Hát túl vagyunk a Győzelem Napján is, szerintem remekül sikerült.

Szeretett Viktorunk lábai összegabalyodtak a nagy pávatáncban, a tetejében hiába adta elő a rongyláb-figurát, Putyin emlékeztette őt a „Paksi kettős” című számra, egyben bejelentette, hogy magyar részről megerősítették, hogy az atomerőmű-építés körül minden a legnagyobb rendben. Ennek utána oda utazott vagy nem utazott, ahova akart, Putyin röhög rajta, mert idén már törleszteni kell a kölcsön – melyből ezidáig egy fabatkát se láttunk – erre az évre eső részletét, ez a világ legjobb boltja. Ennél már csak az lenne a jobb, ha Orbánt annyiért vettük volna, amennyit ér, és annyiért tudnánk eladni, amennyire tartja magát, de sajnos a beszerzési ár ez esetben irreálisan magas, eladni meg – fizetőképes kereslet híján nemigen lehet.

Mindenesetre az Unió most is szépen lekottázhatta a pávatánc koreográfiáját, egy percre sem lehetett félrevezetni, csak a ravaszságon csodálkozott – hiába táncoltatta el legjobb művészeivel, mindegyre csak libatotyogás lett az eredmény…

A moszkvai parádé jól sikerült, a fegyverek, a technika erőt sugárzó és meggyőző volt, Putyin kicsit megmozgatta az orosz bicepszet, éppencsak annyira, hogy gondolkodóba ejtsen néhány nyugati harcimarcit – és olyan volt, mint az okos menyasszony, csak sejttette, hogy mi van még a selyem alatt. A nyugati elemzőket azért az is gondolkodóba ejthette, hogy azok között, akik elfogadták a meghívást, ott volt Kína és India államfője is, egy-egy díszegységük pedig ott verte a port a Vörös tér macskakövén. Ebből ugyan egyenes következtetéseket nem illik levonni, de elgondolkodni a látványon senkinek sem ártalmas. Az is sokatmondó, hogy a parádé másnapján Merkel együtt koszorúzott azzal a Putyinnal, aki kifejtette, hogy országa nem a németekkel háborúzott, hanem a nácizmus ellen viselt hadat, melynek a német nép volt első áldozata. Ukrajna éppen csak az illemnek megfelelően került szóba, Merkel sajnálkozott, hogy még mindig nincs fegyvernyugvás, Putyin meg méltatlankodott egy sort – amit Ukrajnáról mondani kellett, azt ő már előző nap elmondta az orosz fegyverek előtt.

Putyin úgy vélte, hogy vannak veszélyes kísérletek az egypólusú világ létrehozására. Az utóbbi évtizedekben „egyre gyakrabban feledkeznek meg” a nemzetközi együttműködés alapelveiről, kísérletek történtek az egypólusú világrend megteremtésére, s jelenleg egyre erőteljesebb az erőt alkalmazó (fegyveres) tömbökben gondolkodás. Kijelentette: „közös feladatunk a világ minden országára egyformán kiterjedő, a mai fenyegetésekre megfelelő választ adó biztonsági rendszer létrehozása, amely regionális és globális alapokon és nem a katonai tömbök logikáján nyugszik.”

Ezen el lehetne gondolkodni nyugaton is, nem kell hozzá kódfejtő, hogy szembenézzenek azzal, miről beszélt az orosz elnök.

Történt még más is a Győzelem Napján, ez volt ugyanis Orbán Viktor coming out – jának napja. No, nem szexuálisan, habár biztosan jobban jártunk volna, ha azt jelenti be, hogy jegyben jár Habony Árpáddal és örökbe akarják fogadni Szijjártót – nem, sajnos. Ő inkább a demokráciát termékenyítette meg, mint ez Simicska által közzétett jellegénél fogva várható is volt. Meghirdette, hogy Európában két fajta nézet van. Az egyik szerint az egyén szabadságjogai annyira fontosak, hogy előnyben részesítik őket a közösség jogaival szemben. Ez az az oldal, amelyik azt hirdeti, hogy a szabadságjogok megszabadíthatják az embereket a nemi identitásuktól és az Isten általi teremtettségtől.

Hogy mi köze ehhez a közösségeknek, ezt nem bontotta ki, tépelődjünk együtt! Beszéde közben többször hivatkozott dicsérőleg az újraválasztott angol miniszterelnökre, aki – ha betartja ígéreteit – ezrével küldheti haza a magyar munkavállalókat abból a modern Szodomából és Gonorrheából…

Nagyeszű miniszterelnökünk arra nem tért ki, hogy mit képzel kezdeni a hazatérőkkel hétfőtől vasárnapig, mert vasárnap – rendben van -, templomba mennek majd…

A másik oldal ő, személyesen, de a saját modell jellemzőire csak a beszéd későbbi részében tért ki, mikor kijelentette: „Úgy néz ki, hogy az autokrata rendszerek jobban teljesítenek, mint a liberálisak. Ez új idők kezdetét jelenti, és aki nem tud váltani, az veszít, és alárendelt szerepe lesz a világban”, mondá, majd – már váltás után – megnyalta az ádámcsutkáját.

Ebben tulajdonképpen az a gyönyörű, hogy már meg sem próbálja leplezni szándékait, szinte hozzá akarja szoktatni alattvalóit a valósághoz, a demokrácia semmibevételéhez, az autokrata modell – a diktatórikus államberendezkedés – szép eszméjéhez. Az autokratikus rendszerek, amióta világ a világ mindig jobban teljesítettek, mint a demokratikus rendszerek, éppencsak élni nem lehetett bennük. Jelzem, a parlamentáris demokráciákban sem méznyalogatás az élet, de valahogy mégis jobban érzi magát az ember a maga erősen virtuális szabadságában.
Persze ez a birkákra nem vonatkozik, azok elé kell minimum egy szamár.

Ma láttam egy képsorozatot, az a címe, hogy „Észak-Korea nagyon közelről.” Vessétek össze a magyar valósággal, mondjuk egy szabolcsi zsákfalu esetében, és döntsétek el, hol lehet jobb gyereknek lenni. Persze eljöhet hamarosan itt is a boldogság, mégha ennyi cimbalom előteremtése egyelőre csak Mészáros Lőrinc áldozatvállalásával lenne lehetséges, utaljuk tehát egyelőre az utópiák birodalmába az ötletet. És az a rendszer még jobban is teljesít mint mi, pedig Magyarország is jobban teljesít – de nekik van atombombájuk, nekünk meg nincs.

Sajnálatos, de még nem lefutott a meccs, még nekünk is lehet, ha így folytatjuk – majd dobnak ránk egyet.