt és most semmiféle gyűlölködésről szó nem lehet.Az egész arról szól,hogy nem csípem, hogy engem vagy a közvéleményt bárki is erdőbe vezesse.Még csak hozzáfűzném,hogy mi még a halálos ellenségeinket sem gyűlöljük
A katonai győzelmeknek nem kötelező velejárója a gyűlölet.A mi státuszunkban teljesen szükségtelen.Teljesen fölöslegesnek tartom, hogy beszéljek a jeruzsálemi mufti,hadzs amin el husszeini horogkeresztes karszallaggal hitler melletti helyfoglalásáról 1942 ben a wanseei endlőzung tárgyaláson.Ugyan ebbe a státuszba sorolom
a schemben(nablusz)rommel csapataira váró ajándék krematóriumok építését.Montgomery tábornok előbb érkezett oda.Milyen furcsa is az élet.
1:24 du.
Don Ovuz !
Annak a 130˙000-nek a tragédiáját az okozta, hogy Horthyék Magyarországa szövetségre lépve a náci fenevaddal méltóztattak megtámadni a Szovjetuniót.
A megtámadott, csupán lakosságának a vesztesége, ha jól tudom, 6˙000˙000 polgári személy. (Lehet, hogy keveset mondtam?) Józan paraszti ésszel felmérve ez a szám nemcsak azoknak a szovjet családoknak a fájdalmas vesztesége volt, akiket érintett, hanem mint munkáskezek, a szovjet gazdaságé is. …S ha mérleget akarnánk vonni a két szám között – ami emberéletek esetén nem túl ildomos – az általad említett szám elenyésző 2%-os arányt jelent.
Mit gondolsz Don Ovuz ezt a hat-milliót mi másképp lehet pótolni, mint az őket megtámadó országok polgárainak munkára kényszerítése révén… ?
A Te általad itt több részben előadott dráma egy sanda szádékú, hamis – valójában relativizáló – műfelháborodás, amellyel elsősorban a zsidó honfitársaidon igyekszel lelki sebeket ejteni -mintha ők bármiről is tehettek volna – valamint a felszabadítás történelmi tényét kissebbíteni akarod.
Ha tehát mi nem megyünk oda harcolni, rabolni és fosztogatni, akkor bizony nincs málenkíj robot se és hosszú hadifogság sem…
Ajánlom T. figyelmedbe prof.Krausz Tamás: Magyar megszálló erők a Szovjetunióban c. több, mint hatszáz oldalas éppen e tárgyban kelt dokumentumgyűjteményét, hogy igazán tisztán lásd a miérteket…
.
3:53 du.
DonGolo,
köszönet minden leírt betűért!
4:32 du.
Jani:
Ne ferdítsél már !!!
A Holokauszt 75 % ban még a Horthy országlása alatt zajlott le.
Csak mintegy 25 % – ban felelős érte ( vagy még annyiban sem ) a Szálasi féle , Hitler által támogatott közigazgatás.
Szaal ne hazudozzál jó ??
4:48 du.
Don Golo bejegyzéséhez szólnék hozzá ha lehet :
Sztálin LETILTOTTA a magyarországi háborús bűnösök üldözését és felelősségre vonását !!!
Mikor letették az asztalára azt az ÁLTALA megrendelt felmérést , hogy a Csernyigovi Járásban ( ez több Magyarországnyi területet jelent ) tevékenykedő magyar rendfenntartó alakulatok ( a németek baromira nem akarták látni a magyarokat a frontvonalban , kitudja miért…) milyen sok és mennyire vadállatias bűntetteket követtek el a falvak lakossága ellen , ( kb 10 millió akta gyxűlt ösze !! Ezekban nagyjából hasonló tanúvallomások voltakl. Ekkorát nem lehet csalni még a Szovjetúnióban sem.)..szóval ekkor Sztrálin , aki mindamellett hogy nagy gazember volt , rendkívül éles logikával rendelkezett , azonnal átlátta hogy ha ez az anyag kikerül a szovjet sajtóba , akkor a közfelháborodás miatt lőttek az általa létrehozni kívánt Magyar-Szovjet Barátságnak.
Inkább futni hagyta a tömeggyilkosokat , kiskorú lányokat megerőszakoló majd hasbaszúró állat katonákat , az akasztásokat elrendelőket , stb.
Ez van kérem.
