Jobb híján nyílt levél
Harrach Péter képviselő Úrnak KDNP (MKDSZ?)
Tisztelt Képviselő Úr!
Azzal a tiszteletteljes folyamodvánnyal élek a Nemzeti Cselédellátó Rt.-hez (ZRt.-hez?), hogy számomra kéthetes időközönként 1, azaz egy darab cselédet mintegy 2 órai időtartamra biztosítani szíveskedjenek.
Indokom:
A legfőbb, hogy megöregedtem. Nem vagyok még agg, el tudom látni magamat, de a magyar népesség nagy részéhez hasonlóan nekem is beakadt vagy húsz éve egy gerincsérv. (Szerencsére nem szorultam már rá az Önök jótékonyságára: minden korhatárt átlépve 40 év munka után öregségi nyugdíjat kapok már régen.) Emiatt elviekben nem emelhetnék 2 kilónál súlyosabb terhet.
Hanem van néhány – megengedem elítélendő – szokásom. Az egyik, hogy ásványvizet iszom – jó magyar forrás picit sós, üdítő termékét. A másik ok, hogy kaptam egy tündéri kutyát, „aki” óriásira nőtt, megzabál egy nap egy kiló kaját.
Ebből könnyen kiszámítható, hogy hetente haza kellene cipelnem minimum (7×1,5=10,5 és 7×1=7) l7 és fél kiló árut, a saját élelmemről, mosószeremről, egyebekről nem is beszélve.
Nem is volt ezzel semmi gond – eddig. Ugyan én magam nem voltam soha nagy vasárnapi bevásárló – beosztással élő embernél mindig legyen otthon zsír, liszt, cukor, krumpli, fűszer, ami elég a következő fizetésig. A fent említett súlyos termékeket meg meghozta nekem a fiam 1-2 hétre – vasárnaponként. Merthogy jó gyerek, tizenéves kora óta dolgozik – az egyetem mellett is ezt tette –, és családi segítség nélkül képes volt a családjának önálló otthon teremteni, így nem lakunk egy fedél alatt. De minden nap felhív, hetente-kéthetente eljön – és ilyenkor mindig megkérdezte, van-e valamire szükségem?
Vasárnaponként. Merthogy hét közben dolgozik – szombaton is. A vizet, meg a kutyakonzervet különben sem tudná egyik kisboltban sem megvenni. A magyar forrás terméke nem tartozik a legolcsóbbak közé, még a hipermarketekben is elkérnek palackjáért 70-90 forintot. Lássuk be, a kisboltosnak sokkal jobban megéri a 40-50 forintért árult vizeket 100-120-ért adni, a kedvenc fajtámat így nem is árulják. Kutyakaját meg egyik sem tart.
Úgyhogy most fogcsikorgatva ráncigálom a banyatankban haza, amit elbírok, és azon töprengek: vajon mi késztette egy komplett párt képviselőit egy ilyen agyament ötletre? A „szabad” vasárnap nem lehet, hiszen akkor a Munka Törvénykönyvében szabályozták volna, hogy milyen feltételekkel foglalkoztatható munkaszüneti napon a dolgozó.
Csak úgy lehet, hogy halványlila gőzük sincs, hogy kerül az asztalukra a vacsora, a pohárnyi bor, korsónyi sör. Nyilván a cselédség hét közben gondoskodik a hozzávalókról. Akkor nyilván gondoskodtak egy cselédellátó központról is, akik azoknak segítenek, akiknek nem telik önálló személyzetre. Tehát kell lennie valahol egy – természetesen nemzeti – ellátó intézménynek, amelyhez szóló folyamodványom támogatását remélem Képviselő Úrtól.
Az udvariasság szabályai szerint először személyesen Képviselő Úrnak szerettem volna elküldeni kérelmemet, de sajnos sem facebook oldalán, sem a kormányzati portálon nincs lehetőség üzenetküldésre. Érthető, még belezavarna súlyos nemzetmentő munkájukba a valóság.
Tartok attól, hogy válasz sem érkezik -, bár szerintem nem okos dolog megvárni, amíg a valóság udvarias kopogtatás helyett egyszercsak magukra rúgja az ajtót.
