Bevallom, hogy nem szívesen sokkolom az olvasóim rémtörténetekkel. Ebben a nagy kánikulai hőségben pedig pláne végképp nem tennék ilyesmit, de a napokban történtek miatt és a származásom okán úgy érzem, én már nem burkolózhatok tétlenségbe és nem hallgathatok tovább. Ezt most muszáj volt megírnom. Sorry és bocsánat mindenkitől, ha ez az írásom valakit netán sérteni fog emberi méltóságában. Aki még nem tudná rólam, annak most elárulom: cigány származású vagyok! Mindezt részemről nem tartom különösképpen nagy dicsőségnek, s büszkeségtől sem dagad a keblem. Hogy Magyarországon születtem, Isten akarata volt, amibe nekem a beleszólás joga szintén nem adatott meg.

A történet pedig, amely engem elgondolkodásra késztetett, alighanem mindenki előtt ismert, hiszen a magyar sajtó napok óta csak erről cikkezett: Megvertek egy egyetemista lányt Szegeden, szólt a hír, röviden s tömören. Hogy miért történhetett meg mindez? Mert a gyűlölet magva, amit a kormánypárti politikusok a migránsok kapcsán napokkal azelőtt elszórtak és ellenük a lelkünkbe ültettek, az bizony termékeny talajra hullt, s annak gyümölcse pedig immár beérett. Ennek bizonyítéka a szegedi egyetemista lány megverésének indítéka is, akiről a tettesek azt hitték, hogy annak barátja egy hazánkba menekült idegen, egy aljas megélhetési menekült, egy gazember, egy terrorista, akiknek, s ezt kormánypárti politikusaink, sőt a miniszterelnökünk Orbán Viktor úr maga is nemegyszer kategorikusan kifejtette: nincs helye Magyarországon.

Minden ember befolyásolható, Te is és én is. Jó, vagy rossz irányban egyaránt manipulálhatóak vagyunk, ez az igazság. Szegeden is ez történt. Felébresztették az emberben szunnyadó alantas ösztönöket, és lám, a gyűlölet, testet öltött. Sajnos nem először történt már ilyesmi a történelmünk folyamán. Ami pedig a legszomorúbb ebben a történetben, hogy a magyar jogvédő szervezetek is mélyen hallgatnak, csak tudnám, hogy miért…

Tudom, sokak szerint egy eszme ellen harcba szállni teljességgel értelmetlen, sőt, vannak, akik azt hangoztatják, hogy az szinte már lehetetlen küldetés. Mások szerint a tabu kapuit döntögetni úgyszintén nem járható út, mert így az ember eleve az ő malmukra hajtja a vizet, s épp az ellenkező hatást érik el vele, merthogy ha elítélik a tetteseket, a bűnelkövetőket, azáltal akaratuk ellenére is mártírrá avatják őket. Liberális gondolkodóként ezzel részben magam is egyetértek, ám cigány származású emberként ugyanakkor, tartva az esetlegesen majd engem is érő atrocitásoktól, lázasan foglakoztat a kérdés: mi hát a megoldás? Szerintem ugyanis a gyűlölet, és ezt történelmi példák is igazolják, csak erőszakot szülhet és nem jó válasz a problémák orvoslására.

Intő jel lehetne, de hazánk, amely anno az egykori náci Németország szövetségese volt, mintha mégsem tanult volna a történelemből. Pedig azt a rémtettet, amelyet a történelem holocaustként emleget, egy őrült elme torz eszmeiségének következményeként hatmillió zsidóembert semmisítettek meg a náci haláltáborokban. És cigányokat, homoszexuálisokat, Jehova Tanúi vallásúakat, valamint politikailag másként gondolkodókat, akikről még csak azt sem tudjuk pontosan, hogy mennyien lehettek. Magyar embereket öltek meg, amelyhez abban a náciknak magyar emberek asszisztáltak. Hány év is telt el azóta? Mindössze csak 70. Hetven év, és mára Magyarországon újfent követendő divatrenddé vált a Horthy-kultusz és az antiszemita lelkület. Antiszemita nézeteket valló, politikai pártba és szervezetekbe tömörült emberek hirdethetik a mások elleni gyűlöletre építő és hovatovább már-már nyíltan uszító gonosz tanait, akik hazánk jelenleg hatalmon lévő politikai elitjének védőpajzsa mögé bújva és a valós énjüket álcázva, magukat a hazájukat szerető és féltő hazafiakként aposztrofálják.