A korabeli papírokat kb. 10 éve lehet már kutatni a moszkvai levéltárakban. Magyar történészek felásták ezeket a dolgokat.
Persze nem a mostani rezsim alatt.
5:05 du.
Geyza
Szaal, én hazudozok, ferdítek, és ráadásul ilyen primitíven. Szerencse, hogy csak te vetted észre.
6:15 du.
Krausz professzor munkájáról részlet az Ungvári Krisztiánnal készült riportból:
„Nincs említés például arról, hogy Katyn után – ahol tudvalevőleg sok ezer lengyel tisztet mészároltak le – a szovjet szervek a dokumentumok ipari méretű meghamisításával próbálták a németekre hárítani a felelősséget. Ezeket a hamisításokat részben ugyanazok követték el, mint akik a Krausz által most kiadott dokumentumokat is produkálták.”
6:18 du.
Egy latin mondás: „Mindig könnyebben hisszük el azt, amit kívánunk.”
7:42 du.
Jani.
Hát persze hogy nem próbálták.
Mert nem számítottak arra hogy a németek el foglaják azt a területet.
Egyáltalán…Sztálin nem számított SEMMIFÉLE német támadásra a Szovjetúnió ellen. Tehát nem kellett papírokat gyártani sem.
Csakhogy ebben a kérdésben jól pofára estek !
Valószínű különben hogy nem adott Sztálin semmiféle parancsot a tömeggyilkosságra.
Feljegyzések szerint csak annyit mondott Berijának , amikor már x-edik alkalommal vetődött fel a rengeteg lengyel katona kérdése :
” Intézzék már el valahogy ezt a kérdést egyszer s mindenkorra ! ”
És Berija elintézte…a maga módján.
Megjegyzem gyakran túllihegték Sztálin félszavas utasításait :
Jakovlev , a kitűnő repülőgép-tervező , akinek a kiváló harci gépei miatt SZABAD BEJÁRÁSA volt bármikor Sztálinhoz , írja a nagyon olvasmányos ” Szárnyak , Emberek ” c. művében hogy egyszer azt látta hogy a moszkvai proszpekteken munkások irtják a fákat.
Erre berohant lélekszakadva Sztálinhoz , hogy a sugárutakon kiirtják a fákat.
Sztálin dühösen telefonált hogy hagyják abba mert ő csak annyit mondott a hülye Hruscsovnak, aki a Világháború idején Moszkva polgármestere volt , hogy vágják ki a túlságosan elburjánzott elvadult bokrokat. Hruscsov meg túllihegve a dolgot elkezdte kivágatni az ősfákat.
Hát ilyen a diktatúra.
9:28 du.
DonGolo
2015 április 11
1:24 du.
Senore.. A cseheknél, szlovákoknál, bulgároknál nem volt ukrán felvonulás, erőszak, gyikosság, etc.. Málenkij robot meg mégisovlt.. Most mondd!!! Rohatt világ, rohatt világ…
6:14 de.
falusi!
Ők viszont visszakapták Cseh-szlovákiájukat…
.
6:39 de.
Jani !
És mit szólsz a Holokauszt magyar főpróbájának – Kamenyec Podolszkként elhíresült – szuper precíz, 3 hét alatt történt, gyors logisztikai lebonyolításához ? Már akkor és ott is 20’000 ártatlan, magyar anyanyelvű lélek veszett oda ami, a felelős kormányzó a vitéz Nagybányai vállát nyomja mindmáig, akárcsak a Krausz által feltárt, a magyar megszállást dokumentáló tanúvallomások és jegyzőkönyvek félelmetes tényanyaga… – tananyaga.
Remélem kiolvastad… Rád férne.
.
7:10 de.
folytatás:
Ezek az Osztrák-Magyar Monarchiában magukat magyarnak valló, magyarul beszélő emberek a német támadástól sújtott, többségében akkor már lengyel területekről menekültek „haza” a trianoni Magyarország területére, hogy itt majd „védelemre” lelnek… A személyi iratuk is lengyel volt. Azt hitték, hogy Horthy egy másfajta csirkefogó, mint Hitler. Szegények, naivnak bizonyultak, és tévedtek.
Igen, a húszezer nagyon nagy szám.
Persze nemcsak a vezetők, hisz’ mindez a szuper gyors és bravúros deportálás sem valósulhatott volna meg a szorgos magyar házmesterek és más besúgók aktív közreműködése nélkül.