Ebben reménykedve maradok tiszteletlen állampolgára hazámnak:
Rátesi Margit
Author: Rátesi Margit
1947-ben születtem Budapesten. Édesapám kocsmáros volt, az államosítás után segédmunkásként, csaposként próbálta fenntartani a családot, amihez édesanyám is hozzájárult, mint házmester. Eredeti szakmám mechanikai műszerész, alma materem az Orion Rádió és Villamossági Vállalat volt. Minden további tanulmányomat munka után, este végeztem, érettségit a Bem József Dolgozók Gimnáziumában szereztem. Üzemi lapoknál kezdtem hivatásosan írni. 1979-ben végeztem el a Bálint György Újságíró Akadémiát, majd 1984 és 1988 között az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tanultam közgazdaságot és vállalatirányítást. Újságíróként főleg gazdasági témákkal foglalkoztam. 1989 óta nem dolgozom aktív újságíróként: sajtóösszefoglaló készítőként (szemlézőként), sajtófőnökként mentem nyugdíjba.
Felfogásom sokat változott az évek során – nem utolsósorban éppen a főiskolán szerzett ismeretek hatására. A politikát – eredeti jelentésében a közügyek intézésének módját – fontosnak tartottam mindig és fontosnak tartom ma is. A politika, és aktorainak, a politikusoknak a lejáratása a közvélemény szemében szerintem a legnagyobb kártétel, amit el lehet követni az „egyszerű” emberekkel szemben. Mert azt sugallja: nincs esélyed a cselekvésre, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni.
Ezzel szemben én arra szeretnék rávenni mindenkit: Kételkedj, gondolkozz, cselekedj!
3:35 du.
Ki kéne cserélni azt a hijjánt híjánra…
3:54 du.
Kedves Rátesi Margit, megdöbbentem és egyszerre elszomomorodtam a nyílt levelétõl. Elnézést, de nem tudtam, hogy a szó „cseléd” még mindíg vagy megint újra használt kifejezés nyelvi forgalomban van. A feudalizmusra és elnyomásra emlékeztet. Ön pedig még jobban megerõsítette bennem a hitet, hogy ez a szó megalázó, amikor „egy darab” cseléd segítségét kéri. Azt hiszem egy emberre gondolt és nem egy mechanikai robotra, úgy hogy azt gondolom „egy fõ” talán jobban illene. Cseléd helyett a következõ szavakat ajánlanám; személyi kisegítõ, segéd, stb. Remélem, megkapja amit kért.
4:05 du.
cornelius: attól tartok, nem ez a lényeg. De legyen.
4:08 du.
Ági Vezér: javaslom, tanulmányozza át az EMMI szótárát, ami előírja, mit, mi helyett kell használni a hivatalos szóhasználatban. Lehet, hogy meg fog döbbenni, de a maga által ajánlottak már államilag foglaltak.
5:51 du.
Ille István – biztosan Ön jobban tudja a mai napi hivatalos állami szóhasználatot, mint én. Egy újságírónak azért tudnia kéne a különbséget „egy darab ember” és egy ember – fõ között. Rátesi Margit elveszítette mondanivalója súlyát, és nem keresem a kákán a csomót, higgye el.
12:11 de.
Ja. Ille, a híja egy j…
12:35 de.
Ági Vezér: nem, nem tudom jobban, én csak a Balog-páter „vezette” minisztérium – ami nem azonos az állammal – hivatalos szóhasználatára céloztam. Ha nem ismeri, hát nem ismeri.
Rátesi Margit nem újságíró, hanem szerzőtárs. Magának is tudnia kellene a különbséget a szándékolt hangsúlyok és az irodalmi fogalmazás közt. Tudja: kiművelt emberfő …
Mivel minősíti Rátesit – ki tudja, milyen alapon, milyen képzettséggel – biza, keresi a kákán a csomót.
12:41 de.
mert hát a nép már csak így híja 🙂
1:43 de.
Igen, kedves Ági vezér. Idehaza a feudális elnyomás, és a ezzel együtt járó lekezelő szóhasználat dívik kormányzati körökben. És nemcsak a szavak használatában.Valóban, nem mindenki érti az iróniát.
2:55 de.