Aztán intő jel lehetne még a Balkánon közel tíz évig tartó (1991- 2001) és az egykori Jugoszlávia tagköztársaságainak függetlenedési törekvései kapcsán kirobbant délszláv-háborúként ismertté vált szörnyűség. Nem kellett más, csak egy szélsőséges nézeteket valló vezető (Slobodan Milošević) hatalomra kerülése, és a világ a második világháború óta újfent megtapasztalhatta Európában az etnikai tisztogatás fogalmának gyakorlati megvalósulását. Koszovóban a szerb milicisták a holland ENSZ-békefenntartók (KFOR) szeme láttára mészároltak le több ezer muzulmán civilt. A történelem ezt a szörnyű tömegmészárlást, amelyben közel 8700 bosnyákot, főleg férfiakat és fiúkat végeztek ki, és amelyet Ratko Mladić akkori szerb tábornok vezetésével követtek el, 1995 júliusában történt, és Srebrenicai mészárlásként vonult be a történelembe. Hány év is telt el azóta? Csak 20 év. Az egykori Jugoszláviából a délszláv-háború alatt több mint egymillió ember kényszerült elhagyni a hazáját.

A gyűlölet rossz tanácsadó, és a gyűlöletet bizony erőszakot szül. Ez a tézis olyannyira törvényszerű, mint ahogy a kutya, kutyát ellik, s a bárány pedig bárányt. Nem volt ez másként a romagyilkosságokként ismert hazánkban történt esetek kapcsán sem. Minderre az összefüggés a gyűlöletkeltés és az uszítás, majd az arra válaszreakcióként születendő incidensek kronológiája is bizonyíték, feltéve, ha azt egyáltalán látni és tudomásul venni akarjuk, és nem pedig eltussolni. De hogy is kezdődött az egész?

Bayer Zsolt úr, a Fidesz 5. számú tagkönyvének büszke tulajdonosa, aki foglakozását tekintve újságíró, 2008 júniusában „Mi történt Galgagyörkön?”címmel, két helyi család viszályáról írt egy mondhatnám frenetikusan jó, hovatovább már-már gyújtóhangú publicisztikát. Zárójelben jegyzem meg, hogy az egyik család természetesen cigány származású volt, míg a másik, a Szép család, ők nem. Hogy mindazon állítás, amellyel a cikkben a gyújtogatásaikról ismert tatárokhoz hasonlóan a helyi romákat is megvádolták, valamint a többi, szerintem életszerűnek egyáltalán nem nevezhető állítás igaz volt-e, vagy csak Bayer úr szabadjára engedve írói fantáziáját csupán egy kissé szépített azokon, nos, arról egyáltalán nem szól a fáma, abból az okból kifolyólag, merthogy az ügyben érintett másik fél, vagyis a helyi romák véleményére senki nem volt kíváncsi. A lényeg, hogy Bayer úr ezzel a remek gyújtóhangú cikkével, amelynek végén ő feltette a költői kérdést, „Ökölbe szorult a kezük?” végül is elérte a célját, merthogy sokaknak szorult ökölbe a keze, s majd ezt követően kilenc településen támadtak ismeretlenek fegyverekkel és gyújtópalackokkal romákra.

Először természetesen Galgagyörkön történt egy incidens, méghozzá egy hónappal Bayer úr cikke után, vagyis 2008. július 21-én. Az ügy előzményét pedig Bayer úr ugyebár megírta, és azt is, hogy a Magyar Gárda segítségével egy vita miatt elköltöztettek egy nem roma családot. A július 21-ei romák elleni támadáskor az elkövetők ezt az épületet gyújtották fel. A berendezési tárgyakat az udvarra dobálták, a televíziót pedig sörétes puskával szétlőtték, de ekkor lőtték szét az épülettel szemben álló ház ablakának redőnyét is. Szerencsére, noha mindkét épületben emberek tartózkodtak ugyan, köztük gyermekek is, de ekkor még személyi sérülés nem történt. Július 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én pedig Alsózsolcán, lőttek rá és dobáltak ismeretlenek Molotov-koktélokat romák lakta házakra.

