Határvidék (2): küszködő városkáktól a szabadkőműves veszélyig Kanada és az USA határán (képriport)
Szeretem baszkurálni az amerikai határőröket. „Ki nyerte meg az 1812-es háborút?”–kérdezte tőlem az amerikai, miközben lapozgatta útlevelemet az Ogdensburg-Prescott hídnál felállított határátkelőnél.
„A kanadaiak, természetesen!”–mondtam álnaív mosollyal.
„Nem, nem és nem! A britek nyertek, ti még akkor nem is léteztetek!”–vágta hozzám az amerikai, akinek ezek szerint nem mindegy, hogy ki gyújtotta fel sikeresen és égette szénné a Fehér Házat: a britek, vagy az akkor még „formálisan” tényleg nem létező kanadaiak. Mindenesetre, miután meggyőződött arról, hogy én csak kirándulni jöttem New York államba, további vallatás nélkül beengedett az USA-ba.
USA, erre! Johnstown, Ontario. Egy csendes falú Kanada és az Egyesült Államok határán. Fotó: Christopher Adam/KMH.
A határ kanadai oldalán az utolsó települést Johnstown-nak hívják. Egy poros határmenti falú, mely igazán csak azért „híres,” mert itt volt kelet-Ontario első börtöne, amely 1797-ben épült föl. 1875-ben leégett az egykori börtön és megyei bíróság, ma pedig egy emléktábla jelzi az épület helyét.
Az Ogdensburg-Prescott Nemzetközi Híd köti össze Kanadát az Egyesült Államokkal a Szent Lőrinc folyó felett. Ez a fotó a kanadai oldalról – Johnstownból – készült. Fotó: Christopher Adam/KMH.
Johnstown, ON. Echte retró a község szívében és a határ árnyékában. Fotó: Christopher Adam/KMH.
A határ amerikai oldalán Ogdensburg városa található, lakossága jelenleg: 11 ezer fő. 1817-ben alakult meg Ogdensburg, mint község és a Szent Lőrinc folyónak köszönhetően a 19. században egy aránylag fontos regionális kereskedelmi központtá vált. Samuel Ogden, egy helyi üzletember, illetve az 1812-es haború patriota hőse után nevezték el a települést.
Ogdensburg, NY. városháza. Fotó: Christopher Adam/KMH.
Leparkoltam és gondoltam, keresek magamnak egy kései reggelit. A zsúfolt és lepusztult helyi dinerhöz nem igazán volt kedvem, de láttam, hogy pont mellette kirakodó vásárt rendeztek a helyi presbiteriánus templomban. Ilyenkor sütivásárt is szoktak tartani, így tehát a templom felé tartottam. Közben egy fiatal házaspár mobiltelefonról – fülhallgató nélkül – játszotta az éppen népszerű és egyébként roppant megfogó Take me to church című Hozier-számot, meglehetősen stílszerűen. Bár ők aligha a templomba tartottak, meg amúgy a szám szentségtörés-veszélyes. „She tells me worship in the bedroom, the only heaven I’ll be sent to, is when I’m alone with you. I was born sick, but I love it. Command me to be well. Amen. Take me to church, I’ll worship like a dog at the shrine of your lies. I’ll tell you my sins and you can sharpen your knife…” (A dalt, szöveggel együtt itt lehet meghallgatni. Ajánlom.)
Egy tipikus kisvárosi észak-amerikai diner (étkezde) Ogdensburg, NY-ban. Fotó: Christopher Adam/KMH.
Az ogdensburgi római katolikus egyházmegyei hivatal. Fotó: Christopher Adam/KMH.
Az már egy jó jel, amikor egy vidéki kisvárosnak van egy könyvtára. Ogdensburg, NY. Fotó: Christopher Adam/KMH.
Ogdensburg városközpontja és a Szent Lőrinc folyó. Fotó: Christopher Adam/KMH.
Májusi virágok Ogdensburgban. Fotó: Christopher Adam/KMH.
Fagyi meg rántott hal! Ogdensburg, NY. Fotó: Christopher Adam/KMH.