@István,
látom nyúznak, nem akarok beleszállni, csak megjegyzem:
DARAB — szándékos és stilisztikai, mivel közvetlen szókapcsolatban áll a cseléd szóval, ezt nem kell megmagyarázni.
HIJJA — ez is szándékos volt (szerintem), az egész cikk egy olyan időszakot, kort idéz és állítja párhuzamba a maival, amikor még így írták a híjánt, ahogy a szerző a címben.
(az más kérdés, hogy erre utalhatott volna a szövegtörzsben, hogy egyértelmű legyen — nekem így is az volt.)
3:03 de.
@Ági Vezér,
éppen ezekkel a szavakkal súlyosbította mondanivalója súlyát.
vesd össze: fentebbi hsz-em Istvánnak.
egészen elképesztő, hogy a mai újságírásnak nevezett akármiből ezek kimaradnak, és így az a hibás, az tudja rosszul, aki eleve jól tudja, jól alkalmazza. (nem tudom, miért, de a kertészi, genetikusan szó jutott eszembe, hiszen a nyelv és az átalakuló társadalom és átalakuló szakma problémahalmazában ugyanarról van szó: aki hagyományosan cselekszik, az a rossz.)
3:21 de.
eszterlánc, cornelius nem a nyúzók közé tartozik, ő a kevés jóindulatú hozzámszólók egyike.
4:04 de.
@István,
jóindulattal, mi több szeretettel is lehet nyúzni. 🙂 sorolok pár példát:
1.
– szeretsz?
– per se, hogy szeretlek, drágám.
– miért csak akkor mondod, ha kérdezem?
2.
– miért nem mondod soha, hogy szeretsz?
– tegnap mondtam.
– ma még soha nem mondtad.
3.
– ma sem jöttél haza időben!
– éppen ma, 2 órával hamarabb tudtam eljönni bentről, mint egyébként.
– ez vagy te, a kriszti férje minden nap már 6kor otthon van.
😀
4:10 de.
eszterlánc: http://kanadaihirlap.com/2014/07/30/szerecc-bandika/
4:34 de.
hm… mennyire tipikus. a nő játszmázik, a ffi őszinte. (vö. záró soraid.)
teljesen tipikus tranzakció, amit leírtál. majd egyszer — ha én leszek öreg (és kövér) — azt szeretném megkutatni, hogy mi a fenéért van az, hogy a tranzakciókat a nők indítják. egyszerűen szólva miért ők a manipulatívabbak, amikor a tudomány állása szerint, az érzékeny időszakban a kislány gyerekek sokkal több szeretetet és/vagy odafigyelést kapnak, mint a fiúk. ez vonatkozik arra is, h idegenektől, pl. a közértes néni is többet gügyög egy rózsaszín ruhás csecsemőhöz, és ez tényleg bizonyított. oviban, általánosban ez a tendencia folytatódik a nevelők által. tehát a logika szerint éppen a nőknek kéne, hogy természetes legyen a szeretet, és mégis fordítva működik.
köszi, h átküldted! nagyon jó a cikk.
4:45 de.
eszterlánc: természetesen csak a fantáziám terméke 🙂
5:04 de.
@István,
a posztmodern médiában többször valóságos a fikció, és ritkábban a valóságos a nem fikció (pl. hírek). erről írtam elég sokat, egyszer itt is a KMH-n, Empátia a címe.
a sztori egyébként az volt, amit akkor nem mertem leírni neked (kommentben), mert hatalmilag zároltak egy FB-oldalt (tehát nem az USA-ból): hogy egy médiumnak a FB-oldalára kikerült a Pupu képe (az a bizonyos), ez időben egybeesett a hatalom támadásával, semmi összefüggés nem volt a kettő közt (ezt a főszerk-től tudom), és egy jellemtelen ember elkezdett mindenfélét terjeszteni a Pupuról (vélt vagy hazug összefüggést teremtve az egymással nem összefüggő történések közt), a legfinomabb az volt, hogy antiszemita. az csak „apróság”, hogy logikailag az SE stimmel, h ha az IÁ-t támadja, éppen nem antiszemitizmusról van szó.
DE, ezen is túl vagyunk. 🙂
most meg azért merem nyilvánosan elmondani, mert tisztázódtak a viszonyok, újra működik a FBoldal.