És Bayer úr becsületére legyen mondva, minderre utalt is a következő, 2009 december 22.-én „Ítélet” címmel írt, talán még az előző, a Galgagyörki romák ellen uszító cikkénél is uszítóbbat. A témát, és neki az okot egy újabb romák elleni hangulatkeltésre egy bizonyos Kozák Raymund nevű 17 éves cigány származású bűnelkövető biztosította számára. Az ő felháborító tette kapcsán pedig Bayer úr szintén hozta a maga remek formáját, s még a magyar jogvédők is kaptak tőle hideget és meleget, ami nem csoda, hisz’ szerinte ők mindannyian csupa elmebetegek. Bayer úr, ha gyűlöletkeltésről van szó, bizony jól forgatja a tollat. E cikkét is frappánsan fejezte be, s mint egy bölcs, emberi sorsokat előre látó jövendőmondó fel is vázolta a szerinte sorsszerűen bekövetkezendő próféciát, idézem: „A háború már régen elkezdődött. És eszkalálódni fog”… És a háború, valóban fokozódott. 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán. A kislétai és a tiszalöki romák elleni bűncselekményben egy-egy, Nagycsécsen pedig két ember halt meg, Tatárszentgyörgyön egy 27 éves férfit és 5 éves kisfiát lőtték agyon, miközben a felgyújtott házukból menekültek. Mi volt a bűnük? Semmi más, csak a bőrük színe, és mert cigánynak születtek.

Ez az un. náci retorika lényege, amely a kollektív bűnösség élvét alkalmazva a megfélemlítésre épül, és amelyre Bayer úr egy újabb, dörgedelmes cigányok ellen uszító cikkében mellesleg utalt is. Szerinte a cigányok által elkövetett bűneseteket úgy lehet megfékezni, ha felfegyverzett csapatok kimennek a cigányok lakta településekre, és ott, aki csak közülük az útjukba kerül, legyen az férfi, vagy nő, vagy éppen játszó kisgyermek, azt könyörtelenül ütni és vágni kell. Azóta az általa felvázolt modell hatásosságát párszor a gyakorlatban is letesztelték. Ja, kérem, ők csak lekanyarodtak az autópályáról, mert vizelniük kellett, s közben pedig egy iskola előtt elénekelték a Székely himnuszt. Bűn talán Székely himnuszt énekelni, vagy netán törvény tiltja? Nem. Mások viszont egy cigányok lakta részen csupán filmforgatást végeztek, és hát szomorúan konstatálták, hogy az ott lakók alaposan félreértették a dolgokat. Vagy netán bűncselekménynek minősül filmet forgatni? Nem? Akkor meg miről beszélünk, kérem szépen!

A szegedi egyetemista lány megverése pedig, és ezt igenis mondjuk ki köntörfalazás nélkül, hogy szintén egy rasszista indíttatású cselekedet volt. Azóta kiderült, hogy az egyik már beazonosított kopasz fejű bűnelkövető börtönőrként tevékenykedett. Minő kísérteties egybeesés, hogy az egyik romagyilkosságokért elítélt bűnelkövetőnek is titkosszolgálati múltja volt.

Noha minden magyar állampolgár alkotmányos joga lenne ugyan, hogy félelem nélkül szabadon élhessen a hazájában, a szegedi-ügy kapcsán most mégis szembesülhettünk azzal a sajnálatos ténnyel, miszerint Magyarországon semmi garancia nincs arra nézve, hogy a kormány a törvény erejét alkalmazva bárkit is megvédhessen az ilyen és ehhez hasonló rasszista indíttatású bűnesetektől. Nem védenek meg bennünket, sőt, ahogy azt ebben az írásomban felvázoltam, a politikai elitünk tagjai maguk és tudatosan generálják a gyűlöletet.

Az ügy kapcsán Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter úr a maga ismert flegmaságával csak annyit mondott: „Ilyen dolgok ott fordulnak elő, ahol megjelennek a bevándorlás problémái”. „Magyarország megvédi Európát!” Szégyenszemre ezt már hazánk miniszterelnöke, Orbán Viktor úr mondta, akinek kormányzási ideje alatt Európa több mint egymillió migráns magyar gazdasági bevándorlót köszönhet.

Az általam felvázolt és engem kétségbeejtő ügyek tanulsága pedig az, hogy a több évtizeden keresztül hazánkban sikeresen palackba zárt náci szellem immár végérvényesen kiszabadult, és úgy tűnik, hogy ezt a félelmetes szörnyszülöttet senki nem tudja, sőt, talán már nem is akarja visszazárni. Ennek következményeként bárki lehet céltábla ebben az országban. Én is, és Te is. Én azért, mert cigánynak születtem, Te pedig azért, mert védeni próbáltál engem.

Ez ma Magyarország, az úr 2015. évében.