A következmények országa: Összeférhetetlenség miatt kirúgták a köztelevízió legismertebb műsorvezetőjét

2015 június 10 8:57 de.4 hozzászólás

A 47 éves Evan Solomon több mint 20 éve dolgozott a kanadai közszolgálati televíziónál – a CBC-nél – és az utóbbi években a politikai elemzésre kiváncsi nézők naponta láthatták két órán keresztül az ország legprominensebb politikai műsorában, a Power & Politics-ben. Solomon karrierje azonban két óra leforgása alatt omlott össze kedd este. A Toronto Star című napilap kedden a honlapján megszellőztetett egy tényfeltáró riportot, miszerint Solomon arra használta a CBC műsoraiban szerzett politikai és gazdasági kapcsolatokat, hogy festményeket és egyéb műalkotást áruljon egy üzleti partnerével együtt. A hazai (kanadai) művészet promotálására volt hivatott ez a vállalkozás. A partnere jutalékot fizetett Solomonnak, mivel mint újságíró rengetett magasrangú kapcsolatot építhetett az évek folyamán, ő pedig ezeket kamatoztatta privát vállalkozásukban. Kuncsaftjai közt volt Jim Balsillie, a BlackBerry alapítója, valamint Mark Carney, a Kanadai Nemzeti Bank korábbi kormányzója. Egyik sem tudta, hogy Solomon jutalékot kap, amikor az ő közbenjárásával vásároltak műalkotásokat.

A Toronto Star lehozta tényfeltáró riportját és konkrétan két óra alatt a CBC kirúgta Solomonot és közleményben közölte a nézőkkel és a közvéleménnyel, hogy „beszüntette kapcsolatát” az újságíróval.

A riport szerint, Solomon 10 százalékos jutalékot kapott és az elmúlt két év során összesen 300 ezer dollárt szedett be ebből az üzletből. Solomon két hónappal ezelőtt bevallotta munkáltatójának, hogy a műtárgy-kereskedelemben tevékenykedik és már akkor mondták neki, hogy ezt a vállalkozást teljesen szeparálnia kell újságírói tevékenységétől. Solomon akkor azt mondta, hogy ezt érti.

Evan Solomon

Evan Solomon. Fotó: CBC

De végül Heather Conway, a CBC angol nyelvű szolgáltatásaiért felelős vezérigazgató hozta meg a döntést, hogy felmondanak Solomonnak.

Amikor publikus lett a hír, Solomon nem tagadott, nem tűnt el hirtelen és nem próbálta magyarázni a magyarázhatatlant. „Mélységesen sajnálom azt a kárt, amit tevékenységem okozott a belém vetett bizalomba, mind a CBC, mind pedig a nézők, illetve a hallgatók részéről. Teljes mértékben tisztelem a CBC-t és mindazt, amit ez az intézmény képvisel”–írta Solomon közleményében.

Kanadának nincsen ezer éves múltja, aránylag kevés színes történelmi legendával dicsekedhet és nem állíthat magáról olyan grandiózus dolgokat, hogy kereszténységet volt hivatott védeni évszázadokon keresztül kelet-Európában. Mégis, a mai Magyarország – egy következmények nélküli ország – valamit csak tanulhat ettől a pusztán 148 éves, sokszínű és bevándorlók által alkotott nemzettől.

4 hozzászólás

  • Chris,

    Ha jól értem, Solomonnal nem az voplt a baj, hogy műtárgykereskedelemből is volt jövedelme? Hanem az, hogy a műsorban szerzett politikai- gazdasági kapcsolatait felhasználva került előnyös helyzetbe másokkal szemben?

    Ha igen, hogyam mutatta ki a tényfeltárás, hogy ez így volt? Mert önmagában az, hogy a műsorában megismert, rendkívül befolyásos emberekkel üzletel, az ugye, még nem korrupció, se nem tisztességtelen előny.

    Nem mintha nem tudnám elképzelni, hogy iyen módon szerez valaki tisztességtelen előnyt, csak
    úgy kérdezem. Ha van erről valam összefoglalő, annak nagy xtelettel kérném a linkjét.

    Köszönettel,

    I.

  • Christopher Adam

    Jó kérdés, Inquisitor! Valóban nem gond, hogy ha újságírói tevékenysége mellett egyéb üzletekben is szerepet vállal. De itt az volt a gond, hogy olyan embereknek árulta üzleti partnerének a műtárgyait, akiknek nem mondta el, hogy ő ebből jutalékot kap, illetve az is alapvetően probléma volt, hogy egyáltalán jutalékot szedett. Ezek mind olyan emberek voltak, akikkel a CBC-n végzett tevékenysége alatt került kapcsolatba, riporterként, műsorvezetőként és újságíróként.

    Ha csak arról lett volna szó, hogy ezeket a magasrangú politikai és gazdasági vezetőket ‘jó irányba’ tereli műalkotás-beszerzés területén, de nem jut neki semmilyen anyagi haszna ebből, akkor semmi gond nem lett volna.

    Ime az eredeti tényfeltáró cikk (amit azóta kiegészítettek a kirúgás hírével):

    http://www.thestar.com/news/gta/2015/06/09/cbc-host-evan-solomon-took-secret-cut-of-art-deals.html

  • Örülük, hogy ez történt ezzel az emberrel.
    Sokan talán nem is értik miért nem etikus ez.

  • Kanadában az a törvény, hogy nem lehet MÁS bevétele egy alkalmazottnak, pl. a CBC nek, ha annak alkalmazotja és onnan kap fizetést.