Ám lássuk be azt is, hogy az akkori . h i v a t a l o s , központilag irányított . f ő p r ó b a . nélkül nem tudott volna Magyarország akkorát produkálni három év múlva 1944-ben is, hogy még magának Eichmann Obersturmbannführernek is kivívja a személyes csodálatát e magyar szorgalom és pontosság láttán.
.
7:18 de.
Gyuri10 !
Örülök, hogy egyetértésedre talált, amit leírtam.
Remélem, a Krausz féle könyv a magyar megszállásról már megkapható a Szentföldön is.
.
9:11 de.
DonGolo
2015 április 11
1:24 du.
Az európai, ázsiai és afrikai földrészen vívott harcokban közel 70 nemzet vett részt, és ezekben több mint 73 millió civil és katona halt meg.
Minden emberért kár, legyen zsidó vagy magyar. Semmi baj, ha beszélünk róla, csak az a baj, hogy a hatmillió feletti 67 milliót lesöpörjük, elfelejtjük. Ehhez vegyük hozzá a háború utáni járulékos néhány milliót.
Vagyis semmiféle drámát nem adtam elő, amikor cirka 70 millió más emberre is felhívtam a figyelmet.
Magyarország jelenleg 1,7 milliárdos jóvátételt fizet évente, és fog fizetni, amíg a nemzetközi jog másképpen nem rendelkezik, hiszen a 6 millióból fél millióban bűnrészes.
1:41 du.
Don Ovuz,
nem én találtam ki.Valaki már előttem írta meg,hogy az egyetlen keresztre feszítettről százmilliók emlékeznek meg áhítattal naponta. A sok sok többi keresztre feszítettről szó sem esik,pedig azok is zsidók voltak,akiknek utódai nem is tudták,hogy lehet kapni,akár 1.7 milliárdos jóvátételt.Azt sem tudta senki,hogy a hatmillió tanítványai nem alapítanak majd harminc évvel később egy új vallást. Sőt…a 70 nemzet halottainak utódai sem fognak össze mert voltak áldozatok és elkövetők.Ez már eleve 2 vallás lenne.
8:53 du.
DonGolo
„És mit szólsz a Holokauszt magyar főpróbájának – Kamenyec Podolszkként elhíresült,..stb.”
És mit szólsz ahhoz, hogy az ezer év alatt a velünk együtt élő nemzetek közül egyet sem irtottunk ki, sőt gyarapodtak nálunk?
Az a helyzet kedves DonGolo, hogy mikor Buda visszafoglalása volt a téma, a törökök oldalán harcoló zsidók elleni megtorlást is a magyarok nyakába akartad sózni, a megtorlás mértékét pedig eltúloztad. Holott a törököknek (a zsidókkal együtt)a Szent Liga felajánlotta a szabad elvonulást.
Szóval, a történelemből azokat a részeket kedveled, és próbálod eltúlozni, ahol negatív színben tűnnek fel a magyarok. Ha finom vagyok, akkor azt mondom, hogy nem vagy objektív.
Egyébként nem csak te, hanem én is sajnálom azt a 20 ezer lembergi menekültet. A németek ölték meg őket, de nyilvánvaló a magyar hatóságok felelőssége is. Ezt bárki látja.
11:51 du.
jani
2015 április 12
8:53 du.
Magyarország második világháborús szerepvállalása a térségben elvitathatatlan. Nem erről van szó.
Arról van szó, hogy ez sokkal szélesebb, sokkal összetettebb, és nem két nemzetiséghez tartozó csoport konfliktusa, ahogyan levezetik itt egyesek a holokausztot. Kihegyezik egyetlen népcsoportra, mintha ez csak itt történt volna meg. Ez nem menti a magyarokat, csak nem objektív.
A másik dolog, az a gyűlölet ami azért gyűlöl, hogy gyűlölhessen. Már a negyedik, ötödik generáció gyűlölete ugyanaz az érvrendszer, mint amiből kialakult a népirtás. Vagyis semmi sem változik, csak az előjelek változnak oda-vissza. A tényleges változáshoz mind a két oldal kell.
Ha megfigyeled, én emiatt a két dolog miatt ágáltam.
4:43 du.
Don Ovuz,
úgy látszik,hogy még hosszú,nehéz út áll a múlt felvállalása előtt.
Én nem „ágálok”,mert nem akarok a száraz csontok helyett „megbocsájtani”.Közös jövőről a nácik és az auswitzi füst között lehet szó!