Ogdensburgban bekaptam a templomi nénik által árusított házi fánkot, onnan pedig egyenesen Watertown felé indultam, ami innen valamivel több mint egy óra kocsival. Watertown Jefferson megye központja és kanadaiak számára egy fajta bevásárlói „mekka” ez a csaknem 30 ezres lakossággal rendelkező város. 1800-ban pionírok alapították meg a települést, ekkor indult egy migrációs hullám New Hampshireből New York államba. A település belvárosára jellemző az örökségi 19. századi épületek és az 1805-ben kialakított főtér (Public Square). Ha vissza lehetne csábítani a bevásárlókat a város szélén, a hatvanas és hetvenes években felépített diszkontláncokból és a bevásárlóközpontból, akkor egy pezsgő, egész csodás kis belvárosa lehetne Watertownnak.
Watertown, NY belvárosa. Public Square. Fotó: Christopher Adam/KMH.
Watertown, NY belvárosa. Fotó: Christopher Adam/KMH.
Egy csendes szombat délután Watertown belvárosában… Fotó: Christopher Adam.
Szabadkőműves templom és összeesküvés Watertownban. 1914-ben épült, 1980 óta örökségi épületnek minősül. A grandiózus, neoklasszicista épület egyébként omladozik, pusztul és ma már inkább albérletbe adják helyi cégeknek. Fotó: Christopher Adam/KMH.
Jefferson megyei múzeum Watertownban…a város legszebb viktoriánus épülete. Fotó: Christopher Adam/KMH.
Watertown szépen restaurált könyvtára, a Roswell P. Flower Memorial Library. 1903-ban épült. Fotó: Christopher Adam/KMH.
Mielőtt nekiestem volna annak 200 kilométeres útnak haza Ottawa felé, beugrottam egy kis korai vacsorára egy közismert, alsóközéposztálybeli olasz-amerikai étteremláncba. Hírtelen fiatalnak éreztem magamat ismét, hiszen a bárpúltos lány követelte az igazolványomat, hogy láthassa: elmúltam 21 éves és törvényesen ihatok alkoholt. Aztán ezt követően végig kedélyesen és közvetlenkedve honey-nak szólított. Ettől Kanadában elszoktunk. Szóval a pizzát lemostam egy kis borral, még körbesétáltam a város szélén lévő nyüzsgő diszkontosláncot, onnan pedig útnak indultam ismét a határ felé.
Author: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.
5:08 de.
Kedves Chris!
Gyönyörű kirándulásod volt. Sok szépet láttál, s megköszönöm, hogy mindezt megosztottad velünk.
G.B.
(( 🙂 ))
8:33 de.
A fotók engem tökéletesen a Vissza a jövőbe című remekül sikerült film ötvenes évekbeli, periférikus vidéki amerikai-városok idilljeire emlékeztetnek…
+ A „szabadkőműves templom és összeesküvés” [az adott kép alatt], mivel az utóbbi szót nem tetted idézőjelbe, ez így együtt értelmezhetetlenné válik:
míg a templom egy főnév az összeesküvés pedig egy ige, ezeket tárgyat és fogalmat egy képen „ábrázolni” lehetetlen… Azt értem, hogy részedről ez egy közhelyes, valójában ironikus populista sztereotípia kívánt lenni, ám témájánál fogva nem mindenki értelmezi ezt az annak megfelelő iróniával. Csupán oldaltól függ az értelmezés is.
Ami a klasszicista, v. neoklasszicista épületek grandiózusságát illeti, hát azok már általában ilyenek, hisz stílusuk magasztos eszméket kíván sugározni, általában sikerrel. A lefényképezett épület is részben e mondanivaló kifejezésére épült… Kár, hogy – mint írod – már elhagyatott.
– Ebből is az látszik, hogy annyira azért mégse a szabadkőművesek irányítják a világot, ha a templomaikat is profán bérletbe kénytelenek kiadni.
8:37 de.
bocs, az összeesküvés, igéből levezetett főnév…
8:40 de.
Christopher: Én is elmennék abba a kis alsóközéposztálybeli olasz – amerikai étterembe ahol a kiszolgáló lány 21-év alattinak látott és honey-nak szólított. Szerinted lehet hogy nekem is sikerülne ha azt mondanám neki, hogy „Sweetheart”, pár nappal ezelőtt itt járt a 21 éves fivérem, és pusziltat ? Vagy lehet, akkor ki se szolgálna, mert kiskorúnak tekintene ? 🙂
3:11 de.
Kösz Dubois, már épp helyesbíteni akartalak. Talán csak annyit: az összeesküvés nem igéből levezetett, hanem képzett főnév (az -ás -és képzővel, pl. ír, írás)
És kösz Adam! Szívesen olvasok az ottani mindennapi életről, kicsit oldja k-európai röghöz kötöttségemet. Mondd, létezik usa-beli, kanadai nemzeti ellentét? Kis kakaskodás, viaskodás? Mi a különbség a két államban élők habitusa, körülményei között? Tudnál ajánlani mai kanadai írótól könyvet? Olyat, ami magyarul olvasható, mert sajnos nem tudok angolul (se). Valamikor az amerikai irodalom szerelmese voltam, nagyjából Saul Bellownál akadtam le az amcsi könyvekről. Mellékesen Salinger sose volt a szívem csücske, akkor már inkább Updike. Esetleg Capote. Dehát ők mind régi, múlt századi írók. Manapság mik történnek arrafelé? Nyilván nemcsak idióta vihogások, meg véres horrorok, ahogyan az ide eljutott filmekből látszik.
7:44 du.
Talalom,
igen létezik nemzeti ellentét és kakaskodás, bár nem túlságosan súlyos. Kanada hagyományosan úgy szereti bemutatni magát a világ felé mint egy, az USA-hoz képest szociálisan érzékenyebb, igazságosabb ország. A kanadai identitás fontos eleme az állami, „ingyenes” egészségügyi ellátás, a hivatalos kétnyelvűség és egy progresszív multikulturális felfogás és politika. Bár valamilyen szinten itt is van olvasztótégely, Kanadában nincsen ennek kultusza és a kisebbségek hosszabb ideig tudják megtartani anyanyelvüket és kulturájukat mint az Egyesült Államokban.
Kedvenc kanadai íróm mindenképpen Margaret Lawrence. Utalok rá és idézek egyik könyvéből egy régebbi Galamus-cikkemben:
http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=114967:nemzeti-lomtalanitas&catid=9:vendegek&Itemid=66
7:47 du.
Egy kis részlet (és összefoglaló) Margaret Lawrence The Diviners c. könyvéből:
„Morag Gunn nevelőapja, Christi kisvárosi kukás, aki nyomdafestéket nem tűrő jelzőket aggaszt az őt lenéző és megvető kanadai préritelepülés öntelt elitjeire. Egyik nap – enyhén ittas állapotban – Christi kiviszi magával a maniwakai szemétdobra a nyolcéves kislányt, hogy büszkén bemutathassa neki munkahelyét. „Szemetükről ismerheted meg őket igazán! Felmenőimre esküszöm – édes kislányom! – hogy a rohadt, átkozott, istenverte szemetükön keresztül kapsz róluk krisztusian tiszta képet” – üvöltötte Christi a kislánynak, aki sápadtan nézte, ahogy jobb módú osztálytársai a hátuk mögött gúnyolták a kukázó nagybácsit.
Christiben – Margaret Laurence The Diviners című regényének iskolázatlan, csiszolatlan és kissé részeges főszereplőjében – mégis akad egy jó adag bölcsesség, amikor azt mondja, hogy a szemét igencsak sokat mond egy adott társadalomról, annak értékeiről, titkairól és előítéleteiről. Bár lehet, hogy a történetírás méltóságához nem illő megfigyelés, mégis kijelenthetjük: a legkörültekintőbb történészek kicsit olyanok, mint a kukások.”
3:45 de.
Chris és Talalom !
És tényleg, ha kanadai filmet nézek, nem csöpög a szirup és a vér, mint az amerikai filmekből. Valahogy európaiasabb a művészi színvonal szemben a szomszéd nagytömegű gagyijával.
Sokszor gondolkodtam el azon is, hogy vajh előfordult e már az a skandalum, hogy az Oscar-t egyáltalán nem adták ki amerikai filmre… Na, ha majd ez megtörténik, akkor lesznek az amcsi filmek az emberi kultúra méltó díszei vásári kaleidoszkópok helyett.
.
3:50 de.
Chris !
Az általad a régészetről mondottakhoz, hogy a legérdekesebb lelőhely az egykori reterát és annak maradandó „emlékei”…